Világgá

Egyeltalán, honnan szedte? Vajon érti-e, ismeri-e a szavak súlyát? Engem szíven ütött.

A tanárnő úgy fogalmazott, hogy csalt. Dehogy csalt, csak az iskolai munkájában (kiegészítendő szöveg) a közös javítás során, a hibás kifejezéseket nem áthúzta, ahogy a tanárnő kérte, hanem ki akarta radírozni és a helyeseket beírni.
Nem szép, ha nem ezt kérik tőle, helytelen. De nehéz ám a precíz bátyus nyomdokain járni -nehezen viseli ha valamit hibázik, hát igyekszik helyrehozni. Tegnap épp ilyen szerencsétlenül. Szégyellte magát és mérges is volt, hogy hibázott, meg szomorú is, mert a tanárnő "haragudott rá, biztos ma is fog". Ezért még ma reggel is kiállt a tegnapi véleménye mellett, hogy ő biza "nem megy iskolába, sem ma, sem holnap, sem semmikor, mert rá haragudnak ott, hát nem is megy..."
Aztán belódult táskástól, hogy "ha küldöm, hát megy, de nem az iskolába, hanem világgá."
Az úton, alig pár lépésre a háztól meg a melle előtt dacosan karbafonta a kezét, lecövekelt, hogy egy tapodtat sem. Fogtam a kulcsot, cípőt húztam, beültettem az úrfiakat az autóba és magam vittem őket a suliba.
Duzzogva lépkedett, de nem húztam, nem fogtam a kezét se, csak a borzas fürtöket simítottam párszor végig, az autótól az iskoláig...
A tanárnő védekezett, de tisztáztam, nem számonkérek, csak azt, hadd csinálja meg ugyanazt, itthon, újra. "Jah -aszongya-, persze, azt lehet, tudja is, hogy mi megtesszük ezt mindig, semmi akadálya... de a csalást nem méltányolja, nem engedheti." Mondtam - én sem, azt is, a fiamat mi vezérelte.

Távozván, a duzzogóm még a gardróbban ült. Mondtam, tegye amit kérnek tőle és hogy ne aggódjon, a tanárnő szereti őt.
Derűs képpel köszönt el.



Ezzel a világgával rendesen kirúgta alólam a sámlit. Basszusbasszus.