láz

Anyuék betegek lettek. Köhögnek, Á. lázas volt két este is, anyu tegnap kezdte, közben már vagy egy hete ömlik a híradásokból a hír: soha nem volt ilyen magas a coronavírus szennyvízből kimutatható mértéke. A.-éknál is, a 16 gyerkőcből 4 otthon van a vírus miatt. Anyuék eddig nem kapták el, most aggódom. Persze egészen tegnap estig anyu állította remélte, hogy az Á. csak megfázott. 

Láz. Nyáron olvastam, hogy az eddig ismert értékeket másképp ítélik meg. Azóta a hőemelkedés alsó értéke 37,8, nem 37.5, ill. a lázé 38,5 helyett 38,8. A fiúk, M. intézménybe kerülésekor voltak először betegek, addig még a náthásak sem voltak, bíztam benne, hogy kedvező csillagzat alatt születtek, ez így is marad. M. első héten olyan beteg lett, majd megfulladt a köhögéstől és be is lázasodott (ekkor mondta az azóta szállóigévé vált gondolatot: "hányni jár belém a lélek". Szegényt tényleg annyira kínozta a köhögést, hogy visszafordult az étel a kis gyomrából. Szóval láz. M. 28°C-os hőemelkedéssel (nyilván a legyengült szervezetével) jártányi ereje sem volt. Mellette éles kontrasztban A., duracell nyusziként pörgött, győztem lefoglalni, csitítani hogy a testvére némi nyugalmat leljen. Emlékszem a végtagjai teljesen normális hőmérsékletűek voltak, a nyaka volt kicsit melegebb a normálisnál, egyedül a szemén vettem észre, valami nem stimmel: vízben úsztak. 39,8°C-os lázat mértem, de ő a kúp és a lassan alábbhagyó, de ijesztő hőmérséklet mellet és ellenére is pörgött tovább... Szegénynek remek gyerekkora lehetett: innetől ha M. köhögött egyet, A. lázát mértem*.

*Soha többet nem volt lázas, néha náthás, míg M. kruppos köhögéssel küzdött minden ősz végén. (M. húzta ilyen téren a rosszabb kártyákat: a bárányhimlő és a hányásos-f.sós őrület is őt viselte meg jobban. Ezzel hűen felsoroltam az összes vírust és bacit, amihez szerencséjük volt eddig.)  

A bejegyzés, amelyből kiderül,

mennyire nem bírom a stresszt éspervagy nem vagyok normális, ill., bizonyos kérdésekben mennyire állhatatos tudok lenni.

Ez az epizód még korábban, kevéssel augusztus közepe után kezdődött. 

Egy tizensok éve zabolázhatatlan bigyó miatt rendszeresen meg kell jelennem a belgyógyászomnál. Az enyém, igen: volt időszak, amikor kéthetente boldogított a tűivel, tappancsaival, meg ultrahangjaival, szóval a birtokos jelző jogos. Persze buzgón kerülöm a szeánszokat, így ezúttal 3 elmismásolt alkalom után jelentem csak meg a rendelőben, egy pénteki napon. Az ég adta világon minden vizsgán vizsgálaton dicsérettel átmentem, és teljes eufóriában hagytam el a színteret. Könnyű és boldog volt a lekem egészen hétfő reggelig, amikor volt szerencsém megnyitni és elolvasni a laboreredményeimet tartalmazó mailt.

A szívem a bugyimban landolt és elöntött valami mérhetetlen szomorúság: ennyi volt, el kell kezdenem írni kedves, személyes gondolatokat a fiúknak azon majdani eseményekre amelyeken majd nem lehetek jelen. Persze mielőtt a búbánat teljes mértékben letaglózhatott volna, bekapcsolt valami vészmegoldó a fejemben és fejestugrottam a net világába felkutatni minden fellelhető infót magyarul és németül arról, hogy lehet életmódváltással menteni amit még lehet. (Nem mintha eddig ne kellett volna lemondanom erről-arról, de a mostani helyzet drasztikusabb megvonást kívánt.) Egy huszárvágással átállítottam az étkezésemet, ami nem mellesleg némi felesleg leolvasztásával is jár - még zajlik, remélem. Azt nem állíthatom, hogy nem vagyok éhes, de éjszaka például soha. 

