vész-hortenzia-öntözésbe kezdek, még aznap kinyittatnak az égi csapok.
Posts mit dem Label egyszeri.lyány werden angezeigt. Alle Posts anzeigen
Posts mit dem Label egyszeri.lyány werden angezeigt. Alle Posts anzeigen
Donnerstag
Mai görbe tükör, M. szájából
Légyszi ne legyél rám mérges, ha itt van az orrom előtt!
Ciccegni szoktam, meg szemet forgatni - és régen nevettem ekkorát.
Mittwoch
B(é)L(a)!
A frászt hozta rám, mikor lezárta a blogot. Most pedig, mikor végre nyitott és hangot adhattam volna abbéli örömömnek, hogy továbbra is olvasható marad, azt mondja a rendszer, hogy "Ebbe a blogba csak csapattagok írhatnak megjegyzést." Tényleg nem szólhatok? 😱😥
Írom ide:
Csak jelzem, hogy a frászt hozta rám a zárással. Többszöri kattintás után voltam csak hajlandó elfogadni, hogy hiába döngetem a kaput.
Ilyet többet ne! -ha kérhetem.
Írom ide:
Csak jelzem, hogy a frászt hozta rám a zárással. Többszöri kattintás után voltam csak hajlandó elfogadni, hogy hiába döngetem a kaput.
Ilyet többet ne! -ha kérhetem.
Freitag
MÉG megvagyunk
A fürdőkádunkba reggelre beleesett egy pók. Egy gigantikus farkaspók. (Nem mértem meg, mert félek, hogy rám ugrik, de nyugalmi állapotban van vagy 5cm.)
Ezzel két baj van.
Az egyik, ami általában az élettel kapcsolatban is baj, az időzítés*. A másfél hete tomboló kíméletlenül perzselő nyarat ma reggelre felváltotta a húsz fokkal hűvösebbtél ősz. Gondolom mindenkit rosszul érint.
Általában zuhanyzom, de ilyenkor előszeretettel engedem fel a kádat, hogy legalább estére felmelegedjek. Ez innentől csak akkor működhet, ha az úrfiak valamelyike megszán, és valami módon kitessékeli a kádból és hamár: a házból a dögöt. Reggel M. nagyon örült a nyolclábúnak, mondván lehet forgatni vele egy filmet. (???)
És itt a másik baj, bár jelét nem mutatta félelemnek, de gondolom olyan közelre mégsem merészkedne a nyolclábúhoz, hogy meg is fogja. El nem pusztítjuk, azt nem hagyom (hogyisne, majd jönnek a többiek), de egyikünk sem olyan talpraesett éspervagy vagány, hogy kivigye. (Majd referálok. Talán.)
D. szokás szerint Bécsben, igen.
*Négy éve (mínusz nyár), hogy M. elkezdte a nyolcosztályost és a kérdésemre, miszerint mire lehet számítani, milyen a tanár-helyzet? azt a választ kaptam a már pár éve itt tapasztalatokat gyűjtő szülőktől, hogy minden okay, az egyetlen rettegett tanár, valamilyenszámunkra kegyes okból távozott az iskolából. Bár innentől érdektelen volt, azért jól megjegyeztem a nevét.
Két éve, mikor A. kezdte az iskolát, meglepetésnek ott volt az angol mellett a név.
Mondom, mindig az időzítés a gond.
Ezzel két baj van.
Az egyik, ami általában az élettel kapcsolatban is baj, az időzítés*. A másfél hete tomboló kíméletlenül perzselő nyarat ma reggelre felváltotta a húsz fokkal hűvösebb
Általában zuhanyzom, de ilyenkor előszeretettel engedem fel a kádat, hogy legalább estére felmelegedjek. Ez innentől csak akkor működhet, ha az úrfiak valamelyike megszán, és valami módon kitessékeli a kádból és hamár: a házból a dögöt. Reggel M. nagyon örült a nyolclábúnak, mondván lehet forgatni vele egy filmet. (???)
És itt a másik baj, bár jelét nem mutatta félelemnek, de gondolom olyan közelre mégsem merészkedne a nyolclábúhoz, hogy meg is fogja. El nem pusztítjuk, azt nem hagyom (hogyisne, majd jönnek a többiek), de egyikünk sem olyan talpraesett éspervagy vagány, hogy kivigye. (Majd referálok. Talán.)
D. szokás szerint Bécsben, igen.
*Négy éve (mínusz nyár), hogy M. elkezdte a nyolcosztályost és a kérdésemre, miszerint mire lehet számítani, milyen a tanár-helyzet? azt a választ kaptam a már pár éve itt tapasztalatokat gyűjtő szülőktől, hogy minden okay, az egyetlen rettegett tanár, valamilyen
Két éve, mikor A. kezdte az iskolát, meglepetésnek ott volt az angol mellett a név.
Mondom, mindig az időzítés a gond.
