Urak és szokásaik (a figyelmességről)

Kopogtatnak az ajtón, mielőtt belépnének a másik szentéjébe.

A viták hevében is, miközben leordítják egymás fejét, még akkor is kopogtatnak és nem lépnek be addig, míg engedélyt nem kapnak rá. Aztán, már szemtől szembe üvöltenek tovább.

Hm.

Alma

Ötödiktől, abban az osztályteremben tanultunk, ami az iskola almáskertjére nézett. Minden tanévkezdet maga volt az ácsingózás, vágyakozás a gyönyörű, zölden mosolygó almák után, merthogy szigorúan tilos volt, még rájuk nézni is.
Éppen ezért, a fiúk folyton kilógtak az ablakon és szedték, hozták be a gyönyörű, ropogós és ízletes almákat. Ejj, de finom volt.
Nyolcadikban buktunk le. Irdatlan botrány volt, az osztály fele intővel ment haza. Én is. Naná.

Mindez erről az almáról most már csutka jutott eszembe, itt előttem. Tizennégy éves korom óta keresem ezt az ízt és most, hogy végre megtaláltam, hálát szeretnék rebegni mindazoknak, akik pocsék minőségű gyömülcsöket kínálnak. Nélkülük, nyilván nem öntött volna el ez a semmihez sem hasonlítható érzés: a felismerés öröme.
Köszönöm.

Ja,

meg hirtelen, a nagy aprótalpúmentes programtalanság után, íme a változás: holnap estére az óvodai anyukák vacsira gyűlnek össze, amin illik/illene megjelennem.
Ha D. időben hazaér, mehetek mosolyogni és olyan talányokat fejtegetni, hogy vajh' milyen ital a Sturm(vihar) és miért mondják mikor ezzel koccintanak, hogy: Malzeit(jó étvágyat)!?

Van még: szombaton osztálytalálkozóm is lesz, ami szintén annak függvénye, vajon hazaér-e időben Emberem?
Ide nagyon mennék, bár gőzöm sincs mit vennék fel...

Urak és szokásaik (gyűjtögetés)

M.

Szeretem benne, hogy kreatív, de a szekrény tetjére, az ágy alá és a szennyestartó kosárba elrejtett wc gurigák kiborítanak.
...és még nem említettem a nadrágzsebből előkerülő vadgesztenyéket, diókat és száraz faleveleket...

Igaz, mit panaszkodom? Ha A. gyűjtögetne, akkor nyilván bogarat, tücsköt, madártollat, esetleg békát találnék...

A hétvégén

elmentünk ruhákat venni (mert optimisták vagyunk, ezért nem adtuk fel).
Magam sem hiszem, de ez úttal sikerrel jártunk.
Mindenki kapott, amit akart. Az úrfiak kabátot, nadrágot, pulcsit...
Jó, D. nem talált cipőt.
Én meg nem is kerestem.

Mert családunk csak 75%-ban optimista. 

De ezt az előbb elhallgattam.

Helyesírás agyő?

A cambridge-i egyetemen készült egyik tanulmány állítása szerint a szavakon belül nincs jelentősége annak, miként rendeződnek el a betűk. 

A cmabrigde-i etegyemen kéüszlt eikgy tnuamálny áitllsáa sznreit a szvkaaon bleüI nincs jlneestögée annak, mkénit rdeeőzndenk el a btűek: eyegüdl az a fntoos, hgoy az eslő es az uolstó betű a hlyéen Iygeen; ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivszsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mráad. A jnleeésg mgáayzrataa az, hgoy az erbemi agy nem eyedgi btüeket, hneam tleejs sazakvat ovals. Íme a bzoinytéik.

Úhygoyg tnseseek mkneit bkébeén hyagni a hleysersáii fmonisáokgkal!





Ez egy nagyon-nagyon régen  megjelent cikk, valamikor 2005 tájáról, de talán lesz akinek új, vagy csak szívesen rácsodálkozik újra, hogy: és tényleg!

A tegnapi évfordulóra...

A csend hangjai

A bérautóról még egyszer, talán utoljára

Csütörtökön visszavittük és nem azért, mert a fehér-villám elkészült, hanem mert péntekre nélkülözhetővé vált.
Tudom, hogy majdnemre nem adunk, de majdnem ezt is sikerült összetörni.

