züm-züm

D. tajtékzik a dühtől és mára már úgy utálja az autónkat, hogy az szavakkal leírhatatlan.
Az egész a részecskeszűrő gyors halálával kezdődött, már több, mint két éve - lehet meg van az már három is. Emez kilehelte a lekét, pillanatok alatt kiderült, hogy iszonyat drága alkatrészek halmazából áll, amit végül meghekkelt az autószerelő. Azóta már többször. ( Bent van, nem vette ki, de cserélt részalkatrészeket, érzékelőket és mosott szűrőt is, amivel csak időt nyertünk, de legalább valagnyi pénzeket vesztettünk...
Az autó időről időre füstöl mint a háborodás, D. nem kevésbé, de úgy tűnik, megleltük a megoldást, vagy, hogy pontosan fogalmazzak: a vállalható megoldás karnyújtásnyira került, ami nem más, mint egy elektronyos autó, esetleg - az igényeink szem előtt tartása mellett -, egy hibrid.
Már lankad az újdonság varázsa, a használt e-autók egészen vállaható összegekért kerülnek értékesítésre, így remélem, mire újra felmerülne a füstölgő csotrogány és a gyerekeink jövője- kérdéskör, addigra már egy zöld rendszámú* négykerekűvel zümmöghetünk.

Ezeket az autókat irreálisan magas összegért kezdték el árulni, tudjuk, mindemellet az is rém makacs visszatartó erő volt, hogy az akkumulátorok nem igazán válta be, annak cseréje érvágás, élettartama meg siralmas.
Mostanság viszont már úgy is vehetsz ilyen járgányt, hogy a lekét képező akkumulátorokat bérled. Egy fix havi összegért, ha tönkre is megy, azonnal cserélik, neked csak az utalására van gondod. Vállható.

A Tesla továbbra is csak habos-babos rózsaszín álom, de környezetbarátabbak leszünk. Ha.



*Ausztriában zöld rendszámot kapnak az e-autók, amivel, több előny mellett, sok helyen ingyen parkolhatnak a városokban is. Egyelőre.

burok

Ha az embernek negyven kilométerre járnak a gyerekei iskolába, a gyerekek megkülönböztetett hívóhangot kapnak, így az ember azonnal tudja, hogy valamelyik utazó hívja.
Ha míg odaér a csengő ketyeréhez és addig nem ájult el, csak azért lehet, mert a megtett úton és eltelt időben barkácsol magának egy elfogadható és ésszerű okot: itthonhagyott valamit az egyik az aprónépből és épp főhősünket kívánja leb.szarintani, merthát figyelhtett volna igazán és jobban!
Minden rendben van. A közel három év alatt kaptam máskor is szokatlan időpontban hívást. Talán háromszor, vagy kétszer. De egyre határozottan emlékszem.

Nagyon rövid ideig élt a vonal, alig egy lélegzetvételig, majd megszakadt. Ott maradtam a sírók és sikítók hangjával a fülemben, egy apró szófoszlánnyal, ami talán a fiamé lehetett - a kétségbeeséssel és a vég biztos tudatával. Persze semmi sem biztos. Csak a visszhangzó pánik hangjai a fülemben és a tudat, hogy baj van.
Foglaltat jelzett kétszer is. Majd nem hívtam újra, reméltem, hogy a fiam talán nem hagyja abba a próbálkozást.

Alattam már halad az autó és ekkor már D. is tudja mindazt a keveset, amit én is. Ráhagytam, szóljon ő az iskolának, nekem erre nincs időm, sem figyelmem...
A fülembe kapom az utasításokat, hogy itt jobbra, majd ötszáz méter után balra, lassítson, itt ötven a megengedett...
Pedig terveztem már többször, hogy be kellene járni a szakaszt, hátha egyszer valamiért szükség lesz rá, hogy ismerjem, de nem tettem, így most a navira kell hagyatkoznom. 10km után ismeretlen minden, csak a hang vezet és a szörnyű képek, melyekkel a folyton csapongó képzeletem riogat. És csak az út szürke szalagja halad alattam, az autó mintha állna.

