Mezei

 D. a héten alig pár kilóméterre itthontól balesetet szenvedett. Az autóját oldalról telibetrafálta egy eszeveszetten nyargaló mezei nyúl. Vészfékezés, elakadásjelző, ... rendőrségi bejelentés lett a vége, jegyzőkönyvvel*, telefonhívásokkal és még a BH-ról is várunk egy levelet - őrült nagy felhajtás, de ez a rendje, hát legyen.

A jegyzőkönyv rubrikáiban szerepel D. minden adata, épp csak anyja neve nem, míg a másik résztvevőében a kis füles megnevezése, "Feldhase", úm. mezei nyúl. 

Az ismerőseink most mind ezen rötyögnek, milyen nevetségesen pedáns már az osztrák rendőrség. Lehet, hogy az, de én ezért is szeretek itt. Komolyan veszik, ha valami gondod van. Számítasz.

*A biztosítónak kell.

züm-züm

D. tajtékzik a dühtől és mára már úgy utálja az autónkat, hogy az szavakkal leírhatatlan.
Az egész a részecskeszűrő gyors halálával kezdődött, már több, mint két éve - lehet meg van az már három is. Emez kilehelte a lekét, pillanatok alatt kiderült, hogy iszonyat drága alkatrészek halmazából áll, amit végül meghekkelt az autószerelő. Azóta már többször. ( Bent van, nem vette ki, de cserélt részalkatrészeket, érzékelőket és mosott szűrőt is, amivel csak időt nyertünk, de legalább valagnyi pénzeket vesztettünk...
Az autó időről időre füstöl mint a háborodás, D. nem kevésbé, de úgy tűnik, megleltük a megoldást, vagy, hogy pontosan fogalmazzak: a vállalható megoldás karnyújtásnyira került, ami nem más, mint egy elektronyos autó, esetleg - az igényeink szem előtt tartása mellett -, egy hibrid.
Már lankad az újdonság varázsa, a használt e-autók egészen vállaható összegekért kerülnek értékesítésre, így remélem, mire újra felmerülne a füstölgő csotrogány és a gyerekeink jövője- kérdéskör, addigra már egy zöld rendszámú* négykerekűvel zümmöghetünk.

Ezeket az autókat irreálisan magas összegért kezdték el árulni, tudjuk, mindemellet az is rém makacs visszatartó erő volt, hogy az akkumulátorok nem igazán válta be, annak cseréje érvágás, élettartama meg siralmas.
Mostanság viszont már úgy is vehetsz ilyen járgányt, hogy a lekét képező akkumulátorokat bérled. Egy fix havi összegért, ha tönkre is megy, azonnal cserélik, neked csak az utalására van gondod. Vállható.

A Tesla továbbra is csak habos-babos rózsaszín álom, de környezetbarátabbak leszünk. Ha.



*Ausztriában zöld rendszámot kapnak az e-autók, amivel, több előny mellett, sok helyen ingyen parkolhatnak a városokban is. Egyelőre.

megvagyunk

Még kedden ment el Frankfurtba. A húga elköltözött, ennek folyományaként segítségre volt szüksége, hát ment. Autóval, szerszámokkal és az apjával szekrényeket, lámpákat felszerelni, meg minden egyebet elintézni az albérletben, amit egy egyedülálló nő maga nem tud megoldani.
Hogy ehhez 9 órát volt úton és megtett 850km-t? - Nem kell mindig mindennek az értelmét keresni.
Szükség volt rá, hát ment. Pont.

Már elindultak haza. Ahogy egyre közeledik én egyre nyugtalanabb vagyok. Míg odavolt, egyik este elkezdett zörögni a hűtő, másnap reggel az autó.
A hűtőt amennyire lehetett megmozgattam, gondolván akkor jobb lesz. Olyan hangja volt, mintha valami forgó (?) alkatrész elért volna valamit. Ez el is hallgatott, viszont az autó ijesztő hangokat hallat, amiről emberemet szintén nem tájékoztattam, mert szeretném ha stresszmentes lenne az útja, így is fagyon és havas utakon kell átverekednie magát.
Nem fog örülni, az biztos.
Bár már fél éve be akarja lökni egy szakadékba el akarja adni ezt a "sz.rt".


BÚÉK!

