Furcsa

 újra itt lenni és írni.

De csak a felület, maga a tevékenység ismerős és kedves. Mindazonáltal szükségét is érzem.

Anélkül, hogy megnézném pontosan mikor szakadt félbe a rege, úgy hiszem azóta lett teraszunk, cseréltünk le dízelt benzinesre (ezek miatt jajgattam párszor itt), éltünk meg gyarapodást (M. főiskolára jár, A. jövő tavasszal érettségizik, lett egy kedves, okos szőrgyerekünk is) és veszteségeket (gyerekkori barát ment el, évfolyamtársak és az apám). Mindig van miről mesélni.

Láz

M.

Két napja, Harry Potter lázban ég az úrfi. Nem túlzok.
Ezzel kel és fekszik, a napi 7-8 étkezés leredukálódott háromra, mert eszébe sem jut, hogy valamikor enni is kéne -nekem is, egyébként; úgy főzök, hogy közben bociszemekkel nyomkodja  a kezembe a könyvet; a ruhákat, amiket kedden ki akartam mosni, most lögyböli másodszor a gép, mert először bennfelejtődött...; a kávémat is úgy iszom, hogy közben majd megfulladok, mert úgy néz rám: idd már, no!     meg: mi lesz már?

Tény, hogy a suli végeztével kitaláltam egy jutalomrendszert, amiben a díj, minden harmadik történet (az olvasókönyvei valamelyikéből) elolvasása után, egy fejezet H.P.
Persze arra nem gondoltam, hogy a kis csimotát elkapja a gépszíj és egyeltalán nem is kell neki ösztöke az olvasáshoz...
Viszont, ő nem felejt és bár halványlila gőzünk sincs már mennyit olvasott eddig, a jutalom megjár, olvasni kell.   ...és azért nem ő, mert megígérted anya, hogy te olvasod!!! 
...és azért mindjárt az egész első könyvet, mert, ugye, nem tudjuk a teljesített mennyiség, mennyi is volt.
Így kedd este óta a kiszáradás szélén állok (a kávét még valahogy fehörpintem, de egyebet inni hogyan, ha kinézi a számból, meg nem enged maga mellől, közben meg csak) olvasok és olvasok, meg válaszolok a megszámlálhatatlan felmerülő kérdésre, hogy most hogy- és mi lesz, mikor, ki, miért?

Közben felmerült egy apró galiba.

Ott van mindjárt az utcanév, ahol H.P. felnőtt: Privet Drive. ugye.
Németül olvassuk a könyvet, ott a cím: Ligusterweg 4.
Az egyik kedvenc karakter: professzor McGalagony, a német változatban McGonagall.
Mógus professzor - Professor Quirrel.
Az iskola: Roxfort úgy -Hogwarts emígy.
Abszol út -Winkelgasse.
A házakról nem is beszélve, no meg Crak és Monstro... (Crabbe, Goyle)!
A tegnap esti meglepetést mindenképpen Hermione és Piton neve okozta:  Hermine és Severus Snape a német változatban.

A bibi pedig nem más, hogy mivel már előzőleg ismerték a fiúk a karaktereket és néhány egyéb nevet a történetből, M. folyton értetlenkedik, meg javítgat, hogy pl. nem Gryffindor, hanem Griffendél.     ..látom anya, bizos elírták...

Hadd keverjem ide a múlt heti sárvári fürdőzést, ahonnan hazafelé tarva egy igen komoly problémát boncolgattunk, nevezetesen: hogy fogja ő elmesélni a társainak, hogy hol úszkált és csúszdázott, mert ők nem értik azt a nevet, hogy Sárvár? Nem baj, majd azt mondja, hogy Matschburg-on járt!

Itt szépen elmagyaráztuk, hogy helységnevet, személynevet nem, vagy csak nagyon ritkán...
Hosszan. Elfogadta.
Ezek után, magyarázzam meg az ifjoncnak, hogy a történetünkben Hermione, hogy lett a német változatban Hermine.

Megtörtént. Él.vez.tem!
De, még csak az első kötetnél tartunk -nincsenek illúzióim.


Hogy most hogy szabadultam?
A további H.P. könyvek után kutatok a neten éppen, mert múlt héten, a helyi könyvesboltban elhagyott az erőm, a 29-34peták/kötet-et látván...


A.
Érdekes firma.
Tegnap reggelre, úgy féltucatnyi szúnyogcsípés tarkította a bal alkarját. Hozta a fürdőszobájuk fiókjában felejtett, bárányhimlőre kapott ecsetelőt, hogy ő újra pöttyös, kenjem be!
Nehezen győztem meg.

Múlt éjjel, a legmélyebb álmomból ébresztett azzal, hogy a felhők beszélgetnek odakint, ő nem tud tőlük aludni, beszéljem meg velük, hogy csönd legyen!
Egyrészt, baromi nehezen tértem magamhoz, először nem is értettem min háborog, majd meg magyarázzam meg, hogy nem tehetek ellene.
Aztán varázspálcákról beszélt... pedig ő csak bele,-belehallgat a felolvasásba.

Végül mellettem feküdt le. Azért nem írom, hogy aludt, mert vagy két órán át méricskéltem a lázát, mert váltig állította, hogy ő beteg lesz, mert pöttyei vannak, mérni kell, nem-e lázas és hozzak inni, mert akkor nem szökik fel a láza, ...meg a felhők meddig fognak még beszélgetni...?






