...és akkor még el sem meséltem mindent.
Az hagyján, hogy nem tudott megbízható információkkal szolgálni, de a tudtunk nélkül (itt a lényeg) családi programokat szervezett*.
Az alap elképzelés és óhaj az volt, hogy legalább két napot tölthessünk a Városban, ő azt mondta nem gond, úgy lesz, mert az első napokban ott tudunk aludni a nővérénél, a belvárosban -ezt már meséltem. Azt is előre kikötöttük, hogy nagyon köszönjük az ottalvás lehetőségét, és természetesen mi valóban épp csak ott aludtunk volna, aztán köd előttünk, köd utánnunk,- mi nem szerettünk volna terhéle lenni senkinek, mi az ételt is megoldottuk volna... és szándékoztunk otthagyni valamennyi kézpénzt a felmerülő költségekért.
Azt sem írom már le még egyszer, milyen összevissza infőkkal őszített minket.
Amibe nehezen nyugodtam volna bele, az az alig több, mint egy napos városban tartózkodás, utána utazás vissza északra a nagymamához (ahol ekkora már jártunk volna -taxival egyenesen a reptérről, komoly sommáért persze.), ahol anyuka várt volna minket étellel.
Amikor ezt meghallottam erősen elgondolkoztam, hogy visszamondjam a repjegyet, mert már aludni sem tudtam nyugtalanságomban. Közben meg tudtam, hogy a többiek szintén álmatlanul forgolódnak, de akkor még jött a többi terv, de akkor már Mucit is szerves része volt az utazásnak, ugyanis felajánlotta: keres nekünk szállást. Talált. Intézkedett, a társaság pedig megnyugodott.
Ma reggel pedig megérkezett a kofferem.
*Hétfőre húgocska szülinapi bulija családi körben, kiegészítve velünk, előtte bevásárlás hugicának valamiyen ajándék, meg a partyra ugye szintén bevásárolni, meg a nagymamának is, hiszen ott alhatunk nála, aztán este disco. Másnap nem tudom kihez, hova, majd szerdán, az utolsó napunkon vissza a városba, ill. a reptérre 60Fontos vonatjeggyel/ fő.
Így, a szállás költségével olcsóbban jövünk ki, mint a rengeteg utazgatással és a bevásárlásokkal, arról nem is beszélve, hogy mindez homlokegyenest más tervek, mint amit mi szerettünk volna.
...igen, megoldódott, hála Neked!
Köszönöm!
Freitag
Hogy rengessük meg (újfent) az amúgy is hitevesztett szülő, tanerőbe vetett bizalmát...
Itt a gyerekeknek nincs iskolai üzenőfüzete. Vagyis épp van, csak üzeneteket nem kapok benne. Mondhatni szűz még, ha a szamárfüleket semmisnek vesszük.
Ha valamit az iskola tudatni akar, azt kézzel írott, sokszorosított cetlin kapjuk meg. A szülő aláírja, a gyerek pedig a tanárnőnek visszaviszi, hogy apa, anya tud a dologról. Ezt a cetlit már nem kapjuk vissza, ezért ki szoktam jegyzetelni egy naptárba a lényeget.
Két hete hozott ismét egy levélkét, ezúttal jó terjedelmeset, a mai napra szóló infókkal: egy főmufti érkezik kis falunkba, a gyerekek -iskolások és óvodások, kis előadással készülnek több színhelyen és persze több időpontban. Az A4-es hírhozó telistele volt időpontokkal, kérésekkel, gondoltam lefénymásolom úgy a biztos, de még az előtt M. lobogtatott egy másik példányt: ezúttal kettőt kaptak. Remek.
Az aláírás nélkülit -a saját példányomat tegnap néztem, hogy is lesz a mai program: az ötödik óra elmarad, hogy időben hazaérkezzenek az iskolából és ebéd után gyülekező a tűzoltóságnál, ekkor és ekkor. (Az ovisok ma mindahányan az oviban kaptak ebédet, ők az eseménysorozat első állomása után, busszal érkeznek haza, ill ha a szülő is részt vesz a naggyal, hát a szülővel. -mondjuk ezt nem egészen értettem)
11:35-kor ér véget a negyedik óra, 11:50-kor, az úrfi sehol. Teljesen higgadtan várakoztam, már volt ilyen, hogy mikor egyszerre sok a hazainduló gyerek, csak a második körben fér fel a buszra.12:00: híre sincs. 12:05 elérkeztem a lélektani tűrőképességem határára, vert a víz, telefonáltam: de nem lettem okosabb, hát autóba szálltam, döngettem le a három km távolságban álló iskolához: a parkolóban kisimult arcú osztálytársanyukák üdvözöltek, így nem balhéztam/hisztiztem, vártam mellettük én is az autóban.
Úrfi persze vidáman, zsibongva hagyta el az iskolát (a szívemet meg az a különös markolászás)majd pedig rá kellett pirítani kicsit, mert ahogy meglátott, körültekintés nélkül futott át az úttesten...
Aztán az úrfi kacagva mesélte, hogy az igazgató bácsi elszámolta magát, az időpontok nem stimmeltek az először sokszorosított levélkén, ezért újat kellett írnia. Bah!
Most már csak azt szertném tudni, hogy a nyilvánvalóan rossz és hibás levél, mi a fészkes fityfenét keresett a fiamnál?
Ha valamit az iskola tudatni akar, azt kézzel írott, sokszorosított cetlin kapjuk meg. A szülő aláírja, a gyerek pedig a tanárnőnek visszaviszi, hogy apa, anya tud a dologról. Ezt a cetlit már nem kapjuk vissza, ezért ki szoktam jegyzetelni egy naptárba a lényeget.
Két hete hozott ismét egy levélkét, ezúttal jó terjedelmeset, a mai napra szóló infókkal: egy főmufti érkezik kis falunkba, a gyerekek -iskolások és óvodások, kis előadással készülnek több színhelyen és persze több időpontban. Az A4-es hírhozó telistele volt időpontokkal, kérésekkel, gondoltam lefénymásolom úgy a biztos, de még az előtt M. lobogtatott egy másik példányt: ezúttal kettőt kaptak. Remek.
