senki napjának színes foltja lenni, de mert nyugtalan az ember a tegnapi elalvás miatt, naná, hogy jól hallhatóan szóltam még az ajtó bezáródása előtt az úrfi után, hogy
aztán nem elaludni.
Viccesnek találtatott a gondolat, ami már a buszsofőré volt, hogy bizony
ne ám, mert különben majd itt ébred fel pár óra múlva, a kiindulási pontnál iskola helyett.
Izgulhatok is:
persze, hogy mondta beállítja a telefont ébresztésre, de
persze, hogy ezt elfelejtette. Ráadásul ez a korábbi busz és nem is az, amivel korábban néhányszor már utazott és a vicceskedő sofőr mondta, hogy megáll ott ahol az úrfinak kell, de hazaérve megnéztem a menetrendet, ami szerint NEM.
Mondom még, mert van tovább: ma hosszú napja van, nyolc tanórával.
Ha nem jut eszébe* szólni, hogy minden rendben volt az eddig ismeretlen járattal, majd már csak 14:50-kor hallok róla újra...
*Elvileg szól az egyik osztálytársa még órák előtt, hogy feltétlen hívjon fel.
Megcsörgette ugyan a telefonom, de aztán már nem fogadta a hívást. Hívásokat.
Világfájdalom!
