Ne már!

Két napja A. arra ébredt, hogy lázas. Ennek örömére felébresztett mindannyiunkat, hiába csitítottam.
Aznap M. fájó torokkal érkezett az iskolából.
D. pedig jól van, csak nem itt.
Hogy rólam is essen szó: nővérkéset játszom. Tudjátok, olyan ügyeletes nővérkéset. Éjszaka surranok egyik szobából a másikba a lázmérővel, meg az aggódással a vállamon.
Reggelre viszont megnyugodtam, ami nem tartott soká: M. alszik éppen D. helyén, az ágyban.
Értitek!?
M. alszik, délután kettő óta!

Nagy a baj.

T. és a csokigyár

 

Igen, ott jártam és igen, a böjti időszak kellős közepén.
Most mit mondjak?
Bűntudatom csak a fiúk távollétéből fakadt, de tervezzük, hogy négyesben is elmegyünk. Majd. Hamarosan.
Csoporttal mentem, egy előre lefoglalt kalandozásra. Már a fogadócsarnokban masszív csokoládéillat volt. Részemről, már akkor úgy éreztem, egy szilat sem megy le a torkomon.
Először megnéztünk egy rövidfilmet, honnan, mi módon kerül kiválogatásra, majd előkészítés és osztályozás után hogy kerül a gyárba a természetesen legkiválóbb kakaó.

Mit-keresek-még-itt?

De ha már..., hát mutatok egy kis előzetest.
Úgysem hiszitek majd, hol találkoztam Jack-el! Hi-hi!

Egy

kis idő internet nélkül, maga a pokol tud lenni.
Túlzok. Nyilván.
De ha újra kell telepíteni?   ...és egyidejűleg behal a cd-lejátszó a számítógépben?

Tehát a kérdés: telepítő cd-t, hogy a búbánatba telepítesz lejátszó nélkül?

Megoldottuk.

Ismét itt lehetek, ahol tág a tér.
Isteni!

Lassan talpra állunk

A nap kétségkívül legcammógósabb időszaka a reggel. Mire mindenkit talpra állítok, mire mindenkit megreggeliztetek, mire mindenkit sikerül rávennem, hogy felöltözzön végre.
Persze D. kivétel. Ő mindenben az.
A reggeli készülődésben azért, mert vagy itt sem aludt előzőleg -ugye, vagy már olyan régen távozott, hogy a báránytakaró alól is rég eltűnt a testének melege, hiába keresem, kutatom.
Az elmúlt öt napban ez másképp zajlott, ő volt az utolsó, aki elhagyta az ágyat -ha egyeltalán. Olyannyira beteg volt most is az, hogy önként és dalolva indult hétfő reggel az orvoshoz, hogy alig több mint húsz perc múlva, füstölgő fejjel gumikkal érkezzen haza. Nem, nem azért ment hogy füstölöghessen, hanem segítségért, persze. Épp csak azt nem kapott, helyette szépen elküldték haza és még jól le is teremtették: hogy gondolta, hogy a dicső doktor urat, megzavarhatja, bejelentkezés nélkül...   A cinizmus nem erősségem, mondom rendesen: be kellet volna jelentkeznie, különben nem tudja őt fogadni az orvos. -Nyitásra érkezett, olyan rosszul volt és mert gyors segítséget remélt.
Visszaájult az ágyba, miután a gyógyszerésztől kapott szereket böcsülettel beszedte. Mondom, hogy ramaty állapotban volt és van is, de ezt bőszen tagadja, el is ment ma idegenbe újra.


Mer nekem semmi sem jó, hát nyafogok: kereken fél évig töltöttem másutt a délelőttjeimet, ami szokatlan volt, de élveztem és ami múlt héten szerdán befejeződött. Most egy kicsit többet tudok.
De azt nem, hogy mi az ördögöt kezdjek a bőséges időmmel? Van mit tenni, persze és azóta nem is igen volt időm ráeszmélni, épp csak ma, hogy -mint azt említettem- fél év után először állok itt az üres házban, merthogy eddig magam is csak halódtam.
Számba vettem, mi az az extra, ami kifelejtődött, elhanyagolódott mostanában és amit illenék bepótolni, így nekiugrok az ablakoknak és a toronnyi vasalnivalónak és van pár kézműves bigyós-adósságom, ami a kosaramban vár, ill tartozom magamnak rég, hogy megtanuljak kicsit magamra is figyelni.
-Meg szeretnék tanulni futni. Igen, le mertem írni.