Dienstag
Ma
azért nem porszívóztam, mert a tartály tele, ki kellett volna vinni a hóban, fagyban, ordító szélben a kukához, de az messze van, vagy 100 méter oda, ugyanannyi vissza, ami ilyen körülmények között több, mint messze. Kitartás! Péntektől jobb lesz, már csak azért is, mert a napokban sielő* kissebb fiam aznap jön haza. Meglehet poros szobába érkezik, de itt lesz.
*Ott reggelente -20 fokra ébrednek.
*Ott reggelente -20 fokra ébrednek.
Mittwoch
téli-rege
A filmekben is, mikor a főhős valami bitang-eszelős helyzetben, amikor minden normál halandó ereiben megfagyna a vér és minimum megkukulna, nem, ő benyög valami marha vicces hasonlatot, vagy szentségel a vásznon. De mint tudjuk az csak játék, az életben nem így megy.
Ma is, mikor rohantam a jeges lejtőn elszabadult idióta, egyébként betépett kézifékkel otthagyott autóm után, csak az villant át az agyamon, hogy ez most mindjárt recseg és ropog, és jó ég, a D. mit fog ehhez szólni, hogy összetörtem az autót... pláne így.
Szóval nem, ilyenkor nem humorizál az ember, próbál túlélni és helyzetet-oldani.
Ma is, mikor rohantam a jeges lejtőn elszabadult idióta, egyébként betépett kézifékkel otthagyott autóm után, csak az villant át az agyamon, hogy ez most mindjárt recseg és ropog, és jó ég, a D. mit fog ehhez szólni, hogy összetörtem az autót... pláne így.
Szóval nem, ilyenkor nem humorizál az ember, próbál túlélni és helyzetet-oldani.
Montag
Katus
Azt meséltem, hogy tegnap, minden előzetes egyeztetés nélkül a mosogatógép bedobta a törölközőt? Karácsony előtt egy héttel. Mikor, máskor?
Dienstag
brrr
Folyamatosan vakarózunk, engem ráz a hideg és folyton libabőrös vagyok, pedig csak levelet kaptunk, állatkánk nincs.
Komolyan! Hatodik évfolyam ez már, a kutya sem várt, ill. számított ilyen hírekre.
Méghogy tetvesek a gyerekek az ötödik és a hatodik évfolyamban! Eszem megáll!
Az enyémek nem, de este felügyelett mellett mosnak, megelőző samponnal hajat és eddig kétszer fésültem át őket - meg fogom őríteni a két fiút, még ma, azt hiszem.
Komolyan! Hatodik évfolyam ez már, a kutya sem várt, ill. számított ilyen hírekre.
Méghogy tetvesek a gyerekek az ötödik és a hatodik évfolyamban! Eszem megáll!
Az enyémek nem, de este felügyelett mellett mosnak, megelőző samponnal hajat és eddig kétszer fésültem át őket - meg fogom őríteni a két fiút, még ma, azt hiszem.
Mittwoch
tökös
Az előző, nem éppen tökös bejegyzés után jöjjön egy igazán olyan. Elterelésképp.
Bevallom számomra teljesen új ízélmény, pedig anyu emlegetett egy fajtát, ha jól emlékszem patyolat a név, ami most olyan nehezen jött a nyelvemre, pedig szerettem. Az ő emlékei szerint - de hiszek neki.
Életemben először múlt héten vettem és sütöttem, bár a nagyfiam állítja, hogy ilyet már evett itthon -és akkor sem ízlett-. Ami valós lehet ebből az az, hogy ő evett.
Lévén pár éve ilyenkor, még a népiskolában töknapot tartottak pirított tökmaggal, sülttökkel és minden egyéb kenősökkel is amiket csak el lehet képzelni a fentebb nevezett alapanyagból. ( Nem, rosszul mondom, mert nem mindent, kenyeret és levest nem készítettek, ez rám vár a közeli jövőben. hmm.)
A család javának viszont ízlik.
Most keresem azt a kenyeret, aminek egyik alapanyaga a hokkaido volt - sajnos elkevertem.
Bevallom számomra teljesen új ízélmény, pedig anyu emlegetett egy fajtát, ha jól emlékszem patyolat a név, ami most olyan nehezen jött a nyelvemre, pedig szerettem. Az ő emlékei szerint - de hiszek neki.
Életemben először múlt héten vettem és sütöttem, bár a nagyfiam állítja, hogy ilyet már evett itthon -és akkor sem ízlett-. Ami valós lehet ebből az az, hogy ő evett.
Lévén pár éve ilyenkor, még a népiskolában töknapot tartottak pirított tökmaggal, sülttökkel és minden egyéb kenősökkel is amiket csak el lehet képzelni a fentebb nevezett alapanyagból. ( Nem, rosszul mondom, mert nem mindent, kenyeret és levest nem készítettek, ez rám vár a közeli jövőben. hmm.)
