Mittwoch

T. és a csokigyár

Igen, ott jártam és igen, a böjti időszak kellős közepén.
Most mit mondjak?
Bűntudatom csak a fiúk távollétéből fakadt, de tervezzük, hogy négyesben is elmegyünk. Majd. Hamarosan.
Csoporttal mentem, egy előre lefoglalt kalandozásra. Már a fogadócsarnokban masszív csokoládéillat volt. Részemről, már akkor úgy éreztem, egy szilat sem megy le a torkomon.
Először megnéztünk egy rövidfilmet, honnan, mi módon kerül kiválogatásra, majd előkészítés és osztályozás után hogy kerül a gyárba a természetesen legkiválóbb kakaó.



Aztán elindultunk a folyosókon. Az első megállónál megkóstólhattuk magát A kakaóbabot. Sokan fújoltak: milyen keserű. Én? Nekem ízlett.
Aztán lépten-nyomon csokicscsobogókat leltünk, a 100%-ostól egészen a 25% kakaótartalmúig, amikből kis cseppeket nyomhattunk a kóstoló-kanalainkra. -A 100%-os volt számomra a legnagyobb élmény.
A táblákat is végigkóstolhattuk, így lehet hogy ízleltünk csilis, mentás, rózsaszirmos, különböző gyömölcstartalmú, számtalan mogyorófélével töltött, a szivárvány majd minden színében pompázó és még annál is különlegesebb ízű csokoládét.

Mindig idegenkedtem a csili-csoki párosítástól. Hiba volt.

Amikor már úgy éreztem, ezt képtelenség fokozni, forrócsokit is ihattunk.
...hát! Elmondhatom: ott és akkor ittam életem első forrócsokiját. Hmmm
Erről nincs kép, ott a pohár tartalmával voltam elfoglalva...


z o t t e r  Schokoladen Manufaktur
A Schoko-Laden-Theater belépő, a kostolótúrával:

Preis pro Person  Gruppenpreis pro Person
Kinder von 6-10 Jahren 5,90 EUR 5,40 EUR (ab 20 Pers.)
Jugendliche von 11-17 Jahren 8,90 EUR 8,40 EUR (ab 20 Pers.)
Erwachsene ab 18 Jahren 11,90 EUR 11,40 EUR (ab 20 Pers.)

Igen, annyi.

A résztvevők valamennyien kapnak egy hanglejátszós idegenvezetést.
Kilenc nyelv közül választhatsz, az egyszerűség kedvéért, akár a magyart. Tényleg.


Reggeliztem előtte. ...és mert ínyenc vagyok ha csokiról van szó, egyeltalán nem tartottam rosszulléttől.
De volt közöttünk, aki a túra végeztével haragoszöld arcbőrrel távozott...
...és megkóstolni valamennyi terméket, szerintem képtelenség, noha előrelátásból és nagyvonalúságból is jelest kaphat a gyár: mindenfelé ivókutakat szereltek fel.

Igen, Jack-el itt, a gyárban találkoztunk.
Az első döbbenet után, mondhatni, fuldokoltunk a nevetsétől.
Az orrát fúró, ott, a kóstoló túra kellős közepén...

8 Kommentare:

  1. oh, mein gott!!!!

    en is wuensche ide elgehen!! Und fincsi schocolade gesmakken!

    Folyekony a nemetem, mi?

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Igen, az!

      De ha tudnád, EZ a csoki milyen folyékonyan -ott nem sokat csevegtünk se emígyen, se amúgyan...!

      Mikor jössz? :-D

      -Jó, figyelem ám az eseményeket Nálad, tudom mi a helyzet. De talán, miután szépen berendezkedtetek, vagy egy kicsit később...-

      Löschen
  2. Visszajavítottam a képem. :o) Nem volt egyszerű, de legalább én is gyakoroltam a németet. :o) Még nem írtam, de amikor olvastalak már tudtam, hogy ezt a csokigyárat nekem is látni kell. :o) Strassbourg környékén is van valahol és azt is imádtam, meg a kis bonbonmanufaktúrát Brüsszelben. Pedig amúgy évek telnek el, hogy csokit akarjak, de a csokigyárban az én kedvem is megjött. :o)

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Köszönöm!

      Ott a (bármelyik) gyárban az illatok, meg az, hogy csak nyúlni kell érte...
      Szerencsére a távolság és a belépő (szerintem igen) borsos ára, komoly visszatartó erő. :-D

      Löschen
    2. Juuujjj, most nagyon irigy vagyok!!! Látod hogy sárgulok?? Évek óta epedek egy kocka "csilisért"....Nagyon-nagyon szeretném én is végigjárni a csokiutat :) de jóóó nekeeeed :) :)

      Löschen
    3. Ezt a sárgulás-dolgot, még elképzelni sem tudom! Nem vagy Te olyan!

      Ha tudtam volna hogy arra vágysz, hoztam volna Neked!
      ...de az nem ugyanaz. Igaz?

      Löschen
  3. En mikor megyek? TI mikor jottok???

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Tengersok teendőd, bosszankodnivalód mellé még hívsz minket ÉS: emlékszel is rá?
      Tündér vagy!
      Ezek után bizton állíthatom, amikor megyünk, értesítelek!
      Nagyon köszönöm!

      Löschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.