36 óra

Tejfölállagú ködben kellett hajnalban boldogulni, de legalább az autó nem volt mozdíthatatlan kockára fagyva, mint alig egy hete, mikor az ajtókat is fagyállóval kellett lespriccolni, hogy egyeltalán bejussak a volán mögé.
Szóval sűrű köd. Meglepetésszerűen előlépő különböző vadakkal, azon a reggelen csak két őz és a szembejövő villámhaver, de ő vitte a visszapillantótükröt is, és ez volt az ő megjelenésében a meglepő. Pláne, hogy aztán meggondolta és végül mégis megállt.
D. kiszállva nem kiabált ugyan, de mondta a magáét a lehúzódásról, hogy több, mint két éve minden reggel és délben ugyanaz a stressz, mert az emberek ^˘°˛&@ -nak lehúzódni...
Míg kitöltöttük a betétlapot, fazon sikeresen fel is ébredt, szépen aláírta és békével elment dolgozni, mi meg haza. ( Ha tehetjük kísérgetjük egymást. Közös, hasznos idő, ugye. Múlt héten is így mentünk egy délelőtt alatt kétszer Grazba és még autót is vettünk. )
Hazaérve sem bírtunk elengedni a témát.
D. a betétlapot nézte épp, miközben a biztosítós ügyintézőt hívta, majd a hívást megszakítva kupaktanácsra hívott: a srác '99 januárjában született, próbajogsival törte le a tükrömet, érted?, nagyobb szarban van mint gondoltuk és mint a délelőtt alatt kiderült, neki sejtelme sem volt. ( Emelkedő biztosításon túl, még a jogosítványa is veszélybe kerülhet. )

D. SMS-t küldött: megnézte mennyi a kár, esetleg megoldhatnánk biztosító nélkül is.
A srác rugózott azon kicsit, hogy őt is kár érte, aztán egy sokadik üzenet után egészen más hangnemben találkát ajánlott estére.
Jött, fizetett, beszélgettünk is kicsit és mielőtt elköszönt, aznap először még bocsánatot is kért.

Onnan hazaérve D. ismét autóba ült, a faluban épülő házhoz ment ablakokat beszerelni, este hatra. Hajnalban laposkúszásban érkezett és hulla fáradtan.
Nem volt szívem felébreszteni, igaz csak sejtettem, mennyit alhatott.
Reggel déjà-vu: oltári nagy köd, arrafelé ugyanott a két őz, és a srác is jött szembe, de ma a helyén, lehúzódva.

Délelőtt árajánlatokat írt emberem, én a babámat öltöztettem, majd ő egy telefonbeszélgetés után elporzott Bécsbe.
A fiúk megjöttek a busszal, ebéd után nem sokkal kissebbem edzésre el ( két bazi szarvastehenet tülköltem le az útról ), közben bevásároltam, a nagyom lemondta a saját edzését, mert holnap németből írnak és most tele a hócipője tanul.

Hazafelé az úton egy hatalmas tetem feküdt a felezővonalon. Talán őz lehetett.
Miért is ne újra köd, a mindent eltakaró átkozott köd.

És még D. el sem indult haza.

Felnőttesdit játszunk

An Feiertagen leiden wir.
Aber pfeiefen wir drauf, denn unsere Knaben sind gesund, klug, clever - ob das nicht schon genug wäre, schneidig.

 Lehet ennek sem lesz füle, sem farka.

Tizenkettedjére is megünnepeltük a nagylábút, nagykezűt és ha teljes képet szeretnék mutatni, nagyszájút.
Kellett jönnie valami felejthetetlennek, a mindent felülmúló ajándékon túl is.

Őz jött és tarolt, el is pusztult.
Az autó eleje ami még múltidős, de ez helyrehozható. Ma már jártam rendőrségen, autóklubbnál, és olyan felnőttes szavakat használtam, mint Unfallbericht, Schutzbrief, Scheinwerfer, Stoßstange ( ez személyes kedvencem ), Kostenvoranschlag, Sachenverständiger, besichtigen ... és mert kedvellek benneteket, itt most meg is állok.


Most egy kicsit nem jó a bőrünkben lenni.

Mai vicces

Telefonon beszéltünk épp, úgy kemény tíz másodperce, majd D.:

Most le kell tennem, mert jön a fal!