Értem, leszakadt a mennyezet, de nyitva az ajtó, mielőbb szálljanak ki. Nem, a táskát hagyják a fenébe, pláne, mert mondja, hogy beszorult, megrángatta, de nem enged és nem, a telefont se keresse, csak szálljanak már ki, amilyen gyorsan csak lehet.

Nehezen találom a helyszínt, nekem itt minden új, tán egy másik úton érkeztek a településre, mert itt híre-hamva sincs balesetnek.
Hol vannak a gyerekeim?! 
A rendőrségen magyarázzák el az utat, hajtok végig a megadott szakaszon és irányban, egészen egy, az úton keresztben álló rendőrautóig, ahol a helyszínt biztosítók nem akarnak átengedni, míg el nem hadarom, hogy a buszon utazó kiskorúimért jöttem és magyarázhatom azt is, hogy igen, ők hívtak, tőlük tudom, hogy itt vannak.

A.-t látom meg először a büfé földig nyújtózkodó ablakán át, telefonál, egyenes derékkal egy bárszéken ül, beszél és figyel a vonal túloldalára. M. mellette áll, a kissebbem arcát nézi, figyel a beszélgetésre.
Egy picit nézem őket, már nyugodt vagyok, megtehetem, a saját szememel látom, jól vannak.
Már az idő is rendben halad, vissza felgyorsult a megszokottra.

De semmi érzelem ezen a két gyerekarcon.

Miután meglát a kettő kezd el remegni, mint két őzgida. Még karomba se zártam őket, ömlik a nagyból a szó, meséli mi történt.



Sokára értünk haza. Addig is többször átvizsgálták őket, míg odaértem, ki is kérdezték őket, szintén többször, de legalább gyorsan eltelt az idő, míg odaértem. ( 25 perc - mennyi? Nekik pár percnek, nekem egy jó órának tűnt. )
Aztán busszal (!!!) egy gyűjtőhelyre vitték a szerencséseket, ott beszélgettek velük, még egyszer felvették az adataikat és utunkra engedtek.

Reggel hétkor történt a baleset és a kettőm háromnegyed tizenkettőkor vetkőzött itthon és kopogott az előterünk járólapján a megannyi üvegszilánk.
Még az alsóneműjükből is hullott.

Közel egy hét után is ugyanazt gondolom, mint mikor a kérésükre előásott képeket néztem.
Burokban voltak a fiaim.
Nincs más magyarázat.

((( A. látta közeledni a darusautót. Megmagyarázhatatlan mód ugyanott, ugyanabban a testhelyzetben maradt az ütközés után, mint azelőtt. ( Tán ő volt a középső golyó. ) Pár kék és zöld folttal és a fején, ill az egész testén szétfolyt ablaküveg maradványaival úszta meg a történteket.
M. bezuhant az üléssorok közé. Mikor már módjában állt körülnézni és felmérni, hogy mi történt, akkor realizálta, hogy a hely, ahol ült, a mennyezet és a csomagtartó lándzsaszerűen alámeredő darabjaival volt tele. A homlokán volt hatalmas hupli, a bal combját végignyúzta és megrándult a felsőteste, ezt napokig fájlalta. És azt mondja, eztán sem köti be magát a buszban.

Kedden minden ellenállás nélkül felszálltak a buszra. )))

megvagyunk

Még kedden ment el Frankfurtba. A húga elköltözött, ennek folyományaként segítségre volt szüksége, hát ment. Autóval, szerszámokkal és az apjával szekrényeket, lámpákat felszerelni, meg minden egyebet elintézni az albérletben, amit egy egyedülálló nő maga nem tud megoldani.
Hogy ehhez 9 órát volt úton és megtett 850km-t? - Nem kell mindig mindennek az értelmét keresni.
Szükség volt rá, hát ment. Pont.

Már elindultak haza. Ahogy egyre közeledik én egyre nyugtalanabb vagyok. Míg odavolt, egyik este elkezdett zörögni a hűtő, másnap reggel az autó.
A hűtőt amennyire lehetett megmozgattam, gondolván akkor jobb lesz. Olyan hangja volt, mintha valami forgó (?) alkatrész elért volna valamit. Ez el is hallgatott, viszont az autó ijesztő hangokat hallat, amiről emberemet szintén nem tájékoztattam, mert szeretném ha stresszmentes lenne az útja, így is fagyon és havas utakon kell átverekednie magát.
Nem fog örülni, az biztos.
Bár már fél éve be akarja lökni egy szakadékba el akarja adni ezt a "sz.rt".


