Akár három nap után is,

egészen pontosan meg tudom mondani mit utálok az iskolában.
Kivárni, míg hazaérnek.
Most nem arról beszélek, hogy mennyire sérül a mimózalelkem megérzem-e a hiányukat délelőtt, hanem arról az időről, ami a sejtett/kiszámolt/várt és a tényleges hazaérkezésük között telik.
Mert az sok.
Ezen a héten A. 10:45-ig van tanórán, majd cipőcsere és várja a többször forduló buszt.
Ma is a harmadikba fért csak be. (Szép kép volt a bazi kötéssel a hüvelykjén -megcsípte egy darázs, jól van. Csak kicsit meglepett.)
11:19-kor fékezett a busz a ház előtt.
Ha elindulna gyalog is előbb érne haza.
Félreértés ne essék, nem háborgok, csak mesélem, hogy a kerek óra után már többször figyelek kifelé és nem minden aggodalom nélkül.

Azt a húsz percet jószívvel, ingyér' adom, nekem nem kell.