Freitag

b+

Ma reggel szörnyen kiborultam a felgyülemlett feszültségtől. De annyira, hogy a hajnali szürkületben még szegény D. kért tőlem bocsánatot, pedig én voltam türelmetlen, ha úgy tetszik hisztis.
Több mélypontot is megéltünk az elmúlt hetekben, egyik sem különösebb tragédia, lehet telefon nélkül élni ( ? ) és a borzasztó fájdalmas csapatösszeomlást is túl lehet élni - ezt mondom az úrfiaknak ( csődbe jutott a kosárcsapat, nem tudni mi lesz jövőre, bár az utánpótlás idén még kitart, de sok a kérdőjel, a szívünk vérzik, a gyerekek zokognak ), meg az autók - unalmas, hagyjuk!

A telefon. Tegnap délután minden előjel nélkül érte a baj. Gyanítom a kijelző ment tönkre. Hang van, rezgés is, a fényjelzés is a kis pontban ha valami érkezik rá, de a kijelző fekete. Többször szétszedtem, összeraktam, semmi. Reggel csórikám lelkesen ébresztett is, de csak az aksi kivételével tudtam elhallgattatni.
Nem gyártok összefüggéselméleteket*, most sem fogok, de érdekes. Lassan három éves a gép, nem volt vele eddig semmi gubanc, imádtam. A második év után, mikor lejárt a szerződésem, kaptam egy SMS-t, kérdezték mit szeretnék, hosszabbítottam. Év végén kaptam több üzenetet új készülékekről, szinte sürgették, cseréljem le a régit. ( A szerződés szerint 10 petákot fizettem havonta, ez magában foglalta a havidíjamat és a készülék árát. Átvételkor egy fillért sem fizettem. )
Tegnap délben kaptam egy SMS-t a számlámról, eszerint az ehavi díjam 36 p. ( Hö? )
Nem sokat gondolkodtam -még- rajta, mennem kellett M.-ért, mire hazaértünk a telegrácsnak kampeca. A számítógépről megnéztem a számlámat, ott is vérlázító az összeg, viszont csak 29 p. Az adatok nem hajlandóak lemászni róla, este míg ezzel bíbelődtem, többször a zokogás határán jártam, D. meg pirongatott, hogy ne már, nem ér annyit, meg vesz másikat... Egyrészt dehogy vesz. Mondani könnyű. Néztem a kínálatot: a pontjaimmal is, egy új, ilyen kaliberű telefon... Nem írom le, horror.
Néztem magyar oldalakon a készülék eleje újan 38.000Ft ( haszált égen,- földön sincs ). Itt ( német nyelvterületen ) ilyet nem találtam, viszont újan az egész gép 128 peták. Használtan az eleje 19. Dilemma.
Ha elküldöm szervízbe, csak ha belenéznek 60 peták. Nyilván, mert nem lehetek biztos benne, hogy csak a kijelző adta be a kulcsot, érdemes lenne megnézetni, dehát 60! Tudom, tavaly D. alig 48 órás készülékén elpattant a hátsó üveg fedlap, azt mondták cserével a munkadíj 300 peták alatt talán megáll. ( Normális? ) Megrendeltem a fedlapot, szállítási költség nem volt rá, 9,89-ért, szerelőszerszámokkal együtt, D. lemelegítette róla, mert én azt nem mertem, majd a két ügyes kezemmel leoperáltam szilánkostól, megtisztítottam, viszzaragasztottam az újat és tadááám, a fent említett alig tíz euróból szép, töretlen a telefon.
Meg nem csak a készülék ami hiányzik, hanem voltam olyan elővigyázatlan ( értsd: hülye), hogy nem mentettem le sehova a telefonszámokat. Nincs meg a WhatsApp-os, Skype-os előzményem, elveszett egy valag időpont, csevely, mittoménmi. A képek nem, mert annyi eszem azért volt, hogy vettem bele külső tárhelyet.
Pillanatnyilag a kártyám D., már-megbánt-üvegcsoda előtti telefonjában van, de annak rossz a hangszórója, csak ha kihangosítod értesz valamit, mert annyira recseg. De ne higgye senki, hogy elégedetlen vagyok, dehogy. Legalább M. elér, ha valami van, vagy nincs. De elér, ha akar.

 *Ma már a modemet úgy meg tudják nézni, bizonyos esetekben szerelni, hogy a segítő v.a.l.a.h.o.l, mindenesetre még véletlenül sem itt. 
Ugyanez igaz a smart tv-kre. Meggyőződésem, hogy a telefonokhoz ugyanígy hozzáférnek.

Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.