mellől kérdezem a kedves idetévedőt, birtokol-e teljes HP sorozatot kindle-re. Most jön a nehézség: németül.
A formátum lehet PDF, vagy bármi más, azt már megoldom.
Nagyon hálás lenne egy 10 éves. Meg az anyja.
jokischbergiregek kukac gmail pont com
Tízéves tűkön ül.
Ha nincs meg és nem tudsz segíteni, annak is örül, ha mondjuk azt írod: "passz". Kommenteket vár, egyellőre azzal is beéri.
Igazából könyvet akar. De most. Megőrít!
Posts mit dem Label irodalom werden angezeigt. Alle Posts anzeigen
Posts mit dem Label irodalom werden angezeigt. Alle Posts anzeigen
Freitag
Donnerstag
Torma
A fiúk hétköznap nem néznek tévét, nem xbox-oznak, ellenben M. a buszon hazafelé és időnként játszik az ilyen-olyan letöltött telefonos nyomkodósainak valamelyikével.
Megválogatjuk mit nézhetnek. Pl. A gyűrűk urát nem, a Hulkot sem, sorolhatnám.
( H.P. kedvenc, a Vasember is. Ezek bizonyos jeleneteinél A. figyelmeztetés nélkül távozik a szobából, szólítjuk, amikor visszatérhet. A Zeffirelli-féle Rómeó és Júliája óta tudják mi a dráma, a Tévedések vígjátéka óta nem ismeretlen a vígjáték fogalma...)
A szemeszterszünetben lyukat beszéltek a hasamba, hogy ki mindenki látta már a nagy zöld havert és hogy az biztosan ártalmatlan, mert a többiek azt mondták és itt jött számtalan érv mellette, aminek felére nem emlékszem - nem kell minden ilyen blablára odafigyelnem, ha már az elején elhangzott a nem, tudják ők maguk is, hogy hiába, következetes vagyok, a nem, ezernyi érv után is nem marad.
Nekiálltam vasalni, míg ők, egymás szavába vágva fújták az indokokat... Kikerestem és elindítottam az Abigélt. Kétesélyes volt, mindenhogy kilátásban a menekülésem, vele a nyugalmam: vagy elvonulnak ki az udvarra, esetleg a szobájukba, vagy megtetszik és maradnak...
Egy hónappal később, egy pénteken, mikor M.-el hazaértünk, az előszobában elhajított mindent, mert hallotta mit néz az A. és rohant fel: -Hol tart a film? Szegény Tormát már meghányatták?
Másodszor is tetszett. ...és M. már betárazta maga mellé a könyvet.
Jegyzet
A. pillanatnyilag a Percy Jackson sorozatot olvassa. Jó, nem egy emelkedett szépirodalmi mű, de olvas. ...és naplót akar írni. Blogot. Igen.
M. pedig másodszor fejezi be épp a H.P.-t. Közben volt több Kästner regény, Sz.M.: Mondják meg Zsófikának ( ezzel még mindig nem végzett - magyarul nehézkesebben olvas és kevésbé nagy örömmel, mint németül ), nagyon kevés kötelező, amelyeket javarészt már hazaafelé a buszon kivégzett, stb... és szeretne regisztrálni a fb-ra.
Megválogatjuk mit nézhetnek. Pl. A gyűrűk urát nem, a Hulkot sem, sorolhatnám.
( H.P. kedvenc, a Vasember is. Ezek bizonyos jeleneteinél A. figyelmeztetés nélkül távozik a szobából, szólítjuk, amikor visszatérhet. A Zeffirelli-féle Rómeó és Júliája óta tudják mi a dráma, a Tévedések vígjátéka óta nem ismeretlen a vígjáték fogalma...)
A szemeszterszünetben lyukat beszéltek a hasamba, hogy ki mindenki látta már a nagy zöld havert és hogy az biztosan ártalmatlan, mert a többiek azt mondták és itt jött számtalan érv mellette, aminek felére nem emlékszem - nem kell minden ilyen blablára odafigyelnem, ha már az elején elhangzott a nem, tudják ők maguk is, hogy hiába, következetes vagyok, a nem, ezernyi érv után is nem marad.
