Szökő

mikor is?

Talán úgy egy hónapja lehetett, mikor az iskolai kosárlabdabajnokságról fekete kisujjal jöt haza.
No, most a változatosság kedvéért orrba gyűrték.

Edződöm.
Meglehet eljön az az idő is, mikor a délelőtti telefonhívásoktól már nem rándul mogyorónyira a gyomrom.

mivel a változatosság gyönyörködtet

havazik

ha már disznó

Disznóság azon kuncogni, milye van a másiknak. tudom jól, mert igazán semmi közöm hozzá, de ez lila!
Hupilila talicska.

Jól van, ha lila, de milyen okból választ valaki ilyet? Pláne: ugyan mivégre festették erre a színre? Megmaradt? De kérem, miből maradt meg? Előzőleg traktort festettek vele? Tyúkhálót?
Ásót? Mert Volvót biztos nem.

Fontos kiegészítés: A kuncogó szereti a szomszédot. A kutyáját nem. Kedves a szomszéd, barátságos, figyelmes, jóra való, csak a talicskája lila.
A kuncogásért ezennel megkövetem!

tavaszi

Ma hajnalban, mint a héten eddig D. vitte a buszhoz az úrfit.
Még utánuk szóltam az ajtóból, figyeljék a tavaszi csivitelést, ne kerülje el a figyelmüket minden szépséges részlet...
D. huncut mosollyal a frissen borotvált bajsza alatt : - Mi férfiak érzéketlen disznók vagyunk.
M. kuncogva fülel, aztán: - én már korábban hallottam.
T.: - M. figyel, látod, ő finom.
D. hahotázva: Iiigen, ő fiiinom... érzéketlen disznó.

vigyázzatok!

Gyakran beszéltünk róla, hogyan kell átkelni az úttesten, hogy körül kell nézni, futni felesleges, nem is kell, körültekintés, higgadság, nem matatni a telefonon... stb.
Úgy szeptember kürül volt utoljára téma, meg ma reggel.

Az előbb hívott, hogy késve indult a busz. Késve, mert nem sokkal az indulás előtt nagy fékezésre lettek figyelmesek és hogy egy autó előtt két gyerek feküdt, távolabb gazdátlan cipő.
Hamar megérkeztek a mentősök, a rendőrök...
Az egyik gyereket elvitték a mentővel, a másikat nem.  

Ott feküdt az autó előtt, anya...




https://anagykekseg.wordpress.com/2016/01/25/takarasbol-szuloknek/

elkerülhetetlen

vagy megkerülhetetlen

A kutya kedves, maradandó barát, nevel, de elkötelez, felelősség és követel.
Bent a házban nem lehet. Neki sem lenne jó, nekünk sem. Kint szintén nem lehet, mert nincs kerítés, sem a szomszéd kutyának fegyelme.
A macsra ugyanez, meg hamár, hát kutyát szeretne.
A belső mondológom hosszú, zavaros, ráadásul soha nem kerül pont a végére, mindig akad egy de.
Csórikámnak meg maholnap nem tudok a szemébe nézni, úgy sajnálom, hogy ezt képtelen vagyok megadni neki.

Az elmúlt években addig lavíroztunk az érvek és ellenérvek útvesztőjében, mígnem és talán, úgy tűnik boldog, sugárzóan boldog lenne egy aranyhörcsöggel.

D. még édes tudatlanságban.

ír, írok

Már akkor érdekelt mikor még blogja sem volt. Időnként rákattintottam az adatlapjára, hátha. Vártam. Hátha a maga ( az én, az én! örömömre ) örömére is megszólal és elkezd végre mesélni.
Azt éreztem a hozzászólásaiból -mert így ismertem meg, másnál írt pár gondolaton keresztül-, sőt, kiviláglott, hogy ő érdekes és remek mesélő.
Fel ugyan hozzám nem iratkozott, de aztán jött olvasni, hozzászólni, hű, de örültem neki!
Igazán nincs is mit magyarázni, egyszerűen odanéz az ember és elveszik ha ilyet talál, de keresni nem kell, hiszen valahány írás kerek, ízes, színes és illatos.