A család javának viszont ízlik.
Most keresem azt a kenyeret, aminek egyik alapanyaga a hokkaido volt - sajnos elkevertem.
elég!
Csak részinformációk jutottak el hozzám az utóbbi hetekben. A fene sem akar mindenféle családi cirkuszokról, a közelben elkövetett gyilkosságokról tudni. A távoliakról sem. A híreket is csak csukott szemmel olvasom, az autóban lalázva hallgatom - olyan sok borzalmat követnek el az emberek, rettenet.
Tegnap este morgott valamit D. egy fickóról, akit már napok óta nem találnak, itt, nem messze, Grazban ölt meg több embert (kettőt), tegnap is valami hajtóvadászat volt egy régi munkahelyét fésülték át - egy falumúzeumot, ahol korábban önkénteskedett(!!!).
Persze az autóban is hallottam lalázás közben, hogy napok óta keresnek valakit, de már annyira elegem van a gyomorforgató szörnyűségekből, hogy épp csak átszűrődött valami, de nem realizáltam, hogy ez ilyen közel és most történik.
Pénteken A.-ék színházba mennek Grazba. Előtte belvárosi séta a program.
Nyilván az egész városban résen vannak a rendőrök és keresnek, meg minden sarkon áll egy hivatásos, különben is, mit pánikolsz már Thea!, de megint zaklatott vagyok. Szeretnék egy meleg szobába elbújni családostul, magamra húzni egy tucat pihepuha takarót és napestig lalázni, míg világ a világ és még egy nap.
Tegnap este morgott valamit D. egy fickóról, akit már napok óta nem találnak, itt, nem messze, Grazban ölt meg több embert (kettőt), tegnap is valami hajtóvadászat volt egy régi munkahelyét fésülték át - egy falumúzeumot, ahol korábban önkénteskedett(!!!).
Persze az autóban is hallottam lalázás közben, hogy napok óta keresnek valakit, de már annyira elegem van a gyomorforgató szörnyűségekből, hogy épp csak átszűrődött valami, de nem realizáltam, hogy ez ilyen közel és most történik.
Pénteken A.-ék színházba mennek Grazba. Előtte belvárosi séta a program.
Nyilván az egész városban résen vannak a rendőrök és keresnek, meg minden sarkon áll egy hivatásos, különben is, mit pánikolsz már Thea!, de megint zaklatott vagyok. Szeretnék egy meleg szobába elbújni családostul, magamra húzni egy tucat pihepuha takarót és napestig lalázni, míg világ a világ és még egy nap.
Montag
nem hiszem,
hogy ezen kellene filóznom és ébren nem is igen jut ehhez hasonló agyrém eszembe, de most, hogy D. megint nincs itthon, állandó és visszatérő rémálmom, hogy reggel a fiúk maguktól ébrednek, kipihenten, mert hajnalban nem ébresztettem őket és kisimult, boldog pofival jönnek le az emeletről, hogy aztán a boldogság finom mosolya egy kósza perc alatt elvesszen az arcukról, hiszen hiába a késői időpont, nincs reggeli, nem lobog a kandallóban tűz, engem is csak nehezen találnak, még az ágyban, holtan.
czuki
Ma felhívott a férjem.
Ami önmagában is kuriózum, de azt kérdezte, hogy hallom-e.
Hallom-e a dalt, ami éppen a rádióból szól.
Merhogy nekünk van dalunk. Tényleg, mi egy romantikus lélek két fele vagyunk és ebből egyenesen következik, hogy van dalunk. ☺️ 💟
Amit mikor meghallott és felismert, azonnal hívott.
No, ezt körberágtam becsülettel, sziasztok!
Ami önmagában is kuriózum, de azt kérdezte, hogy hallom-e.
Hallom-e a dalt, ami éppen a rádióból szól.
Merhogy nekünk van dalunk. Tényleg, mi egy romantikus lélek két fele vagyunk és ebből egyenesen következik, hogy van dalunk. ☺️ 💟
Amit mikor meghallott és felismert, azonnal hívott.
No, ezt körberágtam becsülettel, sziasztok!
Donnerstag
burok
Ha az embernek negyven kilométerre járnak a gyerekei iskolába, a gyerekek megkülönböztetett hívóhangot kapnak, így az ember azonnal tudja, hogy valamelyik utazó hívja.
Ha míg odaér a csengő ketyeréhez és addig nem ájult el, csak azért lehet, mert a megtett úton és eltelt időben barkácsol magának egy elfogadható és ésszerű okot: itthonhagyott valamit az egyik az aprónépből és épp főhősünket kívánja leb.szarintani, merthát figyelhtett volna igazán és jobban!
Minden rendben van. A közel három év alatt kaptam máskor is szokatlan időpontban hívást. Talán háromszor, vagy kétszer. De egyre határozottan emlékszem.
