Mittwoch

Játék

aminek szabályai szerint mesélnem kell magamról hét dolgot, hét olyat, amit eddig még nem.

Két kedves bloggertől is megkaptam, Flórától és Martinetől, így aligha mismásolhatom el. Megtenném, ha rajtam múlna, mert kedvem az nincs. Sem játékhoz, sem semmihez igazán. Pedig bizony jó érzés, ha rólam is szeretne valaki, valami újat hallani, enélkül unalmas is lennék, hiszen mostanság többet hallgatok, mint mesélek. Na, de most:
Lassan három hete nyitottam egy online boltot a bigyóimnak (egy), de halódik, akarom mondani rá sem bagózik senki és még nem jöttem rá, hogy lehetne nagy dobra verni a hírét, mert például a fb-on szerteszét harsoghatnám, hogy itt vagyok, nézzétek mit csináltam, de a pimaszság rámenősség nem kenyerem (kettő), így a sikertelenség miatt most magam is, épp mint a boltocska, halódom.
Erről jut eszembe: a teljes megsemmisülésről, a kontroll teljes elvesztéséről van már fogalmam, igaz, eddig életemben nem sokszor, csak egyszer volt benne részem.
Emlékezetes nap lett volna, D. épp bejelentette a szüleinek, hogy megkérte a kezem (három). Arra emlékszem, hogy az örömapa nekiesett a fiának, hogy hogy képzelte ezt, nekik erre nincs pénzük, milyen hülyeség ez, méghogy a mai időkben házasodni?... blablabla... Miután kellően belelovalta magát, az örömanya is rákezdett, de arról már csak ködösek az emlékeim, mik is hangzottak el pontosan. A lényeg az volt, hogy tisztességes német, minimum osztrák lányt szántak volna D.-ek, nem ilyen dologtalan magyart... aztán teátrálisan és sikoltozva feltépte az ötödik emeleti erkélyajtót, hogy akkor ő most kiveti magát.
Itt álltam fel a kanapéról és kérdeztem, hogy D. akkor most jön, vagy marad, mert én megyek és mert a döbbenettől se köpni, sem nyelni nem tudott, csak lefagyva, némán ült és várta az egyébként már bekövetkezett katarzist (nem, nem ugrott), vettem a táskámat, húztam a cipőmet és becsuktam magam után az ajtót.
Aztán már csak arra emlékszem, hogy az unokanővéremék nappalijában, ketten próbálnak életet lehelni belém, nekem meg dől a könnyem és mindem porcikám remeg...
Kimerültségtől máskor is remegtem, évekkel korábban volt, hogy beugrottam D.-hez az asztalosműhelybe, segíteni. (négy) Piszok nehéz (fizikai) munka volt, de imádtam. Magával ragadott D. végtelen, fa iránti tisztelete és ahogy dolgozott vele. No meg bónuszként, vele is lehettem ugye. Nem egyszer 12-16 órát is dolgoztunk (határidős munka), de megunhatatlan volt, sajnálom is, hogy ma már mással foglalkozik. Az akkor volt főnöke még mindig emlegeti az egyik éjszakába nyúló napunk éjjelén történt gyilkosságot, amiben szerencsétlen személyem volt a vétkes. (öt) Úgy kettő körül, mikor már nem bírtam a kiképzést, ledőltem a főnök asztalára kicsit pihenni. Arra riadtam, hogy az alsó és a felső réteg nadrágom között, valami ugyancsak igyekszik felfelé, amit hirtelen mozdulattal leütöttem, majd undoromban és félelmemben halálra tapostam. A kis póruljárt, szürke kisegér nyomban elpusztult, még a kimeríthetetlen könnyeim és mérhetetlen szomorúságom sem hozhatták vissza. Viszont a sztoritól és az akkor vágot arckifejezésem leírásától, azóta is könnyesre röhögik magukat az akkori tanúk.
Van még állati történetünk, amiben szintúgy főszerepet kaptam és erre sem vagyok büszke. A maga idejében, szerveződött egy legénybúcsú D.-nek. De a szervezők jófiúk, ha isznak nem vezetnek, Ki legyen hát a sofőr? Én. (hat) Hát persze. Így hívtak is, mentem értük, hogy átszállítsam őket A-ból B-be. Körülöttem 4, kissé ittas fickó egyként kiáltott, hogy nézd már, egy cica alszik az úton, menjünkrá, menjünkrá, menjünkrá... nem akartam ráhajtani, sőt ponthogy eszembe ágában sem volt, de valahogy mégis telibe trafáltam. Borzasztó volt, ők megegyre azt harsogták, hogy fúúúúúúúúj! Legszívesebben felképeltem volna valamennyit, de rázott a hideg, meg a rosszullét. (Szegény állaton nem én hajtottam át először, olyannyira, hogy épp csak sejteni lehett, hogy macsek volt valamikor.)
A rosszérzésemet félrerakva, lehet, mégiscsak felkérem a fb-os ismerőseimet, hogy tetszikeljék a boltocskát. Nem fogom, mert amennyire pimasz nem vagyok, legalább annyira félénk. (hét)

A szabályok értelmében felkérem, mert szeretném ha mesélne Ildikót, Noémit (akit ugye nem tudok belinkelni), Riellt (akinek nem vág profiljába, hogy a kedvemért meséljen, de örülnék, ha mégis), Altairt, Chansont, Julcsit, Kovtamát (Júj, remélem nem rúgsz bokán, tudom: Neked még tartozom egy hasonló játék teljesítésével!)... és igazándiból mindenkit, aki itt oldalt belinkelve megtalálható.
Lévén sokat hallgatunk mostanság, hát meséljünk kicsit.
Ha valaki úgy szeretné (gondolok itt Noémire és Riellre) kommentben is megteheti.
Nem megyek külön kommentben hívni senkit, mert csak idetaláltok! Ráadásul, emígyen mismásolhattok, ha szeretnétek.
Ilyen empatikus vagyok ma. (nyolc ?)

