para

A telet átvészelni gyakran kihívásokkal teli, pláne ha az illatos, ízletes paradicsom elérhetőségére gondolunk. Így kora tavasszal már nagy elvárásokkal látunk neki a kertgondozásnak, mert végre itt vagyunk megint, a paradicsomszezon elején, hamarosan nem az ácsingózásé, hanem a vágyat kielégítő élvezeté az idő. Reggelente öntözés, időnként kötözés, "fattyazás" és reményteli sóhajtozások boldog időszaka ez, egészen az első, az elmúlt évekre jellemző jegesesőig éspervagy jégviharig. Az ember majd belepusztul, de reménykedik és végül szerncséje lesz, a növénykék kihajtanak újra. Ugyan ez jó hír, csak a várakozás nyúlik, mint a rétestészta - egészen mostanáig.

Ezen a héten jutottunk el addig a pontig, amikor már annyit teremnek ezek a drága, küzdőszellemű csodák, amit már nem győzünk megenni. (dörzsölöm a tenyerem) Itt az ideje a paradicsombefőzésnek! (elégedett nyelvcsattintás)

Ha én

vész-hortenzia-öntözésbe kezdek, még aznap kinyittatnak az égi csapok.

Ott, itt

Durván hamar értek ide a rózsák, ahhoz képest pláne, hogy mióta vágytam rájuk.
Londontól északnyugatra fekszik a kertészet, ami egyébként édesmindegy, csak a gondolat szép, hogy olyan távolról jöttek hajóval és autóval onnan, ahol egy távoli rokon épp most vett házat.
Azt írta kicsi a világ és milyen hajmeresztő véletlenek vannak. És tényleg.

mindenre elszánt

Az ember írtja a gazt ha termelni akar, ám legyen, ezzel jár. Kapál, tép, törölgeti a jól fejlett cseppeket a homlokáról, ha este ment ki a bögölyök harapása nyomán ugrál a fájdalomtól, zuhanyzás után kenegeti a piros, izzó duzzanatokat a testén, hiszen ezzel jár a kertészkedés.
Ékelni kell a kapát, újra és újra fel- és letekerni a slagot, kötözni, fattyazni a paradicsomot, terelgetni az uborkát, feltöltögetni a póré sorát, időben leszedni a kaprot ( még mielőtt az aprónép lelegeli ), összeszedni a csigákat, elűzni a hangyákat, a rezgő pocokriasztót mindig máshova rakni...
és megint, újra és újra a fárasztó hajolgatós tépés, mert idén ismét kedvez az időjárás a gaz gaznak.
Ma reggel szedhettem volna a szépséges ökörszív-paradicsomot, de ami beérett, az a földön hevert mire mentem, megrágva.
Szerintem a nyúl volt.
Merthát, mi más?
Ennek zokogó A. és nyúlpaprikás lesz a vége.

Szerencsés paraszt

Évekkel ezelőtt bekerteltük a fákat, külön-külön dróthálókerítést kaptak cövekkel, a bolond mindentmegrágó őzek ellen.
Frankón működik mindaddig, míg nyulak, vagy pockok nem jönnek, de most nem erről mesélek.
Az elkertelés amilyen hasznos, idővel olyan randa. Mert a fű ott is nő, idén a sok esőnek és nagy melegnek hála állig, amiből a fák nem álltak ki, csak alig.
Eddig a fűnyírásért elemeltük a fák körül hálót, de a megnőtt koronák miatt, ez a megoldás nem játszik többet, a háló legalsó résein át húzkodtam ki a fekvő helyzetbe a gazt. Míg a három fiú lenyírta az ötezer négyzetmétert, arra végeztem én is, sőt, az egyik kedves kis fát is megmetszettem, amitól hejre kis faformát kapott a buja bokorforma helyett.
Kipurcanva, több sebből vérezve lihegtem az egyik fa tövében és látom, hogy D. nézi a kis fát, nézi, gondoltam megdicsér, milyen ügyes voltam, de nem mosolyogva fordul felém, fejcsóválva: ilyenkor nem kellett volna metszeni, a friss sebekből nedvességet veszíthet, kiszáradhat, ejnye...

Persze marad az én reszortom a permetezés, enyém a metszés, a megoldás a pajzstetvek ellen, a károk benyelése vihar, jégeső után, most meg a letolás. Tisztára megéri a hacacáré.

