amikor alszom, meg amikor nem

Már magam sem tudom mióta kelek hajnalonta a korai ágybakerülés vágyával, de ugyanolyan rég marad csak terv estéről estére és tán évről évre is, no de most!
Pontosabban: tegnap.
Merthogy sikerült, 20:30 előtt, közvetlen azután, hogy a fejem felett elhalkult a siserehad, kikapcsoltam minden zaj- és fényforrást, leküzdöttem a könyvem folytatása iránti vágyat, a bal oldalamra fordultam és azon mód, el is aludtam.
Milyen szép, békés kép: a korán elszenderedő alany, nemdebár?
Siker is lehetett volna: maga a beteljesülés.
De nem.
Kettőkor felpattant a szemem és hába küzdöttem, ötkor muszáj volt felkelnem. Addigra valamennyi csontom sajgott a forgolódástól, a fene nagy koncentrálástól és ellazulástól -hahaha!-, olyan bőszen próbáltam visszaaludni, még a kínomban bevetett agykontrolltól sem lett jobb ( bocsánat Laci és Mr. Silva, szóval egyre jobban! megy majd, ha netalántán még egyszer rászánom magam ).