Mittwoch

Fekve nem várunk férfiembert!

Azt hiszem ez sohasem hagzott el a kedves felmenőm szájából, de evidens, hogy nem fogadunk így, hát nem is tettem. Eddig.
Az pedig, hogy hárman jöttek, csúnya fokozása a dolognak és nem csúsztatok, tényleg hárman jöttek, de az semmi, D. küldte őket, még ha közvetve is, és tényleg feküdtem, ők meg ugráltak körülöttem és aggódtak és úgy nyúltak hozzám, úgy bántak velem mint a hímes tojással és bátorítóak voltak, meg pofátlanul fiatalok. Ennyire emlékszem belőlük, a történések kicsit ködösek. A fájdalom már csak ilyen: feledtet.
Mire a kocsiba kerültem, A. már bent ült, be is kötötte magát, a három nevetett, de úrfinak ki kellett szállni, a közben érkező aggódó-kedvesek elvitték őket, ismerős gyerekekhez, gondos felügyelet alá.
Innentől vicces nem sok volt, talán az, mikor a három távozása után, a kórházi személyzet nem átemelt a röntgenasztalról, a pár centivel alacsonyabba fekvő ágyra, hanem nemes egyszerűséggel átrántott, hogy a fémasztal kemény szélével, csillagos ismeretséget kössek.
Sokan vettek fel adatot, vizsgáltak, böködtek, véremet is vették, de összességében elmondható, hogy a második nem tudta mit csinált az első, a harmadik sem, mit az előzőek, ...stb.
A hosszú éjszaka, ill. két infúzió után elegem lett, haza akartam jönni, de a fontosnak kikiálltott ultrahang még mindig sehol, valaki csodálkozott, hogy tényleg nem volt még, mások meg biztattak, majd valamikor a mai nap során (tegnap-kedd).
Aztán valahogy mégis sort kerítettek rám és a szigorú parancs (nincs önálló járás) ellenére sajátlábon kellett mennem, ott kíméletesen leölt a doktornő, majd egyedül visszabotorkáltam az emeletre, a szobát ott már nem találtam, segítséget kellett kérnem...

Enni nem kaptam a hosszú idő alatt, mert ultrahangra üresen kellett menni, igaz éhes sem voltam, de akkor is. Az éjszakát három, nyolcvanon felüli, kiváló humorú nénikével töltöttem. Egyikőjük napközben aludt, éjjel ötpercenként átöltözött, hogy ő most hazamegy, össze is pakolt valahányszor indult, ordítva igyekeztünk ott tartani. Nem udvariatlanságból kiabáltunk vele, dehogy: nagyothallott.
A másik nénike végighorkolta az éjszakát, mit neki ordítozás, békésen hortyogott.
A harmadik kedves nénike pedig nem bírta eldönteni, hogy akkormost kell neki pisilni vagy sem: úgy a tucadjára berendelt nővérke hathatós közbenjárására és végre, fél kettőkor megszületett a produktum, örültem én is.

Anyut már itthonról hívtam fel -még a földön fekve minden felé irányuló hír zárlatát rendeltem el. D. szitkozódott, hogy ez nem lesz így jó, de nem hagytam vitatni. Pillanatnyilag magam is be voltam tojva és ha akkor beszélünk, vagy a hétfői nap folyamán, tutifix, hogy hétökrös szekérrel sem lehetett volna otthon tartani, az meg kinek jó, ha végigsöpret fél Dunántúlon és egy tartományon ijedtében, amikor még magam sem tudom mi van, vagy mi nincs -ugye.


Tanulság most is van. A lépcsőn lefelé haladva végrehajtott fulladozó köhögés extrém sportnak minősül és mint ilyen, komoly sérüléssel járhat, szóval ne! Felügyelet nélkül pláne ne!

Legalább a három arcára emlékeznék, vagy valami...

Kommentare:

  1. Jaaaaaj! Összetörted magad?????? Hogy vagy? és akkor most már ott van anyukád és ápol? gyógyulást!

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Csontom nem tört és a vesém is a helyén, de mondhatni összetörtem magam, igen.
      Nem, nincs itt senki, boldogulok. Felkelni, meg lefeküdni nehéz, amúgy egész elviselhető.
      Olvasgatok az ágyban, vagy szöszmörgök a házban.
      Köszönöm!

      Remélem ezzel letudtam a családom húsz éves penzumát, mert most már igazán elegem van.

      Löschen
  2. Örülök, hogy nem törtél teljesen össze! De inkább vigyázz jobban magadra is! És fekve várni egy pasit nagyon is király :)

    AntwortenLöschen
  3. Nagyon vigyázz magadra!
    Ölellek!

    És tessék segítséget kérni, irgum-burgum...

    AntwortenLöschen
  4. Jaj, hát óvatosabban.... tessék magadra jobban vigyázni...

    AntwortenLöschen
  5. Jaj, Istenem! Elég már!
    Vigyázz magadra!

    AntwortenLöschen
  6. Még ha nem is úgy tűnik, a megtestesült óvatosság vagyok egyébként -nem is értem a történéseket.

    Köszönöm!

    AntwortenLöschen
  7. Ez már csak jó megkésve olvasom, és remélem, hogy azóta sokat javult az állapotod. :(

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Ó, már kutya bajom! (Csak szóljon a házinép, mielőtt ölelne. A váratlan még fáj.)

      Löschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.