Túl nagy.
Túl pici.
Túl sárga.
Túl drága.
Hogy lesz ebből az úrfinak bukósisak?
Dienstag
Montag
A bátorságról...
Ami nincs. Illetve nem is volt. De talán most! No, inkább kezdem az elején.
M. úrfi, inkább kevesebb, mint több bátorsággal dicsekedhet,ami az én szemszögemből nézve, nem is olyan rossz dolog. Neki például soha nem jutott eszébe, hogy felmásszon az ebédlőasztalra, majd szétvetett karokkal fejest ugorjon: lesz ami lesz. A.-nak ez volt az egyik legkedvesebb elfoglaltsága már két éves kora körül, amivel hosszú hónapokig boldogított -no de nem erről akartam írni.
Szóval M. és a bátorság. Igen.
Nem fair, hogy erről az oldaláról mutatom be az urat, ugye, pláne, hogy nyúlbélának sem mondható, de ez is ő...
Más pernahajderekkel ellentétben, ő pl. még fára sem mászott soha, mert valahogy nem bírja a magasságot. Meg nem szereti beütni, lehorzsolni magát. Nem fogja meg a fából készült, még kezeletlen dolgokat, mert attól tart, megsebzi magát...A kullancs kivétele kész tortúra, ill. őrület! ...ilyenek.
Lassan két éve, hogy a nagyitól megkapta a biciklit, de eddig, csak nézegettük, meg pakolgattuk, egyik fal mellől a másik mellé, meg költözött is, épp csak a rendeltetésszerű használata lett elhanyagolva.
Olykor azért, hajlandó volt ráülni, de csak úgy, ha valaki -fogva a kormányt és a nyerget-, őt tartva szaladt mellette, közben meg egyre kérdezgette, ugye fogsz? ugye nem engedsz el? Szörnyen fárasztó elfoglaltság volt ez, mindkét résztvevőnek, így én, teljes mértékben ki is vontam magam a feladat alól. Olykor anyu, többnyire D. küzdött a súllyal és a saját idegeivel, hasztalan.
M. annyira be volttojva ijedve, hogy nem hallgatott semmilyen utasításra, így nem is jött a várva várt eredmény. (Igen, hallottunk már a pótkerékről -de hallottátok-e már a büszke férfi/apa véleményét a nevezett tárgyról...?)
Múlt héten, D. nagygenerált csinált a kétkerekűeken, majd, hogy végzett, M.-ét betolta a tulajdonosa alá azzal az utasítással: gurulj! Innentől órákon át, a fent nevezett feltolta és legurult, feltolta és legurult...
Másnap folytatta tovább.
Egyre merészebb lett és kívülről nézve, nem lehetett eldönteni, hogy az egyensúlyt kapta el, vagy a bátorság szálta meg és ez egészen addig nem volt világos, míg el nem esett:
Az úrfi szépen ereszkedett lefelé, közben be-behúzva a féket, majd, hogy eltűnt a kanyarban, nagy csattanás, puffanás! Ugye akkorát esett, mint az ólajtó!
Ahogy futottunk utána, le is mondtam róla, hogy valaha biciklizni fog. Gondoltam, most végérvényesen feladja.
De nem!
Ott kuncogott a bicikli mellett, hogy: milyen vicces volt, meg egyeltalán nem is fáj! (Ki cserélte ki a fiamat?) D.-vel egymást néztük, meg nevettünk, hogy nahát, mi történt?
Az úrfi visszapattant és tovább rótta a köröket fel és le.
Majd fél óra múlva felfedezte a horzsolásait, vérző sebeit és a kép kedvéért, még szenvedőre vette a figurát, meg jajgatott kicsit, de tulajdonképpen pozítív felhanggal zártuk a napot.
Szombaton esett az eső, meg csavarogtunk, de vasárnap (addig kell ütni a vasat, amíg meleg! ) kicsalogatta a srácokat az apjuk: biciklizzünk!
Sok, sok ereszkedés után, ismét a vezetgetős, mellette-szaladós módszer jött, addig, mígnem sikerült!
