Szín: Fővárosunk
Idő: ma este.
Szereplők: D.
Rendőrbiztos, továbbiakban: RB
RB [fontosságának teljes tudatában]: Honnan jön?
D.: A helység nevét megmondja.
RB: Mit csinált?
D.: Dolgoztam.
RB: Ivott valamit?
D.: Nem.
RB: Biztos?
D.: Igen.
RB: Egy sört sem?
D.: Azt sem.
RB [hamiskásan]: Biztos?
D. [mosolyogva]: Miért? Úgy nézek ki?
RB [nevetve]: Nem. [nevet] Viszlát!
D. [harsányan nevetve]: Viszlát!
Dienstag
# 631
Annak ellenére, hogy az úrfiak, már itthon vannak, a férjem hazajár most is, is: mert ma is, tegnap meg az alkalomhoz igazodva pláne, bár későn jött, olyan későn, hogy engem már elnyomott az álom, aztán arra ébredtem, hogy atya ég! ég az ágy! Majd kiderült, de még a gyors lefolyású infarktus előtt -szerencséjére, mert mi lett volna, ha épp ezen a napon tesz el láb alól- felismertem, hogy ami ég, az egy gyertya, ami jobb híján egy csokiba mártott nápolyiszeleten lángolt, hogy aszongya: kívánj és fújj!
A teljesség kedvéért ezt még el kellett mesélnem.
A teljesség kedvéért ezt még el kellett mesélnem.
...mert gavallér...
Olyan már volt, hogy a nagyfiunk a mamánál töltött 5-6 napot, tán kétszer is már, mióta gyerekes történelmet írunk, de hogy mindkét úrfit elszédíti az én kedves felmenőm, olyan idén, múlt héten előszőr.
Persze D. dolgozott, változás csak annyiban volt, hogy naponta hazajött, legalább éjjel ne legyek magamban.
A csütörtöki beszélgetésünk már nem ismeretlen előttetek, a folyományai viszont igen.
Az úrfi rövid úton meggyőződött róla, jobb ha marad: elegánsan elcserélt egy doboz színeskockásraaljas áruló! Ettől függetlenül, péntek este azzal feküdtünk le, hogy D. másnap füvet fog nyírni. Füvet kell nyírni! Tényleg nem átallott ezzel kábítani!
Ő hamar elaludt, én még fél egykor olvastam...
Fülciromra ébredtem és halk duruzsolásra, hogy pakoljunk, megyünk. Gondoltam, ugrat, de negyedikre kénytelen voltam elhinni: komoly a dolog, emberem meg elszánt és határozott... de, hogy tudott felébredni 2:40-kor,ami a tervezgetéskor felmerült ideális időpont volt, a csuda tudja. Persze, hogy én is: az akarom felébresztette.
4 kor indultunk, kilenckor, némi autópályás, út-szélén-csurgatásos-rötyögős affértől eltekintve, gubanc nélkül érkeztünk.
A parkolóház csúcsszuper és ámulatba ejtő, noha lazasághoz szoktunk itt osztrák honban, de az, hogy a slusszkulcsot a nyitott autóban, a szélvédő mögött hagyni a módi, még minket is meglepett.
Jártam már ezen a cölöpökön álló csodán, de D. lelkesedése és az én hiányos emlékezetemnek köszönhetően magam is leborultam a szépsége, egyedülállósága előtt.
Kilenc órát töltöttünk szájtátva, fagyit nyalogatva, folyamatos helyváltoztatással és nevezetességek mentekintésével. Gyönyörű és a híresztelésekkel ellentétben tiszta, nem drágább, mint mondjuk a Balcsi-part, viszont olcsóbb, mint Horvátország és NEM büdös! Az olaszok pedig továbbra is rém barátságos, közvetlen és laza népség.
Nektek elárulom, életemben először egy olasz fiatalemberbe habarodtam, de fülig! A szomszédos sátorban lakott, napestig gitározott, elképesztően mosolygott és khm... kacsintani is tudott... elcseréltünk a mosogatónál egy kiskanalat -nem kuncog!
