állunk az ablakban. M.-nél látcső, A. szájában a saját keze. Nem rágja a körmét, de ha ez így megy tovább, még az is megeshet. Újra és újra elsimítom onnan a kezét, közben M. tudósít arról, amit magam is látok: a kövér esőcseppekről az ablakon, ill. ahogy a kertet lappogatják...
Majd mikor a kis fák lombjai a földet érik, felnyög és azon pillanatban leejti a messzelátót...
Basszus! Nincs, amiért én még egyszer felcipelem a trambulin roncsait!
Azért arra kíváncsi vagyok, hány alkalommal futunk még össze reflexből, mikor döngetni kezd a szél.
Nagyon szép ez az új kép.
AntwortenLöschenKöszi!
LöschenGondoltam bekukkantok egy kicsit hozzád! Nem tudom mások hogy csinálják, hogy egy csomó blogot követnek...talán ha több időt töltenék a gép előtt! De látom nálatok is pörög az élet!!! Szép napot Thea...
AntwortenLöschenNos, azt jól tetted! :-)
LöschenAzt nem tudhatom mások hogyan, de én a daschboardot használom. Ott mindig látom a frissítéseket. Nekem sincs sok időm itt ülni. Legalábbis nem ezen célból.