Aszongya: "ELKAPLAK TE ÁLLAT"

Neves nap, vagy sem, ő dolgozott és nem mellesleg este beszerzett egy életmentő alkatrészt a szűrke villámhaver számára, míg mi itthon a délutánt, az előző posztban említett torta elkészítésével töltöttük. (Számomra érthetetlen, hogy az eddig nyilatkozott olvasók száz százaléka nem ismeri - hogy lehet nem ismerni a Zalakockát? Gyerekkorom egyik meghatározó édessége - csak mesélem.)
Persze ez így olyan laza, leírva, miközben agyonizgultam magam, még egy pofakönyves csoportból is verbúváltam magam köré szurkolókat, akik nélkül el sem készült volna...

Este megérkezett, kicsit korábban mint ígérte, de később, mint gondoltam. Fújt, gratuláltunk, én meg beleindultam az éjszakába a beszerzett alkatrésszel a hónom alatt* (az ülés előtt egy festékes vödörben) és ledöngettem az autószerelőhöz, hogy ott átemeljem a már békésen hortyogó házigazda kerítésén a dög nehéz, ejteni nem tanácsos és ha lehet állva maradjon alkatrészt.

Ma reggel olyan infó jött, hogy a cikkszám nem stimmel, így emberünk beszerelni nem mer...

Az út egyébiránt nem volt haszontalan, ha figyelembe veszem a sok vad csodálásának lehetőségét (számtalan brekusz és macs, hét róka, nyolc és többségében az árokparton békésen legelésző őz és egy gigantikus szarvashátsó a mérleg -és csak ez utóbbi okozott riadalmat), ill az egyik magánház kerítésének sarkára kifüggesztett, fehér festékkel mázolt tábla szövege, aminek teljes egésze a címben olvasható. Ennek a hátterére kíváncsi lennék.




* Ma hajnalban kellett kelnie, a szokásosnál is korábban, ezért volt az enyém a feladat: éjszaka levinni amit kell az autószerelőhöz, hogy jövő hétfőig meglegyen annak a lehetősége, hogy két autóval két felé menjünk - míly naív az ember! Ah!

Mik vannak!

Úgy másfél éve D. az egyik kuncsaftjától, másfél tucatnyi könyvvel jött haza (Tieger Team, Die drei ??? Kids...  -magyarul nem ismerem őket, nem tudom Nektek belinkelni), hogy majd, miután a fiúk kiolvasták beugrik velük, de ráér.
Tegnap járt arra. A könyvek nekik már nem kellenek, a kissrácaik ugyanazt már nem olvassák újra, ajándékozzuk tovább, meg vannak újak amik feleslegesek, mikor D. legközelebb megy, elhozhatja.

Nagyon csípem ezeket a megmozdulásokat.

Nagyon nem egy anyagból gyúrtak minket ezzel a társasággal. Jómagam hiába olvatam valamit, nehezen válok meg tőle. 
Még azt a kötetet is őrizgetem, amit alig két és fél év alatt sikerült csak legyűrnöm. Majd belepusztultam, de végül csak legyőztem!

Házat épít

ma, ill. mától.

A karácsony szép volt, meghitt. De persze kellett a kerekhez egyéb is: az ünnep elmúltával drámáztak D.-vel a szülei. 
Dünnyögött, rágódott rajta egy darabig, aztán ez is elmúlt -egyre könnyebben megy a bajok hátrahagyása. 
Nyilván a gyakorlat teszi.

Az ünnepi hét szombatján (12.28) meccs volt, nem is akármilyen, az első igazi a nagyfiúnk életében, két csapatot vertek puhára és csak azért nem hármat, vagy négyet, urambocsá többet, mert nem volt, csak kettő.
Igaz, az első meccs alatt jól berezeltem, mert a két ellenfél küzdelme ugyancsak harcias volt, ilyennek a mieinket soha nem láttam, de a mérkőzések során kiderült, az agresszió feléleszthető, sőt jön magával és nem is minden: ha a csapatnak van remek taktikája és még remekebb összjátéka. Izgalmas volt, szépen nyertek a Lovagok, másodszor igazán szoros küzdelemben.
D. méltán volt büszke a fiára: M. is határozott volt és ügyes.

