Békét.
Bár a békés csenddel is elégedett lennék (ez kisseb kör, teljesíthetőbb. Ööö. beszélne valaki a srácaimmal?).
Szeretném, ha itt lenne. Ha nevetne rajtam, míg a mézes sodrása közben fújtatok (túl magas a pult).
Ha a karácsonyi dalok valamelyikére (ma már hiányzott, kellett, így bekapcsoltam a rádiót) megragadna és fordulna velem párat. Nem sokat, csak míg párás lenne a szemem.
Aztán este, nézni, ahogy felkeni a habot, majd lehúzkodja és megpuszilgatni a finom, frissen borotvált, kipirult bőrét. Csak míg lesüti a szemét.
Tudja, hogy hiányzik. Van, hogy el is pirul.
Bár előbb jönne, de nem fog.
Nem tud.
Posts mit dem Label nagyon... werden angezeigt. Alle Posts anzeigen
Posts mit dem Label nagyon... werden angezeigt. Alle Posts anzeigen
Samstag
Dienstag
Bevásároltunk -akartunk -ill. szerettem volna, no.
Kabátért, nadrágért és cipőért mentünk tegnap.
Cipőt kaptunk, M.-nek.
Még emésztem a többit.
Az előnyeinek örülök (megmaradt címletek -ugye), egyébként esz a kétségbeesés, mi a csudát adjak M.-re, aki egyik pillanatról a másikra nőtte ki a kabátját, a nadrágait. Lefagy a feneke, a bokája és a csuklója a régiekben.
Természetesen nem érezték át a helyzet súlyát, ők körhintára ültek volna, meg mentek volna az aktuális csecsebecséért a párápápápám-ba (nem, nem eszik, azt meghagynák nekem...), vagy forrócsokiért, Maronit is ettek volna, tudjátok, szokásos semmiségekért könyörögtek, amikről úgyis tudják a szikra pillanatában holt ötlet, akkor is próbálkoznak.
De most, de most, van egy új!
Felesleges lenne találgatni, nem menne, mondom: nyakkendőt szeretnének.
Bocsánat, akarnak!
Mert nyakkendő nélkül nem élet az élet, csak krokodilkönnyek vannak, sehol egy boldog gyermekmosoly!
Rosszul vagyok, tényleg.
Cipőt kaptunk, M.-nek.
Még emésztem a többit.
Az előnyeinek örülök (megmaradt címletek -ugye), egyébként esz a kétségbeesés, mi a csudát adjak M.-re, aki egyik pillanatról a másikra nőtte ki a kabátját, a nadrágait. Lefagy a feneke, a bokája és a csuklója a régiekben.
Természetesen nem érezték át a helyzet súlyát, ők körhintára ültek volna, meg mentek volna az aktuális csecsebecséért a párápápápám-ba (nem, nem eszik, azt meghagynák nekem...), vagy forrócsokiért, Maronit is ettek volna, tudjátok, szokásos semmiségekért könyörögtek, amikről úgyis tudják a szikra pillanatában holt ötlet, akkor is próbálkoznak.
De most, de most, van egy új!
Felesleges lenne találgatni, nem menne, mondom: nyakkendőt szeretnének.
Bocsánat, akarnak!
Mert nyakkendő nélkül nem élet az élet, csak krokodilkönnyek vannak, sehol egy boldog gyermekmosoly!
Rosszul vagyok, tényleg.
Samstag
London -parkok, kertek
Szerintem ide felesleges lenne bármit is írni. Nézzétek:
 |
| Egészen eldugott kert... (The Temple) |
 |
| St James's Park ˇ |
 |
| Hyde Park ˇ |
Freitag
"A TÉMA"
avagy, kósza gondolatok/emlkékfoszlányok regéje, a tegnapi csevej margójára.
...aztán elhangzott a kérdés: nálatok is leszíjjazzák az ember lányát vajúdás/szülés közben?
Nem tudhatom, máshol hogy, s mint, de ahol a srácok jöttek a világra, ott nem. Viszonylag szabadon jártam -keltem, aszerint, amit jónak éreztem.
Ezzel a második körben kicsit vissza is éltünk. A felvétel után nem gyötörtek különösebb vizsgálatokkal, csak azzal az egyel, majd mert a vizsgálat szerint soká lesz még itt gyerkő, tán holnap, vagy csak aztán, kedvesen, de határozottan sétálni küldött bennünket a szülésznő. (Nem, orvost csak baj esetén látsz és fogadni is csak a tehetősebbek fogadnak. ...és ahhoz a szülésznőhöz kerülsz, aki épp bent van és ráér -úgymond. Ezért volt, hogy M. születésekor három egymást váltó szülésznőhöz, A. világrajötténél kettőhöz volt szerencsém.)
No, elmentünk. Mindjárt be a városba, egy fagyikehelyre. Sétáni nem sétáltunk, mert azt a gyakori méhösszehúzódásoktól nem lehetett. Mikor visszaértünk és a sétáltak? kérdésre meséltük a fagyizást, kiderült, hogy ő a kórház parkjára gondolt...
***
A helyzet az, hogy amikor az elsőszülött ifjút vártuk, rengeteg rémtörténetet meséltek, olvastam .
Valahogy megtaláltak. Hallottam iszonyú kínokról, véres horrorszülésről, kiforduló méhről, születési rendellenességről, ...stb.