Érzi az egyensúlyt, hajtja a pedált és vigyorog!
Öröm a köbön ugye, meg a büszkeség!
Az úrfi pedig elmondhatja majd, hogy épp' gyereknapon tanult meg bicajozni... ..és valamikor akkor jött meg a bátorság is!Jajj nekem!
...a kanyarodás meg, majdcsak elsajátítódik, addig meg lesz még pár árokba bukfencelés, vagy kormányon átbukás, fal híjján -ha az anyja példáját követi -ugye.
M. úrfi, inkább kevesebb, mint több bátorsággal dicsekedhet,
Szóval M. és a bátorság. Igen.
Nem fair, hogy erről az oldaláról mutatom be az urat, ugye, pláne, hogy nyúlbélának sem mondható, de ez is ő...
Más pernahajderekkel ellentétben, ő pl. még fára sem mászott soha, mert valahogy nem bírja a magasságot. Meg nem szereti beütni, lehorzsolni magát. Nem fogja meg a fából készült, még kezeletlen dolgokat, mert attól tart, megsebzi magát...
Lassan két éve, hogy a nagyitól megkapta a biciklit, de eddig, csak nézegettük, meg pakolgattuk, egyik fal mellől a másik mellé, meg költözött is, épp csak a rendeltetésszerű használata lett elhanyagolva.
Olykor azért, hajlandó volt ráülni, de csak úgy, ha valaki -fogva a kormányt és a nyerget-, őt tartva szaladt mellette, közben meg egyre kérdezgette, ugye fogsz? ugye nem engedsz el? Szörnyen fárasztó elfoglaltság volt ez, mindkét résztvevőnek, így én, teljes mértékben ki is vontam magam a feladat alól. Olykor anyu, többnyire D. küzdött a súllyal és a saját idegeivel, hasztalan.
M. annyira be volt
Múlt héten, D. nagygenerált csinált a kétkerekűeken, majd, hogy végzett, M.-ét betolta a tulajdonosa alá azzal az utasítással: gurulj! Innentől órákon át, a fent nevezett feltolta és legurult, feltolta és legurult...
Másnap folytatta tovább.
Egyre merészebb lett és kívülről nézve, nem lehetett eldönteni, hogy az egyensúlyt kapta el, vagy a bátorság szálta meg és ez egészen addig nem volt világos, míg el nem esett:
Az úrfi szépen ereszkedett lefelé, közben be-behúzva a féket, majd, hogy eltűnt a kanyarban, nagy csattanás, puffanás! Ugye akkorát esett, mint az ólajtó!
Ahogy futottunk utána, le is mondtam róla, hogy valaha biciklizni fog. Gondoltam, most végérvényesen feladja.
De nem!
Ott kuncogott a bicikli mellett, hogy: milyen vicces volt, meg egyeltalán nem is fáj! (Ki cserélte ki a fiamat?) D.-vel egymást néztük, meg nevettünk, hogy nahát, mi történt?
Az úrfi visszapattant és tovább rótta a köröket fel és le.
Majd fél óra múlva felfedezte a horzsolásait, vérző sebeit és a kép kedvéért, még szenvedőre vette a figurát, meg jajgatott kicsit, de tulajdonképpen pozítív felhanggal zártuk a napot.
Szombaton esett az eső, meg csavarogtunk, de vasárnap (addig kell ütni a vasat, amíg meleg! ) kicsalogatta a srácokat az apjuk: biciklizzünk!
Sok, sok ereszkedés után, ismét a vezetgetős, mellette-szaladós módszer jött, addig, mígnem sikerült!
Érzi az egyensúlyt, hajtja a pedált és vigyorog!
Öröm a köbön ugye, meg a büszkeség!
Az úrfi pedig elmondhatja majd, hogy épp' gyereknapon tanult meg bicajozni... ..és valamikor akkor jött meg a bátorság is!
...a kanyarodás meg, majdcsak elsajátítódik, addig meg lesz még pár árokba bukfencelés, vagy kormányon átbukás, fal híjján -ha az anyja példáját követi -ugye.