Nekiálltam vasalni, míg ők, egymás szavába vágva fújták az indokokat... Kikerestem és elindítottam az Abigélt. Kétesélyes volt, mindenhogy kilátásban a menekülésem, vele a nyugalmam: vagy elvonulnak ki az udvarra, esetleg a szobájukba, vagy megtetszik és maradnak...
Egy hónappal később, egy pénteken, mikor M.-el hazaértünk, az előszobában elhajított mindent, mert hallotta mit néz az A. és rohant fel: -Hol tart a film? Szegény Tormát már meghányatták?
Másodszor is tetszett. ...és M. már betárazta maga mellé a könyvet.
Jegyzet
A. pillanatnyilag a Percy Jackson sorozatot olvassa. Jó, nem egy emelkedett szépirodalmi mű, de olvas. ...és naplót akar írni. Blogot. Igen.
M. pedig másodszor fejezi be épp a H.P.-t. Közben volt több Kästner regény, Sz.M.: Mondják meg Zsófikának ( ezzel még mindig nem végzett - magyarul nehézkesebben olvas és kevésbé nagy örömmel, mint németül ), nagyon kevés kötelező, amelyeket javarészt már hazaafelé a buszon kivégzett, stb... és szeretne regisztrálni a fb-ra.
Mittwoch
Mik vannak!
Úgy másfél éve D. az egyik kuncsaftjától, másfél tucatnyi könyvvel jött haza (Tieger Team, Die drei ??? Kids... -magyarul nem ismerem őket, nem tudom Nektek belinkelni), hogy majd, miután a fiúk kiolvasták beugrik velük, de ráér.
Tegnap járt arra. A könyvek nekik már nem kellenek, a kissrácaik ugyanazt már nem olvassák újra, ajándékozzuk tovább, meg vannak újak amik feleslegesek, mikor D. legközelebb megy, elhozhatja.
Nagyon csípem ezeket a megmozdulásokat.
Nagyon nem egy anyagból gyúrtak minket ezzel a társasággal. Jómagam hiába olvatam valamit, nehezen válok meg tőle.
Még azt a kötetet is őrizgetem, amit alig két és fél év alatt sikerült csak legyűrnöm. Majd belepusztultam, de végül csak legyőztem!
Tegnap járt arra. A könyvek nekik már nem kellenek, a kissrácaik ugyanazt már nem olvassák újra, ajándékozzuk tovább, meg vannak újak amik feleslegesek, mikor D. legközelebb megy, elhozhatja.
Nagyon csípem ezeket a megmozdulásokat.
Nagyon nem egy anyagból gyúrtak minket ezzel a társasággal. Jómagam hiába olvatam valamit, nehezen válok meg tőle.
Még azt a kötetet is őrizgetem, amit alig két és fél év alatt sikerült csak legyűrnöm. Majd belepusztultam, de végül csak legyőztem!
Donnerstag
M. - magyar szótár
-No és megnyerte a fogadást Willy Fog barátunk?
-Persze mert volt két nap előugrása*.
*Úgymint Vorsprung, azaz előny, de a drága úrfi németül gondol, németül beszél.
-Persze mert volt két nap előugrása*.
*Úgymint Vorsprung, azaz előny, de a drága úrfi németül gondol, németül beszél.
Dienstag
Tudom, sokan ismeritek, de...
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Lőrincze Lajosnak és Grétsy Lászlónak
Kezdjük tán a “jó” szóval, tárgy esetben “jót”,
ámde “tó”-ból “tavat” lesz, nem pediglen “tót”.
Egyes számban “kő” a kő, többes számban “kövek”,
nőnek “nők” a többese, helytelen a “növek”.