A kínokról: Veszélyeztetett terhes titulust kaptam (egyébként mindkét alkalommal), egy remekül időzített fertőzésnek köszönhetően (a kórházi vizsgálat során tettem szert rá -ez úton is köszi a szaktudásért!) túl sok volt a magzatvíz. Ez feszítő érzéssel járt már a harmadik hónapban is, de mert azt gondoltam ez biztosan normális és egy gyerekvárás miatt nem nyafogunk, hisz ez remek dolog, nem is derült ki azonnal és a későbbiek során gyakori méhösszehúzódással és magnéziumszedéssel járt, ill a korai szülés kockázatával.
Oda kellett figyelnem, nem foglakoztattak olyan apró-cseprő dolgok, hogy teszem azt, majd egyszer ki is szeretne jönni, hisz arra figyeltem, hogy maradjon csak odabent minél tovább.
Szóval a rémtörténetek remekül megtaláltak, nagyjából olyan elképzeléseim voltak, amennyiben felmerült mégis maga a szülés: hogy kérem az maga lehet a pokol! Bár biztatólag hatott az olvasott tény, hogy a legrosszabb esetben is 24 óra, azt meg ugye fejen állva is...
Aztán M., bár sok-sok* óra elmúltával, de világra jött, érdekes volt, hogy jah, csak ennyi!? Lévén, hogy én valami eget-földet rengető poklora számítottam...
A.-nál sem vártam különösebben semmit. Annál a terhességnél is az volt a fő gondom, hogy nehogy előbb... és csak egészséges legyen. A 10. hét körül derült ki, hogy pajzsmirigy probléma nehezíti a terhességet -egyébként ez még mindig keserít.
***
Hol is esett le az a fonal? Jah!
Azért nem volt bennünk veszélyérzet, mert leszögezték, még több nap lehet vissza A. érkezéséig, no meg M. születéssénél is elhúzódtak a dolgok, gondoltam is, hogy van idő.
Persze nem voltam akkor sem naív, sem pedig ostoba. Fel sem merült bennem, hogy minden szülés azonos módon zajlik, csak úgy gondoltam, mégis lehet még idő, pláne, hogy a szülésznő ilyen meggyőzően állítja.
Fagyizás után visszamentünk, majd hálóingbe bújtam, többször zuhanyoztam és az ilyenkor szokásos mókával múlattuk az időt és vártunk. Vacsoráztam. -Jah, mert itt azt mondják kell, különben nem lesz erőd... Ellentétben otthonnal, ahol nem igazán hagyják enni a mindjártanyukat. (Úgy hallottam, ez a bevett szokás, meg a beöntés, gátmetszés, borotválás, amik közül itt semmi...legalábbis abban a kórházban, ahol én vendégeskedtem)
Kicsit később újságoltam, elhasadt aminek kell, de valamiért a víz nem folyt és mert nem akart a szülésznő viszgálattal gyötörni, bizony aligha hihette, hogy itt az idő. (Addigra már beékelődött A. feje búbja -mint később a sz.nő érvelt bár nekem hiába, mert én már a történések idején is tudtam.)
Válaszul felajánlotta: lazításképp menjek egyet alámerülni: enged nekem a gigakádba langyos vizet. A rövidke folyosón számtalanszor le kellet guggolnom, mert egyszerűen nem bírtak a lábaim, én meg lábon a görcsöket...
Ahogy a lábujjam a vízbe ért, éreztem, hogy indul a mandula és mondtam is, hogy most.
Mire a sz.nő a sokadik mostomra is makacsul hajtogatta, hogy az nem létezik! Ekkor belenéztem D. szemébe és már magyarul mondtam, hogy tudom, hogy mostés nekem mondhat bárki bármit, akkor is most!
Ő elhitte, majd rövidesen a makacskodó is kénytelen volt, mert pikk-pakk ott volt a vízben a Kisember a maga nyugodt, édes illatú, lebegő valóságában. -A rezidens doki meg a könnyeivel.
M. hosszan helyezkedett, többet váratott magára. Egy tatami szerű matracon született, az orvos a vajúdás alatt alig pár percet volt bent, míg kivárta nem-e lesz baj belőle, hogy M. búgócsigásat játszik odabent; majd míg azon helyre öltögetett egy mercédesjelet (ő mondta).
A. gyors volt, mint a villám, cserébe intenzív emléket hagyott. Vízben született, de csak véletlenül -mint meséltem. A felgyorsult események miatt hívták az orvoskát, aki oda is ért és láthatta ahogy D. az imént víz alól kiemelt csemetét, elvágja tőlem. Nem is hagyta szó nélkül: ez olyan szép és letörölte a könnyeit (Ezt hiteles forrásból tudom: D. mesélte.)
Majd megjelent öltögetni is, de kis híján felrúgtam, mikor a szülésznőtől megkérdezte, hogy is kell fogni a tűt?! A két születés-élményt összevetve, ez volt a legrosszabb élményem. Egyrészt elfelejtette kivárni, míg hat az érzéstelenítő, no meg végig kellett hallgatnom egy sorkorán sem szakzsargont arról, hogy s mint vitelezze ki az öltögetést. Emlékszem.
Nincs következtetésem, nincs magyarázatom, nem is kell.
Ahogy minden gyerek, minden világrajövetel más. Függetlenül attól -nagyrészt-, hogy hol, milyen körülmények között zajlik. A véleményem az, hogy a fejünkben dől el ez is.
Mesélek még:
Egy ismerősöm, vallási okokból választott kórházat. Olyan intézményt keresett, ahol előzetes egyeztetés és az aláírása otthagyása után megígérték neki, még extrém helyzzetben sem kap vért.
Erre császárral jött világra az első gyermeke.