A fogyásnak örülök és remélem, jaj, nagyon remélem, hogy az értékek javulnak, ami november elején majd ki is derül.

Miután már két hete éheztem életmódot váltottam, egy anyuval folytatott beszélgetés* közben jöttem rá, hogy nem halálos mértékű a HDL szintem, az csak az LDL amit annak néztem. Mielőtt bárki, egy kézlegyintéssel leírna: nem teljesen vagyok idióta, közben rájöttem a történtek melyik pontján állt tótágast a józan eszem és min csúszott félre az értelmem: a mailben állt egy megjegyzés a dokitól, bocs, dokiMtól, miszerint a HDL túl magas, utána FELKIÁLTÓJEL - érted, minek hatására a pánik ködén át összekutyultam a két értéket. Persze ettől még egyik érték sem túl jó, de talán nem most fordulok le a székről egy vérrög miatt...

hát így.

*Igyekeztünk összevetni az ő laborlapján álló -tól, -ig értékmeghatározásokat az itteniekkel. Eközben derült ki a tévedésem.

lecseréltük

Nem, még mindig nem az autót, noha már nagyon ránk férne - maholnap a kuplung is beadja a kulcsot és akkor már csak kőkorszaki módra a lábhajtás marad, de nem, mi még mindig vacillálunk. (zokogok)

Az úrfiak is a régiek, mondjuk amikor nem kamaszodnak, mert olyankor nehéz ráismerni a kedves, kékszemű, szőke angyalokra akik voltak. Ördögfiak ezek, hatalmas egóval, még nagyobb hanggal és meggyőződéssel. Igyekszünk időnként túladni rajtuk, olyankor a nagy Tatára megy (ment) osztálykirándulni egy teljes hétre (nosztalgiával gondolok vissza), a kicsinek lesz sítábor, míg a nagy újfent megy majd Bécsbe, mert az apja kerített neki rendezői segédposztot pár napra, ha már ez érdekli. (A sítábornak most sem örülök. Nagy pofont kaptam egy hete, mikoris elémállt nagy vigyorogva A., hogy eddigi óhaja homlokegyenest megváltozott: mégis menne. )


Az összes égőt cseréltük le a házban, most már csak a sütőben és a hűtőben ég hagyományos égő, az összes többi LEDes. Környezetvédünk. Meglátjuk volt-e értelme a több hetes utánajárásnak és a beruházásnak.

züm-züm

D. tajtékzik a dühtől és mára már úgy utálja az autónkat, hogy az szavakkal leírhatatlan.
Az egész a részecskeszűrő gyors halálával kezdődött, már több, mint két éve - lehet meg van az már három is. Emez kilehelte a lekét, pillanatok alatt kiderült, hogy iszonyat drága alkatrészek halmazából áll, amit végül meghekkelt az autószerelő. Azóta már többször. ( Bent van, nem vette ki, de cserélt részalkatrészeket, érzékelőket és mosott szűrőt is, amivel csak időt nyertünk, de legalább valagnyi pénzeket vesztettünk...
Az autó időről időre füstöl mint a háborodás, D. nem kevésbé, de úgy tűnik, megleltük a megoldást, vagy, hogy pontosan fogalmazzak: a vállalható megoldás karnyújtásnyira került, ami nem más, mint egy elektronyos autó, esetleg - az igényeink szem előtt tartása mellett -, egy hibrid.
Már lankad az újdonság varázsa, a használt e-autók egészen vállaható összegekért kerülnek értékesítésre, így remélem, mire újra felmerülne a füstölgő csotrogány és a gyerekeink jövője- kérdéskör, addigra már egy zöld rendszámú* négykerekűvel zümmöghetünk.