Az ottani, reggeli tervek szerint maradtunk volna még vasárnap délelőttre, hogy kicsit északabbra, Jezolóban megnézzük milyen a part, érdemes-e pár hetes nyaralásra*, de estére nagy, csinnadrattás vihar kapott nyakon bennünket, feleslegesnek tartottuk egy éjszakára eltapsolni úgy egy, bár nem eget verő összeget, hogy bizonytalan a következő nap időjárása.
De, megtettük azt a negyven kilométert és elkövettük azt az amcsi, harmad osztályú filmekben elcsépelt, de roppant élvezetes ruhát letépős tengerbe rohanós csobbanást.
A homokos part csodás, a víz remek volt, de közben már egyre fenyegettek a villámok, így csak egy fél órácskát időztünk a vízben, bár így volt kerek és tökéletes.
Érdekes, hogy vasárnap hajnalban (kétszer egy órás parkolóban horpasztás után), háromnegyed négykor,szájátátósbámulatos csillaghullás közepette értünk haza.
*érdemes!
Persze D. dolgozott, változás csak annyiban volt, hogy naponta hazajött, legalább éjjel ne legyek magamban.
A csütörtöki beszélgetésünk már nem ismeretlen előttetek, a folyományai viszont igen.
Az úrfi rövid úton meggyőződött róla, jobb ha marad: elegánsan elcserélt egy doboz színeskockásra
Ő hamar elaludt, én még fél egykor olvastam...
Fülciromra ébredtem és halk duruzsolásra, hogy pakoljunk, megyünk. Gondoltam, ugrat, de negyedikre kénytelen voltam elhinni: komoly a dolog, emberem meg elszánt és határozott... de, hogy tudott felébredni 2:40-kor,
4 kor indultunk, kilenckor, némi autópályás, út-szélén-csurgatásos-rötyögős affértől eltekintve, gubanc nélkül érkeztünk.
A parkolóház csúcsszuper és ámulatba ejtő, noha lazasághoz szoktunk itt osztrák honban, de az, hogy a slusszkulcsot a nyitott autóban, a szélvédő mögött hagyni a módi, még minket is meglepett.
Jártam már ezen a cölöpökön álló csodán, de D. lelkesedése és az én hiányos emlékezetemnek köszönhetően magam is leborultam a szépsége, egyedülállósága előtt.
Kilenc órát töltöttünk szájtátva, fagyit nyalogatva, folyamatos helyváltoztatással és nevezetességek mentekintésével. Gyönyörű és a híresztelésekkel ellentétben tiszta, nem drágább, mint mondjuk a Balcsi-part, viszont olcsóbb, mint Horvátország és NEM büdös! Az olaszok pedig továbbra is rém barátságos, közvetlen és laza népség.
Nektek elárulom, életemben először egy olasz fiatalemberbe habarodtam, de fülig! A szomszédos sátorban lakott, napestig gitározott, elképesztően mosolygott és khm... kacsintani is tudott... elcseréltünk a mosogatónál egy kiskanalat -nem kuncog!
 |
| ...kilenc évesen, ugyanott... |
Az ottani, reggeli tervek szerint maradtunk volna még vasárnap délelőttre, hogy kicsit északabbra, Jezolóban megnézzük milyen a part, érdemes-e pár hetes nyaralásra*, de estére nagy, csinnadrattás vihar kapott nyakon bennünket, feleslegesnek tartottuk egy éjszakára eltapsolni úgy egy, bár nem eget verő összeget, hogy bizonytalan a következő nap időjárása.
De, megtettük azt a negyven kilométert és elkövettük azt az amcsi, harmad osztályú filmekben elcsépelt, de roppant élvezetes ruhát letépős tengerbe rohanós csobbanást.
A homokos part csodás, a víz remek volt, de közben már egyre fenyegettek a villámok, így csak egy fél órácskát időztünk a vízben, bár így volt kerek és tökéletes.