11:35-kor ér véget a negyedik óra, 11:50-kor, az úrfi sehol. Teljesen higgadtan várakoztam, már volt ilyen, hogy mikor egyszerre sok a hazainduló gyerek, csak a második körben fér fel a buszra.12:00: híre sincs. 12:05 elérkeztem a lélektani tűrőképességem határára, vert a víz, telefonáltam: de nem lettem okosabb, hát autóba szálltam, döngettem le a három km távolságban álló iskolához: a parkolóban kisimult arcú osztálytársanyukák üdvözöltek, így nem balhéztam/hisztiztem, vártam mellettük én is az autóban.
Úrfi persze vidáman, zsibongva hagyta el az iskolát (a szívemet meg az a különös markolászás)
Aztán az úrfi kacagva mesélte, hogy az igazgató bácsi elszámolta magát, az időpontok nem stimmeltek az először sokszorosított levélkén, ezért újat kellett írnia. Bah!
Most már csak azt szertném tudni, hogy a nyilvánvalóan rossz és hibás levél, mi a fészkes fityfenét keresett a fiamnál?
Kedélyesen
elbeszélgettünk ma a banki ügyintézőmmel, hogy megtudjak ezt-ezt a bankkártyámról. Hogy odaát mit tehetek meg vele és mit nem, ill. amit igen, az nekem mennyiben fáj, pl. ha ott veszek fel pénzt, akkor azt már abban a pénznemben és középárfolyamon számolva kapom. ...biztos, ami biztos, megkérdeztem. ...és ezért mennyit húznak le.
Mielőtt elköszönt volna, még arra is kitértem, hogy váltják ők az eurót, fontra. Mire ő: angol fontra?
...hárt nem is tudom, hadd gondolkodjak, lehet hogy az Egyiptomi érdekel inkább...
Mielőtt elköszönt volna, még arra is kitértem, hogy váltják ők az eurót, fontra. Mire ő: angol fontra?
Az
elmúlt hetek tapasztalatai alapján idén is megállapítást nyert, hogy a kertezés nem -ismétlem: NEM- körömbarát tevékenység.
Donnerstag
Mittwoch
Visszaszámlálás -még kilenc nap
Mert ok, a vágyottváros drága, magyarul mocskosul drága, ezt tudtam. ok.
De mert vágyott, hát étlen-szomjan is, meg fejenállva is, csak ott lehesseka túlzásokat egyébként utálom, de most had!, viszont közlekedni kell, amit időnként gyalogszerrel is meg tudunk ejteni -ahol lehet, de ugye itt-ott mégis muszáj, arra költeni kell.
Most információkat gyűjtök.
Egyébként egy olyan hölgyemény a vendéglátónk, aki alig egy évvel ezelőttig szigetlakó volt, egészen kicsi korától ott nevelkedett. De például a kérdésemre, hogy váltunk-e magunknak oyster kártyát, csípőből és rém határozott arccal azt válaszolta: hogy az csak családosoknak szól, miközben én a netről vett infók alapján tudtam, hogy ez azért nem így lehet, de inkább hallgattam -majd még egyszer utána nézek gondolattal.
Másnap reggel telefonált, hogy igen, az nekünk nagyon kell. Ma meg azért, hogy mégsem, ill. ha mégis, ott majd eldöntjük...
Még ez előtt találtam infókat a vágyottváros-kártyáról, de azt frissiben elvetettük, hogy az nekünk nem igazán éri meg, ma meg hív, hogy azt is meg kell vennünk... aztán pedig azért hívott, hogy le kell foglalnunk előre a vonatjegyet a szálláshelyünk és a vágyottváros között, de akkor már szóba se került ez a kártya. (Vonatjegy oda vissza, szombat reggeli indulással és vasárnapi visszaérkezéssel, közben a Városban, testvérnél alvással.) Ráadásul azt mondja, vasárnap dél előtt vissza kell mennünk a szállásadó városkába, mert később már drágább a jegy. -Az, hogy mennyivel és az már miért nem jó nekünk, számomra sötét rejtély.
Kicsit elbizonytalanodtam. Mert bíztam benne, hogy ő tudja mit, mikor, hogyan, nagyjából mennyiért éri meg. ...és a példa azt mutatja, hogy nem, nem tudja.
...és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy inkább ott, vagy itt váltsunk pénzt, vagy hogy mi van a nyilvános-szorult-helyzeten-könnyítéssel, az ingyen, vagy némi petákért oldható meg?
Bár már a gugli számomra is elérhető, de a magyar, ill. német nyelven elért, egymásnak gyakran ellentmondó infókkal csak zötyögősen jutok előbbre, ha egyeltalán...
Megoldjuk, megoldjuk, csak a várt mankó nélkül.
Csak sajnálom, hogy elhittem: ő mindent leszervez, mert ő mindennel tisztában van, nekünk nem kell foglalkoznunk a részletekkel és ő majd mindent meg is mutat.
...és most úgy áll a dolog, hogy a városban mindössze másfél napot töltünk...
Persze a fentiek tudatában ez még változhat.
De mert vágyott, hát étlen-szomjan is, meg fejenállva is, csak ott lehessek
Most információkat gyűjtök.
Egyébként egy olyan hölgyemény a vendéglátónk, aki alig egy évvel ezelőttig szigetlakó volt, egészen kicsi korától ott nevelkedett. De például a kérdésemre, hogy váltunk-e magunknak oyster kártyát, csípőből és rém határozott arccal azt válaszolta: hogy az csak családosoknak szól, miközben én a netről vett infók alapján tudtam, hogy ez azért nem így lehet, de inkább hallgattam -majd még egyszer utána nézek gondolattal.
Másnap reggel telefonált, hogy igen, az nekünk nagyon kell. Ma meg azért, hogy mégsem, ill. ha mégis, ott majd eldöntjük...
Még ez előtt találtam infókat a vágyottváros-kártyáról, de azt frissiben elvetettük, hogy az nekünk nem igazán éri meg, ma meg hív, hogy azt is meg kell vennünk... aztán pedig azért hívott, hogy le kell foglalnunk előre a vonatjegyet a szálláshelyünk és a vágyottváros között, de akkor már szóba se került ez a kártya. (Vonatjegy oda vissza, szombat reggeli indulással és vasárnapi visszaérkezéssel, közben a Városban, testvérnél alvással.) Ráadásul azt mondja, vasárnap dél előtt vissza kell mennünk a szállásadó városkába, mert később már drágább a jegy. -Az, hogy mennyivel és az már miért nem jó nekünk, számomra sötét rejtély.