Ezeket az autókat irreálisan magas összegért kezdték el árulni, tudjuk, mindemellet az is rém makacs visszatartó erő volt, hogy az akkumulátorok nem igazán válta be, annak cseréje érvágás, élettartama meg siralmas.
Mostanság viszont már úgy is vehetsz ilyen járgányt, hogy a lekét képező akkumulátorokat bérled. Egy fix havi összegért, ha tönkre is megy, azonnal cserélik, neked csak az utalására van gondod. Vállható.

A Tesla továbbra is csak habos-babos rózsaszín álom, de környezetbarátabbak leszünk. Ha.



*Ausztriában zöld rendszámot kapnak az e-autók, amivel, több előny mellett, sok helyen ingyen parkolhatnak a városokban is. Egyelőre.

Sok mindent írnak, de ami a legtöbbször szembe jön, az ez a frázis: "nem vagyok érintett, de...". Nem, nem én sem, de mégis. Két kiskamasz anyjaként az vagyok. könnyes szemmel kelőként és fekvőként is.
Tavaly, még a sítábor befizetése előtt meghalt itt Ausztriában egy ( nem emlékszem pontosan ) 7-8 éves kislány. Szintén sítáborban. Belázasodott, egy felnőtt vele maradt a szobában míg a többiek síeltek a hegyen, ő meg a délelőtt folyamán meghalt. A továbbiakról nem tudok. Nem tudom kit terhelt a felelősség, sem hogy pontosan mi történt. Képtelen voltam követni a híreket, mert így is nehezen engedtem el a történetet.
Meghagytam a táborozónak, ha belázasodik, bárki belázasodik, vegyék komolyan. Hogy figyeljen mit mond a kísérőtanár, nincs kivétel, nincs pardon, szigorúan szófogadás van, amit mond az maga a szentírás, a hegyen hatványozottan. Jó fizikumú, izmos, esni is tud és tudtam, hogy szót fogad.
Ezzel megtettem amit lehetett, másra nincs, akkor sem volt befolyásom. Mégis ott volt a gombócz a gyomromban és az a nyomasztó gondolat minden órában, míg haza nem ért.
Ha idén nem engedem el, mert félek, megfosztom egy jó dologtól, ugyanakkor kétségtelen, a síelés veszélyes üzem.

Én is csak az a szülő vagyok, aki elengedi és hazavárja a fiát. Mint a többiek.

Lassan illene utalni az összeget.

nyafogós gyereknevelés

A fiúk alapvetően vidám, mosolygós gyerekek. Voltak. Nem is tudom hogy fogalmazzak, talán még csak gondolati szinten állt ez bennem össze, viszont sokszor aludni sem tudok, annyira nyomaszt. Felébredek az éjszaka közepén, és azon tördelem a kezeimet, min tudnék úgy változtatni, amivel a srácaim is elégedettebbek lennének. Merthogy ez baj. Elégedetlenek.
Sokat vannak úton, egy órát reggel és délután az iskola és az otthonunk között. Délután a tízéves hetente kétszer megy edzésre a tizenhárom háromszor ésegyszer a nyolcadik órája miatt négy után ér haza. Fáradtak, és még gyerekek, nagyon gyerekek. Lógnának, bambulnának időnként, ha lehetne. De vagy az említett köreiket futják, vagy tanulniuk kell és leckét írni...
Mindketten gyorsan tanulnak, csak: nehezen állnak neki, noszogatni kell őket és a telefonokat elszedni mikor hazaérnek, kizárva ezzel a zavaró, időfaló cseteléseket, játékokat. Persze nyafognak, hosszú képet vágnak, meg puffognak. Én meg már elvárnék ezt-azt.
Nem szeretném azt lesni letették e az időrabló ketyeréket, valóban nekiálltak-e a dolguknak. Nagyok már, de nem látom bennük a tennivágyást, a kötelességtudatot. Ill. nem este nyolckor, mikor rádöbbennek: elfeltekztek a két hete feladott prezentációról, a négy oldalnyi matekfeladatról, vagy a tengernyi angol szóról, amit meg kellett volna tanulni... Az meg, hogy hajnali hatkor jelennek meg riadt tekintettel, fogkrémtől habzó szájjal, kifittyenő fogkefével kisgatyában azzal, hogy húsz lapos A4-es vonalas kellene margóval, mert betelt a német iskolai füzet, az már nem billent ki a nyugalmamból. Írószert megszégyenítő készleteim vannak épp ezen helyzetek épeszű túlélésére.