Érdekes, hogy vasárnap hajnalban (kétszer egy órás parkolóban horpasztás után), háromnegyed négykor,
*érdemes!
Montag
Elnézést kérek
a csapongásomért, de meggondoltam és úgy döntöttem, teszek rá, ki talál meg -anyóspajtás, unokatestvér - a zárt blog nem opció: nektek bonyolult, én meg a nélkülözöttséget kevésbé bírom, mint a lehetséges felfedezettséget...
Ráadásul a 16. (hahahaha!) óta most először és ma sújt le az évek száma és vígaszra magamban nem lelek.
Beszélgessünk!
Ráadásul a 16. (hahahaha!) óta most először és ma sújt le az évek száma és vígaszra magamban nem lelek.
Beszélgessünk!
Donnerstag
Merhogy
betelik megint egy és gondolkodik mivel tehetné emlékezetessé, én meg nem mondom, hogy ez magától is az, nem kell vastagon szedni, vagy ilyes, fekete ez már így is, meg nagy, ill. sok, de ő tervez, mert oda már olyan rég el akart vinni, ill. dehogy akart, csak mert szeretnék, hát megtenné, értem.
Első körben azt hajtogatta, hogy autóval, mert milyen doof egy helyzet, mikor állsz a reptéren a csomaggal és transzferre vársz, vagy épp vadászol; majd megállapítottuk, a 11 órás út csak kukább dolog, pláne ha csak hétvégével számolunk, az idő szűkös most is. Végül nyert a tudat, hogy ott nagyon utálnának minket.
Aztán felmerült az örök város, naná, de az csak alig 300-zal van közelebb, viszont 100E-val meg messzebb, ha a repkedésnél maradunk, de nem, mert ő tényleg inkább vezetne...
Jó, akkor legyen a cölöpös, mert az csak 500. Már nem pénzben, kilométerben, de minden iszonyom ellenére mégis csak repülnék, mert az gyorsabb, de mert anyagias is vagyok és néztük, hát láttuk, hogy ha előre foglalnánk és egy hónap múlva lenne az akkor, bizony fele lenne a jegy, de nem, mert most vagy soha, különben is: ő vezet, ráadásul szívesen.
A fiúk a mamánál , így ők nem tudnak még semmit, de velünk is ez van, majd holnap, mikor már aludtunk rá egyet, majd akkor többet.
Első körben azt hajtogatta, hogy autóval, mert milyen doof egy helyzet, mikor állsz a reptéren a csomaggal és transzferre vársz, vagy épp vadászol; majd megállapítottuk, a 11 órás út csak kukább dolog, pláne ha csak hétvégével számolunk, az idő szűkös most is. Végül nyert a tudat, hogy ott nagyon utálnának minket.
Aztán felmerült az örök város, naná, de az csak alig 300-zal van közelebb, viszont 100E-val meg messzebb, ha a repkedésnél maradunk, de nem, mert ő tényleg inkább vezetne...
Jó, akkor legyen a cölöpös, mert az csak 500. Már nem pénzben, kilométerben, de minden iszonyom ellenére mégis csak repülnék, mert az gyorsabb, de mert anyagias is vagyok és néztük, hát láttuk, hogy ha előre foglalnánk és egy hónap múlva lenne az akkor, bizony fele lenne a jegy, de nem, mert most vagy soha, különben is: ő vezet, ráadásul szívesen.
A fiúk a mamánál , így ők nem tudnak még semmit, de velünk is ez van, majd holnap, mikor már aludtunk rá egyet, majd akkor többet.
Ott tartottam,
hogy meghívtak minket a Balatonra.