Nagyon rövid ideig élt a vonal, alig egy lélegzetvételig, majd megszakadt. Ott maradtam a sírók és sikítók hangjával a fülemben, egy apró szófoszlánnyal, ami talán a fiamé lehetett - a kétségbeeséssel és a vég biztos tudatával. Persze semmi sem biztos. Csak a visszhangzó pánik hangjai a fülemben és a tudat, hogy baj van.
Foglaltat jelzett kétszer is. Majd nem hívtam újra, reméltem, hogy a fiam talán nem hagyja abba a próbálkozást.
Alattam már halad az autó és ekkor már D. is tudja mindazt a keveset, amit én is. Ráhagytam, szóljon ő az iskolának, nekem erre nincs időm, sem figyelmem...
A fülembe kapom az utasításokat, hogy itt jobbra, majd ötszáz méter után balra, lassítson, itt ötven a megengedett...
Pedig terveztem már többször, hogy be kellene járni a szakaszt, hátha egyszer valamiért szükség lesz rá, hogy ismerjem, de nem tettem, így most a navira kell hagyatkoznom. 10km után ismeretlen minden, csak a hang vezet és a szörnyű képek, melyekkel a folyton csapongó képzeletem riogat. És csak az út szürke szalagja halad alattam, az autó mintha állna.
Értem, leszakadt a mennyezet, de nyitva az ajtó, mielőbb szálljanak ki. Nem, a táskát hagyják a fenébe, pláne, mert mondja, hogy beszorult, megrángatta, de nem enged és nem, a telefont se keresse, csak szálljanak már ki, amilyen gyorsan csak lehet.
Nehezen találom a helyszínt, nekem itt minden új, tán egy másik úton érkeztek a településre, mert itt híre-hamva sincs balesetnek.
Hol vannak a gyerekeim?!
A rendőrségen magyarázzák el az utat, hajtok végig a megadott szakaszon és irányban, egészen egy, az úton keresztben álló rendőrautóig, ahol a helyszínt biztosítók nem akarnak átengedni, míg el nem hadarom, hogy a buszon utazó kiskorúimért jöttem és magyarázhatom azt is, hogy igen, ők hívtak, tőlük tudom, hogy itt vannak.
A.-t látom meg először a büfé földig nyújtózkodó ablakán át, telefonál, egyenes derékkal egy bárszéken ül, beszél és figyel a vonal túloldalára. M. mellette áll, a kissebbem arcát nézi, figyel a beszélgetésre.
Egy picit nézem őket, már nyugodt vagyok, megtehetem, a saját szememel látom, jól vannak.
Már az idő is rendben halad, vissza felgyorsult a megszokottra.
De semmi érzelem ezen a két gyerekarcon.
Miután meglát a kettő kezd el remegni, mint két őzgida. Még karomba se zártam őket, ömlik a nagyból a szó, meséli mi történt.
Sokára értünk haza. Addig is többször átvizsgálták őket, míg odaértem, ki is kérdezték őket, szintén többször, de legalább gyorsan eltelt az idő, míg odaértem. ( 25 perc - mennyi? Nekik pár percnek, nekem egy jó órának tűnt. )
Aztán busszal (!!!) egy gyűjtőhelyre vitték a szerencséseket, ott beszélgettek velük, még egyszer felvették az adataikat és utunkra engedtek.
Reggel hétkor történt a baleset és a kettőm háromnegyed tizenkettőkor vetkőzött itthon és kopogott az előterünk járólapján a megannyi üvegszilánk.
Még az alsóneműjükből is hullott.
Közel egy hét után is ugyanazt gondolom, mint mikor a kérésükre előásott képeket néztem.
Burokban voltak a fiaim.
Nincs más magyarázat.
((( A. látta közeledni a darusautót. Megmagyarázhatatlan mód ugyanott, ugyanabban a testhelyzetben maradt az ütközés után, mint azelőtt. ( Tán ő volt a középső golyó. ) Pár kék és zöld folttal és a fején, ill az egész testén szétfolyt ablaküveg maradványaival úszta meg a történteket.
M. bezuhant az üléssorok közé. Mikor már módjában állt körülnézni és felmérni, hogy mi történt, akkor realizálta, hogy a hely, ahol ült, a mennyezet és a csomagtartó lándzsaszerűen alámeredő darabjaival volt tele. A homlokán volt hatalmas hupli, a bal combját végignyúzta és megrándult a felsőteste, ezt napokig fájlalta. És azt mondja, eztán sem köti be magát a buszban.
Kedden minden ellenállás nélkül felszálltak a buszra. )))
Ha míg odaér a csengő ketyeréhez és addig nem ájult el, csak azért lehet, mert a megtett úton és eltelt időben barkácsol magának egy elfogadható és ésszerű okot: itthonhagyott valamit az egyik az aprónépből és épp főhősünket kívánja leb.szarintani, merthát figyelhtett volna igazán és jobban!