A telefonok kiirtásánál kellene kezdenem - ha már ők nem bírnak egyensúlyra lelni- és az edzővel is beszélnem kellene. De mit?
Mozogni kell, edzés nélkül még lomhábbak lennének, elpuhulnának.
Ha teljesen kiveszem a kezükből a technikát, lemaradnak és kiesnek a véráramból.
Bár tudnám mi a helyes, működőképes megoldás!

vigyázzatok!

Gyakran beszéltünk róla, hogyan kell átkelni az úttesten, hogy körül kell nézni, futni felesleges, nem is kell, körültekintés, higgadság, nem matatni a telefonon... stb.
Úgy szeptember kürül volt utoljára téma, meg ma reggel.

Az előbb hívott, hogy késve indult a busz. Késve, mert nem sokkal az indulás előtt nagy fékezésre lettek figyelmesek és hogy egy autó előtt két gyerek feküdt, távolabb gazdátlan cipő.
Hamar megérkeztek a mentősök, a rendőrök...
Az egyik gyereket elvitték a mentővel, a másikat nem.  

Ott feküdt az autó előtt, anya...




https://anagykekseg.wordpress.com/2016/01/25/takarasbol-szuloknek/

elkerülhetetlen

vagy megkerülhetetlen

A kutya kedves, maradandó barát, nevel, de elkötelez, felelősség és követel.
Bent a házban nem lehet. Neki sem lenne jó, nekünk sem. Kint szintén nem lehet, mert nincs kerítés, sem a szomszéd kutyának fegyelme.
A macsra ugyanez, meg hamár, hát kutyát szeretne.
A belső mondológom hosszú, zavaros, ráadásul soha nem kerül pont a végére, mindig akad egy de.
Csórikámnak meg maholnap nem tudok a szemébe nézni, úgy sajnálom, hogy ezt képtelen vagyok megadni neki.

Az elmúlt években addig lavíroztunk az érvek és ellenérvek útvesztőjében, mígnem és talán, úgy tűnik boldog, sugárzóan boldog lenne egy aranyhörcsöggel.

D. még édes tudatlanságban.

Élő bolygónk kampány

•  

Megvagyunk

Nem, mert nem bízom benne, csak féltem. A negyven kilométer távolság teszi. És a félelem attól, hogy esetleg elalszik és csak valahol Bécs határában riad fel. Meg az a sok, idegen ember! Míg ő megy, javarészt gyerekek, tinik, most a zűrzavarral közelkeleti emberek, ahogy mesélte csütörtök óta egy asszony, a többiek fiatal férfiak. Néztem az arcát, nem fél, nem is úgy neveltük, inkább közömbös. Ott vannak, hát ott vannak, elférnek a buszon.
Jól magamba néztem, én sem félek. Nélkülük is féltem az úrfit, nem változott semmi.
Az iskolától alig egy kilométernyire szállásolják el a csoportokat. A város összes iskolája mellett .- így pontos.
Tegnap az egyik tanár beszélt velük a kérdésről és elmondta, fogkefére, fogkrémre, borotvahabra van szükség. A gyerekek vigyenek, legyenek szívesek.
A gyerekek is meséltek. Az egyikőjük kint játszott az utcán, a szomszéd srácokkal a hétvégén. Meghajtották őket botokkal a keletről érkezők. Azt gondolom, ők provokálták.
Egy kislány meg a városban, az anyukájával volt gyalogosan úton, mikor egy fiatal férfiakból álló csoport, elhaladtukban cuppogott nekik. Azt mesélte, megijedtek.

