Tényleg, már hármat...!

Észre sem vettem, ráadásul meg is feletkeztem a témáról. Most is csak levegőhöz jutni jöttem. Pancserságom újabb bizonyítékaként, majd' két méterről zuhantam le -majdnem.
A létra dőlt, belengett magam is, a karnis meg bár még fent van, de ez nem rajtam múlott, hanem hogy még időben elengedtem, mikor magam alatt láttam az ágyat...

Múlt héten napokig ruhákat válogattam. Meg játékokat és különböző babaholmikat. Maga alá temetett ez a feladat, egyszerűen nem bírtam vele. Egyszerre még egy ládát sem voltam képes átnézni könnyek nélkül. Nem sajnálom, ill. nem sajnáltam őket odaadni, csak az emlékek -ugye.
Nem gondoltam, hogy minden darab előhozza az úrfiak akkori arcát. Emlékszem melyik ruhában hoztuk haza őket a kórházból, hogy melyiket viselték a keresztelőjükön, hogy melyikben járt először M. Magyarhonban, melyikben vittük őket a nagykövetségre, mikor útleveleket csináltattunk nekik...

Az éjszakáim is erről szóltak. Amióta itt lakunk, reggelre majd minden álmomat elfelejtem, de most sok fontos, emlékezetes állomást újraéltem.
Mikor M. készült a világra jönni és D. kissé izgatottabban vezetett útban a kórház felé, péntek éjszaka lévén, félúton megállított bennünket egy rendőr. Közölte, hogy a jobb első lámpánk nem világít, majd áttért a sebességkorlátozás témájára, miközben belevilágított a zseblámpájával a pihegő arcomba:
-...és uram, lakott területen...    öööööööö...
D.:-Biztos úr, épp a kórházba megyünk...
-...ööö, a lámpa ráér holnapig, de vezessen lassabban! Minden jót! Viszlát!

Vagy mikor alig három évvel később, már A. készült bentről-ki és biza hiába mondtam a szülésznőnek, hogy nem vár semeddig, nem vár egy pillanatig sem, mert ő jön, hiába mondják, hogy az képtelenség és tényleg ott volt egy pár felejthetetlen perc múltán; de ennél is felejthetetlenebb az arca, ahogy először megláttam ott a víz alatt: a szemei csukva, a vonásai nyugodtak, az egész lénye maga a béke. ...és az az illat! Vagy hogy mindketten naplementében születtek...

Öt év alatt, szentimentális vén banya lettem.
...és igen, megtartottam pár ruhát, még akkor is, ha ezeket a legjobbtól fosztom meg ami egy ruhával történhet, hogy egy picúrka kisfiú viselhetné őket.

D. pedig, a babkocsit siratja.