Dienstag

Két

napja volt két éve, hogy először aludtunk itt.

Az a nap, a házé, ill. úgy gondoltam, majd hatalmas erezd el a hajamat -összejöveteleket tartunk bográcsolással, fáklyákkal, nevetéssel és barátokkal a csillagok alatt...
Majd egyszer rendeződik a terep és bukdácsolás, porkavarás heylett valóban lehet odakint is összejöveteleket tartani.
Majd.


De mert az alkalom adta magát, tettünk valamit, csak hármunk örömére, annak a napnak örömére.
Ők kitalálták mit kérnek bele, majd megsütöttük a ház tortáját. -Valójában nem csak a nap, a fiúk örömére is.

Azt hiszem, valakinek valami ehhez hasonlóhoz lehetett szerencséje, miután azt mondta: a kevesebb több.
Ez is több lehetett volna, ha ennyi alkatrészből kifelejtetek volna néhányat, mondjuk a zselé és a barack nélkül még tűrhető is lehetett volna...
piskótatészta (6 lap),
csokipuding (minden lapra),
szeletelt barack (sok),
zselé (júj, nagyon sok -de csak, hogy befedje a gyümölcsöt),
tejszínhab.




Már a fülemen is barack, meg szilva folyik, anyu annyit adott, de nem hagyhattam ránk rohadni.
Talán ősszel már rájuk bírok nézni, mert M. szerint nyelvcsattintós lett.


Ők is csupa-csupa hasznosat műveltek naphosszat. Mutatok egy variánst:




11 Kommentare:

  1. Boldog évfordulót! :)

    Nem csoda, hogy el vagy telve... hatalmas munka a befőzés. Én idén nem is vállalkoztam rá. Ment minden a fagyasztóba, aztán majd adagonként, amikor van rá idő, szépen komótosan elkészítem, amit kell...

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Köszi! :-D

      A tortaforma izé tovább tartott mint a két féle lekvár összesen -nem volt olyan sok...
      Fagyasztás után, még be lehet főzni?

      Löschen
  2. Igen, tavaly is csak így sikerült megmentenünk a sok-sok meggyet, cseresznyét, amit kaptunk. :)

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Tehát lefagyasztod, aztán előveszed és...
      Folyamatleírást is kérnék: Kiolvad, aztán főzöd, vagy már fagyosan feldobod?

      Löschen
    2. Fagyasztás előtt kimagozzuk magozóval. 1 kg/zacskó a fagyasztási arány.
      Egyszerre általában 2 kg-t szoktunk megcsinálni.
      Hagyom felengedni, a 3/4-ét leturmixolom, a maradékot pedig egészben szoktam beletenni és egyben befőzöm.

      Löschen
    3. Nekem kétszeri fáradságnak tűnik.
      De ilyen dolgokban nem vagyok kompetens személy.

      Löschen
  3. Frici szokta kimagozni, de azt mindenféleképpen meg kell csinálni...
    Mi minden alkalommal úgy 15 kg-t kapunk egyébként. Azt nem 2 perc befőzni, és nekem nyáron van a legtöbb munkám... arról már nem is beszélve, hogy a több órás befőzés nélkül is 27-30 fok van bent... Szóval inkább kis részletekben megcsinálom, amikor van egy-egy szabad órám és nincs dög meleg!

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Teljesen érthető, csak máshonnan közelítettem meg a problémát. :-)

      Még azt áruld el kérlek, hogyan sikerült szert tenned ezekre a hiperszuper radarokra, amik azonnal érzékelik, hogy választ kaptál?

      Löschen
  4. Feliratkoztam a bejegyzésre. :)
    És egész nap megy a gép a munka miatt. :)

    AntwortenLöschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.