Sonntag
...ééés a papparammos csaj beszól
Ha megyünk, akkor nem egy hosszú tervezés után, hanem hirtelen felindultságból.
A zinterneten, már jó ideje kinézett asztalokat, székeket, meg tálalókat kívántuk megtekinteni, mert a tapasztalaink azt mutatják, a kép gyakran teljesen mást mutat, mint teljes valóságában, az adott tárgy. El kell menni, meg kell nézni, mielőtt az ember dönt, ami a mi esetünkben gyakran úgy néz ki, hogy elmegyünk megnézni, mit nem veszünk meg, vagy azt, hogy majdan mit veszünk meg. (Hogy hazaértünk, belépve az ajtón M. felsóhajtott, hogy: miért utazunk/kószálunk annyit, ha végül nem veszünk semmit?)
Kiderült, a székek közül egy sem kényelmes, ami igen, az randa, vagy pazarló, amit pedig a monitoron figyelemre sem méltattunk, nos az lesz a majdani befutó. Az asztalok tekintetében pedig kiderült az is, hogy abban is túlontúl válogatósak vagyunk. Stabilabbat szertenénk, a kínálatban pedig olyan, amilyet elképzeltünk nincs, vagy agyament összegért (1200€), amennyit mi, biztosnem tudunk nem akarunk adni egy, egyetlenegy bútordarabért.
Mondtam én, hogy hiba volt az ágyunk édestestvérét, AZ asztalunkat otthagyni a régi házban!
Mindegy, majd D. csinál egyet -most legalább már tudjuk, hogy pontosan milyet.
Igaza van M.-nek, tényleg nem vettünk semmit. Kivéve egy higrométert.
Csalni szeretnénk, hat hétbetonszáradás kivárása helyett, korábban le szeretnénk rakni a padlót. Úgy okoskodtunk, hogy ha az ellenőrzésképp ráterített nejlonzsák nem párásodott be és a páratartalom is normális, minden további nélkül megtehetjük...
A körútat követően, már hazafelé, azt tervezgettük, mi legyen ma az ebéd és pótolandó a hiányosságokat, bementem M.-el, egy, még nyitva talált boltba. A. ekkor már mélyen szundizott, így D. megúszta a mókát..
Ott az úrfi szómenést kapott, ami a kenyerespultnál teljesedett ki csak ki igazán, minek folyományaként (nem azért, mert zokni voltam amúgy is, nem) elfelejtettem kenyeret venni estére...
Az urak éhesek voltak és a leggyorsabban elkészülő zsemlének is kell egy óra, míg ehető állapotba kerül, egy gyors jobbkanyarral leparkoltunk hát a címben is említett vendéglátóipari egység előtt, amit az urak csak úgy emelgetnek: Párá-pá-pá-pááááááááááá. (No? Meg van?)
D. leadta a rendelést, majd ahogy gyűltek a csomagok a tálcán, az egyik duplán szerepelt, pedig csak egyet rendeltünk. D. visszavétette, mire a csaj: Így már stimmel a rendelés? Biztooos?
Eddig is csak vészhelyzetben tértünk be, eztán pedig, garantáltan, akkor sem. A gyerekek úgyis csak csipegetik azt a kaját, max. a sültkrumplit, ha megeszik...
A zinterneten, már jó ideje kinézett asztalokat, székeket, meg tálalókat kívántuk megtekinteni, mert a tapasztalaink azt mutatják, a kép gyakran teljesen mást mutat, mint teljes valóságában, az adott tárgy. El kell menni, meg kell nézni, mielőtt az ember dönt, ami a mi esetünkben gyakran úgy néz ki, hogy elmegyünk megnézni, mit nem veszünk meg, vagy azt, hogy majdan mit veszünk meg. (Hogy hazaértünk, belépve az ajtón M. felsóhajtott, hogy: miért utazunk/kószálunk annyit, ha végül nem veszünk semmit?)