Köszönöm Hölgyek a figyelmet és ahogy elnézem türelmet!

Kommentare:

  1. két felkérésre nem tizennégy, sőőőőőt, esetleg egyenesen negyvenkilenc dolgot kellett volna írnod? :D

    De ennél vidámabbakat ám!!!!! A boltocska nagyon kicsi még (úgy értem, fiatal, kisbaba, csecsemő :) ), szerintem nem várhatod, hogy ugyanúgy "dolgozzon", mint egy nagy felnőtt, még pátyolgatni kell :) Mondom én, aki vállalkozni készülök, vagyis kéne, de nem haladok vele... mert nem bírom önreklámozni magam...

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Kérem, a szabályzatban ilyen kitétel nem szerepelt!

      Azt hiszem ott van a kutya elásva: pátyolgatni, de hogy?, ha az ember (én) nem akar és nem is tud szemtelenül nyomulni.
      Finoman? Brrr.

      Löschen
    2. Igen, ezzel vagyok én is gondban, hogy a nyomulást cikinek érzem, reklám nélkül viszont nem ismeri senki... mindenesetre ne törj le, mert nem rosszul csinálod, csak még újdonság, ezt is tanulni kell :)

      Löschen
    3. Igyekszem.
      Sok sikert Neked Martine!

      Löschen
  2. Antworten
    1. : )
      Ezek szerint számíthatok a hétre!

      Löschen
    2. Rajta vagyok az ügyön :)

      Löschen
  3. A játék tetszik, bár az kevésbé, hogy ilyen szomorkás dogokról írtál, bár az is igaz, hogy ebből lehet, hogy többet megtudunk rólad, mintha mást írtál volna. :) Mint ahogy írtad, az én blogom nem egészen ilyesmi témájú, így elgondolkodtam rajta, hogy ott osszak-e meg magamról pár (7) személyes dolgot, vagy inkább maradjak meg a viszonylagos ismeretlenségben. Egyelőre maradok az alkonyzónában, de itt szívesen mesélek egy kicsit.
    1) Kiskoromban nyughatatlan, verekedős és hatalmas pofám volt (na jó ez most sem sokat változott). A családom meg mindenáron sportoltatni akart, és mivel éltem-haltam a karatéjozós filmekért, így közöltem, hogy én bizony harcművészkedni akarok. Mivel a környékünkön csak egy épp alakuló judo-szakosztály volt, így oda irattak be a szüleim, amit évekig imádtam és versenyszerűen űztem.
    2) Az érettségi óta aktívan szerepjátékozom. Pen and paper alapon, hagyományosan, dobókockával.
    3) Elég geek vagyok, ez gondolom a szerepjátékozásból is kiderült, de ezen kívül imádok olvasni, sorozatokat és filmeket nézni, számítógépen/konzolon játszani; érdekel minden olyan, amire a legtöbben azt mondják, hogy egyáltalán nem nőies dolog.
    4) Épp most kaptam egy íjat, hogy szuperhősi képességeim fejlesszem (és megszabadítsam a várost a gonosztevőktől). :D
    5) Ugyan a lakberendezős blogom csak hobbinak indult, de egyre többet töröm a fejem azon, hogy szakmát váltok. Egy tanfolyamra már be is iratkoztam, hogy megnézzem milyen is a szakma belülről. Ráadásul ezt a magyarországi egyik legjobbtól, Müller Mónikától leshetem el.
    6) Nemcsak a lakberendezés és építészet miatt, hanem szinte mindenért imádom ázsiát. Leginkább Japánt, ahol egy kis időt el is töltöttem túrázással, de remélem, idén vagy jövőre ismét kijutok.
    7) Betegesen félek mindentől, aminek négynél több lába van (leginkább a pókoktól). Olyannyira, hogy éjjel többször ébredtem már fel arra, hogy valahol a szobában pók van, és tényleg ott is volt, ahol gondoltam. :)

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Jaj, nagyon köszönöm!

      Az "alkonyzónában maradáson" nevetek!
      Vannak testvéreid? Bátyáid talán? Vagy mi a csudáért verekedtél?

      Cupido ejtette azt az íjat? -Magam is szerettem volna, de nekem csak légpuskám volt.

      Löschen
    2. Egy öcsém van, de mindenki a bátyámnak hiszi. De az unokatesóimmal együtt nőttem fel, meg a szomszéd gyerekekkel. Mind fiúk. :) Meg amúgy is annak vártak születéskor is.
      És igen, az Cupido-s íjat.

      Löschen
    3. Nohát, eddig is sejtettem, hogy életrevaló lyány vagy, most már tudom.

      Bálint napra kaptad? Ejha!

      Löschen
    4. Köszi, ilyen körülmények között kénytelen az ember... :D

      Löschen
  4. Csak nyugodtan nyomuljál, mert a mákvirágomnak mindenki a csodájára jár! :) Kitűztem a kabátom hajtókájára ugyanis.

    A felkérést vettem, igyekezni fogok megírni. :)

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Nagyon várom a hetesedet! : )

      Nagyon örülök, hogy tetszik és hogy viseled! Köszönöm Altair!

      Löschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.