Az őt követő kettő gyerkővel, jószerével alig értek be a kórházba, már kint is voltak, noha előzetesen azt mondta az orvos: császárra készüljön. Mire a fejébe vette, ő nem akar újra császárt!
...
No. Hát így.
Eredetileg párhuzamot akartam húzni a kádban-, ill. a vízmentes szülésélményem között, és úgy elmesélni.
De nincs párhuzam, sem különbség. Ez utóbbi talán és csupán a körülöttem érzékelhető tér halmazállapotában volt.
Párhuzam? Megszülettek.
Tény még, hogy itt nincs feltétlen metszés (szererncsére nem volt részem benne), sem oxitocin, a fájdalomcsillapítás fel sem merült, hogy a vajúdó elmehet egy lazító, enyhet hozó pancsolásra (ami az első alkalommal valóban hozott némi enyhülést), az apa végig bent lehet minden kötény, kesztyű, meg lábzsák nélkül, hogy itt, normál, komplikációmentes esemény esetén, az újszülött egy pillanatra sem kerül ki az anya látómezejéből, és a továbbiakban is maga dönthet az eldöntendők jelentős részében. Például: maga mellet akarja-e tartani a babáját, vagy sem. Hogy szeretné-e lefürdetni, vagy csak nedves kendővel törölgeti, míg a köldökcsonk le nem esik (itt ez utóbbit javasolták), hogy nincs alkoholos, nem-tudom-milyen lemosás a köldöksebre, csak csíramentes hintőporral szórás minden peluscserénél... etc.
...és bármennyire is hahotázok, mikor egy-egy hatodrangú amcsi filmben idétlenül liheg a szülő nő -a valóságban, helyesen alkalmazva tényleg működik, működött az a bizonyos légzéstechnika...
*felhívnám a figyelmet: nem hosszú órákat írtam!
...aztán elhangzott a kérdés: nálatok is leszíjjazzák az ember lányát vajúdás/szülés közben?
Nem tudhatom, máshol hogy, s mint, de ahol a srácok jöttek a világra, ott nem. Viszonylag szabadon jártam -keltem, aszerint, amit jónak éreztem.
Ezzel a második körben kicsit vissza is éltünk. A felvétel után nem gyötörtek különösebb vizsgálatokkal, csak azzal az egyel, majd mert a vizsgálat szerint soká lesz még itt gyerkő, tán holnap, vagy csak aztán, kedvesen, de határozottan sétálni küldött bennünket a szülésznő. (Nem, orvost csak baj esetén látsz és fogadni is csak a tehetősebbek fogadnak. ...és ahhoz a szülésznőhöz kerülsz, aki épp bent van és ráér -úgymond. Ezért volt, hogy M. születésekor három egymást váltó szülésznőhöz, A. világrajötténél kettőhöz volt szerencsém.)
No, elmentünk. Mindjárt be a városba, egy fagyikehelyre. Sétáni nem sétáltunk, mert azt a gyakori méhösszehúzódásoktól nem lehetett. Mikor visszaértünk és a sétáltak? kérdésre meséltük a fagyizást, kiderült, hogy ő a kórház parkjára gondolt...
***
A helyzet az, hogy amikor az elsőszülött ifjút vártuk, rengeteg rémtörténetet meséltek, olvastam .
Valahogy megtaláltak. Hallottam iszonyú kínokról, véres horrorszülésről, kiforduló méhről, születési rendellenességről, ...stb.
A kínokról: Veszélyeztetett terhes titulust kaptam (egyébként mindkét alkalommal), egy remekül időzített fertőzésnek köszönhetően (a kórházi vizsgálat során tettem szert rá -ez úton is köszi a szaktudásért!) túl sok volt a magzatvíz. Ez feszítő érzéssel járt már a harmadik hónapban is, de mert azt gondoltam ez biztosan normális és egy gyerekvárás miatt nem nyafogunk, hisz ez remek dolog, nem is derült ki azonnal és a későbbiek során gyakori méhösszehúzódással és magnéziumszedéssel járt, ill a korai szülés kockázatával.
Oda kellett figyelnem, nem foglakoztattak olyan apró-cseprő dolgok, hogy teszem azt, majd egyszer ki is szeretne jönni, hisz arra figyeltem, hogy maradjon csak odabent minél tovább.
Szóval a rémtörténetek remekül megtaláltak, nagyjából olyan elképzeléseim voltak
Aztán M., bár sok-sok* óra elmúltával, de világra jött, érdekes volt, hogy jah, csak ennyi!? Lévén, hogy én valami eget-földet rengető poklora számítottam...
A.-nál sem vártam különösebben semmit. Annál a terhességnél is az volt a fő gondom, hogy nehogy előbb... és csak egészséges legyen. A 10. hét körül derült ki, hogy pajzsmirigy probléma nehezíti a terhességet -egyébként ez még mindig keserít.
***
Hol is esett le az a fonal? Jah!
Azért nem volt bennünk veszélyérzet, mert leszögezték, még több nap lehet vissza A. érkezéséig, no meg M. születéssénél is elhúzódtak a dolgok, gondoltam is, hogy van idő.
Persze nem voltam akkor sem naív, sem pedig ostoba. Fel sem merült bennem, hogy minden szülés azonos módon zajlik, csak úgy gondoltam, mégis lehet még idő, pláne, hogy a szülésznő ilyen meggyőzően állítja.
