Évekkel ezelőtt bekerteltük a fákat, külön-külön dróthálókerítést kaptak cövekkel, a bolond mindentmegrágó őzek ellen.
Frankón működik mindaddig, míg nyulak, vagy pockok nem jönnek, de most nem erről mesélek.
Az elkertelés amilyen hasznos, idővel olyan randa. Mert a fű ott is nő, idén a sok esőnek és nagy melegnek hála állig, amiből a fák nem álltak ki, csak alig.
Eddig a fűnyírásért elemeltük a fák körül hálót, de a megnőtt koronák miatt, ez a megoldás nem játszik többet, a háló legalsó résein át húzkodtam ki a fekvő helyzetbe a gazt. Míg a három fiú lenyírta az ötezer négyzetmétert, arra végeztem én is, sőt, az egyik kedves kis fát is megmetszettem, amitól hejre kis faformát kapott a buja bokorforma helyett.
Kipurcanva, több sebből vérezve lihegtem az egyik fa tövében és látom, hogy D. nézi a kis fát, nézi, gondoltam megdicsér, milyen ügyes voltam, de nem mosolyogva fordul felém, fejcsóválva: ilyenkor nem kellett volna metszeni, a friss sebekből nedvességet veszíthet, kiszáradhat, ejnye...
Persze marad az én reszortom a permetezés, enyém a metszés, a megoldás a pajzstetvek ellen, a károk benyelése vihar, jégeső után, most meg a letolás. Tisztára megéri a hacacáré.
A kis fa túlélte a heti kánikulát, mondhatom, hogy virul. És azt is mondom, hogy többet ne biggyesszen és ne tekerje a fejét, mert ha tökéletes paraszt nem is, de szerencsés vagyok.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen
Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.
A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.