Mittwoch

Autómizéria

A két villámhaver, csórikám, folyamatosan böki D. szemét. Egyik, a szűrke szegény olyan öreg mint a postaút, másik, a kék, meg kevésbé öreg, mint partikalfilteres, és a szeptemberben bekövetkező életmódváltásunk miatt, ami M. távolra utaztatása -tanulás céljából, magával vonja a reggeli rövid szakaszokat a buszmegállóig, ami a fentebb említett nemíromlemégegyszer -hülyefilter gyors gyilkosa lenne. Így még mindig autót keresünk, úgyismint megoldást és lehetőleg minél kissebb költséggel. Hö.
Ugye dízel, viszonylag új dízel pláne nem lehet, a fent megnevezett hülyefilter miatt, ami nélkül manapság nem jön ki gyártósorról négykerekű. Négykerekű dízelmeghajtásos.
Szóval dízel kilőve. A kék villámhaver meg elkezdett hámlani (két apró pitty-putty), úgymond, emiatt D. fejébe vette, hogy rohad, ettől utálja a márkát is. (A villám nem feltétlen a sebességünkre, hanem a márkára utal -opel, igen.)
Valahol itt tartottunk döntésügyileg úgy két hete: tudtuk mit nem akarunk. Ill. D. tudta, miattam jöhetne a körbenvillámos.
Aztán elkezdett márkahonlapokat böngészni. A volvónál még csak nevettem bár örülnék, majd a ladánál (az eredeti, ciril betűs honlap böngészésénél) álltam fel és mondtam, majd szóljon, ha döntött.
Az utat nem ismerem, de eljutott a daciáig. DACIA!
Gondoltam kisseb sérülésekkel úszom meg, ha közreműködöm.
Jó, hát tudom, ha nincs keret, miből válogathatsz?
De, dacia?
...és mindjárt kettő? Mert egy neki, egy nekem, annyiért a kettő, amennyiért az egy villám hozható el, és vadiúj és hét üléses...
Tegnap elmentünk megnézni. Beleültünk, nyitogattuk, ki nem próbáltuk, mert bönzines nincs kipróbálásra, csak dízel. De ha megrendeled, három hónap múlva megjön és akkor úgyis meglátod milyen...
Szóval bele is ültünk.





De találtunk bömbölőt kétezerér. Meg omegát. Meg óóódit.

4 Kommentare:

  1. Jááááááááááááj, mi is éppen autón törjük a fejünket, kb. pont igy ahogy ti :) Találtunk egy olyan szépet, de olyat...és mindig próbálunk valamit találni, hogy miért nem kell nekünk. És ezért már napok óta nem alszom rendesen :) Mert a régire megint költeni kell, a férjem meg ugye egy évben négyszer is több kilométert megy a kinti meló után....nehéz ügy ez, nehéz.:)

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Bizony, nagyon nehéz, mert ezt ezért, azt azért vétózza meg az ember, vagy a felesége, pedig hosszú, nagyon hosszú évekkel ezelőtt nagy mellénnyel azt mondtam, "nem szólok bele, csak piros ne legyen!"
      ...és viták sincsenek, csak valahogy a döntés, az nem jön.

      Mert újat venni nagy lekötéssel jár, és hamar veszít az értékéből, sokat.
      A használt meg tudjuk miért lutri, így vakarjuk a fejünket, mert helyettünk nem dönt senki.
      (Mert a kevés is, meg a sok is (hajaj!) kellene másra.)

      Meséld majd el, mikor már tudsz aludni! Remélem hamar lesz az akkor!

      Löschen
  2. És végül hogy tetszett? Mi is próbáltunk egyszer hétüléses Daciat, de sztem elég fapados és a hátsó üléseknél szűkös is...

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. A bejegyzés lényege a DE után jön -a kihámozhatatlan lényeg: inkább egy tizenéves, mint a fent említett sörbontójelű román (francia) csoda.

      Fapados, ahogy mondod. Csalódás a köbön. Meg ilyenek.
      Jó, hát az árból lehetett következtetni, de, na!

      Löschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.