Fagyizás után visszamentünk, majd hálóingbe bújtam, többször zuhanyoztam és az ilyenkor szokásos mókával múlattuk az időt és vártunk. Vacsoráztam. -Jah, mert itt azt mondják kell, különben nem lesz erőd... Ellentétben otthonnal, ahol nem igazán hagyják enni a mindjártanyukat. (Úgy hallottam, ez a bevett szokás, meg a beöntés, gátmetszés, borotválás, amik közül itt semmi...legalábbis abban a kórházban, ahol én vendégeskedtem)
Kicsit később újságoltam, elhasadt aminek kell, de valamiért a víz nem folyt és mert nem akart a szülésznő viszgálattal gyötörni, bizony aligha hihette, hogy itt az idő. (Addigra már beékelődött A. feje búbja -mint később a sz.nő érvelt bár nekem hiába, mert én már a történések idején is tudtam.)
Válaszul felajánlotta: lazításképp menjek egyet alámerülni: enged nekem a gigakádba langyos vizet. A rövidke folyosón számtalanszor le kellet guggolnom, mert egyszerűen nem bírtak a lábaim, én meg lábon a görcsöket...
Ahogy a lábujjam a vízbe ért, éreztem, hogy indul a mandula és mondtam is, hogy most.
Mire a sz.nő a sokadik mostomra is makacsul hajtogatta, hogy az nem létezik! Ekkor belenéztem D. szemébe és már magyarul mondtam, hogy tudom, hogy most
Ő elhitte, majd rövidesen a makacskodó is kénytelen volt, mert pikk-pakk ott volt a vízben a Kisember a maga nyugodt, édes illatú, lebegő valóságában. -A rezidens doki meg a könnyeivel.
M. hosszan helyezkedett, többet váratott magára. Egy tatami szerű matracon született, az orvos a vajúdás alatt alig pár percet volt bent, míg kivárta nem-e lesz baj belőle, hogy M. búgócsigásat játszik odabent; majd míg azon helyre öltögetett egy mercédesjelet (ő mondta).
A. gyors volt, mint a villám, cserébe intenzív emléket hagyott. Vízben született, de csak véletlenül -mint meséltem. A felgyorsult események miatt hívták az orvoskát, aki oda is ért és láthatta ahogy D. az imént víz alól kiemelt csemetét, elvágja tőlem. Nem is hagyta szó nélkül: ez olyan szép és letörölte a könnyeit (Ezt hiteles forrásból tudom: D. mesélte.)
Majd megjelent öltögetni is, de kis híján felrúgtam, mikor a szülésznőtől megkérdezte, hogy is kell fogni a tűt?! A két születés-élményt összevetve, ez volt a legrosszabb élményem. Egyrészt elfelejtette kivárni, míg hat az érzéstelenítő, no meg végig kellett hallgatnom egy sor
Nincs következtetésem, nincs magyarázatom, nem is kell.
Ahogy minden gyerek, minden világrajövetel más. Függetlenül attól -nagyrészt-, hogy hol, milyen körülmények között zajlik. A véleményem az, hogy a fejünkben dől el ez is.
Mesélek még:
Egy ismerősöm, vallási okokból választott kórházat. Olyan intézményt keresett, ahol előzetes egyeztetés és az aláírása otthagyása után megígérték neki, még extrém helyzzetben sem kap vért.
Erre császárral jött világra az első gyermeke.
Az őt követő kettő gyerkővel, jószerével alig értek be a kórházba, már kint is voltak, noha előzetesen azt mondta az orvos: császárra készüljön. Mire a fejébe vette, ő nem akar újra császárt!
...
No. Hát így.
KIEGÉSZÍTÉS:
Korábban kérdés volt a vízben szülés.Eredetileg párhuzamot akartam húzni a kádban-, ill. a vízmentes szülésélményem között, és úgy elmesélni.
De nincs párhuzam, sem különbség. Ez utóbbi talán és csupán a körülöttem érzékelhető tér halmazállapotában volt.
Párhuzam? Megszülettek.
Tény még, hogy itt nincs feltétlen metszés (szererncsére nem volt részem benne), sem oxitocin, a fájdalomcsillapítás fel sem merült, hogy a vajúdó elmehet egy lazító, enyhet hozó pancsolásra (ami az első alkalommal valóban hozott némi enyhülést), az apa végig bent lehet minden kötény, kesztyű, meg lábzsák nélkül, hogy itt, normál, komplikációmentes esemény esetén, az újszülött egy pillanatra sem kerül ki az anya látómezejéből, és a továbbiakban is maga dönthet az eldöntendők jelentős részében. Például: maga mellet akarja-e tartani a babáját, vagy sem. Hogy szeretné-e lefürdetni, vagy csak nedves kendővel törölgeti, míg a köldökcsonk le nem esik (itt ez utóbbit javasolták), hogy nincs alkoholos, nem-tudom-milyen lemosás a köldöksebre, csak csíramentes hintőporral szórás minden peluscserénél... etc.
...és bármennyire is hahotázok, mikor egy-egy hatodrangú amcsi filmben idétlenül liheg a szülő nő -a valóságban, helyesen alkalmazva tényleg működik, működött az a bizonyos légzéstechnika...
*felhívnám a figyelmet: nem hosszú órákat írtam!
Sümegi hétvége
avagy, ha nem szereted a kritikát, akkor is olvasd végig... vagy ne, ahogy kedved tartja.
A készülődésről meséltem, hogy Anyu nagyon, jómagam meg vegyes érzelmekkel vártam azt a pénteket. Sokat rontott a hangulatomon és az utazni vágyásomon, hogy péntekre virradó éjszaka folyamán kétszer ébredtem a sikítozó, majd nehezen megnyugtatható A. úrfi beszámolójára: meghaltál anya!