BÚÉK!

holnap helyett

ma jön haza. Nem végeztek még a betervezettekkel, de muszáj az autóval haza jönni -most figyelj!- mert nem lehet vele közlekedni.
Reggel, úton az építkezésre, szerencsére igen közel onnan, elhagyta az egyik kerék a fékpofákat. Hallottál már ilyet? Mi sem.
Elhagyta. D. azzal nyugtatott, hogy megy érte az autószerelő trélerrel és hazahozza őket. Az autót szerszámostól és őt. Igen.
De nem tudott menni - előttem ismeretlen, ezért érthetetlen okból, de nyugi, mellékutakon jön, betartva a féktávolságot, lassan és a szóban forgó kerékről lekötötte a tönkrement féket, értsd: ő megoldotta a szitut.
Összenyomott fékcsövet említett azt hiszem, de erről igazán csak emlékmaradványaim vannak, csak képek villództak előttem míg mesélt, az autó alatt fekvő emberemről, ahogy az asztalos/építész kezeivel, csőfogóval, laposfogóval, vagy mittudomén mivel laposra sajtolja a csövet, onnan felugorva, elégedett vigyorral a képén, a szakállán* végigsimítva rábólint a műveletre és elindul egy olyan autóval, aminek három kereke képes fékezni, a negyedik kedvére forog, ha lassítani kell.
És azt meri mondani, hogy nyugi.



*Szakállas, igen. 3 kerek hónapja. És mindenki tőlem kérdezi, hogy mér'?
Az én szakállam?

még egy hét

a sulikezdésig. Próbálom még kiélvezni a fiúkkal. Mivel nem lesz a héten autónk, biciklivel, ráérősen mászkálunk majd és igyekszem kiemelni őket a net posványából, a későnkelés puhányságából ( M., ha ébresztem sem kel fel kilenc előtt, magától tán délig sem ébredne, pedig este nyolc előtt lehozza a telefonját, az A.-ét és le a laptopot is, kövezzetek meg érte, de ebből nem engedek ), mégis még éjfélben matat, rajzol, fiókokat huzigál ( még sincs rend ). ((( Megint zárójelbe, de véresen komolyan: ha akkor tudtam volna, amit ma tudok, nem lett volna telefonja, legalábbis nem érintőképernyős, amire szántam tökéletes lett volna egy nyomógombos. Hány vitát ( M.-és köztem ), sértett duzzogást ( M. ), hangos szót ( M. ), durrogást ( én ), spórolhattam volna meg...)))

A fennálló időben
...a következetesség játszik újra - voltak gyengébb napjaim.  Felvihetik, netezhetnek - a rábólintott időtartamban ( amit mindig ők mondanak ki, én meg bólogatok, ha elfogadható ).
...kitakarítjuk a szobáikat ( ők ).
...scons-t fogunk sütni, meg kűrtőskalácsot, mert eddig elmaradt ( a nyáron M. megtanulta a konyhai eszközök helyét, döbbentemre nevét is, az ételek, alapanyagok nevét is tudja. Viszlát hosszú zöld, az A. szereti - uborka - és agyament társai )

Szeretem, amikor itthon vannak. Nincs buszos mizéria, ijesztő telefoncsörgés. Ugyanakkor végre lesz idő a brossaimra, karkötőimre és az új ötleteimre.

még egy hét

kicsi, nagy

Tegnap megjött a nagy eső is hálisten. Van minek örülni, mert az eddigi kétkedésünk, félelmeink ellenére nem ázik be a pince, így már tényleg jöhet a munkagép, betemetheti a drenázst.