Minden rendben van. A közel három év alatt kaptam máskor is szokatlan időpontban hívást. Talán háromszor, vagy kétszer. De egyre határozottan emlékszem.
Nagyon rövid ideig élt a vonal, alig egy lélegzetvételig, majd megszakadt. Ott maradtam a sírók és sikítók hangjával a fülemben, egy apró szófoszlánnyal, ami talán a fiamé lehetett - a kétségbeeséssel és a vég biztos tudatával. Persze semmi sem biztos. Csak a visszhangzó pánik hangjai a fülemben és a tudat, hogy baj van.
Foglaltat jelzett kétszer is. Majd nem hívtam újra, reméltem, hogy a fiam talán nem hagyja abba a próbálkozást.
Alattam már halad az autó és ekkor már D. is tudja mindazt a keveset, amit én is. Ráhagytam, szóljon ő az iskolának, nekem erre nincs időm, sem figyelmem...
A fülembe kapom az utasításokat, hogy itt jobbra, majd ötszáz méter után balra, lassítson, itt ötven a megengedett...
Pedig terveztem már többször, hogy be kellene járni a szakaszt, hátha egyszer valamiért szükség lesz rá, hogy ismerjem, de nem tettem, így most a navira kell hagyatkoznom. 10km után ismeretlen minden, csak a hang vezet és a szörnyű képek, melyekkel a folyton csapongó képzeletem riogat. És csak az út szürke szalagja halad alattam, az autó mintha állna.
Értem, leszakadt a mennyezet, de nyitva az ajtó, mielőbb szálljanak ki. Nem, a táskát hagyják a fenébe, pláne, mert mondja, hogy beszorult, megrángatta, de nem enged és nem, a telefont se keresse, csak szálljanak már ki, amilyen gyorsan csak lehet.
Nehezen találom a helyszínt, nekem itt minden új, tán egy másik úton érkeztek a településre, mert itt híre-hamva sincs balesetnek.
Hol vannak a gyerekeim?!
A rendőrségen magyarázzák el az utat, hajtok végig a megadott szakaszon és irányban, egészen egy, az úton keresztben álló rendőrautóig, ahol a helyszínt biztosítók nem akarnak átengedni, míg el nem hadarom, hogy a buszon utazó kiskorúimért jöttem és magyarázhatom azt is, hogy igen, ők hívtak, tőlük tudom, hogy itt vannak.
A.-t látom meg először a büfé földig nyújtózkodó ablakán át, telefonál, egyenes derékkal egy bárszéken ül, beszél és figyel a vonal túloldalára. M. mellette áll, a kissebbem arcát nézi, figyel a beszélgetésre.
Egy picit nézem őket, már nyugodt vagyok, megtehetem, a saját szememel látom, jól vannak.
Már az idő is rendben halad, vissza felgyorsult a megszokottra.
De semmi érzelem ezen a két gyerekarcon.
Miután meglát a kettő kezd el remegni, mint két őzgida. Még karomba se zártam őket, ömlik a nagyból a szó, meséli mi történt.
Sokára értünk haza. Addig is többször átvizsgálták őket, míg odaértem, ki is kérdezték őket, szintén többször, de legalább gyorsan eltelt az idő, míg odaértem. ( 25 perc - mennyi? Nekik pár percnek, nekem egy jó órának tűnt. )
Aztán busszal (!!!) egy gyűjtőhelyre vitték a szerencséseket, ott beszélgettek velük, még egyszer felvették az adataikat és utunkra engedtek.
Reggel hétkor történt a baleset és a kettőm háromnegyed tizenkettőkor vetkőzött itthon és kopogott az előterünk járólapján a megannyi üvegszilánk.
Még az alsóneműjükből is hullott.
Közel egy hét után is ugyanazt gondolom, mint mikor a kérésükre előásott képeket néztem.
Burokban voltak a fiaim.
Nincs más magyarázat.
((( A. látta közeledni a darusautót. Megmagyarázhatatlan mód ugyanott, ugyanabban a testhelyzetben maradt az ütközés után, mint azelőtt. ( Tán ő volt a középső golyó. ) Pár kék és zöld folttal és a fején, ill az egész testén szétfolyt ablaküveg maradványaival úszta meg a történteket.
M. bezuhant az üléssorok közé. Mikor már módjában állt körülnézni és felmérni, hogy mi történt, akkor realizálta, hogy a hely, ahol ült, a mennyezet és a csomagtartó lándzsaszerűen alámeredő darabjaival volt tele. A homlokán volt hatalmas hupli, a bal combját végignyúzta és megrándult a felsőteste, ezt napokig fájlalta. És azt mondja, eztán sem köti be magát a buszban.
Kedden minden ellenállás nélkül felszálltak a buszra. )))
Mittwoch
.