Ébren viszont állította, hogy nem emlékszik mit álmodott és repesett a boldogságtól, hogy hármasban töltik majd az apával és M.-el a hétvégét.
(Itt még megjegyzem, hogy előzőleg vettem körömlakkizét. Lakkot. Én!
...hogy eltüntethessem a bal lábam gyönyörű, éjjfekete nagylábujjkörmét, vagyis a színét, hát persze. Katasztrofális eredménnyel, de hiszitek vagy sem, kutyát sem érdekelte az én éjjfekete díszem.)
...
A hotel recepcióján egy meglehetősen arrogánsrátarti nőszemély fogadott minket. A tájékoztatás jelentős részét egyszerűen nem hallottuk, pedig igazán kinyithatta volna rendesebben is a száját beszéd közben -ha már egyszer úgy olvasta az ezek szerint megjegyezhetetlen, pár sornyi mondókáját...
A kulcsot némi grimasszal és azzal a megjegyzéssel csapta a pultra, hogy mivel a szobánk már elkészült, el is foglalhatjuk. (Gyanítom, fizikai fájdalmat okoztunk neki a 20 perccel korábbi érkezésünkkel) Egyébként igazat mondott, valóban kész volt már a szoba. Vagy három hete biztosan.
A pormacskáknál zavaróbb volt a hideg. Bár mindenképp plussz pontot ért, hogy ezen lehetett segíteni. /Szombat estére egész elviselhető lett a szoba hőmérséklete.
Sokkoló volt még, hogy valamilyen tévedés folytán nem zuhanyzó, hanem fürdőkád volt a fürdőszobában -és ezt a vonalat gyorsan ejtem is...
De ugye, nem a szobáért mentünk.
Az étel finom volt és bőséges. Bár ott is esett egy kis gikszer. Kétszer.
Anyu még épp, hogy csak a szalvétájáért nyúlt, mikor egy arra járó kötényes, szó nélkül elemelte előle a tányérat.
Esetlen egy kritika! Hm?
Valójában remekül éreztük magunkat. Csodás volt a szauna, a mendencék, az étel ééés...
a lovasbemutató (ahogy azt az ismertetőben nevezték). Ne nevess!
Bár mi az elutazásunk előtt ezen jókat kacaráztunk, ugyanis azt gondoltuk, valami erőtlen produkcióban lesz majd részünk. Az interneten olvasott vélemények túlzónak tűntek -kicsit olyan szaguk volt, mintha belső emberek írták volna...
...hát nem!
Már maga az épület is, ahová vezettek minket a vitézek: egy föld alá hantolt hatalmas kifutó, hosszan elnyúló, fűtött (!) padsorokkal, meglepett bennünket.
A lelkes, összehangolt csapat magával ragadott minket, vörösre, dagadtra tapsoltuk a tenyerünket az egy óra alatt. Fergeteges volt!
Viszont most gyorsan elharapom a nyelvem... Inkább menjetek el, nézzétek meg magatok!
A bemutató után, vacsorát is kaptunk. Korabeli lakomának harangozták be ezt a közös, disznótoros, ötágú-villás étkezést. Bár nem vagyok különösebben rajongója a disznótorosnak, de nem maradtam éhes.
Nagyon szeretem a hegedűszót, így örültem nagyon a prímásnak, aki jólelhúzta a nótánkat megdanoltatott minket.
Hamarosan visszamegyünk az úrfiakkal is. Ezt látniuk kell!
Jajj, hát csak megmutatom milyen levélkét csúsztatott M. a táskámba azzal, hogy csak ott nyithatom ki:
Sajnos a műsorról nincs kép. A masina alkalmatlannak bizonyult ilyen képek készítéséhez, no meg inkább tapsoltam a vacakolás helyett, így kénytelenek lesztek, pusztán a szavamnak hinni.
A lakomán -többek között-, egy olyan házaspár asztalánál ültünk, aki már tizenkettedszer látogattak vissza. Ők mesélték, hogy ez a létesítmény: ugye a hotel, a csárdával és a domb alá rejtett kifutóval együtt, egy család kezében van, a kiszolgáló személyzet pusztán és alig hatvan fős...
Miután visszaértünk a lakomára, beültünk még egy kapucsínóra a hotel bárjába és letaglózott a felismerés, hogy a lovasbemutatómókamikije felkonfja és az egyik vitéz is pincérként is ténykedik a gépezetben.
Aki pedig nem hiszi...
A készülődésről meséltem, hogy Anyu nagyon, jómagam meg vegyes érzelmekkel vártam azt a pénteket. Sokat rontott a hangulatomon és az utazni vágyásomon, hogy péntekre virradó éjszaka folyamán kétszer ébredtem a sikítozó, majd nehezen megnyugtatható A. úrfi beszámolójára: meghaltál anya!
Ébren viszont állította, hogy nem emlékszik mit álmodott és repesett a boldogságtól, hogy hármasban töltik majd az apával és M.-el a hétvégét.
(Itt még megjegyzem, hogy előzőleg vettem körömlakkizét. Lakkot. Én!
...hogy eltüntethessem a bal lábam gyönyörű, éjjfekete nagylábujjkörmét, vagyis a színét, hát persze. Katasztrofális eredménnyel, de hiszitek vagy sem, kutyát sem érdekelte az én éjjfekete díszem.)
...
