Dienstag

Sajgó szív, súlyos szikla gyomortájékon, ill. a kétely, igen

Beszéltünk róla számtalanszor: a pár hónapja (örökkévalóság) fennálló rend, a maga hajnali indulásával és esti érkezésével, nem tartható fenn sokáig. Másfél, két óra oda, majd este vissza. Feleslegesen terhel testet és szellemet, feltétlen lelni kell szállást a Fővárosban...

Aztán az a sok rémséges hír, az ember csak aggódik, mintha nem lenne elég...

...aztán a szombati, kíváncsiskodó szemek elől eltakart, autópályán fekvő különös holttest is...
Különös, mert ép autó állt előtte, mögötte az útkarbantartók (ASFINAG) villogó autója és kicsit kijjebb, a szélsó sávban egy rendőrautó. Nem történt baleset, de akkor vajon mi? Rosszul lett, segítséget kért, vajon volt rá ideje, vagy csak valakinek feltűnt az aszfalton heverő test? ...


Késő délután beszéltünk, erről-arról, mert mikor máskor, ha nem telefonon?
Aztán a szokásos: gyerekekkel vacsora, esti tisztálkodás és a jó órás esti felolvasás (napközben magyarul beszélünk, este együtt, németül olvasunk...)
El is húzódott, nem lehetett a történetet csak úgy otthagyni, hát volt már fél kilenc -a szokásos nyolc -helyett, mire az úrfiak ágyba kerültek.

Ilyenkor már itthon van többnyire, hívtam hát, merre jár, mire várhatom. Ha elérem, bizonyosan kérdem is.
Üzenetrögzítő, még fél tizenegykor is, az ötödik csörgés után.
Kit hívjak hát?

Nem, biztosan elhagyta a telefont az építkezésen, vagy valaki autójában, míg megbeszéltek valamit a csöpögő eső elől elbújva -máskor is történt hasonló.
Tizenegykor már érkező, a ház előtt fékező autó hangját hallucináltam és könnyektől homályos szemekkel igyekeztem az út mentén fellelhető kórházak elérhetőségeit megtalálni. Akkor hívtam vagy 18-adjára.
Hidegvér, tiszta agy már sehol, de csak háromnegyed tizenkettőkor hívtam P.-t...
Bizonyosság kell tévedésről, vagy biztos rosszról, az ész érvek, a lehetséges lehetőségek ködbe vesztek, valamit tennem kellett.

Ha ő elérhető éjjel, annak oka van.

Nekem viszont tudnom kellett D. mikor hagyta el a várost.
SZóval ha úgy, hívtam volna mást is, akár vállava azt is, hogy betörik az orrom.

De felvette a telefont.

D. akkor még dolgozott és az a földhöz csapni való, átkozott szerkezet az autóban, a töltőn felejtődött, hogy a bánatos rosseb rogyasztaná rá az eget!





...és igen, szívem szerint bezárnám, többé ki nem nyitható lakatokkal és nem kellene várni soha, de tényleg osha: mikor jön, jön-e egyeltalán?
Pedig, akár már meg is szokhattam volna az ablakban állást, meg a fent említett sajgást, meg keménységet.

Kommentare:

  1. Ó :( és a francba! hát hogy nem jut eszébe szólni, mikor tudja, TUDJA, hogy aggódva várod???????? Tudom, pasi, de mégis. Ebbe mindennap belehal az ember :(

    AntwortenLöschen
  2. :(:(:( Tudom én is. Mikor férjem december elején elutazik 4,5 hónapra. Ismerős az aggódás, vajon oda ér e közel 1200 kilométerrel odébb.....Az ember mindig kicsit belehal.

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Ez rendszeresen bekövetkezik?
      (Csak, mert úgy értem.)

      Löschen
  3. Ezt sosem lehet megszokni...
    Utálom én is!

    AntwortenLöschen
  4. D. védelmében (magam előtt védem persze.):
    Későn tudta meg, és mert azt is tudta, hogy sokáig fog tartani az adott munka és még be is kellett fejezni aznap, hát sietett, oda koncentrált, és perfekcionista lévén, beszűkült a világ. A telefon meg kint maradt, de nem zavarta, legalább teljes figyelemmel tudott öszpontosítani a dolgára.

    Eközben itthon, a legrosszabra gondoltam.

    AntwortenLöschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.