Mindeközben lezárták Németország határain a továbbhaladásukat, Magyarország ébredezik és hallgat, Ausztria a keletiről szállítja a nyugati határ közelébe a több tízezer embert, míg önkénteseket toboroz, adományokat kér, szörnyen igyekszik és szépen rádöbben, tulajdonképpen miért is bírálta a magyarokat alig két héttel ezelőtt.

csak pár szó

Eggyel több regisztrált Olvasó van? Üdv Itt!

Apropó regisztrált.
Láttam este azt a tegnap rögzített videót magam is ahogy talán mindenki - egy rettenetesen kétségbeesett férfi a kisbabájukkal együtt löki, rántja a sínekre a feleségét, majd a teljesen ledöbbent rendőrök a pár másodperces rövidzárlat után, a közben már öklében markolt kővel a saját fejét ütő férfit próbálják megfékezni, nehogy bárkiben is kárt tegyen.
Egyetlen cikket olvastam végig a bekezdések között ezekkel a képsorokkal, és a videóval, benne Mo. töketlenkedéséről, szívtelenségéről és ezek következményéről, a káoszról. és a német oldal dicséretéről. Szerencsétlenségemre leragadtam a hozzászólásoknál. A java fröcsög az utálattól, ugyanúgy, mint a magyarajkú véleményformálók, akik azt skandálják, hogy minek engedik be?, fegyverrel kiállni a határra!, stb. förtelem -olvastuk mind...
Azok a kommentek németajkúak véleménye, generell, rólunk.
Gyerekek!
Eddig nem féltem.

 Esetleg nem lehetne ott a Keletinél felállítani egy, urambocsá több led kijelzőt, amin informálják azokat az elcsigázott embereket arról, hogy pontosan mi vár rájuk, hogy a magyarok csak azon igyekeznek, hogy maguk is betartsák az EU-s törvényeket, és miért van szükség a táborokban való elszállásolásokra... és így tovább? Tudom, katasztrtofálisak a körülmények, más alapvetőbb, emberibb kellékek is hiányoznak, de talán meg kellene nyugtatni őket némi információmaggal, hogy a kétségbeesésből ne mindjárt gyűlöletbe essenek.
...hogy ne olyan hírek, jelenetek kerüljenek tőlünk nyugatabbra élők szeme elé, ami miatt mindjárt SS-t, meg gázkamrát vizionizáljon a médiákból magát informálni vágyó német, meg osztrák, ill ne induljon dühödten, felháborodva és konvojjal Mo-ra ez utóbbi, menekülteket illegálisan menekíteni ( vajon a sokból ez a hír igaz? melyik az? maradék nélkül az? ).

.

A pénzéhségnek tényleg nincsenek határai?
...milyen világ ez? 

Megfogadtam,

hogy a nyaralásig, ami már nem olyan sok, de nem is kevés idő, minden délelőtt kifekszem egy fél órácskára a napra, mégse olyan hullafehéren menjek -nyaralókat ijesztgetni- a partra.
Minden évben megfogadtam.

Van olyan ember a Földön, aki be is tartja amit eltervezett?

Nyääääääääääääääääär van!

meg nemet karakterek amint latom, elnezest!

A tegnapról mesélek ( többek között )

A kis ( még ) 8 éves úrfi jól érezte magát. Részben, ahogy mondta. Mert volt sok látnivaló, érdekesség és újdonság ( hosszan mesélt ), de az első napon, közvetlen ebéd után a buszon őt ért élmény volt borzasztó, utóbb pedig iszonyat büdös. A kis V. lehányta, igen.

A Tanárnő ( szegény ) folyamatosan tudosított, többnyire képekben, ami balzsam volt az aggódó szívemre és itt is köszönném neki, de...

A lényeg, hogy a feje búbjáig piszkos és ...hát igen, savanyú szagú úrfi épségben, élményekkel telve hazaért, remek fotókat készített ( annyira nem döbbentem meg, de mégis, nyolc éves, no ), a kis pénzét, amit kapott böcsülettel el is verte, de élmény volt a két nap és ő jól érezte magát, hát legyen.