Kicsit elbizonytalanodtam. Mert bíztam benne, hogy ő tudja mit, mikor, hogyan, nagyjából mennyiért éri meg. ...és a példa azt mutatja, hogy nem, nem tudja.
...és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy inkább ott, vagy itt váltsunk pénzt, vagy hogy mi van a nyilvános-szorult-helyzeten-könnyítéssel, az ingyen, vagy némi petákért oldható meg?
Bár már a gugli számomra is elérhető, de a magyar, ill. német nyelven elért, egymásnak gyakran ellentmondó infókkal csak zötyögősen jutok előbbre, ha egyeltalán...
Megoldjuk, megoldjuk, csak a várt mankó nélkül.
***
...és félreértés ne essék, hálás vagyok a felajánlásért és a lehetőségért. Több, mint hálás.Csak sajnálom, hogy elhittem: ő mindent leszervez, mert ő mindennel tisztában van, nekünk nem kell foglalkoznunk a részletekkel és ő majd mindent meg is mutat.
...és most úgy áll a dolog, hogy a városban mindössze másfél napot töltünk...
Persze a fentiek tudatában ez még változhat.
Dienstag
Csevej és folyománya(i)
Hetente találkozunk életben tartani, javítani a közös beszélt nyelvet, ami valamennyiünknek tanult.
Múlt héten szóba került, hogy a legfiatalabb társunk hamarosan hazarepül, oda, ahova én már rég nagyon mennék. (D. nehezen rávehető ilyen városnéző utakra.*) Kérleltem, hogy küldjön majd nekem képeslapot, mert onnan még soha nem kaptam és az olyan jó lehet...Nekem könnyű örömöt szerezni.
A válasza kérdés volt: ugyan már, hát miért nem jössz inkább velem?Azt a smuccig mindenit!
...
Megyek. Egészen pontosan hárman élünk a lehetőséggel, testvérnél/nagymamánál alszunk és életemben először fotózkodok majd rendíthetetlennel és talán utazok emeletes pirossal, meg hasonlók.
Miért nincs sikítós smiley?
Júniusi indulásban maradtunk, ami tegnap, egy költségfelmérő keresgélés után megváltozott, így jövő hét péntekén repülünk!
Heves szíbdogásról, füligvigyorról, hallgatásról és döbbenetes nyugalomról tudok beszámolni.
...még kis szorongásról, hogy megérkezik-e időben a rendelt kofferem, mert az csúnya lesz, ha nem...
A szponzoroknak majd utólag köszönöm.
(Mert lesz mit és kinek. Ugye D.-nek;
az úrfiaknak -akik még nem is sejtik, elkerülendő az ők miért nem... jellegű kérdéseket;
Anyunak, aki jön és felügyel, vigyáz, meg leckét ellenőriz -itt most hadd áljak meg kicsit kuncogn...;
ill. az én kedves Társaim, akik-e pillanatban úgy tűnik, elnapolják a vacsis összeröffenést egy héttel későbbre a kedvemért, noha azt sem tudják, mert nem kérdezték, hogy miért nem tudok akkor menni!)
*Közben páli fordulat állt be: ő maga tervezget családi városnéző hétvégéket. Elsőnek egy bécsit, majd Magyarhon fővárosát is fel kellene keresni és közösen még Berlinben sem voltunk (az úrfiak miatt mindenképp szeretném), az ismerd meg hazá(i)dat mozgalom keretein belül...
Múlt héten szóba került, hogy a legfiatalabb társunk hamarosan hazarepül, oda, ahova én már rég nagyon mennék. (D. nehezen rávehető ilyen városnéző utakra.*) Kérleltem, hogy küldjön majd nekem képeslapot, mert onnan még soha nem kaptam és az olyan jó lehet...
A válasza kérdés volt: ugyan már, hát miért nem jössz inkább velem?
...
Megyek. Egészen pontosan hárman élünk a lehetőséggel, testvérnél/nagymamánál alszunk és életemben először fotózkodok majd rendíthetetlennel és talán utazok emeletes pirossal, meg hasonlók.
Júniusi indulásban maradtunk, ami tegnap, egy költségfelmérő keresgélés után megváltozott, így jövő hét péntekén repülünk!
Heves szíbdogásról, füligvigyorról, hallgatásról és döbbenetes nyugalomról tudok beszámolni.
...még kis szorongásról, hogy megérkezik-e időben a rendelt kofferem, mert az csúnya lesz, ha nem...
A szponzoroknak majd utólag köszönöm.
(Mert lesz mit és kinek. Ugye D.-nek;
az úrfiaknak -akik még nem is sejtik, elkerülendő az ők miért nem... jellegű kérdéseket;
Anyunak, aki jön és felügyel, vigyáz, meg leckét ellenőriz -itt most hadd áljak meg kicsit kuncogn...;
ill. az én kedves Társaim, akik-e pillanatban úgy tűnik, elnapolják a vacsis összeröffenést egy héttel későbbre a kedvemért, noha azt sem tudják, mert nem kérdezték, hogy miért nem tudok akkor menni!)
*Közben páli fordulat állt be: ő maga tervezget családi városnéző hétvégéket. Elsőnek egy bécsit
Sonntag
A hozzáférhetetlenségről
Úgy két hete fordult elő először, most hadd ne keresgéljek pontos időpont után, hogy nem tudtam belépni a bloggerbe. A gmail-en kívül semmit nem értem el. A keresőmotort sem.
Segítséget kértem és kaptam is Altair-től, de minden próbálkozása, jószándéka ellenére és függetlenül attól (?), jött és ment a hozzáférésem lehetősége.
Akkor két nap után rendeződni látszott a dolog, pedig már bele is nyugodtam: ennyi volt.
Alig pár nap után ismét ugyanaz a probléma.
De csak fél napra, aztán ismét jött a hibajelentés.
Három nap után, ma először, most férek hozzá a szerkesztőmhöz úgy, hogy a reader és a keresőmotor továbbra is hibát (404 Not Found) jelez.
Aki ismeri a problémát, esetleg a megoldást is, legyen olyan kedves és ossza meg velem! Azt is, ha csak rövid ideig tapasztalta.
Köszönöm!
Segítséget kértem és kaptam is Altair-től, de minden próbálkozása, jószándéka ellenére és függetlenül attól (?), jött és ment a hozzáférésem lehetősége.
Akkor két nap után rendeződni látszott a dolog, pedig már bele is nyugodtam: ennyi volt.
Alig pár nap után ismét ugyanaz a probléma.