A kulcsot némi grimasszal és azzal a megjegyzéssel csapta a pultra, hogy mivel a szobánk már elkészült, el is foglalhatjuk. (Gyanítom, fizikai fájdalmat okoztunk neki a 20 perccel korábbi érkezésünkkel) Egyébként igazat mondott, valóban kész volt már a szoba. Vagy három hete biztosan.
A pormacskáknál zavaróbb volt a hideg. Bár mindenképp plussz pontot ért, hogy ezen lehetett segíteni. /Szombat estére egész elviselhető lett a szoba hőmérséklete.
Sokkoló volt még, hogy valamilyen tévedés folytán nem zuhanyzó, hanem fürdőkád volt a fürdőszobában -és ezt a vonalat gyorsan ejtem is...
De ugye, nem a szobáért mentünk.
Az étel finom volt és bőséges. Bár ott is esett egy kis gikszer. Kétszer.
Anyu még épp, hogy csak a szalvétájáért nyúlt, mikor egy arra járó kötényes, szó nélkül elemelte előle a tányérat.
Esetlen egy kritika! Hm?
a lovasbemutató (ahogy azt az ismertetőben nevezték). Ne nevess!
Bár mi az elutazásunk előtt ezen jókat kacaráztunk, ugyanis azt gondoltuk, valami erőtlen produkcióban lesz majd részünk. Az interneten olvasott vélemények túlzónak tűntek -kicsit olyan szaguk volt, mintha belső emberek írták volna...
...hát nem!
A lelkes, összehangolt csapat magával ragadott minket, vörösre, dagadtra tapsoltuk a tenyerünket az egy óra alatt. Fergeteges volt!
Viszont most gyorsan elharapom a nyelvem... Inkább menjetek el, nézzétek meg magatok!
A bemutató után, vacsorát is kaptunk. Korabeli lakomának harangozták be ezt a közös, disznótoros, ötágú-villás étkezést. Bár nem vagyok különösebben rajongója a disznótorosnak, de nem maradtam éhes.
Nagyon szeretem a hegedűszót, így örültem nagyon a prímásnak, aki jól
Hamarosan visszamegyünk az úrfiakkal is. Ezt látniuk kell!
Jajj, hát csak megmutatom milyen levélkét csúsztatott M. a táskámba azzal, hogy csak ott nyithatom ki:
Sajnos a műsorról nincs kép. A masina alkalmatlannak bizonyult ilyen képek készítéséhez, no meg inkább tapsoltam a vacakolás helyett, így kénytelenek lesztek, pusztán a szavamnak hinni.
A lakomán -többek között-, egy olyan házaspár asztalánál ültünk, aki már tizenkettedszer látogattak vissza. Ők mesélték, hogy ez a létesítmény: ugye a hotel, a csárdával és a domb alá rejtett kifutóval együtt, egy család kezében van, a kiszolgáló személyzet pusztán és alig hatvan fős...
Miután visszaértünk a lakomára, beültünk még egy kapucsínóra a hotel bárjába és letaglózott a felismerés, hogy a lovasbemutató
Szorgalmasak, helyesek és lelkesek. ...ill, ha megengeditek nekem, hogy egy kicsit szentimentálisan megjegyezzem: hamisíthatatlan, piros-fehér-zöld szív dobog valamennyiük mellkasában.
A gikszerek így a végére, valahogy elhalványultak -érzitek-é?
Aki pedig nem hiszi...
Olyan
jót nevettem >>>ezen<<<, majd a >>>folytatásán<<< is.
Vérmérsékletetek szerint derüljetek ti is, vagy fogjátok a kobakot!
Vérmérsékletetek szerint derüljetek ti is, vagy fogjátok a kobakot!
Libabőr
Ezt most láttam a pofakönyvben és muszáj izibe megosztanom.
Nem tudom honnan... és hogy pontosan kik ők, de csodásak!
Hallgassátok meg!
Il Volo -'O Sole Mio
Nem tudom honnan... és hogy pontosan kik ők, de csodásak!
Hallgassátok meg!
Il Volo -'O Sole Mio
A faragó-ügy
Tény: a fiam sírt ma az iskolában.
Mert egy elsős lurkó eltörte a faragóját.Múlt héten a radírját törte ketté, de ez most nem szerves része a történetnek.
Az is tény, hogy mikor megvettük megbeszéltük: nagyon fog vigyázni rá, mert ilyet, max. évente egyszer bír el a biztosítékom...
Amikor a technikatanár ráeszmélt a helyzet súlyosságára, tárgyalásokba kezdett a hüpögő úrfival az új, a tanerő által pótolandó faragó színéről. Mire megegyeztek az eredetiben, a kedélyek is megnyugodtak.
Ok.
De most mi a csudát csináljak?
Mert egyrészt, baromi rendes dolog tőle, hogy pótolni szeretné, de nem ő törte el. Bár, az ő felügyelete alatt... Vajon eztért szeretne venni helyette?...és a múlt heti radír-affér is az ő óráján történt...
Menjek be és biztosítsam róla, hogy semmi baj, hagyja csak?
Meg arra is kíváncsi lennék, mi az ördögöt gondolhat rólam, hogy a gyerek elbőgi magát, mert eltörött ahülyefaragó, és most anya mérges lesz?
Azt talán, hogy lesüvöltöm az úrfi fejét ahülyefaragó miatt?
Ez különben is akkor volt ügy, mikor megvettem.
Elsőben volt neki kettő. Mindkettő elfogadható áron került hozzánk, az úrfi által kiválasztott színben, príma desing-al. Épp csak faragni nem lehetett egyikkel sem.