Életemben két dologra voltam irigy. (Egyébként utálom ezt a kifelyezést és az ilyen embereket sem állhatom.)
Irigylem az embereket, akiknek testvérük van. Anyu gyakran bizonygatta és teszi ezt ma is, ha szóba kerül, hogy nem kellene, mert neki kettő is volt, így ő tudja, hogy nem érdemes és nem vesztettem semmit, csak nyertem. Tényleg?
Szerintem meg azok nem tudhatják, akiknek van, hogy milyen , milyen...      hogy milyen az, amikor nincs. Innen nézve még a rossz testvér is jobb, mint a semmilyen. (Rossz testvér? Bahh!)
Hozzám senki, soha nem fog benyitni azzal, hogy helló hugi, éhes vagyok, mit főztél? Vagy, gyere nővérem a fiamat kerszeteljük, segíts kitalálni mit,-hogy. Vagy: vettem egy cd-t, ismered? Vagy: nézdd, ő a Pisti -szeretem.
Vagy ilyes.

A másik, a futás.
Az a  fegyelem, kitartás, amit a futók magukénak tudhatnak, lenyűgöz! (Irigység ez egyeltalán?)
Hányszor láttam őket, korábban a buszról, majd az autóból, vagy ahogy engem -mint gyalogost- hátrahagyva lehagytak, ahogy azzal a különleges arckifelyezéssel, koncentráltan -vagy hogy, hisz nem tudhatom-, futottak és futnak.

Bizonyára ismeritek is Mókuskát (még sosem kérdeztem: haragszol-e érte, ha így nevezlek...?), aki fut és fut és én ámuldozva figyelem. Kedvet kaptam tőle, hogy tegyek végre, ne csak szájtátva bámuljam ezeket a különös lényeket és Őt, Magát. Cipőm van (azt nem mondom meg mióta -egy éve, basszus!) és a múlt héten D.-től kaptam egy borsspréjt - sok a kutya a környéken. (Nagytestű, morgós, vicsorgós fenevadakról beszélek.)

...és bár nem hiszem, hogy ezt a bizgentyűt megfelelően kezelni tudnám stresszhelyzetben, de az így előre nyugtatólag hat rám, ha mást nem, hát a könnyektől, takonytól és az égő szemeimtől talán nem érzném a marcangolást a húsomban...

Egyellőre nem annyira futást, mint hosszú, kicsit feszítettebb tempójú, reggeli sétákat tervezek -mert fel tudom mérni az úgynevezett fittségemet, ill azt, hogy olyanom még nincs.

No, hát így.

Apropó tavasz és fittség: Anyum jön holnap: kezdődik a kertezés: kapálunk és vetünk, noha József majd csak hétfőn érkezik...

Díjat

kaptam Vaskalaptól.
Én.
Tőle!
Hö.

"Szabályok:

-köszönd meg

-mondjál három valamit magadról

-add tovább 4 blogistának, akinek az írásain jót szoktál nevetni."

Köszönöm! Tényleg. 

A három:

Egyke vagyok. 

Ebből következően ragaszkodó, rajongó és nehezen elhajtható -épp mint egy kihajított eb.

A színház, a könyvek, a zene és a mozi rajongója.

...ez így elég?

Piszok nehéz választani. Kinek adjam? Főleg mert tudom, sokan nem szívesen játszanak és szintén sokan már meg is kapták. Lehet, ezek tudatában is mellé fogok nyúlni.

Legyen kedves Martine, MuciFoci, Mókuska, Maris, a négy megszólított.
Neheem szeretem a szabályokat!
Szegek.
Legyen egy ötödik, mert így kerek: bv.

Tegyetek belátásotok szerint!
Köszönöm!

...

Csapongani fogok. Nem szándékosan. Igazán nem tehetek róla.
A bolhák a hibásak!
Kezdem az elején, a címmel, ami ad talán némi fogódzkodót. Bár csapongó embertől mit várhat az ember!
Szóval, a cím:

Aki kutyákkal hál,
bolhákkal ébred.

Bár az én remekbe szabott Felmenőm egészen más (khm) kontextusban használta, de mert igen bölcs figyelmeztetés és mert riasztó, sötét képet vetített, hát megfogadtam a tanácsot és én kedvelem is és eszembe jutott és igazán találónak is érzem, hát ezért ez a cím...

Ha valaki tud követni, jelezze.

Elvesztettem a fonalat.

Ja, a kutyák, meg a bolhák:
M. beteg volt, majd három hétig. Masszív köhögés, végére levertség és láz.
Ma már kutya baja. Viszont rám ragadtak a bolhák.

Ember a múltból mindig azt mondta, szép vagyok, mikor piros az arcom. Most reggeltől estig kicsattanóan lázas szép vagyok.



Közben viszont jól szórakozom.

A. tegnap kiszagolta, hogy ma szombat lesz = itthon lesz az Apa. (Hallotta, mikor D.-vel beszéltünk telefonon)
Mire letettem a telefont, ő iszonyat beteg lett:  
-Anya, hívd az Onkel Franzot (buszsofőr) és a Tante Conit (óvónő), mert ooolyan beteg vagyok és én nem tudok oviba menni holnap! (reménykedő Garfield-vigyor)

-???
-Fáj az összes fejem!