De csak fél napra, aztán ismét jött a hibajelentés.
Három nap után, ma először, most férek hozzá a szerkesztőmhöz úgy, hogy a reader és a keresőmotor továbbra is hibát (404 Not Found) jelez.
Aki ismeri a problémát, esetleg a megoldást is, legyen olyan kedves és ossza meg velem! Azt is, ha csak rövid ideig tapasztalta.
Köszönöm!
Mittwoch
S.O.S.
Hogy lehet egy majdnem hat évest leszoktatni a velőtrázó sikogatásról?
Ötletelés is segíthet / itt már nyakig ér a tömény, ragadós reménytelenség!
Ötletelés is segíthet / itt már nyakig ér a tömény, ragadós reménytelenség!
Évfolyamtalálkozó
Alig egy hete, a feltöltött óvodai és kisikolás csoportképek folyományaként szervezkedésbe kezdtünk a pofakönyvben. A legtöbben szörnyen lelkesek, leveleznek, folyik az ötletbörze mikor, hol találkozzunk, hogy lenne egyszerű, praktikus és a többség kedvére való, ill. beindult az anekdotázás, majd valaki létrehozott egy csoportot is, ami egyre bővül az újonnan előkerített társaink hozzáadásával.
Nagyon izgi!
Főleg, hogy olyan emberkék, akkori barátok/barátnők kerültek elő, akikkel azóta még csak nem is hallottunk egymásról.
Az egyik ilyen, akkoriban A legjobb barátnőm volt. Átvitték másik suliba, hogy orosz helyett németet tanulhasson, amikor is a kapcsolat teljesen megszakadt, ami számomra fájdalmas emlék maradt.
Múlt héten, Anyum akcióba lendült, nyomozgatott otthonról.*
...most pedig itt ülök, a kezemben a telefonomba mentett Akkorilegjobb számával és még nem hívtam fel.
Pedig már a múlt hét óta itt a lehetőség.
Ugyanakkor -ugye, ő is tudja az enyémet.
Nem ismerek magamra. Nekem nem jelent problémát idegen emberekkel sem elcsevegni!
Bárkivel, bármikor, majdhogynem bármiről.
Miért nem hívom? **
Ő miért nem hív?
*Nem regisztrált a pofakönyvbe. A testvérét viszont elértem ott és általa üzentem, de a várt e-mail cím helyett, egy választ kaptam: a héten regisztrál. Ez elmaradt, viszont ma jelezte Anyu, hogy Akkorvoltlegjobb, egy közös ismerőstől, telefonon kérte az én számomat...
**Egyébként azért nem, mert tartok tőle, hogy a másik, hasonlóképpen elért és hasonlóképpen kedvelt Újramegtalálthoz hasonlóan fog reagálni, hogyaszongya: nem különösebben érdekel a dolog. Ha most kell válaszolnom, akkor nem!
A csudának lelkesedek annyira!
Nagyon izgi!
Főleg, hogy olyan emberkék, akkori barátok/barátnők kerültek elő, akikkel azóta még csak nem is hallottunk egymásról.
Az egyik ilyen, akkoriban A legjobb barátnőm volt. Átvitték másik suliba, hogy orosz helyett németet tanulhasson, amikor is a kapcsolat teljesen megszakadt, ami számomra fájdalmas emlék maradt.
Múlt héten, Anyum akcióba lendült, nyomozgatott otthonról.*
...most pedig itt ülök, a kezemben a telefonomba mentett Akkorilegjobb számával és még nem hívtam fel.
Pedig már a múlt hét óta itt a lehetőség.
Ugyanakkor -ugye, ő is tudja az enyémet.
Nem ismerek magamra. Nekem nem jelent problémát idegen emberekkel sem elcsevegni!
Bárkivel, bármikor, majdhogynem bármiről.
Miért nem hívom? **
Ő miért nem hív?
*Nem regisztrált a pofakönyvbe. A testvérét viszont elértem ott és általa üzentem, de a várt e-mail cím helyett, egy választ kaptam: a héten regisztrál. Ez elmaradt, viszont ma jelezte Anyu, hogy Akkorvoltlegjobb, egy közös ismerőstől, telefonon kérte az én számomat...
**Egyébként azért nem, mert tartok tőle, hogy a másik, hasonlóképpen elért és hasonlóképpen kedvelt Újramegtalálthoz hasonlóan fog reagálni, hogyaszongya: nem különösebben érdekel a dolog. Ha most kell válaszolnom, akkor nem!
A csudának lelkesedek annyira!
Freitag
Úgy
kellet volna kitalálni, no meg minndjárt létre is hozni, hogy amikor a fogadó ez esetben várakozó fél feldúltan nyomogatja a "senden/empfangen" gombot a levelezőben, a küldő ez esetben, az ördög tudja miért halogató fél orrát pöckölné egy képernyőből kinyóló ujj -persze csupán ösztöke gyanánt, különben soha, de soha nem íródik meg a várva várt levél, a betyár mindenit!
"A TÉMA"
avagy, kósza gondolatok/emlkékfoszlányok regéje, a tegnapi csevej margójára.
...aztán elhangzott a kérdés: nálatok is leszíjjazzák az ember lányát vajúdás/szülés közben?
Nem tudhatom, máshol hogy, s mint, de ahol a srácok jöttek a világra, ott nem. Viszonylag szabadon jártam -keltem, aszerint, amit jónak éreztem.
Ezzel a második körben kicsit vissza is éltünk. A felvétel után nem gyötörtek különösebb vizsgálatokkal, csak azzal az egyel, majd mert a vizsgálat szerint soká lesz még itt gyerkő, tán holnap, vagy csak aztán, kedvesen, de határozottan sétálni küldött bennünket a szülésznő. (Nem, orvost csak baj esetén látsz és fogadni is csak a tehetősebbek fogadnak. ...és ahhoz a szülésznőhöz kerülsz, aki épp bent van és ráér -úgymond. Ezért volt, hogy M. születésekor három egymást váltó szülésznőhöz, A. világrajötténél kettőhöz volt szerencsém.)
No, elmentünk. Mindjárt be a városba, egy fagyikehelyre. Sétáni nem sétáltunk, mert azt a gyakori méhösszehúzódásoktól nem lehetett. Mikor visszaértünk és a sétáltak? kérdésre meséltük a fagyizást, kiderült, hogy ő a kórház parkjára gondolt...
