Montag

Kicsi, de tüzes

Reggel az ember felkel, belesétál a konyhán át a még gyenge de létező fénnyalábokba (no, mostanában ilyen nem sok volt) és feltűnik az asztalon egy fenomén (hogy maradhatott az ott?), a tegnap esti vacsoránál elfogyasztott, a kertben termett csípős(hajaj)paprika magja. Felcsippentettem, tovacsoszogtam és a mosogatóba nagy bölcsen beleejtettem, majd el is felejtettem volna, ha a szemem viszketni el nem kezdett volna...



Kommentare:

  1. De jó, hogy nem szeretjük a csípőset. :) Ha van nálunk itthon, akkor mindig keresni kell, hogy kinek adjuk oda.
    Ellenben a hagymapucolásra-aprításra olvastam és kipróbáltam valamit: egy korty vízzel a szádban kell vele dolgozni. Cserébe nem folyik a könny. Lehet, hogy azért nem, mert közben arra koncentrálok, hogy ne nyeljem le a vizet?

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Júj, mi nagyon! Ezért is terem a kertben.

      : )
      Ennél csak az a jobb, ha segítenek NEM lenyelni: mikor az aprótalpúak már TUDJÁK, hogy ha hagymát pucolsz/aprítasz, miért nem beszélsz és naná, hogy akkor kezdenek el csiklandozni, vagy nevettetni.
      Mondtam is már, hogy egyszer ez hozza meg a vesztemet.

      Löschen
  2. óóóóóó, ilyet én is szoktam! különösen úgy szép, ha közben épp magyarázom a gyerekeknek, hogy csípős kézzel ne nyúljanak a szemükhöz...

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Igen a jó példa, meg a társai! : D

      Löschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.