Csukott fül, szem =morog

Október végén botlottunk először csokimikivel rogyásig rakott polcokba, november első hetében hallottuk, igen a srácok is -micsoda pech!- először a jól ismert csilingelőst a Wham!-től, ill. aztán két hétig, naponta mutogathattam a naptárban -mikor is kezdődik valóban a várakozás, mikortól lehet létjogosultsága az izgalomnak, a Kiskarácsony lelkes elharsogásának... (szegény, drága, becsapott, megtévesztett gyerekek!)
Olyannyira lekötött a hárítás, hogy komoly pofonként ért a felismerés: szombaton már kalendáriumot bontanának a lelkesek, de nyithatják ugyan, ha üres...

Nem készültem kuponokkal, nem tudom mikor, mit játszanak a mozik, hogy hol-milyen programok lesznek, nem egyeztettünk D.-vel (nem mintha vele bármi konkrétumban meg lehetne egyezni a naaagy karácsonyi hajrá kellős közepén, de) jaj! elcsúsztam, nem készültem a készülésre, nincs semmi frappáns, gyerekmosoly-mágnes a tarsolyomban, csak csoki, azt is ma vettem, az orruk előtt, mert máskor mikor, ha D. holnap is úton, a betyár mindenit!

...a koszorúnak viszont örülünk... igen, mi mind.

Laszti II.

A.-nak is tetszik, ügyes és lekes (alig hiszem), így itt béke, vidám kacagás, boldogság honol!

D. nem ért haza, nekem meg nem volt szívem az erősen verejtékben úszó, felspanolt fiakat elrángatni a fogadóórára...     tökéletes kifogásom is van, fizikai képtelenség lenne hogy vezessek, lesérültem ugyanis, a nyakam beállt, pillanatnyilag azt sem tudom a felsőm hogy fog lekerülni rólam, de már előkerítettem a szabászollót, így-valahogy-majdcsak...
Sebaj, éljen a kosár!

Helyzet

A tanárnő (Nr.3.) továbbra is beteg (szegény!).
A tanárnő (Nr.4.) továbbra is állja a sarat (szegény!).
...és a pletyka még tartja magát. Hogy a tanárnőt (Nr.1.) visszahívták helyettesíteni.
D.-nek pedig gőze sincs, hazaér-e?, ha igen hogy? a holnap esti fogadóórára, amin a fentiek miatt, ill. hogy a tanárnők mindezek ellenére megtartanak, illene résztvenni.
Mi a srácokkal, kosárlabdaedzünk akkor, de ha akarnám sem vállalhatnám a két kóficcal a sorállást.

Kiszámoló

Ifjabb úrfi tanárnője (Nr. 3. -mert már magam is belekeveredek ki-kicsoda és hányadikként részese az életünknek/a fiaink oktatásának mert ő volt M. harmadik tanárnője az első két év utolsó felében) hétfőn nem jelent meg az oktatáson, beteg.
Mindezt az össznépileg várt, idei első fogadóóra hetében (nyilván nem ő választotta, sem a betegséget, sem az idejét). Hogy arra benéz-e, nem tudni, de a gyerekek azt a pletykát hozták haza, hogy a legelső tanárnő (már nyugdíjas, innentől Nr.1), veszi át a helyét, eddig meg nem nevezett időtartamra.

A.-t különösebben nem kavarta fel a változás, hacsak az nem, hogy lényegesen több házit kap, de ennek meg kifejezetten örül, ami, mondanom sem kell, jó, remek.

Tegnap és ma, az átmeneti időszak jegyében, M. tanárnője (Nr. 4) tartotta a tanórákat, mind a négy évfolyamnak, egy osztályteremben.

Eddig a rendszer lelke, a váltott iskolai, ill. házifüzetben rejlett.
A kis elsősöm ma ugyanazt a házi- és iskolai füzetet hozta haza, amit reggel elvitt.
Leellenőrizve.
Az iskolai munkája, összehasonlíthattalanul több volt, mint eddig. Az is ellenőrizve.
M. füzetei alapján semmi csorba nem esett a harmadikosok oktatásában, sem a mennyiség, sem a minőség rovására nem ment az összevonás.

No, ha ezek után is az egekig magasztalják a pillanatnyilag hiányzó (Nr. 3.) tanárnőt...  -jaj, hát kérem, ezt a mondatot nem tudom befejezni.

A fiaM szemében

Reggeli készülődés közben a kétségbeesett kófic hangja:
...de elfogyott a fogkrém!
A fürdőben M. magyaráz lelkesen, de nem érteni az ajtón át, hogy mit.
A. felháborodott, emelt hangon válaszol: De mondom, hogy üres! Nem jön belőle, látod!?
M.: Szólj anyának, ő a tök üres tubusból is tud fogkrémet varázsolni!

Laszti

Lehet, hogy megtaláltuk az igazit. Megjegyzem: végre!

