Sok mindent írnak, de ami a legtöbbször szembe jön, az ez a frázis: "nem vagyok érintett, de...". Nem, nem én sem, de mégis. Két kiskamasz anyjaként az vagyok. könnyes szemmel kelőként és fekvőként is.
Tavaly, még a sítábor befizetése előtt meghalt itt Ausztriában egy ( nem emlékszem pontosan ) 7-8 éves kislány. Szintén sítáborban. Belázasodott, egy felnőtt vele maradt a szobában míg a többiek síeltek a hegyen, ő meg a délelőtt folyamán meghalt. A továbbiakról nem tudok. Nem tudom kit terhelt a felelősség, sem hogy pontosan mi történt. Képtelen voltam követni a híreket, mert így is nehezen engedtem el a történetet.
Meghagytam a táborozónak, ha belázasodik, bárki belázasodik, vegyék komolyan. Hogy figyeljen mit mond a kísérőtanár, nincs kivétel, nincs pardon, szigorúan szófogadás van, amit mond az maga a szentírás, a hegyen hatványozottan. Jó fizikumú, izmos, esni is tud és tudtam, hogy szót fogad.
Ezzel megtettem amit lehetett, másra nincs, akkor sem volt befolyásom. Mégis ott volt a gombócz a gyomromban és az a nyomasztó gondolat minden órában, míg haza nem ért.
Ha idén nem engedem el, mert félek, megfosztom egy jó dologtól, ugyanakkor kétségtelen, a síelés veszélyes üzem.

Én is csak az a szülő vagyok, aki elengedi és hazavárja a fiát. Mint a többiek.

Lassan illene utalni az összeget.