Szilveszterkor itthon ünnepeltünk tüzijátékkal, beszélgetésekkel, kitartó tízévessel, nyaralástervezéssel és némi majdnembőgéssel dünnyögéssel (pár nappal korábban vettem észre, hogy a külső vincsit nem lehet olvasni, nem lehet rá menteni, kvázi halott, emígyen, lehet elveszett hét évnyi fénykép, A. hét életévének összes képe...), éjféli Himnusszal.

Már ebben az évben jártunk, amikor M. nyílt napra ment másodmagával a kiszemelt iskolába. A reakciók meggyőztek: nincs miről gondolkodni, oda megy, ősztől gimis lesz és piszok korán fog kelni (5:45-kor legkésőbb) bah.

Az utolsó beszámolóm óta még írt egy-egy német és matematika dolgozatot is, ez utóbbit majd ezen a héten kapja kézhez. 
Az eddigi mérleg jó: a négy dolgozatból három egyes lett.

A szomorú, gyászos kedvem dacára kitartok: tán mégsem lesz sütőcsere, ha előkerül a számla (nem az én saram, de hosszú lenne elmesélni), megszerelik. Ha lehet. Lévén garancia van rá, összesen öt év, éljen a kéksárga!

Mesélni meg nincs kedvem. Pedig lenne mit, de mire idekerülök elszáll a gondolat, bármilyen jó is volt, ha volt.

De vissza a mához:
Hajnalban beszéltünk, a daru már állt, épp a falakra kamionokra vártak, amik a KRESZ miatt, annak betartása végett lementek a térképről.
Talán magassági kormány nélkül is bejutottak abba az utzába, majd este elmeséli.

Házat épít

tegnap óta. Megint.
Ez nagyjából annyit tesz, hogy nem csak nem látjuk, de nem is halljuk. Elérhetetlenebb mint maga,az angol királynő.
Ettől függetlenül megesküdtem volna rá, hogy tegnap emberi időben érkezik. Korán sötétedik, ezért.
De ha darut tud bérelni, meg leszervezni mások otthonának építését, akkor reflektorokat is birtokol, nyilván. De elfelejtettem. Így megint aggódtam, tízig, mert addig nem vette fel a telefont és a franc se gondolta, hogy látnak, így csak későn érkezik. Az isten háta mögül -ő mondta- és tényleg, fél egy is elmúlt, mire hazaért és még öt sem volt, amikor már a helye is kihült.

Dolgok, kontra kőrző plusz sapka*

A.
Megírta a matematika témazáróját, az elsőt. Nem nagy ügy, másodikas, így nem értékelik. Szerencsére.
A dolgozat két teljes oldal A4-es lap, telezsúfolva feladatokkal. Mind hibátlan, legalábbis amit megcsinált. A munka közben valami olyasmit ejtett el a tanár bácsi**: ha valami nem megy első nekifutásra, hagyják ott, majd a többi elkészültével visszatérnek hozzá és aztán oldják meg.
Ő addig hallhatta a kijelentést, hogy hagyják ott.
Kérdeztem: nem tudtad megcsinálni?  
De anya, az olyan uncsi feladat!

M.
Vasárnap este, olvasás közben majd leestem az ágyról, akkorát ugrott, meg kiáltott: elfelejtette megtanulni a verset...
Elsöpretett, majd lerongyolt a könyvvel és felmondta szerzőstől, címestől.
Szóval elfelejtette megtanulni -meg azt is, hogy anélkül is tudja.

D.
Este nyolckor telefonált, hogy legyek elérhető: úton van hazafelé (akkor indult Klosterneuburgból),
de nem tudja mi a (hó)helyzet a pályán, a társa kisteherautójával van úton, amin nincs téligumi...
Játszottam már elégszer sárgaangyalt, tudom, hogy komolyan beszél ilyenkor, de el tudjátok képzelni, ahogy kocsiba vágom magam, elindulok éjszaka a nagy ismeretlen sötétségbe és kimentem a hóból és fagyból?





*körzős, sapkás kiskamasz története talán Martine nem csap agyon.
**A matematikát ez évben egy férfiember -persze tanár- tartja az elsős és másodikas tanulóknak.

Ugye nem bennem van a hiba,

mikor úgy érzem, a hiányzolra nem épp helytálló válasz a jah! ?

Sajgó szív, súlyos szikla gyomortájékon, ill. a kétely, igen

Beszéltünk róla számtalanszor: a pár hónapja (örökkévalóság) fennálló rend, a maga hajnali indulásával és esti érkezésével, nem tartható fenn sokáig. Másfél, két óra oda, majd este vissza. Feleslegesen terhel testet és szellemet, feltétlen lelni kell szállást a Fővárosban...

