Dienstag

Lincs (hangulat)

Először talán bemutatkoznék: nagy várakozó vagyok. Semmi, de semmi kifogásom nincs az ellen, ha valamilyen vágyott élethelyzetre, lehetőségre, vagy netalántán használati eszközre kell várnom. Ezek az időszakok bearanyozzák a napjaimat (heteimet, hónapjaimat,...), közben játszom a gondolattal, tervezek, esetleg listát írok, azaz örömmel nézek a majd elé, amikor a lábam előtt hever, vagy a kezem ügyébe a kívánt, az áhított, hogy aztán az öröm, a birtoklásé, a beteljesült kívánságé megvalósuljék.
Igen, gyerekkoromban, tán később is ilyen alkalmakkal, karnyújtásnyira, vagy a párnám alá rejtett, az öröm szavaival teleírt naplómmal, vagy a vágyott, immár birtokolt tárggyal tértem nyuvogóra -ha boldogultam az elalvás terhével...

Röviden: ki tudom várni.

Tegnap volt az akkor, a helyi írószerbolt a helyszín, ami egyben (gyér választékkel bíró) helyi könyvesbolt is. Rég szerettem volna (ehhez a mozgást felismerő, gyerekek által mély hittel favorizált ketyeréhez) egy ugrálós-edzős lemezt. Északon, a közeli nagyvárosban nézegettem időnként, de 20p€ták alá nem ment. Annyira meg nem kellett.
De tegnap összematricázva / agyonakciózva láttam viszont: 3-ért (nem tévedés, háromért), az utolsó példányt.
Repültem a kasszához.
Ott az engem követő ipse, a kasszástól kérdezte, hogy tényleg három? Mire válaszolt, hogy tényleg három.
Felháborodott, nem kicsit, majd szó szót követett, hogy nem igazság, ő akciósan vette 20-ért, 'nehogymár' (én) megkapjam háromért...

Talán megemésztette azóta. MI jót aludtunk rá.

Kommentare:

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.