Mutattam a srácaimnak a mai .hu-s guglit. És tudták, tudták, hogy mivégre leng a zászló.*
A suliban beszéltek róla a tanárok a gyerekekkel és a nagyfiam magyartanára kokárdát is viselt. 18 év külföldön töltött év után, külhonban megélni ezt, higyjétek el, nagy szó. Libabőrös élmény.
*Nem meséltem idén róla. Belőlem augusztus 20, ill. március 15 a legszentimentálisabb érzelmeket váltja ki. Ahogy halad az idő, egyre inkább.
A suliban beszéltek róla a tanárok a gyerekekkel és a nagyfiam magyartanára kokárdát is viselt. 18 év külföldön töltött év után, külhonban megélni ezt, higyjétek el, nagy szó. Libabőrös élmény.
*Nem meséltem idén róla. Belőlem augusztus 20, ill. március 15 a legszentimentálisabb érzelmeket váltja ki. Ahogy halad az idő, egyre inkább.
Freitag
Ma végre
hazajön M. a sítáborból és nyugi lesz, mindenki szépen kartávolságban, mert bizony piszok nehéz, ha az ember nem maga dönt, nem maga intéz, nem maga vigyáz. Nagyon hosszú volt ez a hat nap, amiről persze hallgatok, elég ha azt tudja, csak kicsit izgultam érte...
Mikor lett ekkora? ehhh!
Mikor lett ekkora? ehhh!
rémes
Van abban valami hátborzongató, mikor tanítás alatt csörög a telefon. Látom, hogy a kissebb úrfi keres és egy pillanat töredéke alatt az is összeáll, hogy épp zajlik a tanítás, mégcsak nem is szünetben hív...
És a hang sem az övé, éltesebb férfi hangját hallom, de nem értem. Kétszer kérdezek vissza, mert egyszerűen nem értem amit mond. Közben vadul követik egymást a gondolatok, hogy ez most vajon orvos?, rendőr? úristen, biztos rendőr! és milyen nyelven beszél? miért nem értem?
Nyugalom, volt egy szó amit értettem: telefon, aztán meg, hogy busz, miért nem használ valami kevésbé nemzetközit?
És jött a felismerés, ez az ember magyarul beszél, csak töri: fentmaradt a buszon a telefon, itt és itt vár, amennyiben oda tudok menni...
Csak elhagyta a telefont. Nincs semmi baja. Normális vagy, hogy rögtön rémeket látsz?
Basszus.
És a hang sem az övé, éltesebb férfi hangját hallom, de nem értem. Kétszer kérdezek vissza, mert egyszerűen nem értem amit mond. Közben vadul követik egymást a gondolatok, hogy ez most vajon orvos?, rendőr? úristen, biztos rendőr! és milyen nyelven beszél? miért nem értem?
Nyugalom, volt egy szó amit értettem: telefon, aztán meg, hogy busz, miért nem használ valami kevésbé nemzetközit?
És jött a felismerés, ez az ember magyarul beszél, csak töri: fentmaradt a buszon a telefon, itt és itt vár, amennyiben oda tudok menni...
Csak elhagyta a telefont. Nincs semmi baja. Normális vagy, hogy rögtön rémeket látsz?
Basszus.
Bevallom
töredelmesen, be vagyok tojva. Emberem ma betámolygott a házba, lerúgta a bakancsát, elsasszézott a technikhelyiségbe, ott tántorogva lehámozta magáról a ruhákat, közölte, hogy sz.rul van, majd pecsenyére sütötte magát a zuhany alatt és beájult az ágyba. Ez öt körül volt, azóta hajszálnyit sem változott a helyzete és csak azért nem hívtam orvost éspervagy mentőt, mert egyenletesen lélegzik.
De legalább nem lázas.
Kilenc éve nem volt beteg. Kilenc éve.
De legalább nem lázas.
Kilenc éve nem volt beteg. Kilenc éve.
Donnerstag
Hova a bánatos túróba tüntette a blogger a bloglistámat?
Mi a mennydörgős, sistergős bánatért kell hozzányúlni a már ismert, könnyen kezelt felülethez?
36 óra
Tejfölállagú ködben kellett hajnalban boldogulni, de legalább az autó nem volt mozdíthatatlan kockára fagyva, mint alig egy hete, mikor az ajtókat is fagyállóval kellett lespriccolni, hogy egyeltalán bejussak a volán mögé.
Szóval sűrű köd. Meglepetésszerűen előlépő különböző vadakkal, azon a reggelen csak két őz és a szembejövő villámhaver, de ő vitte a visszapillantótükröt is, és ez volt az ő megjelenésében a meglepő. Pláne, hogy aztán meggondolta és végül mégis megállt.
D. kiszállva nem kiabált ugyan, de mondta a magáét a lehúzódásról, hogy több, mint két éve minden reggel és délben ugyanaz a stressz, mert az emberek ^˘°˛&@ -nak lehúzódni...