Aztán megvettem ezt, mert faragó, az kell...
Újonnan még D. is forgatta egy darabig, hogy mi a fityfene került rajta annyiba...Azért, csendben megsúgom, hogy ez tavasszal, még 2petákkal többe került.
M. pedig nagyon örült és vigyázott rá.
Nem, tényleg nem örülök, hogy eltörött, de az úrfi feje a hején maradt, sőt nekem még könnyeket sem hullatott, pedig a tanárának azt hüpögte, hogy júj, az anya de mérges lesz!
Nem nagyon adok arra, hogy a másik mit gondol rólam, de az, hogy egyhülyefaragó miatt tartson valaki házisárkánynak...!
Mert egy elsős lurkó eltörte a faragóját.
Az is tény, hogy mikor megvettük megbeszéltük: nagyon fog vigyázni rá, mert ilyet, max. évente egyszer bír el a biztosítékom...
Amikor a technikatanár ráeszmélt a helyzet súlyosságára, tárgyalásokba kezdett a hüpögő úrfival az új, a tanerő által pótolandó faragó színéről. Mire megegyeztek az eredetiben, a kedélyek is megnyugodtak.
Ok.
De most mi a csudát csináljak?
Mert egyrészt, baromi rendes dolog tőle, hogy pótolni szeretné, de nem ő törte el. Bár, az ő felügyelete alatt... Vajon eztért szeretne venni helyette?
Menjek be és biztosítsam róla, hogy semmi baj, hagyja csak?
Meg arra is kíváncsi lennék, mi az ördögöt gondolhat rólam, hogy a gyerek elbőgi magát, mert eltörött a
Azt talán, hogy lesüvöltöm az úrfi fejét a
Ez különben is akkor volt ügy, mikor megvettem.
Elsőben volt neki kettő. Mindkettő elfogadható áron került hozzánk, az úrfi által kiválasztott színben, príma desing-al. Épp csak faragni nem lehetett egyikkel sem.
Aztán megvettem ezt, mert faragó, az kell...
Újonnan még D. is forgatta egy darabig, hogy mi a fityfene került rajta annyiba...
M. pedig nagyon örült és vigyázott rá.
Nem, tényleg nem örülök, hogy eltörött, de az úrfi feje a hején maradt, sőt nekem még könnyeket sem hullatott, pedig a tanárának azt hüpögte, hogy júj, az anya de mérges lesz!
Nem nagyon adok arra, hogy a másik mit gondol rólam, de az, hogy egy
Montag
Szeretnék
elmenni a Tihanyi Levendula Fesztiválra!*
Tavaly nem mehettünk, mert épp akkor lapoztak, meg pakoltunk ezerrel, hogy időben át tudjunk költözni a régiből az újba, így esélyem sem volt, csak a remény, hogy egyszer...
Szombaton nagyon szeretnék ott lenni. Nagyon.
*Minden évben bebiggyesztem a naptáramba az időpontot, de most valahogy elsiklottam a bejegyzés felett. Ha ma nem lett volna Mercinél a levendulás posztés ez hihetetlen és döbbenetes, elfelejtettem volna!
Merci! Köszönet illet!
Tavaly nem mehettünk, mert épp akkor lapoztak, meg pakoltunk ezerrel, hogy időben át tudjunk költözni a régiből az újba, így esélyem sem volt, csak a remény, hogy egyszer...
Szombaton nagyon szeretnék ott lenni. Nagyon.
*Minden évben bebiggyesztem a naptáramba az időpontot, de most valahogy elsiklottam a bejegyzés felett. Ha ma nem lett volna Mercinél a levendulás poszt
Merci! Köszönet illet!
Freitag
A kifli
receptjét, Vaskalaptól kaptam. Engedélyt adott, megosztom hát, mert ezt muszáj!
De jól vigyázz! Eeezt, nem csak egyszer fogod megsütni, az tutifix!
SAJTOS TEJFÖLÖS KIFLI
A kifli hozzávalói (24db. kiflit ad, ez az adag!!!):
6 dl tej
2 dl olaj
15 dkg vaj
90 dkg liszt (nálunk más kicsit a liszt, így nekem ennyivel túlontúl lágy lett a tészta. 10dkg-al többet tettem bele, vagy volt, hogy ~1dl-rel kevesebb olajat.)
1 evőkanál cukor
1-2 evőkanál só (ízlés szerint)
1 kocka élesztő
A hozzávalókat, a kenyérsütő dagasztóprogramjára bízom, azaz csalok.
Majd, mivel csak a fél adagot sütöm meg egyszerre, három cipóra osztom, azokat egyesével kinyújtom és a tésztát négy cikkre vágom (pizzakéssel), vajjal kenés után, a "csücske" felé felcsavarom.
A kenéshez (tetejére):
1 tojássárgája + 1 evőkanál víz + 2 evőkanál tejföl (a vizet mindig kifelejtem)
Reszelt sajtot feltétlen tégy a tetejére!
Azért is szeretem ezt a receptet, mert seperc alatt elkészüla csalással ugye , no meg szinte semmi kelesztést nem igényel. Egyrészt, mert az ember pepecsel egy kicsit a kenéssel és a sajtszórással, + ha a sütőt nem melegítem elő, hanem a még hideg sütőtérbe csúsztatom, ott kínjában pik-pak megkel.
180C°-on, 20perc alatt, szép mosolygósra sül.
Köszönet a receptért, kedves Vaskalap!
De jól vigyázz! Eeezt, nem csak egyszer fogod megsütni, az tutifix!