Többesben a tő nem “tők”, szabatosan “tövek”,
amint hogy a cső nem “csők”, magyar földön “csövek”.
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán “vövek”?
Azt se’ tudom, mi a “cö”? Egyes számú cövek?
Csók – ha adják – százával jő, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve “csó”?
ámde “tó”-ból “tavat” lesz, nem pediglen “tót”.
Egyes számban “kő” a kő, többes számban “kövek”,
nőnek “nők” a többese, helytelen a “növek”.
Többesben a tő nem “tők”, szabatosan “tövek”,
amint hogy a cső nem “csők”, magyar földön “csövek”.
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán “vövek”?
Azt se’ tudom, mi a “cö”? Egyes számú cövek?
Csók – ha adják – százával jő, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve “csó”?
Mittwoch
Freitag
Ki érti ezt?
Alig több mint hat évesen, a karácsonyi ünnepélyen egy verset szavaltam az iskolában.
Nem ez volt az utolsó, de az első, lehet ezért jut időnként eszembe. Igaz csak az, hogy volt egyszer egy vers, amiben fehér ingben, mezítláb álltam egy erdei úton, zokogva. Ennyi rémlett.
Pár évvel az említett ünnepély után találkoztam az akkori kedves tanárnőmmel, de elfelejtettem megkérdezni, emlékszik-e, mit szavaltam akkor?
Biztos sokaknak van olyan emléke, ami csak rémlik, de nem tudja maradéktalanul felidézni és újra és újra előjön, piszkálja az orra hegyét, de nincs aki kiegészítené a darabkákat, ezért bosszantó mikor újra előjön, és hiába próbálja, képtelen felidézni...
Aztán egyik nap, a semmiből beugrott: ...nő a dér álom jár... pedig már nagyon rég nem jutott eszembe a mezítlábas vers.
...eggyel kevesebb...
Nem ez volt az utolsó, de az első, lehet ezért jut időnként eszembe. Igaz csak az, hogy volt egyszer egy vers, amiben fehér ingben, mezítláb álltam egy erdei úton, zokogva. Ennyi rémlett.
Pár évvel az említett ünnepély után találkoztam az akkori kedves tanárnőmmel, de elfelejtettem megkérdezni, emlékszik-e, mit szavaltam akkor?
Biztos sokaknak van olyan emléke, ami csak rémlik, de nem tudja maradéktalanul felidézni és újra és újra előjön, piszkálja az orra hegyét, de nincs aki kiegészítené a darabkákat, ezért bosszantó mikor újra előjön, és hiába próbálja, képtelen felidézni...
Aztán egyik nap, a semmiből beugrott: ...nő a dér álom jár... pedig már nagyon rég nem jutott eszembe a mezítlábas vers.
...eggyel kevesebb...
Weöres Sándor: Nől a dér, álom jár
Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
Én is, ládd én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.
Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.
Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.
Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.
Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.
Van még egy emlékem, amit Anyuval bogozgatunk egy ideje. Teljes biztosan nem lesz soha, de elég különös. Bizonyítja, hogy egy kisgyerek, egy egészen apró, talán még négy éves sem, noha azt hinnéd nem, de emlékezni fog felnőttként is arra, amire jobb lenne, ha nem.
Dienstag
felhőn járás
Hazahoztam, de csak lasszóval tudom a földön tartani. Repked a házban és mesél és mesél és jajistenkém mennyit mesél!
A. a nyomában és kerek szemmel hallagatja és alig varja, hogy jövőre ő is ott lehessen, sokat ill. rengeteget olvashasson, feladatokat oldhasson meg, meg grillezhessen, zseblámpával a sötét iskolában kóricálhasson, ijesztgethessen, meg ott alhasson, reggel tornázhasson, majd sütit ehessen és jaj, milyen szuper lesz, mert lesz!
