.

Mutattam a srácaimnak a mai .hu-s guglit. És tudták, tudták, hogy mivégre leng a zászló.*
A suliban beszéltek róla a tanárok a gyerekekkel és a nagyfiam magyartanára kokárdát is viselt. 18 év külföldön töltött év után, külhonban megélni ezt, higyjétek el, nagy szó. Libabőrös élmény.

*Nem meséltem idén róla. Belőlem augusztus 20, ill. március 15 a legszentimentálisabb érzelmeket váltja ki. Ahogy halad az idő, egyre inkább.

kezdődik

Magyarország felől jött, mert egyik emberének az autója beadta a kulcsot, nem tudott hétfőn  kijönni dolgozni, így ő is hozta, meg vitte.
Ahogy mondtam onnan jött, a határon megállította az osztrák rendőr, aki bekukkantva az autóba, a szerszámok felé bökve megkérdezte, hogy ez mind saját, vagy úgy lopta.

Hogy lopta-e a szerszámokat.  

Mindezt arrogáns, lekezelő stílusban kérdezte, az osztrák autót vezető, német útlevelet nyújtó férjemtől azután, hogy előzőleg már udvariasan válaszolt a foghegyről odaköpött kérdésre: hol lakik. 

A kérdés

Vittem műszakira az autót. Míg várakoztam, jobb dolga nem levén, az aszisztens csaj engem kérdezgetve ütötte el a munkaidejét.
Kedvencem: no, és hogy érzitek itt magatokat?
-???
-Hát itt minálunk?
-Otthon.

A torkára fagyott a szó.