Donnerstag

a háztartási munkáról és annak hanyagolásásról, ill. ez utóbbi tökélyre fejlesztett példájáról

 avagy, a nyaralás és a mosogatás két teljesen összeférhetetlen tevékenység.

A vakáció egy jól ismert mellékterméke a rendszertelenség. ( csak nálunk? ) Mindenki más időpontban kel, értelemszerűen máskor reggelizik / éhezik meg / kíván meg valamit. Egy tányért  ( Zalában tányérat ) szerintem még a legtakarosabb menyecske sem mosogat el izibe ( én pláne ), kettőt sem és a három sem igen bökheti a szemét - nem szokta, míg gyűlik a mososgatatlan, közben már fő az ebéd, sül a kenyér, a halom nő, meg iszunk is, kérésre teát, álomkór ellen kávét, szomjra mézes - citromos limonádét, vizet, bármit és mikor már mosogat a Kató, sőt még nem is végzett, már akkor is van újabb, ami először csak rálegyintős egy, majd kettő...
Így szokott ez menni.
A ki- és bepakolás örök körforgása közben felsejlett az idei tengerpart egyik legemlékezetesebb délutánja, ami egy lengyel család ügyetlenül titkolt megfigyelésésének, de leginkább a tevékenységüknek hála maradt feledhetetlen.

A család egyik legnagyobb figyelmet élvező tárgya - nekünk is ez tűnt fel - egy megközelítőleg vájling méretű -a történet szempontjából lényegtelen, de sötétkék, rányomható tetejű műanyag doboz, tele paradicsomszósszal bolondított spagettitésztával és szám szerint, de ténylegesen is egy, azaz 1 szerencsétlen villával. Ez a kettős járt körbe férfiről gyerekre, gyerekről asszonyra, asszonyról ismét férfire és így tovább egész álló délután, továbbadásnál a villát hol lenyalva, hol egy pilllanatra és futtában a tengerbe mártva, esetenként a sós vízben meg is lögybölve.
A lengyel család, három generáció, négy férfi, három nő és számolatlan, de sok gyerek. Estére sem sikerült felmérni ki kihez tartozik, de nem is ez volt a fő csapásvonal. Míg eleinte csak döbbent "láttad?" kérdésekkel hívtuk fel egymás figyelmét a nyalásra, meg mártogatásra, később nem átallottunk ( nem mondom meg ki kezdte, én többnyire pisszegtem - féltem, hogy megvernek ) hangosan kacagni a dolog praktikumán, eddig sosem látott furcsaságán.

Kommentare:

  1. hát, a különböző ízlésekről és pofonokról ma már értekeztem :) - így most csak vigyorgok veled :D

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Igen.

      Néhány hozászólásnak _éle volt_ és szerintem ( :-) ) Tamkó azokra reagált a tegnapi bejegyzésésben. Nem a tiédhez hasonló kedves és finom véleményekre válaszolt.
      Én sem arra írtam, hogy "nehéz / felesleges tanácsot adni".-Azokra, akik bírálták és ahogy mondták, "a szívük szakad meg." Nyomással akarják meggyőzni a maguk igazáról.

      A három generációs egy tányérból egy villával evés lehet ízlés kérdése. ( Fedje homály, hogy az egészen kicsik hogyan ettek abból a dobozból. )
      De Horvátországban ( is ) ha ma már nem is feltétlen mindenütt, de javarészt még mindig a tengerbe futnak a szennyvízcsövek - így a villával, nyalva jobban jártak volna.

      Löschen
    2. Még ahhoz a bejegyzéshez:
      M. csecsemő- és kisbabakorában is, a karomban aludt el. Ha nem gyorsan, akkor pár Zorán dal alatt finoman, őt táncolva ringatva. Hiába vettem magam mellé - bármennyire szerettem volna, csak sírt. Ha letettem az ágyába akkor is.
      Nem sokkal a szoptatás időszaka után aludt el egyedül, az ágyában. Ha akkor kérdez bárki, büszkén azt mondtam volna, hogy ismerem az altatás mikéntjét. :)

      Pár hónap híján 3 év van a fiúk között.

      A.-ról előszeretettel mesélem, hogy soha nem sírt. Valóban nem, csak ha azt szerettem volna, hogy a karomban aludjon el. Próbáltam őt is magam mellé venni az ágyba, de sírt. Ha letettem a kiságyba, ott békésen elaludt. A kezdetektől.
      Azt, amit Tamkó leír és a hozzászólásokban a többiek, hogy másfél, két éves korukban a gyerekek sírnak, nem akarnak elaludni, ill. az éjszaka közepén felriadnak és nem tudnak visszaaludni, ezt nem ismerem.

      M. -nél fordult elő - két ilyen esetre emlékszem, mikor éjszaka engem szólítgatott, mert felébredt. Nem akart enni, sem inni, csak játszani. Egy gyertyányi fénynél eldödörögtem vele a kanapén, míg egy, másfél óra múlva kéretkezett vissza az ágyába, ahol elaludt. Körülbelül egy éves lehetett ekkor, lehet ez ugyanaz volt, mint amit a többiek meséltek, de nem vagyok biztos benne.

      http://altatnietetni.blogspot.co.at/2015/08/az-alvas-remalom.html
      http://altatnietetni.blogspot.co.at/2015/08/tolerancia.html

      Löschen
  2. nehéz ez... véleményt formálni sem könnyű, él nélkül megfogalmazni pláne baromi nehéz (különösen, ha nagyon mélyen érint)... azért én rendületlenül próbálkozom :)

    AntwortenLöschen
  3. Milyen praktikus ez az egy villával evés.. itthon is bevezetem.

    AntwortenLöschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.