A.

Hüppögve jött hajnalban, mert álmában kint voltam a temetőben. Optimista kérdésemre kiderült, hogy nem látogatóban jártam ott, ők jöttek oda, engem meglátogatni.... Majd fél óra hosszán nyomta a monológot: ő már nem akar aludni. Felét sem értettem, mert az apja takarója alól dünnyögött, hosszan, egy hangszínen, zsörtölődve. Aztán pirkadt is, gondoltam az majd elűzi azt a fránya rosszkedvet, az álom darabkáival együtt. Szóval derengett már és láthatóvá vált a süvöltő hang. A szél hordta a havat (még mindig), mire ordítva hozta tudomásomra, hogy ő nem megy sehová, ő fél, őt elviszi a szél, ilyen időben itthon marad, nézzem meg, már a hóember is fekszik -hülye szél!