Aztán az a sok rémséges hír, az ember csak aggódik, mintha nem lenne elég...

...aztán a szombati, kíváncsiskodó szemek elől eltakart, autópályán fekvő különös holttest is...
Különös, mert ép autó állt előtte, mögötte az útkarbantartók (ASFINAG) villogó autója és kicsit kijjebb, a szélsó sávban egy rendőrautó. Nem történt baleset, de akkor vajon mi? Rosszul lett, segítséget kért, vajon volt rá ideje, vagy csak valakinek feltűnt az aszfalton heverő test? ...


Késő délután beszéltünk, erről-arról, mert mikor máskor, ha nem telefonon?
Aztán a szokásos: gyerekekkel vacsora, esti tisztálkodás és a jó órás esti felolvasás (napközben magyarul beszélünk, este együtt, németül olvasunk...)
El is húzódott, nem lehetett a történetet csak úgy otthagyni, hát volt már fél kilenc -a szokásos nyolc -helyett, mire az úrfiak ágyba kerültek.

Ilyenkor már itthon van többnyire, hívtam hát, merre jár, mire várhatom. Ha elérem, bizonyosan kérdem is.
Üzenetrögzítő, még fél tizenegykor is, az ötödik csörgés után.
Kit hívjak hát?

Nem, biztosan elhagyta a telefont az építkezésen, vagy valaki autójában, míg megbeszéltek valamit a csöpögő eső elől elbújva -máskor is történt hasonló.
Tizenegykor már érkező, a ház előtt fékező autó hangját hallucináltam és könnyektől homályos szemekkel igyekeztem az út mentén fellelhető kórházak elérhetőségeit megtalálni. Akkor hívtam vagy 18-adjára.
Hidegvér, tiszta agy már sehol, de csak háromnegyed tizenkettőkor hívtam P.-t...
Bizonyosság kell tévedésről, vagy biztos rosszról, az ész érvek, a lehetséges lehetőségek ködbe vesztek, valamit tennem kellett.

Ha ő elérhető éjjel, annak oka van.

Nekem viszont tudnom kellett D. mikor hagyta el a várost.
SZóval ha úgy, hívtam volna mást is, akár vállava azt is, hogy betörik az orrom.

De felvette a telefont.

D. akkor még dolgozott és az a földhöz csapni való, átkozott szerkezet az autóban, a töltőn felejtődött, hogy a bánatos rosseb rogyasztaná rá az eget!





...és igen, szívem szerint bezárnám, többé ki nem nyitható lakatokkal és nem kellene várni soha, de tényleg osha: mikor jön, jön-e egyeltalán?
Pedig, akár már meg is szokhattam volna az ablakban állást, meg a fent említett sajgást, meg keménységet.

D. angyali türelméről

Tulajdonképpen derül rajtam, amiért felkaptam a vizet.

Ennél az ügyfelénél még tavaly járt. Némi komplikáció adódott a kapcsolatfelvétel után, történetesen az, hogy emberünk képtelen volt önállóan kilincset választani, tán azt sem tudta hol lehet ilyesmit beszerezni. D. megmondta mekkora összegtől kapható, mire a megrendelővel megbeszélték, meddig mehet az árral. Kiválasztottuk (mi, igen), megrendeltük, D. a beszerelés napján a legyártott ajtóval együtt vitte, tetszett, az is került fel. Egy hosszabbított délelőttöt töltött ott, mert a fal görbe volt meg srég is, azt is meg kellett oldani -a régi bejáratiajtó kitépése után közvetlen, de aztán hamar bekerült az új kilincsestől, zárastul, a kuncsaft megelégedését azonnali fizetéssel tanúsította, mindenki hepi, viszlát.

Innen a probléma:
Telefonált hétfő este: rokon-vendégek érkezését várják szerdára (holnapra), szeretnének nekik kulcsot adni, de a zárhoz csak három van, még kellene kettő. D. azonnal menjen zárat cserélni!