A tanárok lelkesen és nagyon elégedetten mesélték milyen jók ezek a gyerekek, milyen remek program volt, hogy élvezték valamennyien és csak egy lányka volt, akiért az anyukának át kellett mennie, de nem, nem volt rossz ő sem, dehogy, csak neki volt rossz az otthona nélkül, de minden rendben, otthon aludt, reggel már nem sírt és ő is örömmel hallgatta a beszámolókat és már az iskolai reggelit is együtt költhette el a többiekkel...
Függöny.
HAPPY END!
...de még pár kép...
A képeket kölcsönvettem.
A. a nyomában és kerek szemmel hallagatja és alig varja, hogy jövőre ő is ott lehessen, sokat ill. rengeteget olvashasson, feladatokat oldhasson meg, meg grillezhessen, zseblámpával a sötét iskolában kóricálhasson, ijesztgethessen, meg ott alhasson, reggel tornázhasson, majd sütit ehessen és jaj, milyen szuper lesz, mert lesz!
A tanárok lelkesen és nagyon elégedetten mesélték milyen jók ezek a gyerekek, milyen remek program volt, hogy élvezték valamennyien és csak egy lányka volt, akiért az anyukának át kellett mennie, de nem, nem volt rossz ő sem, dehogy, csak neki volt rossz az otthona nélkül, de minden rendben, otthon aludt, reggel már nem sírt és ő is örömmel hallgatta a beszámolókat és már az iskolai reggelit is együtt költhette el a többiekkel...
Függöny.
HAPPY END!
...de még pár kép...
A képeket kölcsönvettem.
Donnerstag
Láz
M.
Két napja, Harry Potter lázban ég az úrfi. Nem túlzok.Ezzel kel és fekszik, a napi 7-8 étkezés leredukálódott háromra, mert eszébe sem jut, hogy valamikor enni is kéne -nekem is, egyébként; úgy főzök, hogy közben bociszemekkel nyomkodja a kezembe a könyvet; a ruhákat, amiket kedden ki akartam mosni, most lögyböli másodszor a gép, mert először bennfelejtődött...; a kávémat is úgy iszom, hogy közben majd megfulladok, mert úgy néz rám: idd már, no! meg: mi lesz már?
Tény, hogy a suli végeztével kitaláltam egy jutalomrendszert, amiben a díj, minden harmadik történet (az olvasókönyvei valamelyikéből) elolvasása után, egy fejezet H.P.
Persze arra nem gondoltam, hogy a kis csimotát elkapja a gépszíj és egyeltalán nem is kell neki ösztöke az olvasáshoz...
Viszont, ő nem felejt és bár halványlila gőzünk sincs már mennyit olvasott eddig, a jutalom megjár, olvasni kell. ...és azért nem ő, mert megígérted anya, hogy te olvasod!!!
...és azért mindjárt az egész első könyvet, mert, ugye, nem tudjuk a teljesített mennyiség, mennyi is volt.
Így kedd este óta a kiszáradás szélén állok (a kávét még valahogy fehörpintem, de egyebet inni hogyan, ha kinézi a számból, meg nem enged maga mellől, közben meg csak) olvasok és olvasok, meg válaszolok a megszámlálhatatlan felmerülő kérdésre, hogy most hogy- és mi lesz, mikor, ki, miért?
Közben felmerült egy apró galiba.
Ott van mindjárt az utcanév, ahol H.P. felnőtt: Privet Drive. ugye.
Németül olvassuk a könyvet, ott a cím: Ligusterweg 4.
Az egyik kedvenc karakter: professzor McGalagony, a német változatban McGonagall.
Mógus professzor - Professor Quirrel.
Az iskola: Roxfort úgy -Hogwarts emígy.
Abszol út -Winkelgasse.
A házakról nem is beszélve, no meg Crak és Monstro... (Crabbe, Goyle)!
A tegnap esti meglepetést mindenképpen Hermione és Piton neve okozta: Hermine és Severus Snape a német változatban.
A bibi pedig nem más, hogy mivel már előzőleg ismerték a fiúk a karaktereket és néhány egyéb nevet a történetből, M. folyton értetlenkedik, meg javítgat, hogy pl. nem Gryffindor, hanem Griffendél. ..látom anya, bizos elírták...
