nem hiszem,

hogy ezen kellene filóznom és ébren nem is igen jut ehhez hasonló agyrém eszembe, de most, hogy D. megint nincs itthon, állandó és visszatérő rémálmom, hogy reggel a fiúk maguktól ébrednek, kipihenten, mert hajnalban nem ébresztettem őket és kisimult, boldog pofival jönnek le az emeletről, hogy aztán a boldogság finom mosolya egy kósza perc alatt elvesszen az arcukról, hiszen hiába a késői időpont, nincs reggeli, nem lobog a kandallóban tűz, engem is csak nehezen találnak, még az ágyban, holtan.