Kiderült, a székek közül egy sem kényelmes, ami igen, az randa, vagy pazarló, amit pedig a monitoron figyelemre sem méltattunk, nos az lesz a majdani befutó. Az asztalok tekintetében pedig kiderült az is, hogy abban is túlontúl válogatósak vagyunk. Stabilabbat szertenénk, a kínálatban pedig olyan, amilyet elképzeltünk nincs, vagy agyament összegért (1200€), amennyit mi, biztos
Mondtam én, hogy hiba volt az ágyunk édestestvérét, AZ asztalunkat otthagyni a régi házban!
Mindegy, majd D. csinál egyet -most legalább már tudjuk, hogy pontosan milyet.
Igaza van M.-nek, tényleg nem vettünk semmit. Kivéve egy higrométert.
Csalni szeretnénk, hat hét
A körútat követően, már hazafelé, azt tervezgettük, mi legyen ma az ebéd és pótolandó a hiányosságokat, bementem M.-el, egy, még nyitva talált boltba. A. ekkor már mélyen szundizott, így D. megúszta a mókát..
Ott az úrfi szómenést kapott, ami a kenyerespultnál teljesedett ki csak ki igazán, minek folyományaként (nem azért, mert zokni voltam amúgy is, nem) elfelejtettem kenyeret venni estére...
Az urak éhesek voltak és a leggyorsabban elkészülő zsemlének is kell egy óra, míg ehető állapotba kerül, egy gyors jobbkanyarral leparkoltunk hát a címben is említett vendéglátóipari egység előtt, amit az urak csak úgy emelgetnek: Párá-pá-pá-pááááááááááá. (No? Meg van?)
D. leadta a rendelést, majd ahogy gyűltek a csomagok a tálcán, az egyik duplán szerepelt, pedig csak egyet rendeltünk. D. visszavétette, mire a csaj: Így már stimmel a rendelés? Biztooos?
Eddig is csak vészhelyzetben tértünk be, eztán pedig, garantáltan, akkor sem. A gyerekek úgyis csak csipegetik azt a kaját, max. a sültkrumplit, ha megeszik...
Freitag
A kifli
receptjét, Vaskalaptól kaptam. Engedélyt adott, megosztom hát, mert ezt muszáj!
De jól vigyázz! Eeezt, nem csak egyszer fogod megsütni, az tutifix!
SAJTOS TEJFÖLÖS KIFLI
A kifli hozzávalói (24db. kiflit ad, ez az adag!!!):
6 dl tej
2 dl olaj
15 dkg vaj
90 dkg liszt (nálunk más kicsit a liszt, így nekem ennyivel túlontúl lágy lett a tészta. 10dkg-al többet tettem bele, vagy volt, hogy ~1dl-rel kevesebb olajat.)
1 evőkanál cukor
1-2 evőkanál só (ízlés szerint)
1 kocka élesztő
A hozzávalókat, a kenyérsütő dagasztóprogramjára bízom, azaz csalok.
Majd, mivel csak a fél adagot sütöm meg egyszerre, három cipóra osztom, azokat egyesével kinyújtom és a tésztát négy cikkre vágom (pizzakéssel), vajjal kenés után, a "csücske" felé felcsavarom.
A kenéshez (tetejére):
1 tojássárgája + 1 evőkanál víz + 2 evőkanál tejföl (a vizet mindig kifelejtem)
Reszelt sajtot feltétlen tégy a tetejére!
Azért is szeretem ezt a receptet, mert seperc alatt elkészüla csalással ugye , no meg szinte semmi kelesztést nem igényel. Egyrészt, mert az ember pepecsel egy kicsit a kenéssel és a sajtszórással, + ha a sütőt nem melegítem elő, hanem a még hideg sütőtérbe csúsztatom, ott kínjában pik-pak megkel.
180C°-on, 20perc alatt, szép mosolygósra sül.
Köszönet a receptért, kedves Vaskalap!
De jól vigyázz! Eeezt, nem csak egyszer fogod megsütni, az tutifix!