Hadd keverjem ide a múlt heti sárvári fürdőzést, ahonnan hazafelé tarva egy igen komoly problémát boncolgattunk, nevezetesen: hogy fogja ő elmesélni a társainak, hogy hol úszkált és csúszdázott, mert ők nem értik azt a nevet, hogy Sárvár? Nem baj, majd azt mondja, hogy Matschburg-on járt!
Itt szépen elmagyaráztuk, hogy helységnevet, személynevet nem, vagy csak nagyon ritkán...
Hosszan. Elfogadta.
Ezek után, magyarázzam meg az ifjoncnak, hogy a történetünkben Hermione, hogy lett a német változatban Hermine.
Megtörtént. Él.vez.tem!
De, még csak az első kötetnél tartunk -nincsenek illúzióim.
Hogy most hogy szabadultam?
A további H.P. könyvek után kutatok a neten éppen, mert múlt héten, a helyi könyvesboltban elhagyott az erőm, a 29-34peták/kötet-et látván...
A.
Érdekes firma.
Tegnap reggelre, úgy féltucatnyi szúnyogcsípés tarkította a bal alkarját. Hozta a fürdőszobájuk fiókjában felejtett, bárányhimlőre kapott ecsetelőt, hogy ő újra pöttyös, kenjem be!
Nehezen győztem meg.
Múlt éjjel, a legmélyebb álmomból ébresztett azzal, hogy a felhők beszélgetnek odakint, ő nem tud tőlük aludni, beszéljem meg velük, hogy csönd legyen!
Egyrészt, baromi nehezen tértem magamhoz, először nem is értettem min háborog, majd meg magyarázzam meg, hogy nem tehetek ellene.
Aztán varázspálcákról beszélt... pedig ő csak bele,-belehallgat a felolvasásba.
Végül mellettem feküdt le. Azért nem írom, hogy aludt, mert vagy két órán át méricskéltem a lázát, mert váltig állította, hogy ő beteg lesz, mert pöttyei vannak, mérni kell, nem-e lázas és hozzak inni, mert akkor nem szökik fel a láza, ...meg a felhők meddig fognak még beszélgetni...?
M.-nek gyanús lett a sok gépelés -lebuktam. Megyek olvasni.
A. meg éhes - mint mondja.
Egy levelet is meg kellene írnom, meg nem megy ki a fejemből, az Ifa megy a hegyen...
Hol vagy ilyenkor D.??? (!!!)
Dienstag
Ha már...
örömről mesélek, muszáj a hétvégéről is.
Szombaton reggel, szűkre szabott kerettel, de füligvigyorral bevágtattam a kedvenc könyvesboltomba (otthon, nem itthon), ami igazából antikvárium, de ez nem tesz semmit, az új könyv-illat kivételével az élmény, maga a birtoklás varázsa, hogy amire vágytam végre az enyém, szabadon előkaphatom bármikor, ha úgy tetszik újra meg újra... az ugyanaz. Imádom!
Kerestem és találtam, mert ez egy ilyen hely, ahol roskadoznak a polcok a kincsektől, az eladó segítőkész és képben van -hogy úgy mondjam-, csak nyúl a keresettért, mert tudja hol van és ami a pláne, nem nézi a plafont, ha keresek valamit vagy kérdezek, mert ugyanolyan lekes mint én, nem úgy mint a túlmisztifikált könyves-hálózatnál, ahol márt többször volt szerencsém hitemet veszteni, a nem oda való okvetetlenkedők miatt... Mindegy, fátylat rá, rég volt: Anyum addig duruzsolt a fülembe, hogy így is lehet, nem kell tízezret (lélektani határom felső széle) költeniolyan gyakran időnként az igényeim kielégítése érdekében. Áldom az eszét azóta is és mindig, mert jellemzően ő ilyen: igaza van!
