Délután a valamikori zöld határon

Kidülledő szemek

A nyári, mindjárt kétszeres Német Nagykövetségre látogatás után megint porondon az útlevél-igénylés tortúrája.
A szükséges papírok, az előrelátóan csatolt fénymásolatokkal egyetemben mappában, már csak az igazolványképek hiányoznak, hogy beállhassak a kérelmezők sorába. Jó lesz.

Ma megyek képezkedni. Sírok. Komolyan.



Rosszabb: elnéztem, mert természetesnek vettem az előzményekből kiindulva, hogy vinni kell képet, mert nem kell. Ott készítik. Már nagyon sírok.

Rámdurrant*:

az Zorba, nem Zorbász!



*a kedvenc antikváriumom tulajdonosa

Az a rettenetes hír

a múlt hétvégén történetkről.
Ha nem a szülővárosom lett volna a helyszín, akkor is felkavaró lenne.
Őrület.