SAJTOS TEJFÖLÖS KIFLI
A kifli hozzávalói (24db. kiflit ad, ez az adag!!!):
6 dl tej
2 dl olaj
15 dkg vaj
90 dkg liszt (nálunk más kicsit a liszt, így nekem ennyivel túlontúl lágy lett a tészta. 10dkg-al többet tettem bele, vagy volt, hogy ~1dl-rel kevesebb olajat.)
1 evőkanál cukor
1-2 evőkanál só (ízlés szerint)
1 kocka élesztő
A hozzávalókat, a kenyérsütő dagasztóprogramjára bízom
Majd, mivel csak a fél adagot sütöm meg egyszerre, három cipóra osztom, azokat egyesével kinyújtom és a tésztát négy cikkre vágom (pizzakéssel), vajjal kenés után, a "csücske" felé felcsavarom.
A kenéshez (tetejére):
1 tojássárgája + 1 evőkanál víz + 2 evőkanál tejföl (a vizet mindig kifelejtem)
Reszelt sajtot feltétlen tégy a tetejére!
Azért is szeretem ezt a receptet, mert seperc alatt elkészül
180C°-on, 20perc alatt, szép mosolygósra sül.
Köszönet a receptért, kedves Vaskalap!
Donnerstag
Mivel
a változatosság gyönyörködtet, tegnap az iskolába is ellátogatott a fényképész.
Jajj! Hogy az úrfi milyen piszkosul izgatott volt már az azt megelőző napon is!
Mit fog felvenni? Hogy állítjuk be a frizuráját, mert a tannéni azt mondta, csinosnak kell lenni, meg nem, az a nadrág nem lesz jó, ő másikat húzna fel...! ...stb...stb...
Zuhanyzás után, ottragadt a tükör előtt és az ideális mosolyokat próbálgatta, melyik lesz jó a másnapi fényképezéshez (!!!).
Már épp kezdtem kitérni a hitemből, mirevégre este lett és felfüggesztődött a téma.
A téma, ami persze reggel folytatódott.
Az úrfi rekordsebességgel elnyelte a reggelit, ment öltözni, majd repkedett tükörtől-tükörig.
Itthon arról mesélt, hogy a tanárnő megdicsérte: ő volt a legcsinosabb (aham!*) a lányok meg igazi menyasszonynak öltöztek!
A. pedig megkapta a múltkor készült képeket...
*Erős a gyanúm: ismét sántakutyázott az úrfi!
Jajj! Hogy az úrfi milyen piszkosul izgatott volt már az azt megelőző napon is!
Mit fog felvenni? Hogy állítjuk be a frizuráját, mert a tannéni azt mondta, csinosnak kell lenni, meg nem, az a nadrág nem lesz jó, ő másikat húzna fel...! ...stb...stb...
Zuhanyzás után, ottragadt a tükör előtt és az ideális mosolyokat próbálgatta, melyik lesz jó a másnapi fényképezéshez (!!!).
Már épp kezdtem kitérni a hitemből, mire
A téma, ami persze reggel folytatódott.
Az úrfi rekordsebességgel elnyelte a reggelit, ment öltözni, majd repkedett tükörtől-tükörig.
Itthon arról mesélt, hogy a tanárnő megdicsérte: ő volt a legcsinosabb (aham!*) a lányok meg igazi menyasszonynak öltöztek!
A. pedig megkapta a múltkor készült képeket...
*Erős a gyanúm: ismét sántakutyázott az úrfi!
A tejfölt
pedig, zárófóliával lefelé, a szatyorból kihúzni nem szerencsés, mert a fólia elválhatik a pohárka szájáról és a fehér, drága és finom massza -még a szatyorban- csinál egy olyat, hogy: zutty.
Mittwoch
Kuszaság
Ma, vagy háromszor sikerült hőkezelnem az ujjaimat
...éééés, még van vasalnivalóm.
Lehet, hagyom inkább a csudába és időben lefekszem.
Ezt az időben lefekszem dolgot miért tervezzük mindig, ha tudjuk jól, hogy úgysem tartjuk be?
Ááá! Megyek vasalni.
...éééés, még van vasalnivalóm.
Lehet, hagyom inkább a csudába és időben lefekszem.