Két könyvvel lettem gazdagabb, az egyik közülük erősen leharcolt állapotban, de nálam most megpihenhet kicsit, vigyázok erre is és egy másik, amit -közös szemrevátelezés alapján megállapítatott- még ki sem fordítottak!
Mindkettő Jókai.
Majd komoly és gyors eligazítás/jegyzetelés (köszönet érte, Á.!) után, szülővárosom mezőgazdasági boltjába mentünk és lesöpörtük a polcokat.
Persze, dehogy, csak az az érzés töltött el mindannyiunkat mikor fizettünk: biztos nem maradt ott semmi, kiürítettük a kereskedelmi egységet. (Erős izgalmi állapotban vártuk a végösszeget -szinte csak fillérjeink maradtak.)
Az eredményes permetszer-vásárlás után, irány a szintén kedvenc facsemetés, ahol érdeklődésemre hoznak jövő hétig egy kis növénykét, ami a Kikeleti Bangita névre hallgat és már évekkel ezelőtt beleszerettem, de most, de most talán nekem is lesz!
Itthon nekiveselkedtünk az első idei permetezésnek, ami a fel-fel támadó szélben egy élmény volt! Köszönjük.
A kis paradicsommagok is földbe kerültek, tévedésből, mert a paprikát akartam. Sebaj, majd holnap(csak most látom: ma), ahogy Margaret Mitchell Scarlettje mondaná...
Délután jött a felismerés, hogy egyik fiunk zseniálisabb, mint a másik, ki ebben, ki abban, ugye. M. leginkább a decibelek kiengedésében brillírozott aznap, A. ezúttal az építésben. Mutatom:
Ezt egyes-egyedül, igaz a szerelési útmutatóval, de minden egyéb segítség nélkül hozta össze, a hét éven felülieknek javallt kockákból...
Este nyolc harminc előtt már gyertyát gyújtottunk és rácsodálkoztunk -újfent-, itt milyenek is az emberek: a völgy, amit teljes terjedelmében belátunk, seperc alatt elsötétült! Remek érzés újra és újra szembesülni vele, hogy itt fontos az embereknek az, ami máshol, másoknak nem.
Persze megzavarta egy apró hiba az örömködésünket: az ismerőseink házból, árulkodó jelek látszódtak: D. sms-t küldött, majd ők hívtak és negyedórás csevej után is azzzal a váddal illettek: ugratjuk őket...
Nem tudhatja mindenki, biztos ezernyi dologból, mégcsak szikrák sem jutnak el hozzánk -se.
Elrötyögtünk, tervezgettünk majd belealudtunk a gyertyafénybe...
Aztán, jött a vasárnap reggel, ill. azt nem is lehet megemlíteni, mert szinte nem is volt -nyilván nem ismeretlen ez másoknak sem. De azért ott is történt ez, meg az, pl.: híreket olvastam, a gyomrom meg összeállt, ilyen picire, mert nem jól bírom a rossz híreket, amiket később korrigáltak persze, de az már nem orvosolta a lidércnyomást... mindegy.
Majd jöttek, az ebédre hívott vendégeink: Anyumék. Persze ő, most is túlszárnyalt mint mindig, hiába volt ő a vendég, elhalmozott minket minden földi jóval: lekvárt, házi darált paprikát (mint az édes anna) hozott, pirospöttyöset, csokitojást, krémest, meg madárkát.* ...és ha mindez nem lenne elég, még nyüzsgött is: tett és vett és sütött, mert az anyukák már csak ilyenek.
Kapaszkodhatok, akkor sem érem utol soha!
*Míg A.-ra vigyázott, eltörött a kezei között egy agyagkacsa -vagy mi, ami egykoron egy cserepes virág mellett csücsült, most is.
Szeretem ezeket a vacakokat, valahányról D. jut eszembe, mert ő hozta ezeket virágos kosárkákkal danában. Ezt a kacsát, speciel nem, észre sem vettem volna ha nem mondja, mégsem hagyta nyugodni az eset, pótolta egy helyesebbel.