Szintén aggodalomra adott okot anyu őrült ötlete M. szülinapi meglepetésére. Mikor előállt a farbával, azt gondoltam, ilyen nincs. Ezt a legfelkapottabb, legdrágább, legronygyrázósabb telefont nézte ki és azonmód lendületet is vett, hogy megveszi, az alig 13 éves válassza ki a színt és már az övé is.
Ezen a ponton álltam a sarkamra, hogy azt már nem, a lelki nyugalmamért,- hogy elérjem suli után ha kell és a mindennapos vitákra, - hogy mennyit bögyözi éppen, bőven megfelel egy mezei, alap, lehetőleg minél kissebb tárhellyel, egy ilyen csillivilli luxusketyere túlzás arra, hogy hétköznap délutánonként a párnám alatt, a szekrény tetején, a fürdőszobaszekrényben, vagy a fantáziám szabta határokon belül v.a.l.a.h.o.l lapuljon lehallkítva.
Erre a jóakaratú, grandiózó terveket dédelgető anyám megkerülve engem, félrevonva a nagyfiamat, és elhúzta a mézesmadzagot: válassz, mindegy, megveszem.
Esküszöm már arra gondoltam, hogy a nyár elejei kivizsgálások után elhallgatott valamit, és tán azért szórja amije van - merhogy már mindegy.
Közben M. kiötlötte, hogy nem akar céltábla lenni, neki olyan nem kell, pláne mert mindenkinek az van.
De mert A.-nak is jó lenne egy telefon, amin elérhetem, megkapja ő a M. két éves telegrácsát, ami smart, alap és alig van rajta tárhely -hálisten, de ezt még én választottam ügyesen- ő továbbra is választhat egyet.
Én továbbra is rosszul vagyok az egésztől, noha tényleg megfontolt volt - anyuval ellentétben- M. mikor válaszott, de a ketyere már úton van felénk, holnapután itt lesz, ami azt ist jelenti egyben, hogy innentől minden gyerekem kezében ott lesz a világ kulcsa* és én hányok tőle, következetesség ide, vagy oda.

*messenger, google, youtube, játékok...

addig-addig

csűrte, csavarta a végzet, mígnem nekem kellett vinnem a négykerékmeghajtásos-nem-mi-autónkat a szerelőhöz, Magyarországra. Nagyon szeretek egyedül vezetni, közben zenét bömböltetni és énekelni, de ezt a mókát, hasamszívem szerint ezúttal kihagytam volna.
Nem szeretem ezeket a napokat mint a tegnapi. Rendszerint ilyenkor melegvízespalackkal összegömbölyödve sajnálom magam, lehúzott redőnyöktől sötét szobában és bőgök, vagy próbálok aludni, ha pedig a srácaim itthon vannak, igyekszem belül zokogni és derűt látni ( hahaha ). Ilyenkor autót vezetni, pláne idegent, pláne messzire, utálok. Pocsék leosztás így egyben. Viszont D.-nek ma már kellett az autó és a tervezettől ellentétben tegnap maradnia kellett a hétfői helyszínen ( ragaszkodó ügyfél: még ezt, még azt legyen szíves... )
De ismerek egy igen ütős koktélt ilyen muszájhelyzetekre ( gyulladáscsökkentő + aspirin - !!! ), így félútra kellőképpen ellazultak a görcsök míg én minden idegszálammal a forgalomra koncentrálva elrötyörésztem az autón, az elképesztően hülye, további forgalomban résztvevőn ( mindenki más, igen ) és magamon... 
Készültem pokrócokkal, hogy majd a zöldben jól elleszek az olvasómmal, de kaptam ott nyugágyat, noha nem kértem, de ilyen kedvesek és el is kezdtem olvasni, de valahol egy mondat közben megszólalt J, a szerelő, hogy ha szeretnék nyugodtan maradhatok is akár, de ő már végzett, gondolta szól...
Két órával nem tudok elszámolni.
A hazautam borzalmas volt, a bogyók hatása elmúlt, az álmot sem siekrült teljesen elhessegetni, így full koncentrációval, a kormányra merevedett ujjpercekkel értem haza, alig pár perccel a fiam előtt -pedig azt hittem még alhatok kicsit a melegvizes palackkal, összebújva, szerelmesen. Nyaff.

Íme a brutál, a gengszter aszfaltszaggató-dög.

ismét a szorosan egybekapcsolódó láncszemekről

Jópár hete D. északon épít házat egy egészen elképesztő helyen, egy elképesztő hapsival. Bár a megrendelő is az, de erről igazán nem írhatok.