Míg kitöltöttük a betétlapot, fazon sikeresen fel is ébredt, szépen aláírta és békével elment dolgozni, mi meg haza. ( Ha tehetjük kísérgetjük egymást. Közös, hasznos idő, ugye. Múlt héten is így mentünk egy délelőtt alatt kétszer Grazba és még autót is vettünk. )
Hazaérve sem bírtunk elengedni a témát.
D. a betétlapot nézte épp, miközben a biztosítós ügyintézőt hívta, majd a hívást megszakítva kupaktanácsra hívott: a srác '99 januárjában született, próbajogsival törte le a tükrömet, érted?, nagyobb szarban van mint gondoltuk és mint a délelőtt alatt kiderült, neki sejtelme sem volt. ( Emelkedő biztosításon túl, még a jogosítványa is veszélybe kerülhet. )
D. SMS-t küldött: megnézte mennyi a kár, esetleg megoldhatnánk biztosító nélkül is.
A srác rugózott azon kicsit, hogy őt is kár érte, aztán egy sokadik üzenet után egészen más hangnemben találkát ajánlott estére.
Jött, fizetett, beszélgettünk is kicsit és mielőtt elköszönt, aznap először még bocsánatot is kért.
Onnan hazaérve D. ismét autóba ült, a faluban épülő házhoz ment ablakokat beszerelni, este hatra. Hajnalban laposkúszásban érkezett és hulla fáradtan.
Nem volt szívem felébreszteni, igaz csak sejtettem, mennyit alhatott.
Reggel déjà-vu: oltári nagy köd, arrafelé ugyanott a két őz, és a srác is jött szembe, de ma a helyén, lehúzódva.
Délelőtt árajánlatokat írt emberem, én a babámat öltöztettem, majd ő egy telefonbeszélgetés után elporzott Bécsbe.
A fiúk megjöttek a busszal, ebéd után nem sokkal kissebbem edzésre el ( két bazi szarvastehenet tülköltem le az útról ), közben bevásároltam, a nagyom lemondta a saját edzését, mert holnap németből írnak és mosttele a hócipője tanul.
Hazafelé az úton egy hatalmas tetem feküdt a felezővonalon. Talán őz lehetett.
Miért is ne újra köd, a mindent eltakaró átkozott köd.
És még D. el sem indult haza.
Szóval sűrű köd. Meglepetésszerűen előlépő különböző vadakkal, azon a reggelen csak két őz és a szembejövő villámhaver, de ő vitte a visszapillantótükröt is, és ez volt az ő megjelenésében a meglepő. Pláne, hogy aztán meggondolta és végül mégis megállt.
D. kiszállva nem kiabált ugyan, de mondta a magáét a lehúzódásról, hogy több, mint két éve minden reggel és délben ugyanaz a stressz, mert az emberek ^˘°˛&@ -nak lehúzódni...
Míg kitöltöttük a betétlapot, fazon sikeresen fel is ébredt, szépen aláírta és békével elment dolgozni, mi meg haza. ( Ha tehetjük kísérgetjük egymást. Közös, hasznos idő, ugye. Múlt héten is így mentünk egy délelőtt alatt kétszer Grazba és még autót is vettünk. )
Hazaérve sem bírtunk elengedni a témát.
D. a betétlapot nézte épp, miközben a biztosítós ügyintézőt hívta, majd a hívást megszakítva kupaktanácsra hívott: a srác '99 januárjában született, próbajogsival törte le a tükrömet, érted?, nagyobb szarban van mint gondoltuk és mint a délelőtt alatt kiderült, neki sejtelme sem volt. ( Emelkedő biztosításon túl, még a jogosítványa is veszélybe kerülhet. )
D. SMS-t küldött: megnézte mennyi a kár, esetleg megoldhatnánk biztosító nélkül is.
A srác rugózott azon kicsit, hogy őt is kár érte, aztán egy sokadik üzenet után egészen más hangnemben találkát ajánlott estére.
Jött, fizetett, beszélgettünk is kicsit és mielőtt elköszönt, aznap először még bocsánatot is kért.
Onnan hazaérve D. ismét autóba ült, a faluban épülő házhoz ment ablakokat beszerelni, este hatra. Hajnalban laposkúszásban érkezett és hulla fáradtan.
Nem volt szívem felébreszteni, igaz csak sejtettem, mennyit alhatott.
Reggel déjà-vu: oltári nagy köd, arrafelé ugyanott a két őz, és a srác is jött szembe, de ma a helyén, lehúzódva.
Délelőtt árajánlatokat írt emberem, én a babámat öltöztettem, majd ő egy telefonbeszélgetés után elporzott Bécsbe.