***
A helyzet az, hogy amikor az elsőszülött ifjút vártuk, rengeteg rémtörténetet meséltek, olvastam .
Valahogy megtaláltak. Hallottam iszonyú kínokról, véres horrorszülésről, kiforduló méhről, születési rendellenességről, ...stb.
A kínokról: Veszélyeztetett terhes titulust kaptam (egyébként mindkét alkalommal), egy remekül időzített fertőzésnek köszönhetően (a kórházi vizsgálat során tettem szert rá -ez úton is köszi a szaktudásért!) túl sok volt a magzatvíz. Ez feszítő érzéssel járt már a harmadik hónapban is, de mert azt gondoltam ez biztosan normális és egy gyerekvárás miatt nem nyafogunk, hisz ez remek dolog, nem is derült ki azonnal és a későbbiek során gyakori méhösszehúzódással és magnéziumszedéssel járt, ill a korai szülés kockázatával.
Oda kellett figyelnem, nem foglakoztattak olyan apró-cseprő dolgok, hogy teszem azt, majd egyszer ki is szeretne jönni, hisz arra figyeltem, hogy maradjon csak odabent minél tovább.
Szóval a rémtörténetek remekül megtaláltak, nagyjából olyan elképzeléseim voltak, amennyiben felmerült mégis maga a szülés: hogy kérem az maga lehet a pokol! Bár biztatólag hatott az olvasott tény, hogy a legrosszabb esetben is 24 óra, azt meg ugye fejen állva is...
Aztán M., bár sok-sok* óra elmúltával, de világra jött, érdekes volt, hogy jah, csak ennyi!? Lévén, hogy én valami eget-földet rengető poklora számítottam...
A.-nál sem vártam különösebben semmit. Annál a terhességnél is az volt a fő gondom, hogy nehogy előbb... és csak egészséges legyen. A 10. hét körül derült ki, hogy pajzsmirigy probléma nehezíti a terhességet -egyébként ez még mindig keserít.
***
Hol is esett le az a fonal? Jah!
Azért nem volt bennünk veszélyérzet, mert leszögezték, még több nap lehet vissza A. érkezéséig, no meg M. születéssénél is elhúzódtak a dolgok, gondoltam is, hogy van idő.
Persze nem voltam akkor sem naív, sem pedig ostoba. Fel sem merült bennem, hogy minden szülés azonos módon zajlik, csak úgy gondoltam, mégis lehet még idő, pláne, hogy a szülésznő ilyen meggyőzően állítja.
Fagyizás után visszamentünk, majd hálóingbe bújtam, többször zuhanyoztam és az ilyenkor szokásos mókával múlattuk az időt és vártunk. Vacsoráztam. -Jah, mert itt azt mondják kell, különben nem lesz erőd... Ellentétben otthonnal, ahol nem igazán hagyják enni a mindjártanyukat. (Úgy hallottam, ez a bevett szokás, meg a beöntés, gátmetszés, borotválás, amik közül itt semmi...legalábbis abban a kórházban, ahol én vendégeskedtem)
Kicsit később újságoltam, elhasadt aminek kell, de valamiért a víz nem folyt és mert nem akart a szülésznő viszgálattal gyötörni, bizony aligha hihette, hogy itt az idő. (Addigra már beékelődött A. feje búbja -mint később a sz.nő érvelt bár nekem hiába, mert én már a történések idején is tudtam.)
Válaszul felajánlotta: lazításképp menjek egyet alámerülni: enged nekem a gigakádba langyos vizet. A rövidke folyosón számtalanszor le kellet guggolnom, mert egyszerűen nem bírtak a lábaim, én meg lábon a görcsöket...
Ahogy a lábujjam a vízbe ért, éreztem, hogy indul a mandula és mondtam is, hogy most.
Mire a sz.nő a sokadik mostomra is makacsul hajtogatta, hogy az nem létezik! Ekkor belenéztem D. szemébe és már magyarul mondtam, hogy tudom, hogy mostés nekem mondhat bárki bármit, akkor is most!
Ő elhitte, majd rövidesen a makacskodó is kénytelen volt, mert pikk-pakk ott volt a vízben a Kisember a maga nyugodt, édes illatú, lebegő valóságában. -A rezidens doki meg a könnyeivel.
M. hosszan helyezkedett, többet váratott magára. Egy tatami szerű matracon született, az orvos a vajúdás alatt alig pár percet volt bent, míg kivárta nem-e lesz baj belőle, hogy M. búgócsigásat játszik odabent; majd míg azon helyre öltögetett egy mercédesjelet (ő mondta).
A. gyors volt, mint a villám, cserébe intenzív emléket hagyott. Vízben született, de csak véletlenül -mint meséltem. A felgyorsult események miatt hívták az orvoskát, aki oda is ért és láthatta ahogy D. az imént víz alól kiemelt csemetét, elvágja tőlem. Nem is hagyta szó nélkül: ez olyan szép és letörölte a könnyeit (Ezt hiteles forrásból tudom: D. mesélte.)
Majd megjelent öltögetni is, de kis híján felrúgtam, mikor a szülésznőtől megkérdezte, hogy is kell fogni a tűt?! A két születés-élményt összevetve, ez volt a legrosszabb élményem. Egyrészt elfelejtette kivárni, míg hat az érzéstelenítő, no meg végig kellett hallgatnom egy sorkorán sem szakzsargont arról, hogy s mint vitelezze ki az öltögetést. Emlékszem.
Nincs következtetésem, nincs magyarázatom, nem is kell.
Ahogy minden gyerek, minden világrajövetel más. Függetlenül attól -nagyrészt-, hogy hol, milyen körülmények között zajlik. A véleményem az, hogy a fejünkben dől el ez is.
Mesélek még:
Egy ismerősöm, vallási okokból választott kórházat. Olyan intézményt keresett, ahol előzetes egyeztetés és az aláírása otthagyása után megígérték neki, még extrém helyzzetben sem kap vért.
Erre császárral jött világra az első gyermeke.
Az őt követő kettő gyerkővel, jószerével alig értek be a kórházba, már kint is voltak, noha előzetesen azt mondta az orvos: császárra készüljön. Mire a fejébe vette, ő nem akar újra császárt!
...
No. Hát így.
Eredetileg párhuzamot akartam húzni a kádban-, ill. a vízmentes szülésélményem között, és úgy elmesélni.
De nincs párhuzam, sem különbség. Ez utóbbi talán és csupán a körülöttem érzékelhető tér halmazállapotában volt.