Azt lehetett tudni, hogy D. elvállalja a munkát, mert ennél mostohább körülmények között elvégzendőkre is igent mond - el is kellene küldenem valamilyen önfejlesztő tréningre, de most komolyan szerettem volna írni. Hogy szavamat ne feledjem: ő szinte mindig igent mond, vagy olyan árajánlatot ad, amit aligha fogadhatnak el, de már erre is volt hogy ráfázott, úgymond, mert annyira őt akarták, hogy így is kellett, amiből irdatlan torlódás lett, hiszen annyiért meg igazán muszáj elvállalni... Szenzációs, imádom.
A hapsiról annyit, hogy baromi megbízhatatlan és irdatlan verbális képességekkel rendelkezik ( lyukat, vagy gyereket a hasadba ), mondhatni szélhámos. Hadd írjam másképp is: lehet őt szeretni, csak nem szabad. Most vele dolgozik a férjem, aki azóta nem alszik.
A hely, ahová a ház épül, a tulajdonosát is leírja: őrült elérhetetlen helyen, dombháton, az erdőben terül el, sziklákkal szegélyezett horhosban jut fel aki elég elszánt, az elmondások és a fotók alapján állíthatom: épeszű ember oda nem megy, pláne lakni.
Szerintem ezért vállalta el, a kihívás miatt. Az egész azzal indult, hogy vettek egy terepjárót, négykerék, őrült fogyasztás, magaslesi kilátás meg minden, szóval elég hiteles terepjáró fílinggel, hogy a szerszámokat, építkezési anyagokat és munkásokat egyaltalán feljuttassák a HELYre. Már azzal indult, hogy trélerrel hozták valahonnan Salzburg alól, bár eredetileg még engem is bele akartak keverni: hogy majd én leszek a másik autó pilótája, D.-vel elhozzuk... Szerencsére meggondolták: a gondolatmenet közben D. toppantott, nem lesz jó, a két gyereket igazán nem rángathatjuk egy álló napon és egy egész országon keresztül.
Meghozták a járgányt, amihez egy kulcs van, nem lehet bezárni és olyan penetráns bűz dől belőle, hogy elkezded sajnálni azt, aki majd beleül. Egy álló délelőtt sikáltam mire a látható, érezhető bűzforrások engedtek ( szerintem állatot tartottak benne, meg kaját - szőrcsomók, penész ).

Az építkezés zajlik, mint mondtam, D. többet aggódik éjszaka mint alszik, az építkezésen túl, a folyamatosan nyakunkon ülő járgyány-kérdés is gyötri, mert talán emlékeztek rá, a másfélből az egyik, a fél-autónkat eladtuk, vennünk KELL valamit. Agyrém.

Az utolsó láncszem:
Tegnap, meg ma az én igenlő férjem másutt volt hivatalos, és mert korrekt, arra a helyre nem megy ezzel az autóval, így megnyertem én erre a pár napra, de mit nyafogok, örüljek, hogy egyeltalán van. Mégha koszos is, büdös is és sipol mint a háborodás, mert lassan beadja a kulcsot a nemtommije, de a java csak most jön, holnap, mert úgy áll, ezzel kell mennem a nagyfiúért a suli elé, amihez semmi, de semmi kedvem.

aprók

Már nagyon unom a kézi mosást. Nem panaszkodnék, de tegnap külön hazajött azért az emberem, hogy a helyére tegye a megérkezett alkatrészt, mire kiderült, hogy  a csap is tönkrement - elzárni el tudtuk mikor a baj történt, viszont most nem lehet megnyitni. Kemény a víz. Elvízkövesedhetett.

Ma a hugival ( még egyke vagyok, ő unokahúg) 3 órát és húsz percet beszélgettünk. Felidézünk és ismerkedünk.
Imádom!

Ill. emberem telefonált, itthon hagyott pár szerszámot, így ma még Badenbe megyek. Juhú.

mosás

A nagymosás kellős közepén, elképesztő robajjal ment tönkre a mosógép. D. nagy szerencsémre épp itthon volt, azonmód szét is kapta, lássuk mi a rákfenéje.

