Mittwoch

Meleg/hideg

Tegnap itt ünnep volt, nemzeti. Végre mindannyian itthon!!!
Semmi nem ér fel azzal, mikor együtt ébredünk és egész nap csendben szöszmötölhetünk a házban. A gyerekek is boldogabbak, nyugodtabbak.
A nap nagy részében apán csüngnek, vagy csak figyelik. Picúrkám meg utánozza. Rém mulatságos, ahogy nemcsak a testtartását, de még a hanghordozását is lemásolja... A hétvégéken ellesett mozdulatokkal idézi meg a hétköznapokban az apját, sokszor döbbenetes aprólékossággal!



Viszont most másról szeretnék írni.
Bár lassan 3 hónapja lakunk itt, még sok dolog hiányzik. Sok apró és nagy dolog.    
A hiányosságokat pótolandó, D. a fürdőben szerelt fel lámpát, törölközőtartót, a konyhában is ezt-azt, ezzel totális káoszt teremtve, mert ilyenkor nemcsak pár szerszámot hoz a készletből, hanem az összes ládát, amiben megbújhat valami fontos (blankoló, fázisceruza, számtalan csavarhúzó, 'makítá', had ne soroljam...). Amikor már mindenen úrrá lett a káosz, telefonon keresték a vendégek, akik estére ígérték magukat.

(A történet része még: reggel hívtak, hogy beugranak. Nem kérdezték jó-e, vagy sem, csak jönnek. Gondoltuk jól van, mivel átutazóban vannak, fél órácska belefér...)

Jelezték: 10 perc és ideérnek...

Sajnos nem tudom leírni az őrült pakolást, amit kezdtünk. Űzve a gyerekeket és magunkat, vállalva a lehetetlent...                            Legyen elég, hogy még a szekrénytetőre is került ez-az.

Először jártak nálunk (ami azt illeti, remélem utoljára is), két órát maradtak, de többnek tűnt. A férfivel D. már többször is dolgozott együtt, így már korábbról voltak infóim a fickóról.    -Énközpontú, pimasz figura...
Szóval először találkoztunk, de többet tudtak meg, mint ami még normálisnak mondható, vagy annak érezném. Volt itt kérem minden...

De perszehogy én tehetek róla! Hogy van az, hogy nem tudom megvédeni magam? Miért, hogy a saját otthonomban nem mondom: tessék kérem engem békén hagyni, vagy csak simán nem foglalkozni azzal, hogy kioktatnak? Miért kell nekem kényes kérdésekre válaszolnom, vagy hamár, akkor mi a csudáért pirulok bele... ? Sokat kell még tanulnom, na.
Kezdve mindjárt azzal, hogy nemet is kell mondani! Pl.: bocsánat, de ma nem érünk rá, vagy tudomisén!
Az meg milyen már, hogy a hívatlanváratlan vendég kedvéért eszelős rohamot índítunk, hogy ne lássák a felfordulást (amin nem tudom mit kellene szégyelni, hiszen csak dolgoztunk -khm.: királyi többes)?! Ilyet biztos nem csinálunk többet. Talán a rumli előbb késztetné a kedvesvendéget távozásra. Vagy?

A szép még a történetben az, hogy a közelben lakó barátainkhoz is bekukkantottak. Nekik előzetesen nem szóltak...
Szép.

Kommentare:

  1. Szeegénykém! Eljöhetnél hozzám egy gyors tanfolyamra.....asszem' megtanulnál nemet mondani ;-)

    AntwortenLöschen
  2. Jövök örömmel, csak mondd, hogy mikor!

    AntwortenLöschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.