Ezt az időben lefekszem dolgot miért tervezzük mindig, ha tudjuk jól, hogy úgysem tartjuk be?
Ááá! Megyek vasalni.
Nem erről
akartam írni.
Bár, honnan tudhattam volna, hogy ma egyeltalán, ilyen téma felmerül.
A gyerekekről, a finom reggelről meséltem volna, ha nem jött volna ez a levél.
Még az előző írást sem emésztettük meg -pedig nem most volt, hogy megkaptuk- ...
Van mit megemészteni -ismét.
Bár, honnan tudhattam volna, hogy ma egyeltalán, ilyen téma felmerül.
A gyerekekről, a finom reggelről meséltem volna, ha nem jött volna ez a levél.
Még az előző írást sem emésztettük meg -pedig nem most volt, hogy megkaptuk- ...
Van mit megemészteni -ismét.
Dienstag
Kalandos...
M. az osztályával kirándulni ment az erdőbe. Ne kérdezze senki melyikbe, mert az, a hosszas és kacifántos elbeszélés után sem derült ki, így maradjunk annyiban, hogy a sok közeli közül, AZ erdőbe.
Tanulmányút volt, ami azt hivatott a gyerekeknek megtanítani, hogy például: nem szemetelünk az erdőben és milyen fákat találnak ott és azokat hogy hívják.
Ahogy ott bóklásztak, eltévedtek. Mivel nem ősrengetegben jártak, nem olyan nagy gáz, valahogy traktornyomokra bukkantak és azt követve igyekeztek egy bizonyos pont felé. -A történetet hallgatva itt még nem izgultam.-
Mikor is, felfigyeltek valamilyen neszre, amit nem ők csaptak, hanem egy róka. Az a róka meg nem félt. Egyre csak közeledett. A tanár néni meg azt súgta, ne mozduljon senki... -Ezen a ponton, tudni akartam, persze másodpercre pontosan, hogy mi történt -teli alsó esete.
Anya! Vicceltem!
De tényleg eltévedtünk!
Egy kicsit.
Ezek után, kérdem én, mi lenne, ha a túlfejlett képzelőerejével, nyakló nélkül nézhetne tévét...?
A.-nak is érdekesen alakult a napja: torna-nap volt az oviban.
Reggeltől ugráltak, táncoltak és énekeltek, úgy kipurcant, hogy ihaj!
...és hogy ebben mi a kalandos? Az égvilágon semmi. Bár az említést érdemel, hogy az őket megmozgatóktól lufit kapot, pirosat!
Embert nem láttam még így örülni, mint őt most -a piros lufinak.
Tanulmányút volt, ami azt hivatott a gyerekeknek megtanítani, hogy például: nem szemetelünk az erdőben és milyen fákat találnak ott és azokat hogy hívják.
Ahogy ott bóklásztak, eltévedtek. Mivel nem ősrengetegben jártak, nem olyan nagy gáz, valahogy traktornyomokra bukkantak és azt követve igyekeztek egy bizonyos pont felé. -A történetet hallgatva itt még nem izgultam.-
Mikor is, felfigyeltek valamilyen neszre, amit nem ők csaptak, hanem egy róka. Az a róka meg nem félt. Egyre csak közeledett. A tanár néni meg azt súgta, ne mozduljon senki... -Ezen a ponton, tudni akartam, persze másodpercre pontosan, hogy mi történt -teli alsó esete.
Anya! Vicceltem!
De tényleg eltévedtünk!
Egy kicsit.
Ezek után, kérdem én, mi lenne, ha a túlfejlett képzelőerejével, nyakló nélkül nézhetne tévét...?
A.-nak is érdekesen alakult a napja: torna-nap volt az oviban.
Reggeltől ugráltak, táncoltak és énekeltek, úgy kipurcant, hogy ihaj!
...és hogy ebben mi a kalandos? Az égvilágon semmi. Bár az említést érdemel, hogy az őket megmozgatóktól lufit kapot, pirosat!
Embert nem láttam még így örülni, mint őt most -a piros lufinak.
Abonnieren
Posts (Atom)