Két és fél nap alatt ittunk aranyérmes és nemtommégmilyen pálinkát; a tóból számláltunk hullócsillagot és perceket -hogy mikor múlik már el éjfél, mert belefagyunk-; valagnyi pénzt költöttünk lentebb látható autós marhaságokra, mer az olyan jó anya, ráadásul izgalmas is!; grilleztünk; strandoltunk; a gyerkők morogtak -mert nem autózhattak napestig- és homokvárat építettek; felfaltunk egy gigantikus, kútban hűtött, majd onnan hirtelen kirántott dinnyét; hegyet másztunk, ott szépkilátóztunk; éjszaka mezítláb sétáltunk, a mólón megpihentünk és csevegtünk; sajtos-tejfölös-lángosoztunk; horribilis összegeket fizettünk tonnányi fagylaltért úgy, hogy mi nem is ettünk és fotóztunkam, sokat...
A fiúk, idén és most fürödtek először a tóban.
Tudom, de ez van.
Két és fél nap alatt ittunk aranyérmes és nemtommégmilyen pálinkát; a tóból számláltunk hullócsillagot és perceket -hogy mikor múlik már el éjfél, mert belefagyunk-; valagnyi pénzt költöttünk lentebb látható autós marhaságokra, mer az olyan jó anya, ráadásul izgalmas is!; grilleztünk; strandoltunk; a gyerkők morogtak -mert nem autózhattak napestig- és homokvárat építettek; felfaltunk egy gigantikus, kútban hűtött, majd onnan hirtelen kirántott dinnyét; hegyet másztunk, ott szépkilátóztunk; éjszaka mezítláb sétáltunk, a mólón megpihentünk és csevegtünk; sajtos-tejfölös-lángosoztunk; horribilis összegeket fizettünk tonnányi fagylaltért úgy, hogy mi nem is ettünk és fotózt
A fiúk, idén és most fürödtek először a tóban.
Tudom, de ez van.
Samstag
Freitag
Ki érti ezt?
Alig több mint hat évesen, a karácsonyi ünnepélyen egy verset szavaltam az iskolában.
Nem ez volt az utolsó, de az első, lehet ezért jut időnként eszembe. Igaz csak az, hogy volt egyszer egy vers, amiben fehér ingben, mezítláb álltam egy erdei úton, zokogva. Ennyi rémlett.
Pár évvel az említett ünnepély után találkoztam az akkori kedves tanárnőmmel, de elfelejtettem megkérdezni, emlékszik-e, mit szavaltam akkor?
Biztos sokaknak van olyan emléke, ami csak rémlik, de nem tudja maradéktalanul felidézni és újra és újra előjön, piszkálja az orra hegyét, de nincs aki kiegészítené a darabkákat, ezért bosszantó mikor újra előjön, és hiába próbálja, képtelen felidézni...
Aztán egyik nap, a semmiből beugrott: ...nő a dér álom jár... pedig már nagyon rég nem jutott eszembe a mezítlábas vers.
...eggyel kevesebb...
Nem ez volt az utolsó, de az első, lehet ezért jut időnként eszembe. Igaz csak az, hogy volt egyszer egy vers, amiben fehér ingben, mezítláb álltam egy erdei úton, zokogva. Ennyi rémlett.
Pár évvel az említett ünnepély után találkoztam az akkori kedves tanárnőmmel, de elfelejtettem megkérdezni, emlékszik-e, mit szavaltam akkor?
Biztos sokaknak van olyan emléke, ami csak rémlik, de nem tudja maradéktalanul felidézni és újra és újra előjön, piszkálja az orra hegyét, de nincs aki kiegészítené a darabkákat, ezért bosszantó mikor újra előjön, és hiába próbálja, képtelen felidézni...
Aztán egyik nap, a semmiből beugrott: ...nő a dér álom jár... pedig már nagyon rég nem jutott eszembe a mezítlábas vers.
...eggyel kevesebb...
Weöres Sándor: Nől a dér, álom jár
Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
Én is, ládd én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.
Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.
Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.
Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.
Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.
Van még egy emlékem, amit Anyuval bogozgatunk egy ideje. Teljes biztosan nem lesz soha, de elég különös. Bizonyítja, hogy egy kisgyerek, egy egészen apró, talán még négy éves sem, noha azt hinnéd nem, de emlékezni fog felnőttként is arra, amire jobb lenne, ha nem.
Abonnieren
Posts (Atom)