A zárakhoz, még a spéci biztonságihoz, ami vagyonba kerül is max. 3 kulcsot adnak, bár láttunk már olyat, amihez négyet. Ha többet szeretne valaki, semmi gond, de azt rendelni kell, ami legkevesebb egy hét. Neki sima -a márkanév végén kétté- zára van, nem is merült fel igény másra, magyarul másolható. Tőlük öt km-re a kulcsmásoló, este hatig nyitva, de nem, azt nem, D. cserélje ki a zárat!
Mindeközben persze D. a Fővárosban, az ügyfél ma már nem veszi fel a telefont, pedig jó lenne meggyőzni a kulcsmásolás áldásos következményeiről. Amennyiben nem, venni kell egy zárat Bécsben, ugyanott másoltatni hozzá kulcsot, azt levinni az ürgéhez és beszerelni, vagy megyek a két úrfival és elkérem a tőlünk 45km-re élő háziaktól a kulcsot és másoltatok magam, nő létemre, mert az ottani férfi erre, valamilyen érthetetlen okból képtelen.

A korai örömről

Este, MÁR, még világosban nyolckor itthon volt. Még be se ért a házba, lelohasztotta a mosolyunkat.. Bedobta az örök mumust: szombaton (ma) is megy egy építkezésre. De csak délig marad. (hiszi a piszi)

Jó főnöknek lenni, hm?

Városnézés

mert ezt sikerült idepötyögni, hát marad a cím, bár meglehetősen távol esik az igazságtól. Maradjunk annyiban, hogy elutaztunk, mert dolgunk volt a nagykövetségen, szép Fővárosunkban (nem a Tiétekben, a miénkben -a félreértések elkerülése végett). Időpontra érkeztünk D. célirányosra tervezett és végül villámra sikerült iskolalátogatása után, történetesen háromnegyed órával a kapott Zeitpunkt előtt. A fémdetektort most is utáltam, de túléltem, bár a telefontól, még D. jelenlétében is nehezen váltam meg. (Ez valami újkori beidegződés lesz: nincs vész, egyébként sem beszélsz, csak keveset, mégis reflexből magadnál tartod, mert a biztos a tuti.)
Kb fél óra alatt leadtuk a fénymásolatokat, bemutattuk az eredetieket, csevegtünk és végül iktattak. Jövő héten kész a két úrfi újabb útlevele.
Visszaérvén a (lecserélendő, ámbár most és kivételesen kifogástalanul* szuperáló kék) járgányhoz, D. a szokásos telefonmaratonjába kezdett, még a nézdd a Karlplatz! és a nézzétek fiúk a Parlament! felkiáltásokra sem reagált -később kiderült, fikarcnyit sem érzékelt az egészből: tényleg? a Parlamentnél jártunk?

Ettünk, ahol ő szokott, jóvolt, csak igyekezni kellett, hogy visszaérjünk egy másik időpontra (&%#°°§_!!!).

Pedig tavaly megígérte, hogy megnézzük (VÉGRE együtt is) Bécset!
Az esti puffogásomra pedig a hiszen láttátok a Parlamentet is! -szemöldökfelvonóssal felelt.

tényleg
















* Vasárnap, félúton a szerelő felé, nemes egyszerűséggel kilehelte a lelkét, és az úttest szélén óráig tartó vezeklésre ítélt minket. Közben adóztunk kicsit a pisi-turizmusnak, majd megjött a vigyorgó felmentő sereg. Estére pedig gatyába rázta a Jani a járgányt. Azóta öröm a  köbön, reméljük ezen állapot marad a cseréig, mert igaz, hogy én még életemben nem rugdostam autót, de a következő megállásos mókánál nem hiszem, hogy gyengédebb kifejezőeszközök kerülnének elő.

Arról, amit lehet és amit nem

Amíg a trambulin állt (hol az egyik, hol a második -ugye), alig tucatszor ha ugráltam benne. De a tudat, hogy lehet, elégedetté tett.
Végre süt a nap, nem kell nagykabát, mennék örömmel, de a szerkezet dobozban, mert még nem tudjuk hová tehetnénk és mivel rögzíthetnénk.

Ha már napsütés, mesélhetnék a kertről, mert lehetne menni veteményezni, de a kertnek nincs kerítése és a gyakori vendégeink, az őzek lelegelnék ami sarjadna, szóval a kert is feltételesmódban csak és a távoli, még láthatlan jövőben.

