Közeleg

Pillanatnyilag a legnagyobb gondom a koszorú. Holnap már meg kellene legyen, de nincs se tuja, se fenyő a területen, így ág sincs.

Az üzletekben savanyú szagú, ezer éve kötött van sokért, ami akkor sem kellene, ha ingyen adnák, ezért is kötöttem mindig magam. (Akkor, eddig honnan volt ág? Kértünk, kaptunk, de most nincs kitől.) Még az is lehet, hogy idén nem lesz koszorúnk. Hozzánk D. hozta ezt a szokást, nálunk gyerekkoromban sosem volt, viszont már anyunak is van minden éve mióta M. megszületett. Tudom, szeretnéd az én gondomat.

.

Mutattam a srácaimnak a mai .hu-s guglit. És tudták, tudták, hogy mivégre leng a zászló.*
A suliban beszéltek róla a tanárok a gyerekekkel és a nagyfiam magyartanára kokárdát is viselt. 18 év külföldön töltött év után, külhonban megélni ezt, higyjétek el, nagy szó. Libabőrös élmény.

*Nem meséltem idén róla. Belőlem augusztus 20, ill. március 15 a legszentimentálisabb érzelmeket váltja ki. Ahogy halad az idő, egyre inkább.

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden kedves Idetévedőnek!

Rozi

Mióta megnyomtam a vásárlás véglegesítését konkretizáló gombot, azóta itt visít, meg toporzékol a vállamon a kisördög, először, mióta a gyerekeknek már nem csak játékokat veszünk és hiába pironkodom ( az izgalomtól még a mellkasom is piros foltos ), nem szűnik eldugulni.

Önző Rozália, született V. T., lehajtott fejjel, jobbra el, holnapután tortalapot süt, szombaton tortát állít össze, hogy vasárnap fújhasson az ünnepelt.

Azt ismeritek, mikor

a nagyon várt illatot vágyva éspervagy remélve a két tenyeretekbe ölelve a virágot lehajoltok és az illaton kívül hogy, hogy nem, még egy aprócska rovart is beszippantatok?

Olvasva tán még vicces is lehet.

Ezen kívül, az idei első strandolást is túléltem.
( Itt a mai szabad, Úrnapja van. )

Mother's Day

Már hétfőn

megírni, legalább mutatni szerettem volna a vasárnapi eseményeket. De aznap, kötelessége teljesítése közben térdre esett a drága, már 14 éve hű társam - lehet ki is múlt, de ezt még nem írom, mert láttuk már főnixként, hamvaiból újjáéledni.
Gyászolom az öreget, így nincs is kedem írni, de mutatom a vasárnap egy szeletét:

Rendhagyó módon a -tavaly fényképezett- gólyákkal

Névnapja van

Noha nem írtam le ide (a másikba pláne) a nevét - nem titok, épp csak nem akartam, hogy megtaláljanak általa, hát nem nevezem meg most sem.
Nem is ünnepeljük különösebben, puszit kapott ma is, jobbról és balról, jól meg is szeretgettem, de nincs meglepi, nincs torta, meg nem tudom micsoda.
Ragyogó képpel kérdezte, hogy kap-e valamit...
Mondtam, a neve volt az első meglepi, amit életében kapott, ma érje be ezzel.

Most magát élteti kint az ugrálóban. A nevétől visszhangzik a falu.

Fáziskésés

Tegnap díszmagyarba öltözött a szívem, de jelét csak most adom.

Csináld magad!

Idén elsőáldozó lesz a kissebb.
Ez nincs felkészítés, fekészülés és újbóli rácsodálkozás nélkül. ( M. két éve volt elsőáldozó. )

Otthon, amikor még kislány voltam és magam is készültem a napra, akkor az utunkat a papunk kísérte hittanórákon a suliban, ill. szombat délelőttönként a templomban. A téma hasonló volt mint itt és most, beszélgettünk barátságról, családról, szeretetről és mindarról, amit a rajongott és tisztelt lelki vezetőnk jónak tartott, mindezt tette irántunk érzett nagy szeretettel. Ezért is lehet, hogy míg élek nem felejtem el sem a gesztusait, sem a mosolyát, pláne a mondandójának lényegét.