Párhuzam? Megszülettek.
Tény még, hogy itt nincs feltétlen metszés (szererncsére nem volt részem benne), sem oxitocin, a fájdalomcsillapítás fel sem merült, hogy a vajúdó elmehet egy lazító, enyhet hozó pancsolásra (ami az első alkalommal valóban hozott némi enyhülést), az apa végig bent lehet minden kötény, kesztyű, meg lábzsák nélkül, hogy itt, normál, komplikációmentes esemény esetén, az újszülött egy pillanatra sem kerül ki az anya látómezejéből, és a továbbiakban is maga dönthet az eldöntendők jelentős részében. Például: maga mellet akarja-e tartani a babáját, vagy sem. Hogy szeretné-e lefürdetni, vagy csak nedves kendővel törölgeti, míg a köldökcsonk le nem esik (itt ez utóbbit javasolták), hogy nincs alkoholos, nem-tudom-milyen lemosás a köldöksebre, csak csíramentes hintőporral szórás minden peluscserénél... etc.
...és bármennyire is hahotázok, mikor egy-egy hatodrangú amcsi filmben idétlenül liheg a szülő nő -a valóságban, helyesen alkalmazva tényleg működik, működött az a bizonyos légzéstechnika...
*felhívnám a figyelmet: nem hosszú órákat írtam!
...aztán elhangzott a kérdés: nálatok is leszíjjazzák az ember lányát vajúdás/szülés közben?
Nem tudhatom, máshol hogy, s mint, de ahol a srácok jöttek a világra, ott nem. Viszonylag szabadon jártam -keltem, aszerint, amit jónak éreztem.
Ezzel a második körben kicsit vissza is éltünk. A felvétel után nem gyötörtek különösebb vizsgálatokkal, csak azzal az egyel, majd mert a vizsgálat szerint soká lesz még itt gyerkő, tán holnap, vagy csak aztán, kedvesen, de határozottan sétálni küldött bennünket a szülésznő. (Nem, orvost csak baj esetén látsz és fogadni is csak a tehetősebbek fogadnak. ...és ahhoz a szülésznőhöz kerülsz, aki épp bent van és ráér -úgymond. Ezért volt, hogy M. születésekor három egymást váltó szülésznőhöz, A. világrajötténél kettőhöz volt szerencsém.)
No, elmentünk. Mindjárt be a városba, egy fagyikehelyre. Sétáni nem sétáltunk, mert azt a gyakori méhösszehúzódásoktól nem lehetett. Mikor visszaértünk és a sétáltak? kérdésre meséltük a fagyizást, kiderült, hogy ő a kórház parkjára gondolt...
***
A helyzet az, hogy amikor az elsőszülött ifjút vártuk, rengeteg rémtörténetet meséltek, olvastam .
Valahogy megtaláltak. Hallottam iszonyú kínokról, véres horrorszülésről, kiforduló méhről, születési rendellenességről, ...stb.
A kínokról: Veszélyeztetett terhes titulust kaptam (egyébként mindkét alkalommal), egy remekül időzített fertőzésnek köszönhetően (a kórházi vizsgálat során tettem szert rá -ez úton is köszi a szaktudásért!) túl sok volt a magzatvíz. Ez feszítő érzéssel járt már a harmadik hónapban is, de mert azt gondoltam ez biztosan normális és egy gyerekvárás miatt nem nyafogunk, hisz ez remek dolog, nem is derült ki azonnal és a későbbiek során gyakori méhösszehúzódással és magnéziumszedéssel járt, ill a korai szülés kockázatával.
Oda kellett figyelnem, nem foglakoztattak olyan apró-cseprő dolgok, hogy teszem azt, majd egyszer ki is szeretne jönni, hisz arra figyeltem, hogy maradjon csak odabent minél tovább.
Szóval a rémtörténetek remekül megtaláltak, nagyjából olyan elképzeléseim voltak
Aztán M., bár sok-sok* óra elmúltával, de világra jött, érdekes volt, hogy jah, csak ennyi!? Lévén, hogy én valami eget-földet rengető poklora számítottam...
A.-nál sem vártam különösebben semmit. Annál a terhességnél is az volt a fő gondom, hogy nehogy előbb... és csak egészséges legyen. A 10. hét körül derült ki, hogy pajzsmirigy probléma nehezíti a terhességet -egyébként ez még mindig keserít.
***
Hol is esett le az a fonal? Jah!
Azért nem volt bennünk veszélyérzet, mert leszögezték, még több nap lehet vissza A. érkezéséig, no meg M. születéssénél is elhúzódtak a dolgok, gondoltam is, hogy van idő.
Persze nem voltam akkor sem naív, sem pedig ostoba. Fel sem merült bennem, hogy minden szülés azonos módon zajlik, csak úgy gondoltam, mégis lehet még idő, pláne, hogy a szülésznő ilyen meggyőzően állítja.
Fagyizás után visszamentünk, majd hálóingbe bújtam, többször zuhanyoztam és az ilyenkor szokásos mókával múlattuk az időt és vártunk. Vacsoráztam. -Jah, mert itt azt mondják kell, különben nem lesz erőd... Ellentétben otthonnal, ahol nem igazán hagyják enni a mindjártanyukat. (Úgy hallottam, ez a bevett szokás, meg a beöntés, gátmetszés, borotválás, amik közül itt semmi...legalábbis abban a kórházban, ahol én vendégeskedtem)
Kicsit később újságoltam, elhasadt aminek kell, de valamiért a víz nem folyt és mert nem akart a szülésznő viszgálattal gyötörni, bizony aligha hihette, hogy itt az idő. (Addigra már beékelődött A. feje búbja -mint később a sz.nő érvelt bár nekem hiába, mert én már a történések idején is tudtam.)
Válaszul felajánlotta: lazításképp menjek egyet alámerülni: enged nekem a gigakádba langyos vizet. A rövidke folyosón számtalanszor le kellet guggolnom, mert egyszerűen nem bírtak a lábaim, én meg lábon a görcsöket...
Ahogy a lábujjam a vízbe ért, éreztem, hogy indul a mandula és mondtam is, hogy most.
Mire a sz.nő a sokadik mostomra is makacsul hajtogatta, hogy az nem létezik! Ekkor belenéztem D. szemébe és már magyarul mondtam, hogy tudom, hogy most
Ő elhitte, majd rövidesen a makacskodó is kénytelen volt, mert pikk-pakk ott volt a vízben a Kisember a maga nyugodt, édes illatú, lebegő valóságában. -A rezidens doki meg a könnyeivel.
