Némi törlesztés az elmaradottakból

Már olyan nagyon rég meséltem, hogy már azt sem tudom, hol hagytam abba.
A lényeg, hogy az iskolaév egy meglepő újdonsággal kezdődött:

A tanévnyitón odalépett hozzánk bemutatkozni az új tanárnő, majd a nevünk elhangzása után, legnagyobb döbbenetünkre, magyarul folytatta a beszélgetést.
A harmadik és negyedik évfolyam tanárnője magyar származású!
! 

Bevallom, először nem örültem, de most már nem bánom.
A tanárnő kedves, figyelmes, de határozott, ugyanakkor nagyon szereti a gyerekeket.
Múlt hét csütörtökére az iskola rendezett egy nyílt tízórait, az egészséges suli-tízórai jegyében és persze, hogy alig vártam, hogy láthassam, milyen mikor a gyerekekkel foglalkozik, beszél velük, ill. hozzájuk.
Most már nem csak az úrfiak elmondásából, hanem a saját szememmel láthattam milyen is egy igazi, ízig-vérig pedagógus.
Amikor megszólít valaki, lehajol a kiskölyök szeméig*, símogatja őket, nevet rájuk és sugárzik még a hangjából is a kedvesség, a szeretet.

Az úrfiak szorgalmasak, teszik a dolgukat (a tornacuccok rendszeresen ottmaradnak az iskolában, eddig M.-ét láttam egyszer a tanévkezdés óta, úgy két héttel ezelőtt utoljára), így szépen haladnak, mi meg büszkék vagyunk.


Érdekes, hogy ugyanúgy, mint M. (igaz, őnála másodikban), A. is elkezdte rávésni a ceruzát a papírra, hiába magyaráztam hogy nem a kőkorszakban vagyunk, nem kőtábla van előtte, csak papír... de a rotringceruza megoldotta a problémát.




Nem írtam sokat mostanában, de nem is igazán voltak jó híreim. Persze a gyerekekről igen, de a bejövő hírek is csak rosszak voltak, így magam alatt voltam és vagyok.
Még Mókuska nagy futásából is kimaradtam, amit nagyon sajnálok -előbb kellett volna felébrednem.







*Bizony, ez az eddigi tapasztalatok alapján nagy dolog.