M.-nek gyanús lett a sok gépelés -lebuktam. Megyek olvasni.
A. meg éhes - mint mondja.
Egy levelet is meg kellene írnom, meg nem megy ki a fejemből, az Ifa megy a hegyen...

Hol vagy ilyenkor D.??? (!!!)

Az egyszeri lyány esete...

Hajdanában, danában, a másodszülött úrfi első karácsonyára, az egyszeri lyány, kapott az Édesanyjától, egy kenyérsütő masinát. A lyány igyekezett örülni, dehát, nem tudott. Egyre csak azon főtt a kobakja: hát már most még ezt is nekem kell csinálnom? De nem csinált hosszú arcot, csak jó képet vágott, bár a mindent látó anyai szemek átláttak a csinált derűn. Bíztatta is a lyányt: ne búsulj, egyszerű, meglásd szeretni fogod!
...és lőn!
Alig pár hónap elteltével, a kis család és főleg a lyány, már létezni sem tudott a csodamasina nélkül. A lyány, nem sütött benne: csalt. Dagasztott benne/vele. Meggyúratott a szerkezettel mindenfélét. Kenyeret, kalácsokat, buktát, fánkot, mééég pogácsát is.
De, mint az hamar kiderült, a szerkezet nem ilyen: minden napos használatra készült. De nem ám! -Ja, kérem, mert mint tudjuk, minden csoda három napig tart, történetünkben sem lehetett másképp.-
Hamar, alig 7 hónap után kilehelte a lelkét, a tésztákban forgács és különös, olajos pacák képében.
De persze a lyányt sem ejtették a fejére, a garanciaidő kihasználásával egy igen hosszan elnyúló huzavona végesztével, kicseréltette a masinát.     Ja.     Aztán, még háromszor, mert hat-nyolc havonta újra és újra jelentkezett ez a lélek-kilehelősdi.

...és itt álljunk meg egy pillanatra a mesélésben, mert azt muszáj még tudnia a kedves hallgatóságnak: hogy mi módon tehetett szert a lyány, a cserékre.
'Tudnillik', ha a lyány lovagias párja kívánta kicserélni a csodamasinát, egyedül, bizony senki isten fiának nem esett meg rajta a szíve! Nem bizony. Dúrván elhajtották, vagy alkatrészcserét súlyos sommáért kínáltak.
Ha viszont a népes család (4fő) jelent meg krokodilkönnyes, boci szemekkel, térdenálva-könyörögve na jó, ez erős ferdítés és azt bizonygatva, nem élet az élet csodamasina nélkül, bizony, azonnal kaptak másikat, vadonás újat!

A történetünk, (tegnapelőtt) új fordulatot vett: a kenyértésztában ismét feltűntek, a sajnos már jól ismert, fémforgácsos pacák, szám szerint kettő. De azt a lyány eltávolította, majd a tésztát kenyérkének megsütötte. Ám a kenyérke csúnya véget ért, méghozzá  a ház urának keze által: a kukában puffant. Mert a megszegésnél, újabb csúnya foltok kerültek elő...
Ember bemérgedt: megoldás kell! A világot behálózó információ-hegyek alól kívánt, célszerszámot (dagasztógépet) felkutatni. Közben szembesült a lyány, már régen megtapasztalt nyakasságával... Bezony.
Találtak csoda-csoda masinát, de az aranyak számát nézve -már amit érte adni kellett volna- egymásnak feszültek...

az érvek... persze. (Mit gondolt a kedves hallgatóság?)
Aludtak rá egyet. Másnap reggel, pirkadatkor (mesében szabad túlozni nem?), lyány elment bevásárolni, a gavallér Ember pedig haladékot kért, míg a lyány hazaér és döntést ígért.

A lyány, ilyen szempontból, lágyszívűnehezen terhelhető. Mert ugye, kellene a gép. Legyek már pontos: nem kellene, hanem szükség van rá. A bajság ott van, hogy van meggyőződése arról, melyik lenne a megfelelő. De annak, tarisznya arany az ára. Ha ragaszkodik hozzá, Ember bús lesz. Ha nem, akkor meg az ő orra csúszik majd a porban...

DE a Gondviselés nem azért van, hogy érdekeket Embert és lyányt húrpattanásig feszítse egymásnak!
Nem. A két kompromisszumra képes szereplő elé tálcán kínálja a megoldást (khm. khm. khm.): Az egyik boltban a lyány felfedez egy csodamasinát (igen, egy újabb kenyérsütőgépet,           /kukába-fél-év-után-minden-lelkiismereti-cécó-nélkül-kidobható-) elfogadható összegért.
Távrecsegőn-értekezés közben kiderült, a lyány hátulról-melbe kérdéséből, hogy az Ember hajlandó lenne tarisznyányi összeget adni a lyány kedvéért csoda-csoda masináért...
De a lyány, ismervén a feltételeket/lehtőséget, nagylekűen, a jövőbe tolta a gigantikus költekezést és hazatért az újabb halálraítélt csodamasinával, az ő szerető Emberéhez...

                        Vége

Karácsonyra

kaptam valamennyit, nagyvonalú emberemtől és hiába figyelmeztetett: lassabban, mert kivégzed hamar...    nem hallgattam rá.

Szerettem olvasni.