Kilenc (!) nap alatt egész kizökkentünk a reggeli rutinból. Már eleve alig bírtam kitápászkodni az ágyból, noha a fiúk szünideje alatt is, egy (talán két) nap kivételével ugyanakkor keltem, mint a sulinapokon (kiélveztem a csendes reggeleket). Szóval a mai ébresztő gyilkos volt testre, lélekre, nem csak az enyémre, az úrfiakéra is.
Kisseb összezördülések (nem kiabálás, összezördülés) és jajgatások közepette, de csak elkészültek, elhagyták a házat, jómagam fellélegeztem és leültem ide ni, a géphez, hogy megírjak és elküldjek egy megrendelést...
Majd hallom, a madárcsicsergés trilláiból kiválva, az ifjak viháncolásban megnyilvánuló virágos jókedvét, mert bizony vissza hazatértek a drágák: a szomszédasszony szíve esett meg a már vagy negyed órája a buszra hiába váró gyermekeimen és küldte őket azzal haza, hogy majd holnap!
Majd holnap!
...hát így.
Jajjjjjj!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
AntwortenLöschenElküldted őket iskolába a szünetben? :D :D :D erre emlékezni fognak öreg bácsi korukig :D
AntwortenLöschen: )
AntwortenLöschenDe el ám! :D
M. már másodszor járt így... khm.