M. hosszan helyezkedett, többet váratott magára. Egy tatami szerű matracon született, az orvos a vajúdás alatt alig pár percet volt bent, míg kivárta nem-e lesz baj belőle, hogy M. búgócsigásat játszik odabent; majd míg azon helyre öltögetett egy mercédesjelet (ő mondta).
A. gyors volt, mint a villám, cserébe intenzív emléket hagyott. Vízben született, de csak véletlenül -mint meséltem. A felgyorsult események miatt hívták az orvoskát, aki oda is ért és láthatta ahogy D. az imént víz alól kiemelt csemetét, elvágja tőlem. Nem is hagyta szó nélkül: ez olyan szép és letörölte a könnyeit (Ezt hiteles forrásból tudom: D. mesélte.)
Majd megjelent öltögetni is, de kis híján felrúgtam, mikor a szülésznőtől megkérdezte, hogy is kell fogni a tűt?! A két születés-élményt összevetve, ez volt a legrosszabb élményem. Egyrészt elfelejtette kivárni, míg hat az érzéstelenítő, no meg végig kellett hallgatnom egy sor
Nincs következtetésem, nincs magyarázatom, nem is kell.
Ahogy minden gyerek, minden világrajövetel más. Függetlenül attól -nagyrészt-, hogy hol, milyen körülmények között zajlik. A véleményem az, hogy a fejünkben dől el ez is.
Mesélek még:
Egy ismerősöm, vallási okokból választott kórházat. Olyan intézményt keresett, ahol előzetes egyeztetés és az aláírása otthagyása után megígérték neki, még extrém helyzzetben sem kap vért.
Erre császárral jött világra az első gyermeke.
Az őt követő kettő gyerkővel, jószerével alig értek be a kórházba, már kint is voltak, noha előzetesen azt mondta az orvos: császárra készüljön. Mire a fejébe vette, ő nem akar újra császárt!
...
No. Hát így.
KIEGÉSZÍTÉS:
Korábban kérdés volt a vízben szülés.Eredetileg párhuzamot akartam húzni a kádban-, ill. a vízmentes szülésélményem között, és úgy elmesélni.
De nincs párhuzam, sem különbség. Ez utóbbi talán és csupán a körülöttem érzékelhető tér halmazállapotában volt.
Párhuzam? Megszülettek.
Tény még, hogy itt nincs feltétlen metszés (szererncsére nem volt részem benne), sem oxitocin, a fájdalomcsillapítás fel sem merült, hogy a vajúdó elmehet egy lazító, enyhet hozó pancsolásra (ami az első alkalommal valóban hozott némi enyhülést), az apa végig bent lehet minden kötény, kesztyű, meg lábzsák nélkül, hogy itt, normál, komplikációmentes esemény esetén, az újszülött egy pillanatra sem kerül ki az anya látómezejéből, és a továbbiakban is maga dönthet az eldöntendők jelentős részében. Például: maga mellet akarja-e tartani a babáját, vagy sem. Hogy szeretné-e lefürdetni, vagy csak nedves kendővel törölgeti, míg a köldökcsonk le nem esik (itt ez utóbbit javasolták), hogy nincs alkoholos, nem-tudom-milyen lemosás a köldöksebre, csak csíramentes hintőporral szórás minden peluscserénél... etc.
...és bármennyire is hahotázok, mikor egy-egy hatodrangú amcsi filmben idétlenül liheg a szülő nő -a valóságban, helyesen alkalmazva tényleg működik, működött az a bizonyos légzéstechnika...
*felhívnám a figyelmet: nem hosszú órákat írtam!
Éber
vagyok. Éberebb a kint huhogóknál.
Két óra huszonhét percig beszéltünk, épp most köszöntünk el egymástól R-el.
Születésemtől ismerem. 19 éves koromig közvetlen szomszédunk volt a családja.
Sok közös anekdotánk van és sok új mesélnivaló. Már évek óta újra kapcsolatban vagyunk, mégis két órán és huszonhét percen keresztül képesek voltunk csevegni úgy, hogy észre sem vettük az időt..
2 óra 27 perc és most köszöntünk el!
Éber vagyok. Éberebb a baglyoknál.
Két óra huszonhét percig beszéltünk, épp most köszöntünk el egymástól R-el.
Születésemtől ismerem. 19 éves koromig közvetlen szomszédunk volt a családja.
Sok közös anekdotánk van és sok új mesélnivaló. Már évek óta újra kapcsolatban vagyunk, mégis két órán és huszonhét percen keresztül képesek voltunk csevegni úgy, hogy észre sem vettük az időt..
2 óra 27 perc és most köszöntünk el!
Éber vagyok. Éberebb a baglyoknál.
Mittwoch
Süssünk? Süssünk!
Kenyeret például.
Elvileg és a nagykönyv szerint kétszer kell keleszteni a kenyeret. Egyszer gyúrás után, majd formázás után is, de az idő nagy úr -az egyik elhagyható.
Tény, hogy a kenyérsütővel dagasztatom, de formázás után, a sütőben sütöm. Ha gyorsan szeretném, akkor bizony előmelegítés nélkül, 220°C-on, 45 percig. (A sütőben kel meg másodzsor.)
...és a fürdetés. Mert nagyanyáink még fürdették a kenyeret (talán nem mindenhol). Húsz perc után, a csap alá dugom magam is, ha eszembe jut... többnyire persze nem, de a formából kivéve, vizes ecsettel is át lehet kenegetni, hogy vastagabb, ropogósabb héjú legyen az a kenyér.
Zsemlét.
Sajtos, tejfölös kiflit.
Ostorost.
Kakaóskalácsot.
Vagy, miért ne mindjárt, kűrtőskalácsot.
Mert korábban ígértem recepteket, de aztán persze nem küldtem, hát így, ezzel a bejegyzéssel követem meg Altairt.
Elvileg és a nagykönyv szerint kétszer kell keleszteni a kenyeret. Egyszer gyúrás után, majd formázás után is, de az idő nagy úr -az egyik elhagyható.
Tény, hogy a kenyérsütővel dagasztatom, de formázás után, a sütőben sütöm. Ha gyorsan szeretném, akkor bizony előmelegítés nélkül, 220°C-on, 45 percig. (A sütőben kel meg másodzsor.)
