Jegyzet

El ne felejtsem, hogy szeretnék írni az iskoláról, a tanárokról, a mikéntekről...
Csak találjak egy fél órát valahol. Meg fel ne dobjam a csukát addig.

Most

igen jólesne a lelkemnek ha mesélnétek kicsit Magatokról, ha beszélgetnétek kicsit velem. Bármiről, ami Benneteket foglalkoztat, Veletek történik éppen.
Örülnék.

Láz

Ha az előzményektől még nem lett volna tele a hócipőm, a nagyomat bedagadt, vörös krumpliorral kaptam ma vissza - rázza a hideg és nem lát a náthától, ill. a köhögéstől könnyes szemeitől.
D.-nek is jó esélye van hasonlóra. Mikor ennyire átadja magát a búnak mint tegnap este, könnyen legyűri a csontropogtató, hideglelős fenevad.

Felnőttesdit játszunk

An Feiertagen leiden wir.
Aber pfeiefen wir drauf, denn unsere Knaben sind gesund, klug, clever - ob das nicht schon genug wäre, schneidig.

 Lehet ennek sem lesz füle, sem farka.

Tizenkettedjére is megünnepeltük a nagylábút, nagykezűt és ha teljes képet szeretnék mutatni, nagyszájút.
Kellett jönnie valami felejthetetlennek, a mindent felülmúló ajándékon túl is.

Őz jött és tarolt, el is pusztult.
Az autó eleje ami még múltidős, de ez helyrehozható. Ma már jártam rendőrségen, autóklubbnál, és olyan felnőttes szavakat használtam, mint Unfallbericht, Schutzbrief, Scheinwerfer, Stoßstange ( ez személyes kedvencem ), Kostenvoranschlag, Sachenverständiger, besichtigen ... és mert kedvellek benneteket, itt most meg is állok.


Most egy kicsit nem jó a bőrünkben lenni.

Nem feltétlen őszinte

már ami a születésnapomat, egyebet illeti, a neten.
Nem adom meg a valós életkoromat, születésnapomat, minek a stressz, így is, tán még a bugyim színét is ismerheti boldog, boldogtalan, ha akarja.
Ezért lepődtem meg a google köszöntésen ma reggel...

Rozi

Mióta megnyomtam a vásárlás véglegesítését konkretizáló gombot, azóta itt visít, meg toporzékol a vállamon a kisördög, először, mióta a gyerekeknek már nem csak játékokat veszünk és hiába pironkodom ( az izgalomtól még a mellkasom is piros foltos ), nem szűnik eldugulni.

Önző Rozália, született V. T., lehajtott fejjel, jobbra el, holnapután tortalapot süt, szombaton tortát állít össze, hogy vasárnap fújhasson az ünnepelt.

Nyau

Finom szóval kínáltam magunkat és ínyencségeket, egyszerű helyet, de nagy szeretetet, hiába. Szó nékül bevetette magát a bozótba, a saccolt korához képest meglepően fürgén.
Csalódottan szálltam vissza az autóba - a villámcsapásként jött ötletek jól szoktak elsülni.

No, így nem lett macskánk.

Megvagyunk

Nem, mert nem bízom benne, csak féltem. A negyven kilométer távolság teszi. És a félelem attól, hogy esetleg elalszik és csak valahol Bécs határában riad fel. Meg az a sok, idegen ember! Míg ő megy, javarészt gyerekek, tinik, most a zűrzavarral közelkeleti emberek, ahogy mesélte csütörtök óta egy asszony, a többiek fiatal férfiak. Néztem az arcát, nem fél, nem is úgy neveltük, inkább közömbös. Ott vannak, hát ott vannak, elférnek a buszon.
Jól magamba néztem, én sem félek. Nélkülük is féltem az úrfit, nem változott semmi.
Az iskolától alig egy kilométernyire szállásolják el a csoportokat. A város összes iskolája mellett .- így pontos.
Tegnap az egyik tanár beszélt velük a kérdésről és elmondta, fogkefére, fogkrémre, borotvahabra van szükség. A gyerekek vigyenek, legyenek szívesek.
A gyerekek is meséltek. Az egyikőjük kint játszott az utcán, a szomszéd srácokkal a hétvégén. Meghajtották őket botokkal a keletről érkezők. Azt gondolom, ők provokálták.
Egy kislány meg a városban, az anyukájával volt gyalogosan úton, mikor egy fiatal férfiakból álló csoport, elhaladtukban cuppogott nekik. Azt mesélte, megijedtek.

Mindeközben lezárták Németország határain a továbbhaladásukat, Magyarország ébredezik és hallgat, Ausztria a keletiről szállítja a nyugati határ közelébe a több tízezer embert, míg önkénteseket toboroz, adományokat kér, szörnyen igyekszik és szépen rádöbben, tulajdonképpen miért is bírálta a magyarokat alig két héttel ezelőtt.

Délután a valamikori zöld határon

Kidülledő szemek

A nyári, mindjárt kétszeres Német Nagykövetségre látogatás után megint porondon az útlevél-igénylés tortúrája.
A szükséges papírok, az előrelátóan csatolt fénymásolatokkal egyetemben mappában, már csak az igazolványképek hiányoznak, hogy beállhassak a kérelmezők sorába. Jó lesz.

Ma megyek képezkedni. Sírok. Komolyan.



Rosszabb: elnéztem, mert természetesnek vettem az előzményekből kiindulva, hogy vinni kell képet, mert nem kell. Ott készítik. Már nagyon sírok.