Ellenben késve érkeztek, mikor mentem érte, kértem a nagyfiamat döntsön mi legyen, ha akarja így késve is halandó vagyok az ő iskolaünnepségére is beesni, mire visszaérek a kis szurtossal döntsön: elmegyünk még, vagy maradunk... Döntött és jól: maradtunk. ( Kaptam üzenetet: tudom mikor lett vége, épp a műsor végére érkeztünk volna, M. pedig cikinek érezte, ha arról lemarad. )

Bánatában a süti jelentős részét eltüntette. ...hát így.

Terhes

Ne nézz már így!
Ne is kérdezd!
Igen, terhes.
Kissebb-nagyobb megszakításokkal, lassan 5 éve.
De persze nem zavartatod magad, megkérded, én meg húzkodom a blúzom/pulcsim lefelé, meg lesütöm a szemem, de ez nem zavar téged, mikor rájössz, mert elhebegem lányos zavaromban, ha érdemesnek tartalak rá -de tévedek, megint- mire kiélvezed a helyzetet és újra és újra, alkalomról alkalomra rákérdezel mennyivel több a sok, meg bökdösöl a hasam irányába, kaján vigyorral persze, hogy biztos-e a nem.
A megbízhatóan rendetlenül működő pajzsmirigy a testemben pedig röhög rajtam, míg én zokogok idebenn, a belgyógyász pedig széttárja a karjait és egyedi esetnek ritkának titulál. Azt mondta örüljek míg nem vagyok uszkve 80.

Nem örülök.

...és igen,

a hófehér ruhában tuti, hogy tökfekete a címke.

Tobzódunk a nevezetes napokban

...és egy fájdalmasan őszinte, lapozható (online)könyv a Földünkről. 
Hogy mit teszünk, mit tettünk vele.

( https://populationspeakout.org/the-book/view-book/ )

Maholnap húsz

Már kisgyerekként alig vártam, hogy jogosítványom legyen, de kiskamaszként -még látom a kifejezést apám arcán, ahogy mondta- folyton azt hallottam, ne vágyjak már rá annyira, inkább teher az mint öröm, hiszen a sofőr egyik lába a börtönben, másik a temetőben... Így meg sem igen lepődtem, mikor mehettem volna a képzésre, nem engedtek, pénzt, nem kaptam rá, hiába érveltem. Már saját kereste pénzből, érettségi után a nyáron iratkoztam be és tettem le őszig az engedélyt.
Kissé formabontó módon, autóval mentem a jogsimért ( egy ilyen vétség vajon mennyi idő után évül el? Elévül egyeltalán? ), mert D. autóját a szerelőtől, két órával korábban kellett elhozni, szóval nem a vagányságom, csak a véletlen hozta így. Ettől persze igen vagesznek éreztem magam és ha mesélném, az autószerelős részt nem említem, ha lehet.
Másnap már jöttem ki D.-ért Ausztriába, majd alig egy hetes papírokkal az autópályán döngettem anyuval az anyósülésen,  míg ő a combomat szorongatva és bőszen bizonygatva, hogy ő nem fél ugyan, bízik bennem, de a sebességhatárt mégsem kellene átlépni, azért büntetnek ugyanis... 
Imádok vezetni.
Bár a 2001-es balesetem után ( rutintalanság, elkaptam a kormányt - az autó gyorshalált halt ), napokig gondolni sem akartam vezetésre és lehet nem is teszem soha többet, ha D. nem tuszkol volán mögé és kényszerít.


...csak mert M. kérdezget folyton, hogy mikor lehet, hány éves kortól, milyen az elméleti (drága) és a gyakorlati (szintén) vizsga...
Mikor lett ekkora fiam?  Kéremszépen, csak most vizsgáztam, alig húsz éve! ( Hö )

Mai jó hír

Miszerint kezdődik a szezon...