Persze végül el tudott menni...
Apát hajnalban kidobta az ágy, reggelit készített mindannyiunknak.

Mit is mondtam? Szombat?

Csudát: bolhás ünnepnap!

FB

Boldog-boldogtalan bejelöl.
Nem igazolom vissza, előbb kérdezek, mert az is lehet és könnyen lehet, csak nem emlékszem.
Bár, ha már első blikkre, megnézve a képet, közös ismerősöket sem ugrik be, az csak egy tökfelesleges kör, de mégis megkérdezem. Mert ilyen finom vagyok. Vagy ökör. Mindegy.
Most olvastam egy választ. Puszi-pá nélkül elémlöki az egysorost: ő egy akkori osztálytársam, egyhetes együttjárása.

Egy másik jelölést pedig szívfájdalom nélkül kinyírtam, mert az illető olyannyira kaktusz odafent, hogy még üzenetet sem lehet neki küldeni.
A neve nem mond semmit, a kristálypohár-profilkép pedig szintén nem vitt közelebb a talányhoz.

Valahogy kezd elegem lenni a közösségi oldalakból.

Bár a blog nevével meg regisztráltam. -Jólvanna, egyedül vagyok.

A vasárnapi ebéd (tyúkhúsleves még-mindig-csirkéből) előkészületei közben

Két szárnyas került felaprításra, A. végig mellettem egyensúlyozott a hokedlin és kérdezősködött:

Milyen színű madár a csirke?    Falun lakunk. Tudom, e kérdés után nem hinnéd, de igazából a kérdés jogos. A szomszédban vannak csirkék: fehérek, vörösek és gyönygtyúkok is és azokat eddig tyúkoknak hívtuk. A csibe sárga -ugye. A csirke pedig, mint kifejezés valahogy eddig csak ilyen kopasztott formában került elő -persze, hogy felmerült, hogy milyen?

Eztek barátok voltak?   Ez akkor hangzott el, mikor az olló élei között ropogott épp a mellecsontja...

Aztán a töklogikus: Belül barlangos. De anya, miért barlangos? kérdés, ami szintén megválaszolásra került.



Végül nem evett, csak a levét.

Korán, ill. megkésve /többfelvonásos mulatság

A városi farsangra olyan mérhetetlen izgalommal készültek, mint még soha. Lévén, hogy idén mentünk először. Tucatnyi ötlettel álltak elő a jelmezterveket illetően, amelyek jelentős részén még csak elgondolkodni sem voltam hajlandó...
Anyu is kért kölcsön egy jelmezt, amit csupán a próba idején viseltek, így, ahogy az jött, vissza is ment az eredeti gazdájához. Legalább eredeti állapotában visszakerüllt.

Hogy szavamat ne feledjem: városi farsang.
Aznap D. úton volt, ejj de irigyeltem érte. 
Hajnalban az úrfiak már öltözködni, kérdezősködni, nyaggatni kezdtek, nem csoda hát, hogy bő fél órával a hírdetett kezdés előtt érkeztünk, az egyébként töküres parkolóba.
Tudom fokozni.
Hinnétek-e, hogy nem is fél órával, hanem egy nappal és fél órával korábban érkeztünk?
Igen.

M. másnap este, a friss élményektől pihegve, már az autóban, ragyogó arccal megjegyezte, hogy nekik a legjobb, mert ők kétszer voltak részesei az előkészületek izgalmának...
Basszus.
Remélem ez az életszemlélete megmarad míg él!

Az iskolai/óvodai farsang kevésbé volt kalandos, de a fiúk számára annál izgalmasabb: féltek, hogy nem lesz felismerhető a jelmezük.
...és tényleg, M.-et csak a tanárok tudták megnevezni.

A képeket itt találod.
Szerintetek ki, kicsoda?





Tudtátok?
Ausztriában, a farsang, 11.11-én kezdődik, aztán advent alatt megpihen, majd 01.06-án folytatódik (egészen mint Magyarhonban), farsang keddjéig (Faschingsdienstag), amikor mindenki, de tényleg mindenki kosztűmöt húz.
Emlékszem, mikor több mint 13 évvel ezelőtt farsang kedjére sikerült időzítenem a bevásárlást, hogy meglepődtem az üzletekben ténykedőrohangáló boszikon. Az iskolába tartó diákok is valamennyien kifesteve, parókákban, csiri-csáré jelmezekbe bújva. Rémesen kiríttam közülük.

Alkalomadtán ugorjatok át valamelyik osztrák városkába húshagyókedden. Öltsetek valamilyen farsangi gúnyát és vegyüljetek el. Rém mókás.