Hogy ez mostanság otthon hogyan zajlik, nem tudhatom, de itt az ünnepi nap előtt 6 alkalommal (Erstkommunionstunde) összegyűlnek a gyerekek, 6-7 fős csoportokban egy-egy arra vállalkozó anyukánál (Tischmutter), akivel a fent említett témakörökben beszélgetnek. Beszélgetnek, ahogy ő emlékszik a saját gyermekkorából, vagy ahogy ő jónak tartja.
Ahogy elnéztem a megbeszéléseken, ill ahol időnként összeverődik a sok gyerek és a szüleik és még történetesen a plébános úr is, a mikorokról, mikéntekről, hogyanokról, az anyukák döntenek, szegény lekipásztorunk legfeljeb összekulcsolt kézzel a sarkáról a lábbujjaira, majd vissza  a sarkára helyezi a súlyát, hümmög egyet és sommásan bólint, esetleg felnéz, valahová fel.
Jómagam nézem az arcokat, és próbálom eldönteni nekik miért jó az, ha a jó öreg szerepeket ilyen határozottan és számukra magától érthetődően magukhoz ragadják.

Mindemellet meg kell jegyeznem, anno M. szerette ezeket az órákat és most A. is lelkesen megy.

Szóval az elmúlt év

aminek a második feléről jóformán nem is írtam. Ejnye.

Volt a nyár, amit mi a fiúkkal autó nélkül éltünk meg (valahol itt szakadt félbe a rege), majd az iskolakezdés a rengeteg utazással, ami egy hónap után egész elviselhető lett - miután a tecchalott autónkat végül mégis sikerült életre kelteni. Nagyjából ebben az időben a tanítás is beindult M. iskolájában, a sok tanári továbbképzés miatt hiányzó tanárok lassan visszatértek, lassan kiderült ki, melyik csoportban fog tanítani (a német és a magyar órát két külön csoportban tartják a gyerekeknek aszerint, ki magyar, ki német anyanyelvűnek vallotta magát beiratkozáskor (!!!)) és szintén lassan beállt a kezdetben orbitális pofonként csattanó követelményszint (az angoléra célzok).
Közben, alig egy hónapja sorrakerült fogadóóra következményeként leesett a kő is szívemről, mert addig biza présben éreztem magam, ugyanis csak kevés tanártól kaptunk visszajelzést, a kétely meg csak a biztostól múlik...

Októberben történt még, hogy visszaigazolást nyert azon örök érvényű, immár saját bőrön megtapasztalt Murphy-törvény, miszerint ami eltörhet, az el is törik. Az én esetemben össze : egy, már megszokottnak, úgyismint rutinszerűnek érzett (ködös) reggeli elindulást feldobtam egy, a házunk előtt parkoló (előző nap nem volt ott) autó összemorzsolásával, mindezt úgy, hogy a mi autónknak semmi, SEMMI baja nem lett, míg a másik...
A lelkemről nem is beszélve.

Kiderült az is, hogy kissebb fiam olyannyira nem szeret tanulni, hogy inkább megtanul bármit percek alatt, csak vissza se kelljen néznie - mehessen játszatni, mert minden más időtöltés szerinte csak elvesztegetett idő. A számonkérések értékelései alapján nem kell dünnyögni vele: tudja, kész.
A nagyobbunkat visszont, A.-val ellentétben figyelni kell és elküldeni időnként (rendszeresen) pihenni, játszani, mert figyelmeztetés nélkül nem tenné. Tudom, szerencsés a hozzáállása, de nálunk mindent végletekben kell érteni. Ha szorgalmasak, akkor nagyon, ha a nyunyó ráül a vállukra, világfájdalom mellettük megmaradni, ha boldogok, az égig szárnyal a lekük... stb.

A karácsony futkosós volt, de viszonylag nyugis és sikeres -hehe, hiszen 3 év után először sikerült feladni is a képeslapokat, amik meg is érkeztek, még 24-én Londonba is, pedig csak előző pénteken adtam fel-.
Az óból az újba koccintással, tüzijátékkal léptünk, aztán három napot maradt a szilveszteri társaságunk, majd az itt zárva tartó vízkereszti ünnepnap után, tegnap útra kélt kicsi és nagy, hogy a két hét pihepuha, zölden és pirosan csillogó nyugi után ismét felvegye a kesztyűt.



Elvileg visszatértem.

B.ú.é.k.!

forr.: http://www.customerparadigm.com/photos-from-boulder-colorados-july-4-fireworks-2/

Vajon mennyire vagyok hiteles

mikor felkiabálok az úrfiaknak az emeletre, hogy ne kiabáljanak már folyton?

A kérdés ezúttal kevésbé lenne költői, mint kuka, de úgysem beszélgettek velem, hát marad a kettő, egyben.




Holnap reggelig már biztosan nem járok erre:
Boldog húsvétot kívánok minden Erretévedőnek!

Nagy levegőt

vettem, és elmentem a bevásárlócetlimmel, bevásárolni húsvétra.
Na mit felejtettem el venni?