...és a fürdetés. Mert nagyanyáink még fürdették a kenyeret (talán nem mindenhol). Húsz perc után, a csap alá dugom magam is, ha eszembe jut... többnyire persze nem, de a formából kivéve, vizes ecsettel is át lehet kenegetni, hogy vastagabb, ropogósabb héjú legyen az a kenyér.
Zsemlét.
Sajtos, tejfölös kiflit.
Ostorost.
Kakaóskalácsot.
Vagy, miért ne mindjárt, kűrtőskalácsot.
Mert korábban ígértem recepteket, de aztán persze nem küldtem, hát így, ezzel a bejegyzéssel követem meg Altairt.
Samstag
Freitag
Donnerstag
Egyet villan, egyet dörren és már locsog is!
Aha.
Látom és hallom is, de víz az nem jön!
Nincs igazság.
Látom és hallom is, de víz az nem jön!
Nincs igazság.
Mittwoch
Az úrfiak
odakint játszanak, magam is csak inni ugrottam be, aztán meg csörgött a telefon és beszéltem, miközben figyeltem mit és hogyan ténykednek. Bár a tárgyak/ruhák helye beszédesebb...
M. kabátja fél úton a ház és a leendő gyümölcsös között, a fűben; a pulcsija, amit a vállára kanyarítva vitt magával, a csuda tudja minek, egy giga földhalom tetején lobog, egy karóra tűzve/kötve (egy pillanatra megtévesztett, azt gondoltam ő maga lobog a tiltott helyen, de nem. Bár a pulcsi nyilván nem magától repült és fűződött oda -ejj! hegyibeszéd lesz ma még.) A. kabátja a bejáratban, a lépcsőn egy kupacba gyömbölve, míg ő maga az árokban fekszik és a csatakiáltáaitól hangos a környék. Vajon kivel hadakozik ilyen bőszen?
A földhalmokon ágak, lécek, a betonozásból megmaradt kavicsok egy halomban, üres festékevödör kukoricacsutkával megszedve, fóliadarabok és az ásó. A homokozófelszerelés enyhén megviselt darabjairól majd megfeletkeztem.*
Megy le a nap én meg ki, mielőtt átrendezi a dolgokat a viharos szél, ami nyilván megérkezik a sötétséggel, vagy épp a soha ide nem érő eső.
Péntek óta itthon vannak. Említettem már?
*Ezzel meg is említettem minden kinti játékot, ezért lehet, hogy idén a nyúl nem csak csokoládét rejt a kertbe...
M. kabátja fél úton a ház és a leendő gyümölcsös között, a fűben; a pulcsija, amit a vállára kanyarítva vitt magával, a csuda tudja minek, egy giga földhalom tetején lobog, egy karóra tűzve/kötve (egy pillanatra megtévesztett, azt gondoltam ő maga lobog a tiltott helyen, de nem. Bár a pulcsi nyilván nem magától repült és fűződött oda -ejj! hegyibeszéd lesz ma még.) A. kabátja a bejáratban, a lépcsőn egy kupacba gyömbölve, míg ő maga az árokban fekszik és a csatakiáltáaitól hangos a környék. Vajon kivel hadakozik ilyen bőszen?
A földhalmokon ágak, lécek, a betonozásból megmaradt kavicsok egy halomban, üres festékevödör kukoricacsutkával megszedve, fóliadarabok és az ásó. A homokozófelszerelés enyhén megviselt darabjairól majd megfeletkeztem.*
Megy le a nap én meg ki, mielőtt átrendezi a dolgokat a viharos szél
Péntek óta itthon vannak. Említettem már?
*Ezzel meg is említettem minden kinti játékot, ezért lehet, hogy idén a nyúl nem csak csokoládét rejt a kertbe...
Malőr
Hétfőn este elérhetetlenné vált számomra a gugli, vele együtt a vezérlőpult, blogostól.
Gondoltam: nincs, hát nincs, majd lesz.
Tegnap reggel néztem: nincs.
Aztán hallottam rossz híreket is, ahogy előzőleg este már mástól is... -az, hogy nem elérhető a blog, az nem probléma, csak ha azt csinálok belőle... azért megkerestem Altairt és ő kérdezett, meghallgatott, javasolt és problémamegoldott, meg vállon veregetett, mire én felhagytam a házban és környékén futkosással (tettem a dolgom, közben meg újra és újra visszajöttem bosszankodni) és miután úgy tűnt, a probléma vagy megoldódik magától, vagy nagy valószínűséggel egyszerűen így marad, délután regisztráltam máshol, hogy ha írnék, legyen hová...
Eszembe jutott az az írás a nőStényeken, az Elolvadt remények.
Kiszolgáltatottak vagyunk mi mind. Az elmúlt elig két napban beleszagoltam egy kicsit, habár nem veszítettem semmit.
Meghúztam a vállam (köszönet érte Altair!), létrehoztam másik blogot, írtam is, pont.
...talán az olvasólistám, az fájt: hogy találok meg minden blogot újra? No meg, hogy kommentelek eztán. A nagyszoba és a zugblog, be sem engedett. No, az rossz volt...
Gondoltam: nincs, hát nincs, majd lesz.
Tegnap reggel néztem: nincs.
Aztán hallottam rossz híreket is, ahogy előzőleg este már mástól is... -az, hogy nem elérhető a blog, az nem probléma, csak ha azt csinálok belőle... azért megkerestem Altairt és ő kérdezett, meghallgatott, javasolt és problémamegoldott, meg vállon veregetett, mire én felhagytam a házban és környékén futkosással (tettem a dolgom, közben meg újra és újra visszajöttem bosszankodni) és miután úgy tűnt, a probléma vagy megoldódik magától, vagy nagy valószínűséggel egyszerűen így marad, délután regisztráltam máshol, hogy ha írnék, legyen hová...
Eszembe jutott az az írás a nőStényeken, az Elolvadt remények.
Kiszolgáltatottak vagyunk mi mind. Az elmúlt elig két napban beleszagoltam egy kicsit, habár nem veszítettem semmit.
Meghúztam a vállam (köszönet érte Altair!), létrehoztam másik blogot, írtam is, pont.
...talán az olvasólistám, az fájt: hogy találok meg minden blogot újra? No meg, hogy kommentelek eztán. A nagyszoba és a zugblog, be sem engedett. No, az rossz volt...
Abonnieren
Posts (Atom)