Hadd meséljek kicsit.
Itt ez a bérlés dolog úgy működik, legalábbis a mi esetünkben úgy rendeződött, hogy az autóház melletti benzinkútra kitették a járgányt, a kulcsot a kutasra bízták, a szerződést az anyósülésre fektették és ránk bízták mikortól visszük és meddig marad nálunk. Hétfő reggel ment érte D., kifizette az első két napot, mert optimisták vagyunk és úgy gondoltuk ennyi idő elég lesz az autószerelőnek, majd csütörtökön, már jóval sötétedés után, mikor a munkából hazaért vittük vissza.
D. elől a szürkével, magam utána a csillivillivel, hajtottunk a város irányába. Pár méterrel azon hely előtt, ahol D. az árokban landolt hétfőn egy őz váratlan felbukkanásától, elém lépett egy szarvastehén.
Majdnem meg volt.
Majdnem.
Gyerekek! Hogy milyen bambán bámul egy szarvastehén, mikor dühödben letülkölöd róla a gatyáját! ...és ha már a gatyájánál tartok: az enyém tele lett.
Betojtam, na.



Az autó átadását még hadd meséljem el!
Leparkoltam az autóház előtt (megköszöntem az autónak, az együttműködést és meghagytam vigyázzon magára puszit adtam a kormányra) beraktam a napellenzőbe a plussz két nap díját, behúztam a kéziféket nehogy..., bezártam, és ünnepélyes keretek között bedobtam a kulcsot a postaládába...
Ennyi.

Lenne egy kérdésem: Magyarországon hogy zajlik egy autóbérlés? Ugyanilyen lazán és bizalommal?




...és hogy A. reakcióját is elmeséljem: pénteken reggel, mikor kinézett az ablakon és csak a szíve-csücske hűlt helyét látta, földhöz verte magát. De nem sokáig maradt, megvígaztalatm, hogy hétfőn visszakapjuk ismét, mert az autószerelő malmai lassan őrölnek. Ugyebár.
A lényeg: fiam boldog, így apa is -mert látjuk a dolgok jó oldalát.

Mi a szösz!?

Múlt héten D. bekapcsolta a fürdőkben a fűtést, tegnap pedig az úrfiak szobájában is, pedig, idézem: nincs hideg, ne viccelj! (Hőmérő szerint 21-23°C)
A kóficok alsóban, zokniban és pólóban flangáltak előtte is (D. fürdés után kisgatyában), jómagam melegítőben, pulcsiban, vastag zokniban.
Egy hete dupla takaróval alszom, eképpen: egy plédet csavarok magamra, majd rá, a vastag takarót.
...és fázom.
A hőmérő 25°C-ot mutat.
Szerintem tönkrement.
Mindhárom.
Igen.

A hűtlenségről

Megtárgyaltuk az úrfiakkal ezt a bérautó-dolgot. (Kölcsönbe kaptuk, csak pár napig marad stb., stb...)
A. azóta minden reggel az autóban akar maradni, hogy pontos legyek: az autóval. Sír, hogy nem a miénk és hogy nem, ezt nem lehet visszaadni!!! ez a miénk (övé, hát persze!), mert neki kell és szereti, meg milyen szép és hűűű, meg egyébként is...
Hogy érzékeltessem: itt a gyerekek reggel és délután kézfogással üdvözlik, ill köszönnek el az óvónéniktől. A., ha nem tud mindenkitől elköszönni, patáliát csap, hogy teszemazt, a Tante Fiatól* nem tudott elköszönni, és most azonnal és nagy robajjal összedől a Világ, mert olyan nincs, hogy ő nem kezel le vele.
Mindegy, hogy épp a házijukat író kisdiákokra figyel a külön teremben, neki akkor muszáj még oda is bemenni.
Hétfő óta, csak megemlítem, hogy vár az új autó, hátrahagy csapot-papot táskát, kinti cipőt és lélekvesztve rohan az imádata tárgyához.

Remek.

Igyekszem felkészíteni, hogy pénteken visszamegy** az autó az autóházba...
Eddig hiszti volt a válasz.
Részemről itt be is fejeztem a témát, átpasszolom D.-nek: lássuk, hogy boldogul az úrfival...

Bocsi!







*Tante Silvia, persze. Kezdetben valahogy félrehallotta, de megmaradt a hibás alak.
**Nem merem azt mondani, hogy mi visszük vissza, mert félek a kegyvesztettségtől -de nagyon!

Döbbenet: épp egy éve, hogy elkezdtem regélni...