Na bumm! Egyel több, amire nézve lehet emlegetni és amit félteni, óvni kell...
Kerestem és találtam, mert ez egy ilyen hely, ahol roskadoznak a polcok a kincsektől, az eladó segítőkész és képben van -hogy úgy mondjam-, csak nyúl a keresettért, mert tudja hol van és ami a pláne, nem nézi a plafont, ha keresek valamit vagy kérdezek, mert ugyanolyan lekes mint én, nem úgy mint a túlmisztifikált könyves-hálózatnál, ahol márt többször volt szerencsém hitemet veszteni, a nem oda való okvetetlenkedők miatt... Mindegy, fátylat rá, rég volt: Anyum addig duruzsolt a fülembe, hogy így is lehet, nem kell tízezret (lélektani határom felső széle) költeni
Két könyvvel lettem gazdagabb, az egyik közülük erősen leharcolt állapotban, de nálam most megpihenhet kicsit, vigyázok erre is és egy másik, amit -közös szemrevátelezés alapján megállapítatott- még ki sem fordítottak!
Mindkettő Jókai.
Majd komoly és gyors eligazítás/jegyzetelés (köszönet érte, Á.!) után, szülővárosom mezőgazdasági boltjába mentünk és lesöpörtük a polcokat.
Persze, dehogy, csak az az érzés töltött el mindannyiunkat mikor fizettünk: biztos nem maradt ott semmi, kiürítettük a kereskedelmi egységet. (Erős izgalmi állapotban vártuk a végösszeget -szinte csak fillérjeink maradtak.)
Az eredményes permetszer-vásárlás után, irány a szintén kedvenc facsemetés, ahol érdeklődésemre hoznak jövő hétig egy kis növénykét, ami a Kikeleti Bangita névre hallgat és már évekkel ezelőtt beleszerettem, de most, de most talán nekem is lesz!
Itthon nekiveselkedtünk az első idei permetezésnek, ami a fel-fel támadó szélben egy élmény volt! Köszönjük.
A kis paradicsommagok is földbe kerültek, tévedésből, mert a paprikát akartam. Sebaj, majd holnap
Délután jött a felismerés, hogy egyik fiunk zseniálisabb, mint a másik, ki ebben, ki abban, ugye. M. leginkább a decibelek kiengedésében brillírozott aznap, A. ezúttal az építésben. Mutatom:
Ezt egyes-egyedül, igaz a szerelési útmutatóval, de minden egyéb segítség nélkül hozta össze, a hét éven felülieknek javallt kockákból...
Este nyolc harminc előtt már gyertyát gyújtottunk és rácsodálkoztunk -újfent-, itt milyenek is az emberek: a völgy, amit teljes terjedelmében belátunk, seperc alatt elsötétült! Remek érzés újra és újra szembesülni vele, hogy itt fontos az embereknek az, ami máshol, másoknak nem.
Persze megzavarta egy apró hiba az örömködésünket: az ismerőseink házból, árulkodó jelek látszódtak: D. sms-t küldött, majd ők hívtak és negyedórás csevej után is azzzal a váddal illettek: ugratjuk őket...
Nem tudhatja mindenki, biztos ezernyi dologból, mégcsak szikrák sem jutnak el hozzánk -se.
Elrötyögtünk, tervezgettünk majd belealudtunk a gyertyafénybe...
Aztán, jött a vasárnap reggel, ill. azt nem is lehet megemlíteni, mert szinte nem is volt -nyilván nem ismeretlen ez másoknak sem. De azért ott is történt ez, meg az, pl.: híreket olvastam, a gyomrom meg összeállt, ilyen picire, mert nem jól bírom a rossz híreket, amiket később korrigáltak persze, de az már nem orvosolta a lidércnyomást... mindegy.
