- 1044 -

A tavalyi lábatlanság* szülte bezártságunkban nem mentünk sehova, csak hétvégeken, akkor is csak ha D. nem futott másfelé, így alig párszor. Akkor megígértem az úrfiaknak ha kitartanak, idén viszem őket mindenfelé. Hősök voltak.
A héten csak edzéseken voltunk, kifáradtak, kitikkadtak, nem is vágytak semerre, ahogy jómagam sem.
Ma délutánra nem fáradtak el semmiben, megyünk strandolni.
Hurrá.




*A járgányügy megoldódott, szó sincs már rá mennyire. Van a kiindulási szűrke, 14 éves öreghaver, ami a tavalyi lábatlanságunk oka, a hosszú nyár után októberben éledt újjá ( talált emberem adagolót ), hogy kora tavasszal egy semmiből jött hattyú halálával újabb kihívások elé állítson ( motorkár ), mire eladtuk volna, lett másik motor, ahogy ezzel egyidőben újabb ( 12 éves ) járgány is, egy transit. A kettő egy rendszámot kapott, amit csvarhúzóval váltogatunk meg szédült fejjel. Sokszor azt sem tudom melyik autóval vagyok úton, melyikbe kellene tankolni, melyikben ellenőriztem a vizet, melyikben az olajat, vagy épp a guminyomást...
A zavarhoz körforgáshoz hozzájárul még a kék villámhaver, ami már majdnem nyolc. A gépparkunk meglehetősen öreg, de ennek ellenére akár nyugodt is lehetnék és hátradőlve várhatnám a telet, de D. a szabadidejében megint autókat hasonlítgat össze - ennek soha nem lesz vége.