A kis fa túlélte a heti kánikulát, mondhatom, hogy virul. És azt is mondom, hogy többet ne biggyesszen és ne tekerje a fejét, mert ha tökéletes paraszt nem is, de szerencsés vagyok.

átkozott kullancs!

már itt sem vagyok,

csak ledarálom gyorsan a tuti receptet levéltetvek ellen.
Nyilván lesz akinek nem újdonság - legfeljebb gyorsan tovakattint, vagy görget, ha érdektelen a leírás... de számomra eddig ismeretlen volt,  így a felfedezésnek nagyon örülök, ugyanis kipróbáltam, és bizton állíthatom, hogy működik, ráadásul méregmentes ha nem is vegyszermentes.
 
-két ek cukor ( kétkedésed azonnal felrántotta a szemöldököd, de mondom, kipróbáltam, szenzációs és még nincs vége )
-két ek ecet ( látom a kérdőjeleket a szembogaradban, de várj: én egyet tettem, mert csak 20 százalékos volt itthon és szeretem a rózsabokraimat )
-két ek mosogatószer ( igen )

mindezt fél liter vízzel alaposan összekevrni és ezzel az eleggyel gondosan lespriccolni a tetves bokrokat. Többször.
A második bevetés után még egyszer lefújtam a friss hajtásokat, hátha ez is úgy működik mint egy kézkrém.
És volt tetű, nincs tetű.
Boldogság van.

árokparti

...

Elfagytak a diófák, a környéken az összes. A frissen hajtott, dióillatú, sok szép, még narancsos színű és friss levél most összetöpörödve, feketén lóg az ágakon.
A hétfőre és keddre virradó reggelre -2 fokos fagyot hozott a bolond április.

ha már disznó

Disznóság azon kuncogni, milye van a másiknak. tudom jól, mert igazán semmi közöm hozzá, de ez lila!
Hupilila talicska.

Jól van, ha lila, de milyen okból választ valaki ilyet? Pláne: ugyan mivégre festették erre a színre? Megmaradt? De kérem, miből maradt meg? Előzőleg traktort festettek vele? Tyúkhálót?
Ásót? Mert Volvót biztos nem.

Fontos kiegészítés: A kuncogó szereti a szomszédot. A kutyáját nem. Kedves a szomszéd, barátságos, figyelmes, jóra való, csak a talicskája lila.
A kuncogásért ezennel megkövetem!

Kicsi, de tüzes

Reggel az ember felkel, belesétál a konyhán át a még gyenge de létező fénnyalábokba (no, mostanában ilyen nem sok volt) és feltűnik az asztalon egy fenomén (hogy maradhatott az ott?), a tegnap esti vacsoránál elfogyasztott, a kertben termett csípős(hajaj)paprika magja. Felcsippentettem, tovacsoszogtam és a mosogatóba nagy bölcsen beleejtettem, majd el is felejtettem volna, ha a szemem viszketni el nem kezdett volna...

Kalapács helyett a fokával csapkodtam

Nem hozta haza a kedvenc kalapácsomat, azt, amit alig-alig tudok emelgetni, de olyan jó vele karózni, mert ha már sikerül meglendíteni, csak ejteni kell és két, három ilyen után jó mélyre szalad a paradicsomkaró.
Igen, még csak most sikerült és a kötözéssel is csak ma végeztem, de most már igazán muszáj volt.
Jobb híján a kapa fokával vertem bele -ferdére, de stabilra.

Arról, amit lehet és amit nem

Amíg a trambulin állt (hol az egyik, hol a második -ugye), alig tucatszor ha ugráltam benne. De a tudat, hogy lehet, elégedetté tett.
Végre süt a nap, nem kell nagykabát, mennék örömmel, de a szerkezet dobozban, mert még nem tudjuk hová tehetnénk és mivel rögzíthetnénk.

Ha már napsütés, mesélhetnék a kertről, mert lehetne menni veteményezni, de a kertnek nincs kerítése és a gyakori vendégeink, az őzek lelegelnék ami sarjadna, szóval a kert is feltételesmódban csak és a távoli, még láthatlan jövőben.

Hétfőn házat állítottak, túlélték (soha ilyen ügyetlen darussal nem volt dolguk), D. gerendavégeket hozott haza, azt ropogtatja a vidám, pattogós tüzecske, fűti a fürdővizet, a házat. Apa tegnap tetőt rakott idegenben, a hidegben, mi meg itt a melegben....

Hétvégén

a kiesők helyére újakat ültettünk. Hét fácskát. Szépek.

