.

 Ma 14 éves a blog.

Még ha nem is írtam folyamatosan (khm), az évforduló az évforduló, megemlítésre érdemes.

az év kezdete

óta házon kívül is dolgozom.

Változatos munka, többnyire határozottan szerethető. Kihívást néha a regisztrációs kassza jelentett és jelenidőben a rendezvényeink. Valamiért a legkarakánabb kolléganőnk és a beosztásunkat felügyelő főnökünk meggyőződése, hogy az egész estés, gyakran 50-70-120 fős rendezvényeinket egyetlen személy képes lebonyolítani*. Jövő hétre egy közel ötven fős szülinapot nyertem meg, amitől mióta tudom rám vár, nyugtalan vagyok kicsit.

A határozott munkatársam férje a héten koronás lett, mára ő is, így az eheti 70+ fős, az ő neve alatt futó rendezvény is az enyém lett. 

Isteni ez a játék. 

*hogy mit jelet ez. 

- az ünnepi termünket feltölteni italokkal, teríteni, asztalneműket előkészíteni 

- a rendezvény során itallal fogadni az érkező vendégeket, édességeket felszolgálni, majd vacsorát, italokkal ellátni az ünneplőket, kívánság szerint kávéval és teljesíteni minden egyéb felmerülő óhajt

- közben elmosogatni az összes poharat, egyéb asztalneműt... és miután távosztak, el is pakolni. 

Minden nap nyitva vagyunk, ezért nyitás előttig a helyiséget rendbe kell vágni, ha lehet még éjjel, mert ez nappal kiállítóteremként funkcionál.

70+ emberre, egyedül. 

tavasz, vagy mi

D. az egy szál pólójával és azzal lendülettel ahogy elindult a papírosvödörrel, vissza be is fordult a bejáratiajtón, mert bár hétágra süt a nap és vakítóan kék az ég, dermesztően hideg szél fúj, ami áprilisban ugyan cseppet sem lenne meglepő, ha a múlt héten nem 30 fok körüli hőség kínzott volna minket.

Pont ez az a nap is, amikor megérkeztek a rég várt fecskék. Talán találnak mást is  mint befagyott sejhajú rovarokat.

Minden

egyes szökőévben terveztem, hogy ezen a napon, február 29-én itthon maradunk családilag. A srácokat nem ébresztem reggel, és lettlégyen hétköznap, vagy hétvége, tartunk egy vasárnapot a szökőnapon. Olyan ritkák ezek - nem kell magyarázni, ritkábbak mint az ünnepnapok, miért ne lehetne az amúgy is ritka, kedves nap csak a miénk.

Egyszer sem tettem meg. Ma is ébresztettem A.-t, felöltözött ős is, elpakolta a tízóraiját, el a kulacsot és elvittem a buszmegállóba. Amikor becsapta maga után az autóajtót, torkon ragadott a sírás és szorongatott egész délelőtt.

Ezek a kihagyott alkalmak ugyanúgy elszálltak, mint a fél szülinapok. Igazán mókás és szép napok lehettek volna. A francba.

panasz

Miért van az, ha nem szereti a töltöttpaprika paprikáját, akkor is azt a gombóczot meríti ki, amin van paprika?

Megmondom: már szereti, de továbbra is lelkesen tagadja. 

Ettől még szeretem őket.