Dienstag

Megvagyunk

Nem, mert nem bízom benne, csak féltem. A negyven kilométer távolság teszi. És a félelem attól, hogy esetleg elalszik és csak valahol Bécs határában riad fel. Meg az a sok, idegen ember! Míg ő megy, javarészt gyerekek, tinik, most a zűrzavarral közelkeleti emberek, ahogy mesélte csütörtök óta egy asszony, a többiek fiatal férfiak. Néztem az arcát, nem fél, nem is úgy neveltük, inkább közömbös. Ott vannak, hát ott vannak, elférnek a buszon.
Jól magamba néztem, én sem félek. Nélkülük is féltem az úrfit, nem változott semmi.
Az iskolától alig egy kilométernyire szállásolják el a csoportokat. A város összes iskolája mellett .- így pontos.
Tegnap az egyik tanár beszélt velük a kérdésről és elmondta, fogkefére, fogkrémre, borotvahabra van szükség. A gyerekek vigyenek, legyenek szívesek.
A gyerekek is meséltek. Az egyikőjük kint játszott az utcán, a szomszéd srácokkal a hétvégén. Meghajtották őket botokkal a keletről érkezők. Azt gondolom, ők provokálták.
Egy kislány meg a városban, az anyukájával volt gyalogosan úton, mikor egy fiatal férfiakból álló csoport, elhaladtukban cuppogott nekik. Azt mesélte, megijedtek.

Mindeközben lezárták Németország határain a továbbhaladásukat, Magyarország ébredezik és hallgat, Ausztria a keletiről szállítja a nyugati határ közelébe a több tízezer embert, míg önkénteseket toboroz, adományokat kér, szörnyen igyekszik és szépen rádöbben, tulajdonképpen miért is bírálta a magyarokat alig két héttel ezelőtt.

2 Kommentare:

  1. Bírálni könnyű, de most ott-itt vannak, és valamit tenni kell velük. Etetni, itatni, pénzelni, mert a jólét kell, csak nem tudom, meddig lesz fenntartható.

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Lehet azt gondolod naív vagyok, de még bízom benne, hogy van megoldás a bajra.

      ((( Odalent rendet rakni - milyen könnyű leírni -, majd a biztonságos újjáépítendőbe hazaküldeni, hazavinni az embereket. )))

      Löschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.