Freitag

Bemószerolom

a kölyköket!

Ötödik osztálytól felfelé, a gyerekek a városba járnak iskolába. Kedves kis településünk külső területeiről kisbusszal szedik össze őket, hogy aztán a falu buszmegállójában várják a nagy sulibuszt.

Várják. Aha!

Egy-egy kiskölyök kiugrik a várakozók közül és kapucnival a fején, átrohan az úttesten. Igen, az épp elhaladó autók előtt, között, még véletlen sem akkor, mikor az út üres.
Ill. egyikőjük azzal hülyéskedik, hogy az autók felé lendíti a karját, mintha valamivel meg akarná dobni.
Fékez a szembe jövő, fékezek magam is, a banda meg hétpofára röhög...

Mivel abban az időben hajtok el ott minden áldott hétköznapi reggelen, már többször láttam mindkét ökörséget, de ma zsibbadt el először, pofonosztás vágyától a tenyerem.
Végül nem álltam meg és szálltam ki, de csak, mert a többség jó egy fejjel magasabb mint jómagam.
Viszont nem óhajtom megérni, hogy merő mókából elém lépjen* egy kapucnis, ezért D.-t felbújtottam így szólni fog a  Polginak, figyeljék a kölyköket és pirítsanak rájuk, mielőtt baj történik.

D. első gondolata a rendőrség volt. Talán megoldódik így is és nem bánom meg, hogy nem nekik szóltunk azonnal.





*Igen, lassan hajtok, de nem is magamtól féltem őket. Saját maguktól.
Kis hülyék!

12 Kommentare:

  1. Hihetetlen! Nem csodálom, hogy dühít:))

    AntwortenLöschen
  2. A sajátjaimon is látom, hogyan hülyülnek némely tekintetekben a kamaszodással :( És nem jut eszükbe vigyázni magukra, mert nem jut eszükbe, hogy veszélyesek, magukra és másokra is.

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Kívánom mindannyiunknak, hogy ép bőrrel legyünk túl ezen az időszakon.
      Ép bőrrel, ép lélekkel.

      Löschen
    2. (Az ép elme, asszem az még hiányzik a sorból. De csak zárójelezve---)

      Löschen
  3. Kéne melléd ilyenkor eldugva a kocsiba egy Piedone.
    V.

    AntwortenLöschen
  4. Nem neked. Éppen ez az, hogy nem neked. Bizonyos kölykök nem értenek másból.
    Az is eszembe jutott, hogy orvul ki kellene rakni színes képeket a buszmegállóba közlekedési balesetekről, a szaftosabbjából válogatva.
    V.

    AntwortenLöschen
  5. Meg nem is verekedni kell, elég ha elhiszik a lehetőségét.
    V.

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Ó, csak nem gondolod, hogy (ha magasabb, keményebb is lennék) birokra mennék bárki fia-borjával?
      Nem.

      Nem hiszem, hogy hinnék.

      Löschen
    2. Már annak a lehetőségét, hogy bajuk lehet (autó általi eltaposás), vagy hogy valaki irdatlanul bepancsolhat nekik?

      Löschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.