Fogadóhely híján pedig, a keltetőmedencéből kizargattam az ivadékokat. Én. Miért is ne. Néhányan nagyon erős életösztönnel bírnak. Még élnek.

Az úrfiak pedig vidáman ösziszünetelnek és reggel óta A. vezényletével, karácsonyi dalokat harsognak.
Folyton történik valami.

Fél év nélkülözés után, soha nem látott áron kaptam meg a kedven illatom. Olyan, mint az álom. Tökéletes.
Mint azok a napok, odaát, mint a rádöbbenés után, hogy dehogy futkosnak fehér és sárga rendszámtáblás autók, csak elől fehérek, hátul sárgák ugye nem kevertem össze; hogy belenyúltunk, de rendesen, vagy hat palackkal vettünk, egy narancslébe, ami inkább márc volt, mint lé, higítva is ihatatlan -így elajándékoztuk- a portás meg még örült is neki; színházban is jártam, de ezt a kalandortársaim nélkül, MF-val, na az egy szép álom volt, a maga csodás, taxival hazafuvarozásával együtt. Visszamennék.
Négyesben. Persze.

Ő meg hallgat.

A beszéljenek a képek c. rovatunk bemutatja:

Kertmesék -a borsó

Évaként engem aligha lehett volna bűnbe vinni holmi almával, de borsóval!

Tavaly egyszer vetettem, két sort. Nem készült belőle sem borsóleves, sem főzelék, sem egyéb, ott a kertben elcsemegéztem rajta. Okulva a történteken idén háromszor vetettem, a számtalan felhalmozott fajtából, két-két sort.
Az első már kezd leérni, ebből már készült ez-az, de a java ennek is odakint fogyott el. Édes, finom hersenős! Jaj.
Most érik a második. Hosszú hüvelyes, nagyszeműn is édes, mennyei. Bárcsak ez lenne valamennyi!

Van bökkenő.
Négy féle csomagolású/fajtájú vetőmagot vettem tavasszal és mert nem felirtaoztam, gőzöm sincs, melyik sor, melyik.

Dráma.

Az

elmúlt hetek tapasztalatai alapján idén is megállapítást nyert, hogy a kertezés nem -ismétlem: NEM- körömbarát tevékenység.

Elméláztam kicsit

az idő múlásán, hogy mennyire másképp halad, mióta gyerekeink vannak. Előtte csak karácsonykor meg boldogújévkor merült fel, hogy jé, már megint; esetleg nyáron, vagy csak a végén, hogy a csudába, ismét kimaradt a nyaralás! Jó, emlékszem még arra is, mikor tanévekben mértük az időt, de az valahogy mégiscsak más volt, büszkék voltunk hatodikosként, pláne, mikor nyolcadikasok lettünk, de soha nem kísértett a sóhaj, hogy te jó ég, már megint eltellt egy év, sőt, inkább sürgettük mégsem haladt.
Majd úgy belódult, olyan visszatarthatatlanul, hogy azokra az évekre már csak ködösen emlékszem.
Aztán megjöttek az úrfiak, szépen sorban, a szülinapokon egymás szemébe nézve a csodálkozás: már egy, már két éves, nahát, itt a piciúr is, gyertyás ünnep után a következő és már 8, ill. 5 évesek is elmúltak! Anyám!
...és valamikor az eltellt évek alatt beszivárgott az életünkbe egy másfajta időszámítás, ami igazán boldog, majd annál szomorúbb, attól függően, hol járunk éppen.
Most a kevésbé kedves időszakomat éljük, a végét. A siratósat.
Bár az okosak azt mondják, ez a kezdet.
Hm.

...csak a felásott kertet látom, üresen.

Őzgidácska

Pár napja még nálunk (miután vígan lelegelte a rózsáimat).
Csütörtökön pedig elütötte egy autó.
Csak mesélem.

Kertmesék

Mert a kert jó.
Üdít (A. segített öntözni...), frissít (...és tetszett neki ahogy sikogatok, hát átcsapott szándékosba az anya-locsolás), szórakoztat (u.a.) és büszkévé tesz (érika, érika, érika paradicsom csuhajja!).

Vagy épp bosszant és most nem az eső hiányáról és nem is a jégről beszélek.

Anyu felajánlotta, segít kifeszíteni és felkötözni az uborkahálót.
Már tudom miért:
a gordiuszi csomó, bakfitty ehhez képest!