Hétfőn házat állítottak, túlélték (soha ilyen ügyetlen darussal nem volt dolguk), D. gerendavégeket hozott haza, azt ropogtatja a vidám, pattogós tüzecske, fűti a fürdővizet, a házat. Apa tegnap tetőt rakott idegenben, a hidegben, mi meg itt a melegben....

Tavaszka

Mindenki nyafog (magam is), mert a naptár nem ezt mondja: nem havat, hideg, metsző szelet. Nem zavarna egyébként, csak az, hogy pár programot derékba tört, vagy bonyolított, ill. hétfőn kissé megnehezített.
Hazafelé, D.-nek volt szerencséje megúszni egy pörgős mókát az autópályán...
Az előtte, de a másik sávban haladó autó vezetője, megijedhetett egy, a leállósávban veszteglő autótól, megrántotta a kormányt, majd mindjárt vissza is, mert nyilván észrevette az őt követő D.-t, majd ismét, immáron végzetesen ismét vissza, de akkor rendesen, amitől pörögni kezdett a csúszós, havas-jeges úttesten. Emberem gyakorlott, sokat látott sofőr tán még élvezi is a hasonló útviszonyokat, ő nem rántott, csak a belső sávba húzódva gázt adott, így sikerült megúsznia, hogy a keringő részese legyen. A kis autó, a betonterelőig pörgött, aztán a fények már nem mutattak mozgást, csak az érkezők lámpái böktek a fehér aszfaltra...
D. ennyit látott.

Nem szeretem

a napokat, mikor házat állítanak. Ilyenkor nem lehet elérni, nem is hívom, nem vonom el a figyelmét.
Túl sok a veszélyforrás amúgy is: a daru, rajta a lebegő, függő falelemek, az emberi hülyeség tévedés a folyton pörgő pakliban. Most meg dönget a szél is, hideg van és hull a hó...
Persze Neki nem kellene az események sűrűjében lennie, nem kellene a falakon, gerendákon ugrálnia, de nem bírja elnézni, ha valamelyik ember nem úgy nyúl a munkához, ahogy ő tenné, így megy, csinálja, emeli, igazítja, mutatja és csavarozza...
Amikor a mi házunk készült, a falállítás első napján, délután kezdték, naná, hogy csepegő esőben a második szintet, a hajópadlót szegezték, a gerendák közé lépett és bordaropogtató módon és kis híján a majdani/jelenlegi konyhánkba zuhant. Ezek után, másnap, öröm volt nézni, a nyolc és fél méteres magasságban a tetőn rohangálni, mert ott is ott kellett lennie, mert ez az ember csak magában bízik és minden egyes háznak ugyanúgy kell készülnie, ugyanolyan lekiismeretes munkával, mint a sajátjának.


...és ha már Róla beszélek: a közelmúltban elcibáltam mindenféle (bel-, bőr-,) gyógyászhoz, hősiesen tűrte és szó nélkül jött, még a terheléses ekg-t is végigtekerte, mert kértem. (120°%-os az emberem!)
Kedden kaptuk meg az utolsó eredményeket, valamennyiünk, valamennyi lelete negatív.

Csukott fül, szem =morog

Október végén botlottunk először csokimikivel rogyásig rakott polcokba, november első hetében hallottuk, igen a srácok is -micsoda pech!- először a jól ismert csilingelőst a Wham!-től, ill. aztán két hétig, naponta mutogathattam a naptárban -mikor is kezdődik valóban a várakozás, mikortól lehet létjogosultsága az izgalomnak, a Kiskarácsony lelkes elharsogásának... (szegény, drága, becsapott, megtévesztett gyerekek!)
Olyannyira lekötött a hárítás, hogy komoly pofonként ért a felismerés: szombaton már kalendáriumot bontanának a lelkesek, de nyithatják ugyan, ha üres...

Nem készültem kuponokkal, nem tudom mikor, mit játszanak a mozik, hogy hol-milyen programok lesznek, nem egyeztettünk D.-vel (nem mintha vele bármi konkrétumban meg lehetne egyezni a naaagy karácsonyi hajrá kellős közepén, de) jaj! elcsúsztam, nem készültem a készülésre, nincs semmi frappáns, gyerekmosoly-mágnes a tarsolyomban, csak csoki, azt is ma vettem, az orruk előtt, mert máskor mikor, ha D. holnap is úton, a betyár mindenit!

...a koszorúnak viszont örülünk... igen, mi mind.