Freitag

Rémes

Tudom jól, el vagyok maradva, előadókban, filmekben és még könyvekben is (Jaj!).
Most, hogy így kutyául voltam, filmekkel próbáltam talpon maradni. Pl. vasalás közben, a monitort szigorúan csak felém állítva, fülhallgatóval élvezve néztem párat, történetesen az Alkonyat sorozat online elérhető részeit, mert dicsérték.
Ahm, bevallom, nekem nem esik le. Tényleg nem tudom mivégre a rajongás. Jó, ok, ma már nem KELL félni a vámpíroktól ez valami új módi, szeretjük őket, már aki, meg rajongunk értük  .
Én még arra emlékszem, hogy az, olyan lúdbőrzős, arcot párnába rejtős hatású mese/rémtörténet.
Kinőttem volna belőle? 
Szintén nem értem a rajongást ezért a Pattinson-gyerekért sem.

El kellett volna inkább olvasnom?
Nekem úgy tűnik, kár lett volna az időért, a pénzért. (Tiniregény?)

Van egyeltalán, akinek tetszett?

2 Kommentare:

  1. A könyvet nem olvastam, nem is tudnám szerintem mert az már sok. A filmet láttam, mert kiváncsi lettem, hogy miért vannak annyira oda mások és meg kell hogy mondjam megfogott. Kicsit jó volt újra fiatalnak lenni, mert hát gondolom azért ez a tiniknek szól. A Pattinson gyerek mert számomra azért olyan pasi, amilyen mert körül lengi valami misztikus hülyeség...meg olyan vontatott, nyegle vagy nem tudom. Bár lehet, hogy csak a film hozta ezt magával. Én elvoltam vele.

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. : )

      Örülök, hogy írtál!
      Szép is lenne, ha mindannyiunkat ugyanaz a férfi nyerné meg!
      Az ok, hogy valakinek ez a srác tetszik, csak a körülötte uralkodó hisztit nem értem.

      Löschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.