Eszembe jutott már, ha hirtelen meghalnék, vajon a családom írna pár sort róla, vagy csak itthagynák a blogot, keringjen annak rendje - módja szerint mint addig kedvére, esetleg törölnék?
Szeretek blogot annak humoráért, csodás képeiért, a blogíró átélt kalandjaiért; a sorok közül kiabáló elme nagyságáért, a kikukucskáló én iránti kíváncsiság csillapításáért; mert az írója szimpatikus, mert hasonló, vagy teljesen más; mert olyan helyekről mesél, ahova -általa- már vágyom is... ugye.
Néhányat pedig azért, mert óriási lekesedéssel mesél eszméletlen érdekes, lebilincselő dolgokról.
És, hogy mi lesz egy bloggal, aminek az írója már nem mesélhet többet?
A család óhajára olvasható marad - ne merüljön feledésbe a kedves, lekes alkotó.
http://juharizsuzsanna.blog.hu/
Ó! Nagyon szomorú. :(
AntwortenLöschenRemélem, itt még sokáig olvashatok mindenféléről!
jaj :(
AntwortenLöschenIgen.
AntwortenLöschenegy hónapos betegség... ez annyira... sokkoló....
AntwortenLöschenaz én blogommal nem történne semmi, mert igazából a családom sem tudja, hogy blogolok... csak eltűnnék, mint aki itt se volt...
Olvasóként olyan volt, mintha egyik pillanatról a másikra történt volna. Közben ők ki tudja mi mindenen mentek keresztül.
LöschenVolt egy fiatal férfi is, aki csak pár bejegyzés erejéig blogolt, aztán elveszett ő is. Ő a rákkal vívott küzdelméről írt. Majd valaki rövid üzenetet hagyott kommentben - már hiába vártuk vissza.
http://rakosfrodo.blog.hu/
Igen... nekem egy hónap szabadság... nekik...
AntwortenLöschenmindig, de mindig eszembe juttatják ezek a dolgok, hogy szeretni addig és úgy, amikor és ahogy, ameddig csak lehet... egy pillanat az élet... csak egy pillanat
Megborult kicsit a kedvem, beszélgessünk most másról.
Löschen