Majd jöttek, az ebédre hívott vendégeink: Anyumék. Persze ő, most is túlszárnyalt mint mindig, hiába volt ő a vendég, elhalmozott minket minden földi jóval: lekvárt, házi darált paprikát (mint az édes anna) hozott, pirospöttyöset, csokitojást, krémest, meg madárkát.* ...és ha mindez nem lenne elég, még nyüzsgött is: tett és vett és sütött, mert az anyukák már csak ilyenek.
Kapaszkodhatok, akkor sem érem utol soha!
*Míg A.-ra vigyázott, eltörött a kezei között egy agyagkacsa -vagy mi, ami egykoron egy cserepes virág mellett csücsült, most is.
Szeretem ezeket a vacakokat, valahányról D. jut eszembe, mert ő hozta ezeket virágos kosárkákkal danában. Ezt a kacsát, speciel nem, észre sem vettem volna ha nem mondja, mégsem hagyta nyugodni az eset, pótolta egy helyesebbel.
Na bumm! Egyel több, amire nézve lehet emlegetni és amit félteni, óvni kell...
Mittwoch
Időnként
(igazából, elég gyakran) előkerül, mert M. nagy kedvence ez a történet.
Móra Ferenc: Történet az egyik csalóról
A másik csaló
Ha már olvastátok, szerintem érdemes újra...
A könyv, ahonnan kimásoltam:
Könyvjelző
Kepes András válogatása a magyar novellairodalomból
Olvasáshoz: kattakép...
A begépelésről szó sem lehetett, mert nem tudok tíz ujjal gépírni és időmilliomos sem vagyok...
Móra Ferenc: Történet az egyik csalóról
A másik csaló
Ha már olvastátok, szerintem érdemes újra...
A könyv, ahonnan kimásoltam:
Könyvjelző
Kepes András válogatása a magyar novellairodalomból
Olvasáshoz: kattakép...
A begépelésről szó sem lehetett, mert nem tudok tíz ujjal gépírni és időmilliomos sem vagyok...
Donnerstag
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke
Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
Dienstag
Karácsonyra
Szerettem olvasni.
Sonntag
Kálnai Adél: Hamvadó idő
amikor kezét a kilincsre tette,
és benyitott a homályos szobába?
Nagyapám már ott feküdt az ágyon,
az utolsó mosoly szája szögletében,
kezét összekulcsolva szépen,
ahogy feküdni szoktak az álmodók,
akiknek szép képeket vetít
a hosszú éjszaka.
Akkor nagyanyám odament az ágyhoz,
és végighúzta kezét a hideg homlokon...
Ki látta azt a kezet,
ráncaiban a nehéz éveket?
És már ment is, nem időzött,
mert dolog volt nagyapám körül,
tenni kellett a gyertyákat, virágot,
ott volt még a tükör is takaratlan.
Meg sem állt a barna fényű kép előtt,
amelyen mirtusszal fején illeszti arcát
ahhoz a szép férfiarchoz.
- Mert olyan szép ember volt a nagyapád,
hogy amikor a boltba belépett...
Ki látta nagyanyámat, amikor piros
arccal cukrot mért a boltban?
Mézszőke copfjai lesöpörték
az elszóródott szemeket a pultról,
és nem mert az ajtóra nézni,
ha az a szép ember lépett be rajta.
Egyszer a kezük összeért,
és sima volt még az a kéz, mint a bársony.
Csak arrébb rebbent, nem menekült,
hanem ott maradt ötven évig,
rebbenésnyire tőle.
Ki látta azokat az éveket?
Ki látta bennük nagyanyámat,
ahogy hordozza csendben terheit,
aztán végül már inkább csak álldogál,
ablaknál, kerítésnél, temetőben,
vagy a buszra várva álldogál
a permetező esőben, könnyű szélben,
és megadóan tűri szótlanul,
ahogy lassan szürke port szór
hajába a hamvadó idő...
(1922.01.23.-2000.10.23.)
Freitag
Abonnieren
Posts (Atom)