A felső ellensúly, ami beton - ugye, tört apró darabokra. Igen meglepő csoda, hogy nem csapta miszlikekre az egész gépet, vele engem, míg ilyedten fogtam el ne szálljon, mire nagy nehezen megállt a lekapcsolás és konnektorból kirángatás után.Vitte tovább a lendület egy örökkévalóságig.
Újat venni nem szeretnénk, kis nyomja meg a... gombot szorozva tucattal után kiderült honnan érdemes, így megrendeltem a betontömböt / az alkatrészt. Küldték a visszaigazolást egy számomra ismeretlen - de az semmi, a fájlkezelőnk által sem támogatott formátumban. D. felhívta őket, hogy PDF-ben please! 
Mire elküldték ugyanúgy.
Rájukírtam, csak azt írják meg mire várható és mennyiért.
Válaszoltak, 2-4 munkanap.
Visszaírtam, szeretném írásban látni azt is, mennyiért...

Bár olyan egyszerűen gondolkodhatnánk, hogy vállrándítás után veszünk másikat - nem számítana a pénz, és nem érdekelne bennünket, megint mennyi szemetet termeltünk.

Már mostam azóta. Nem sokat, csak fontosakat. Segített feleleveníteni pár emléket, pl. mikor gyerekkoromban a fürdőkádba hajolva mostuk a ruhákat, hogy miután megtisztultak, anyám bepakolja a csöpögő göncöket az elöltöltős, automata ( Hajdú? ) mosógépbe. Teljes mosásra, a végén centrifugázással.
Igen.
A mosóporallergiámra pedig már nem is emlékeztem.
Tissszta öröm.

Kis színesek

Észrevettem, ha a férjem nincs itthon, márpedig a héten egyetlen éjszakát sem töltött itt, nagyobb valószínűséggel húzom le zuhanyzás előtt a fürdőszobai rolót, mint mikor itt van.


Lakik egy fekete gólya a völgyben. Sikerült ugyan lefotózni, de a kép a silánynál is rosszabb, ez persze nem tartana vissza attól, hogy megmutassam, csak ne felejteném el folyton D. telefonáról letölteni.


Nálunk ha a meghökkentő dolgok épp nem párhuzamosan történnek akkor láncszerűen, hetekre ( betegségek ), időnként hónapokra ( furi emberek furi kérésekkel ), vagy épp évekre ( járgányügy ) leosztva, úgy az igazi.
Tegnap volt két hete, hogy a telefonom ( sony xperia j ), három év hibátlan működés után beadta a kulcsot. Három év és három hét - megnéztem. Vasárnapig kerestem a megoldást ( ez meg három nap - tisztára mint a mesében ), annyira szerettem, nehezen mondtam le róla. Hétfőn D. kicsit rámmorant, rendeljek már egy újat, ne lógassam az orrom - kiderült a hűségpontjaimmal mínuszba lehet menni, hát hadd szóljon.
Az új csütörtökön jött meg, órákig nem mertem hozzányúlni annyira üveg, pláne lapos, hát még nagy. Közben a régi szétszedve leledzett mindenfelé, amerre éppen jártam.
A régi kártyát érvénytelenítettem, az újjal beregeltem, e hét hétfőjétől az új mobillá is vált, a megrendelt és megérkezett páncélzattal tokkal, már magammal is mertem vinni.
Szeretem a szálakat szépen elvarrni, tegnap összeraktam a régit és rátettem a töltőre, ahogy a közben használt cserekészülékkel is tettem, hogy teli aksival rakjam el. Abban a pillanatban felvillant a logó és azóta ez a helyzet:

a kép, a remegés miatt ilyen

Ezek után senkinek nem hiszem el, hogy a szolgáltató NEM nyúl hozzá a telefonokhoz, ha nem vagy hajlandó újat venni.

b+

Ma reggel szörnyen kiborultam a felgyülemlett feszültségtől. De annyira, hogy a hajnali szürkületben még szegény D. kért tőlem bocsánatot, pedig én voltam türelmetlen, ha úgy tetszik hisztis.
Több mélypontot is megéltünk az elmúlt hetekben, egyik sem különösebb tragédia, lehet telefon nélkül élni ( ? ) és a borzasztó fájdalmas csapatösszeomlást is túl lehet élni - ezt mondom az úrfiaknak ( csődbe jutott a kosárcsapat, nem tudni mi lesz jövőre, bár az utánpótlás idén még kitart, de sok a kérdőjel, a szívünk vérzik, a gyerekek zokognak ), meg az autók - unalmas, hagyjuk!