( ... ) tökéletesen tisztában vagyok a képességeimmel, ezért is nem írtam sokáig, merthát b.sszus, no.
De nem azért vágtam bele már akkor sem, mert mittudomén mit képzeltem magamról, egyszerűen kedvem volt hozzá, amit a kiválót ismerve sem vesztettem el és az alapgondolat egyébként is a nyelv gyakorlásáról szólt. Nem akartam az a jól ismert, külföldön élő magyar lenni aki elveszti még azt is, amilye magyarból volt, a német meg úgysem lesz soha olyan, mint amilyennek szeretné és a végén egy hibbant őszhajú lesz aki se németül se magyarul nem találja a szavakat, egy hebehurgya kevert nyelvvel a hóna alatt távozik a naplementébe, a háta mögött vihogó, ha szerencséje van, csak összesúgó ismerősökkel.



A szerénysége persze nem hagyná, hogy rögtön magára gondoljon, de az első sorok, a link, meg hogy ma is szóba került a véleményem, már tudatták vele: róla beszélek.

A "nesze" kiváló végszó lenne egy óvodástól.

Biztos időjárásváltozás lesz,

mert megint kóválygok itt reggel óta mint az a bizonyos gólyaf.s a levegőben. Fiatalabb már nem leszek.

Délután másfél órát vártunk az ügyeleten, mire fogadta a fekete-virsliujjút  egy orvos. ( M. szemében láttam a kívánságot, hogy azonnal húzzunk innen, mikor egy férfi félig lógó, a sebéből több egység vért eregető ujjal és falfehér arccal jelent meg a váróban. ) Bár azért mentünk, röntgenről szós em lehetett: szégyenlős mosollyal célozgattak rá, hogy jah, a röntgen az sajnos még nem működik, majd a csendes, egyébként magyar doki megtette azt, amit előző nap már magam is, végigtapogatta és mozgatta az összes szóbajöhető csontocskát az egyébként ezt rém fegyelmezetten tűrő úrfi kezén és eljutottunk addig, hogy kötést azt azért kap és másnap ( ma ) azért és a biztonság kedvéért leszünk szívesek visszafáradni a talán működő röntgenhez.
Szépen sínbe tették, mire felkerült volna az í-re a pont, a kötésre a ragasztó, beesett egy félig zavart nővérke, hogy időnként már hajlandó lőni a röntgen, esetleg elkészülhetne mégis az a felvétel.
Kötés, sínestől le, a nővér az elképedt feketeujjúval balra el...
Még repedés sincs, hálisten, de a sínt egy hétig méltóztatik az úrfi viselni, aztán finoman, kíméletesen lehet újra használatba venni, de legalább kettő, vagy három hétig mellőzni a tesiórákat, pláne az edzést.
Beugrottunk az edzőhöz, kesergett, hogy nem az ő felügyelete alatt történt a dolog. ( Biztos hatalmában áll az ilyen gikszerek kivédése, no jól van, hiszen viccelt, látszott, hogy aggódik a játékosáért. )

Az este, ill az inokolatlanul nagynak tűnő sín megannyi kacagtató szitut szült. Potyogtak a könnyek míg vetkőzött, míg fűrdőt vett, majd öltözött és kitalálta mit vegyen fel ( mibe fér el a bumszli ), a táskapakolásnál nem kacagott, viszont jó volt látni a már majd elfeledett jóhavert, az összeszorított ajkai közül kikandikáló koncentrálós nyelvcsücsköt.

ha egyszer elkezdek mesélni

Hazaért. Jó előre szólt már telefonon, hogy a kulacsát elhagyta ( nincs új a nap alatt, múlt héten A. hagyta el az övét ) és hogy kétszer is rosszul nyúlt bele a labdába, a bal keze kicsit sz.rul néz ki, de nem fáj.  ( ... )


A kisujja a duplája a másiknak, a színe valahol félúton a haragos kék és a lila között, de mozgatja és állítja nem lesz baj, tutibiztos nem törött el ( = angolt akar tanulni, nem a balesetin ülni órákig de abba nagy kegyesen beleegyezett, ha holnap is ilyen randa lesz, elvihetem - ha olyanabb randa akkor is? ).
A hüvelykjét még nem említettem: a körömágya nem látszott az odaolvadt vértől. De az legalább nem fáj. Nem annyira mint a kisujja.