A fiúk megjöttek a busszal, ebéd után nem sokkal kissebbem edzésre el ( két bazi szarvastehenet tülköltem le az útról ), közben bevásároltam, a nagyom lemondta a saját edzését, mert holnap németből írnak és most
Hazafelé az úton egy hatalmas tetem feküdt a felezővonalon. Talán őz lehetett.
Miért is ne újra köd, a mindent eltakaró átkozott köd.
És még D. el sem indult haza.
Freitag
nyafogós gyereknevelés
A fiúk alapvetően vidám, mosolygós gyerekek. Voltak. Nem is tudom hogy
fogalmazzak, talán még csak gondolati szinten állt ez bennem össze,
viszont sokszor aludni sem tudok, annyira nyomaszt. Felébredek az
éjszaka közepén, és azon tördelem a kezeimet, min tudnék úgy
változtatni, amivel a srácaim is elégedettebbek lennének. Merthogy ez
baj. Elégedetlenek.
Sokat vannak úton, egy órát reggel és délután az iskola és az otthonunk között. Délután a tízéves hetente kétszer megy edzésre a tizenhárom háromszor ésegyszer a nyolcadik órája miatt négy után ér haza. Fáradtak, és még gyerekek, nagyon gyerekek. Lógnának, bambulnának időnként, ha lehetne. De vagy az említett köreiket futják, vagy tanulniuk kell és leckét írni...
Mindketten gyorsan tanulnak, csak: nehezen állnak neki, noszogatni kell őket és a telefonokat elszedni mikor hazaérnek, kizárva ezzel a zavaró, időfaló cseteléseket, játékokat. Persze nyafognak, hosszú képet vágnak, meg puffognak. Én meg már elvárnék ezt-azt.
Nem szeretném azt lesni letették e az időrabló ketyeréket, valóban nekiálltak-e a dolguknak. Nagyok már, de nem látom bennük a tennivágyást, a kötelességtudatot. Ill. nem este nyolckor, mikor rádöbbennek: elfeltekztek a két hete feladott prezentációról, a négy oldalnyi matekfeladatról, vagy a tengernyi angol szóról, amit meg kellett volna tanulni... Az meg, hogy hajnali hatkor jelennek meg riadt tekintettel, fogkrémtől habzó szájjal, kifittyenő fogkefével kisgatyában azzal, hogy húsz lapos A4-es vonalas kellene margóval, mert betelt a német iskolai füzet, az már nem billent ki a nyugalmamból. Írószert megszégyenítő készleteim vannak épp ezen helyzetek épeszű túlélésére.
A telefonok kiirtásánál kellene kezdenem - ha már ők nem bírnak egyensúlyra lelni- és az edzővel is beszélnem kellene. De mit?
Mozogni kell, edzés nélkül még lomhábbak lennének, elpuhulnának.
Ha teljesen kiveszem a kezükből a technikát, lemaradnak és kiesnek a véráramból.
Bár tudnám mi a helyes, működőképes megoldás!
Sokat vannak úton, egy órát reggel és délután az iskola és az otthonunk között. Délután a tízéves hetente kétszer megy edzésre a tizenhárom háromszor ésegyszer a nyolcadik órája miatt négy után ér haza. Fáradtak, és még gyerekek, nagyon gyerekek. Lógnának, bambulnának időnként, ha lehetne. De vagy az említett köreiket futják, vagy tanulniuk kell és leckét írni...
Mindketten gyorsan tanulnak, csak: nehezen állnak neki, noszogatni kell őket és a telefonokat elszedni mikor hazaérnek, kizárva ezzel a zavaró, időfaló cseteléseket, játékokat. Persze nyafognak, hosszú képet vágnak, meg puffognak. Én meg már elvárnék ezt-azt.
Nem szeretném azt lesni letették e az időrabló ketyeréket, valóban nekiálltak-e a dolguknak. Nagyok már, de nem látom bennük a tennivágyást, a kötelességtudatot. Ill. nem este nyolckor, mikor rádöbbennek: elfeltekztek a két hete feladott prezentációról, a négy oldalnyi matekfeladatról, vagy a tengernyi angol szóról, amit meg kellett volna tanulni... Az meg, hogy hajnali hatkor jelennek meg riadt tekintettel, fogkrémtől habzó szájjal, kifittyenő fogkefével kisgatyában azzal, hogy húsz lapos A4-es vonalas kellene margóval, mert betelt a német iskolai füzet, az már nem billent ki a nyugalmamból. Írószert megszégyenítő készleteim vannak épp ezen helyzetek épeszű túlélésére.
A telefonok kiirtásánál kellene kezdenem - ha már ők nem bírnak egyensúlyra lelni- és az edzővel is beszélnem kellene. De mit?
Mozogni kell, edzés nélkül még lomhábbak lennének, elpuhulnának.
Ha teljesen kiveszem a kezükből a technikát, lemaradnak és kiesnek a véráramból.
Bár tudnám mi a helyes, működőképes megoldás!
Abonnieren
Posts (Atom)