A telefon. Tegnap délután minden előjel nélkül érte a baj. Gyanítom a kijelző ment tönkre. Hang van, rezgés is, a fényjelzés is a kis pontban ha valami érkezik rá, de a kijelző fekete. Többször szétszedtem, összeraktam, semmi. Reggel csórikám lelkesen ébresztett is, de csak az aksi kivételével tudtam elhallgattatni.
Nem gyártok összefüggéselméleteket*, most sem fogok, de érdekes. Lassan három éves a gép, nem volt vele eddig semmi gubanc, imádtam. A második év után, mikor lejárt a szerződésem, kaptam egy SMS-t, kérdezték mit szeretnék, hosszabbítottam. Év végén kaptam több üzenetet új készülékekről, szinte sürgették, cseréljem le a régit. ( A szerződés szerint 10 petákot fizettem havonta, ez magában foglalta a havidíjamat és a készülék árát. Átvételkor egy fillért sem fizettem. )
Tegnap délben kaptam egy SMS-t a számlámról, eszerint az ehavi díjam 36 p. ( Hö? )
Nem sokat gondolkodtam -még- rajta, mennem kellett M.-ért, mire hazaértünk a telegrácsnak kampeca. A számítógépről megnéztem a számlámat, ott is vérlázító az összeg, viszont csak 29 p. Az adatok nem hajlandóak lemászni róla, este míg ezzel bíbelődtem, többször a zokogás határán jártam, D. meg pirongatott, hogy ne már, nem ér annyit, meg vesz másikat... Egyrészt dehogy vesz. Mondani könnyű. Néztem a kínálatot: a pontjaimmal is, egy új, ilyen kaliberű telefon... Nem írom le, horror.
Néztem magyar oldalakon a készülék eleje újan 38.000Ft ( haszált égen,- földön sincs ). Itt ( német nyelvterületen ) ilyet nem találtam, viszont újan az egész gép 128 peták. Használtan az eleje 19. Dilemma.
Ha elküldöm szervízbe, csak ha belenéznek 60 peták. Nyilván, mert nem lehetek biztos benne, hogy csak a kijelző adta be a kulcsot, érdemes lenne megnézetni, dehát 60! Tudom, tavaly D. alig 48 órás készülékén elpattant a hátsó üveg fedlap, azt mondták cserével a munkadíj 300 peták alatt talán megáll. ( Normális? ) Megrendeltem a fedlapot, szállítási költség nem volt rá, 9,89-ért, szerelőszerszámokkal együtt, D. lemelegítette róla, mert én azt nem mertem, majd a két ügyes kezemmel leoperáltam szilánkostól, megtisztítottam, viszzaragasztottam az újat és tadááám, a fent említett alig tíz euróból szép, töretlen a telefon.
Meg nem csak a készülék ami hiányzik, hanem voltam olyan elővigyázatlan ( értsd: hülye), hogy nem mentettem le sehova a telefonszámokat. Nincs meg a WhatsApp-os, Skype-os előzményem, elveszett egy valag időpont, csevely, mittoménmi. A képek nem, mert annyi eszem azért volt, hogy vettem bele külső tárhelyet.
Pillanatnyilag a kártyám D., már-megbánt-üvegcsoda előtti telefonjában van, de annak rossz a hangszórója, csak ha kihangosítod értesz valamit, mert annyira recseg. De ne higgye senki, hogy elégedetlen vagyok, dehogy. Legalább M. elér, ha valami van, vagy nincs. De elér, ha akar.

 *Ma már a modemet úgy meg tudják nézni, bizonyos esetekben szerelni, hogy a segítő v.a.l.a.h.o.l, mindenesetre még véletlenül sem itt. 
Ugyanez igaz a smart tv-kre. Meggyőződésem, hogy a telefonokhoz ugyanígy hozzáférnek.