SAJTOS TEJFÖLÖS KIFLI
A kifli hozzávalói (24db. kiflit ad, ez az adag!!!):
6 dl tej
2 dl olaj
15 dkg vaj
90 dkg liszt (nálunk más kicsit a liszt, így nekem ennyivel túlontúl lágy lett a tészta. 10dkg-al többet tettem bele, vagy volt, hogy ~1dl-rel kevesebb olajat.)
1 evőkanál cukor
1-2 evőkanál só (ízlés szerint)
1 kocka élesztő
A hozzávalókat, a kenyérsütő dagasztóprogramjára bízom
Majd, mivel csak a fél adagot sütöm meg egyszerre, három cipóra osztom, azokat egyesével kinyújtom és a tésztát négy cikkre vágom (pizzakéssel), vajjal kenés után, a "csücske" felé felcsavarom.
A kenéshez (tetejére):
1 tojássárgája + 1 evőkanál víz + 2 evőkanál tejföl (a vizet mindig kifelejtem)
Reszelt sajtot feltétlen tégy a tetejére!
Azért is szeretem ezt a receptet, mert seperc alatt elkészül
180C°-on, 20perc alatt, szép mosolygósra sül.
Köszönet a receptért, kedves Vaskalap!
Mittwoch
Mégiscsak jó!
Kezdem, az elején.
A magyar közösségi oldalra, kiváncsiskodni szöktünk be az elején, egy rokon jelszavával.
Nem akartam regisztrálni, gondoltam rongyrázás az egész, nem csinálom. Aztán bepalizott egy ismerősöm...
Még örültem is, sőt ujjongtam, mikor megtaláltam valakit, akit ismertem/szerettem korábban.
Nos, nagy csalódásoktól kímélem meg magamat, ha nem várok ettől a közösségi-mifenétől semmit!
Mindegy, túlélhető.
Aztán kezdett ellaposodni és gondoltam benézek a pofakönyvbe is, brahiból: meglátom kit találok, kit nem. Legfeljebb törlöm magam, ha megunom, innen is, onnan is.
Innen a lényeg:
Pár hete rátaláltam egy korábbi rajongásom tárgyára. Neeem, nem zenész, nem is színész, de közszereplő*, ráadásul gyerekként, mondhatni, együtt nyaraltunk.
A szomszéd sátorban laktak a családjával, felismertemén ismertem fel! és teljesen odáig voltam, meg vissza, hogy nahát, hogy Ő az...! -Rajongani már kilenc évesen is nagyon tudtam!
Aztán össze is barátkoztunk.
Majd benyaltam egy alul-felül-folyós vírust, a sziget ivóvizének mértéktelen nyakalásától, + a félig éretlen füge, ugye, ő meg jött az apró, áttetsző bogyóival és megmentette a családot a hazakullogástól. (Abban az időben, két évente adtak vízumot egy normál halandónakismerős?, szüleim élve a lehetőséggel, mindjárt három hetes kint tartózkodást terveztek...)
Ott volt a szomszédban, én meg lestem minden szavát, mert mesélt és mesélt. Imádtam!
Nos, ez az ember levelezett velem kicsit, a bokros teendői mellett és mától ismerősöm a pofakönyvben!
Ennyi a történet, bocs, hogy zavartam, de örülök és ujjongok és ezzel muszáj volt eldicsekedni!
*Geológus.
A magyar közösségi oldalra, kiváncsiskodni szöktünk be az elején, egy rokon jelszavával.
Nem akartam regisztrálni, gondoltam rongyrázás az egész, nem csinálom. Aztán bepalizott egy ismerősöm...
Még örültem is, sőt ujjongtam, mikor megtaláltam valakit, akit ismertem/szerettem korábban.
Nos, nagy csalódásoktól kímélem meg magamat, ha nem várok ettől a közösségi-mifenétől semmit!
Mindegy, túlélhető.
Aztán kezdett ellaposodni és gondoltam benézek a pofakönyvbe is, brahiból: meglátom kit találok, kit nem. Legfeljebb törlöm magam, ha megunom, innen is, onnan is.
Innen a lényeg:
Pár hete rátaláltam egy korábbi rajongásom tárgyára. Neeem, nem zenész, nem is színész, de közszereplő*, ráadásul gyerekként, mondhatni, együtt nyaraltunk.
A szomszéd sátorban laktak a családjával, felismertem
Aztán össze is barátkoztunk.
Majd benyaltam egy alul-felül-folyós vírust, a sziget ivóvizének mértéktelen nyakalásától, + a félig éretlen füge, ugye, ő meg jött az apró, áttetsző bogyóival és megmentette a családot a hazakullogástól. (Abban az időben, két évente adtak vízumot egy normál halandónak
Ott volt a szomszédban, én meg lestem minden szavát, mert mesélt és mesélt. Imádtam!
Nos, ez az ember levelezett velem kicsit, a bokros teendői mellett és mától ismerősöm a pofakönyvben!
Ennyi a történet, bocs, hogy zavartam, de örülök és ujjongok és ezzel muszáj volt eldicsekedni!
 |
| Mezítlábas Thea, akkor. |
*Geológus.
Dienstag
Tudom,...
...sokan nem szerették sem Őt, sem a zenéjét, de nekem továbbra is egy nagy kedvenc.
Ez pedig, egy nagy sikerű dalának, igazán jó feldolgozása:
Ez pedig, egy nagy sikerű dalának, igazán jó feldolgozása:
Abonnieren
Posts (Atom)