Igen.
Sonkát.
Hülye.

Házat épít

ma, ill. mától.

A karácsony szép volt, meghitt. De persze kellett a kerekhez egyéb is: az ünnep elmúltával drámáztak D.-vel a szülei. 
Dünnyögött, rágódott rajta egy darabig, aztán ez is elmúlt -egyre könnyebben megy a bajok hátrahagyása. 
Nyilván a gyakorlat teszi.

Az ünnepi hét szombatján (12.28) meccs volt, nem is akármilyen, az első igazi a nagyfiúnk életében, két csapatot vertek puhára és csak azért nem hármat, vagy négyet, urambocsá többet, mert nem volt, csak kettő.
Igaz, az első meccs alatt jól berezeltem, mert a két ellenfél küzdelme ugyancsak harcias volt, ilyennek a mieinket soha nem láttam, de a mérkőzések során kiderült, az agresszió feléleszthető, sőt jön magával és nem is minden: ha a csapatnak van remek taktikája és még remekebb összjátéka. Izgalmas volt, szépen nyertek a Lovagok, másodszor igazán szoros küzdelemben.
D. méltán volt büszke a fiára: M. is határozott volt és ügyes.

Szilveszterkor itthon ünnepeltünk tüzijátékkal, beszélgetésekkel, kitartó tízévessel, nyaralástervezéssel és némi majdnembőgéssel dünnyögéssel (pár nappal korábban vettem észre, hogy a külső vincsit nem lehet olvasni, nem lehet rá menteni, kvázi halott, emígyen, lehet elveszett hét évnyi fénykép, A. hét életévének összes képe...), éjféli Himnusszal.

Már ebben az évben jártunk, amikor M. nyílt napra ment másodmagával a kiszemelt iskolába. A reakciók meggyőztek: nincs miről gondolkodni, oda megy, ősztől gimis lesz és piszok korán fog kelni (5:45-kor legkésőbb) bah.

Az utolsó beszámolóm óta még írt egy-egy német és matematika dolgozatot is, ez utóbbit majd ezen a héten kapja kézhez. 
Az eddigi mérleg jó: a négy dolgozatból három egyes lett.

A szomorú, gyászos kedvem dacára kitartok: tán mégsem lesz sütőcsere, ha előkerül a számla (nem az én saram, de hosszú lenne elmesélni), megszerelik. Ha lehet. Lévén garancia van rá, összesen öt év, éljen a kéksárga!

Mesélni meg nincs kedvem. Pedig lenne mit, de mire idekerülök elszáll a gondolat, bármilyen jó is volt, ha volt.

De vissza a mához:
Hajnalban beszéltünk, a daru már állt, épp a falakra kamionokra vártak, amik a KRESZ miatt, annak betartása végett lementek a térképről.
Talán magassági kormány nélkül is bejutottak abba az utzába, majd este elmeséli.

B.ú.é.k.!

Még itt az óban kívánok boldog, fényes, friss és ropogós újat! Valamennyiünknek.

A baráti ölelést, amit adhatok, kínálhatok, ki-ki és alkalomadtán átveheti.

No,

mikor döglene be a porszüttyögő, ha nem most?

Nem

...küldtem képeslapot, mert... valahogy elmaradt.
Viszont kaptam, olyan kedves ismerőstől akitől eddig még nem, hát jól meg is lepett. Valamennyi.

...lesz fehér a karácsony.
De ezt már nem is várom.

...is kések el, de tényleg.
Noha a hónap közepén még kósza gondolatom sem volt arról, hogy ugyan mit, mára már becsomagolva csücsülnek a szekrényben. Semmi nagy, vagy egetrengető, de kedvesek, örömhozók -ha nem tévedek.

...kerítek nagy feneket semminek.
Ehhez sincs kedvem. Nyugalom lesz, anyuhoz megyünk másnap, így puha lesz, finom, békés és illatos.

...nem kell meglepődni.
Tőlem, idén csak ennyi telik:

Csókoltatom, ölelem az errejárót -mindenkit vérmérséklete szerint!

Legyen békés a karácsonyod, finom az étked és boldog a gyermeked!

Minden évben

akad pár ilyen nap.
Amikor a szó szoros értelmében nem kell menni sehova, nem kell készülni semmire: nincs edzés, másnap iskola, az úrfiaknak nem kell készülniük a következő számonkérésre, nem kell szerdára nyolc, vagy tizenkétsorost tanulni, sőt, a következő hetekben sem.
Nekem ezek a kedvenceim. Amikor nem lényeges hányadikát írunk ...és holnap szombat.

Hmmm