Ha azt mondod nálunk: sport, mindenki a labdarúgásról kezd el beszélni, vagy ha nem, hát arra gondol. Nem is igen van más csapat, klub, vagy egyesület, csak ez.
(-itt, ebben a városban, ami annyit tesz, 27km-es körzetben alig néhány egyesületet lelhetsz ebben a korosztályban - ill. röplabda, az is csak lányoknak... nekem meg spec, olyanom nincs.)
M. próbálta, de ahogy az edzések követték egymást,. egyre jobban lógott az orra.
A kedv, talán sosem volt meg igazán, sikerélmény nagyon kevés, a labdérzéke meg egyenesen kiábrándító volt, így mire a szaglószerve elérte volna a béka seggét, döntöttem és nem vittem többet.

Aztán kerestem. Ugye, ott a foci. Küzdősportok közül dzsúdó, ami a városban elérhető. ...és ...a foci, aztán az aranyár/órába számított teniszedzés magánoktatótól, no meg persze ki ne felejtsem a focit. A kézilabdáról azt sem tudják eszik-é vagy isszák. Foci? Esetleg lehet falat mászni (innen az említett 27km-es távolságra), bár ha úgy vontatnám fel csörlővel, talán akkor lenne reális esélye úgy egy méteres magasságig feljutni, aztán nyilván lerágná magát, lévén enyhe tériszonnyal küzd...

Múlt héten megneszeltem, hogy kosárlabdaedzést, már nem csak 11 éves kortól, hanem már a 9 éveseknek is tartanak és a csiripelő madárka szerint igen játékosan, átgondoltan zajlanak ezek az összeröffenések. Ők már négyszer voltak, nem légből beszélt.
Hétvégén kapott edzőcsukát az úrfi, ma a madárka fiát kölcsönkapva, négyesben mentünk el megnézni az edzőt, a társaságot, magát az edzést.
A. lehidalt a naaagy, fekete bácsitól, pláne, hogy mosolyogva bólogatott a kérdésre, mehetne-e ő is? M. pedig nagyot alakított: valamennyiszer elkapta a labdát, pontosan a társai kezébe is dobta és ha nem is a kosárba, de a fekete-szegélyes-négyszögbe* talált. Hamar felvette a ritmust és végig fülig ért a szája!

Úgy tűnik a mi sportunk, a kosárlabda lesz.  
M.-é...

A kép kicsi és pocsék minőségű. Szándékosan ez és így.  
A kék gatyás lazagatya a háttérben és az edző előtt, M. .

*Kosárnyelven tutifix nem négyszög...

Az utolsó idei

színes-szagos, cirmos-szirmos.

Amikor nincs...

Bevásárolni többnyire pénteken megyünk, hogy a közös idő/hétvége ne ilyesmire follyon el. Tegnap elmaradt -kölcsöngyerekekkel múlattuk a délutánt.
Nem gond, D. este nem érkezett haza, majd ma fog.

Délelőtt böcsülettel megraktuk a szekeret: tej, liszt, zöldség, gyümölcs, vasárnapi ebédnek való és toljuk a válogatott, mérlegelt, meggondolt zsákmányt, toljuk a kasszáig. Ott a cetli: bankkártyát nem tudnak elfogadni.

Nem baj, van másik.

A másiknál sem tudják.

Aztán a döbbenet: egyiknél sem.
Mert az országban sehol nem lehet bankkártyával fizetni!
Mióta?
Nem rég és ne is kérdezzem, nem tudják meddig.

A rakott szekeret hátrahagyva elkocsikáztunk a bankig, ott sorállás: az emberek mindent értő huncut mosollyal érkeznek és mennek, mindannyian kézpénzt vesznek fel...  innen-onnan is mondatfoszlányok, hogy több százastzöldet is kivesznek -amíg még lehet...

Magam csak egyet -ilyen tökösvakmerő anyagból gyúrtak, no.





De basszus, mi lesz ha maradandónak bizonyul a slamasztika?

...aztán

előkerültek a jelmezek és elszabadult a pokol...

...mindezt egyedül a négy kacagó, sikítozó kiskorúval ...



Nagyon élvezték, rendszer lesz belőle.
Hurrá! (?)

Úrfiak

A.
Lötyög a jobb alsója már egy ideje, de nem marad már sokáig, ez biztos. Zuhanyzás után, letörölve a párát a tükörről, vizslatta a billegőt, majd magához kiálltott azzal, hogy baj van:
Baj van, hamarabb lesz felnőtt, mint korábban magyaráztam neki, hisz nőnek már a felnőtt fogak, majd a combján, a nedves bőrétől elakadt alsóját kellet felsegítenem a popsijára, mert pucér ágyékkal ilyen nagy fiú nem hagyhatja el a fürdőszobát...

M.
Danában sokat elpusztított, de ma már az éhség sem bírja rá, hogy almát egyen. A tízóraira elvitt, buszfordultával vissza is jön mindig.
Ma viszont, hogy látta falatonként eltűnni a számban, elkunyizott csak egy falást.
Majd:
Hű, de kár, hogy eddig kihagytam!