Kalandos...

M. az osztályával kirándulni ment az erdőbe. Ne kérdezze senki melyikbe, mert az, a hosszas és kacifántos elbeszélés után sem derült ki, így maradjunk annyiban, hogy a sok közeli közül, AZ erdőbe.

Tanulmányút volt, ami azt hivatott a gyerekeknek megtanítani, hogy például: nem szemetelünk az erdőben és milyen fákat találnak ott és azokat hogy hívják.

Ahogy ott bóklásztak, eltévedtek. Mivel nem ősrengetegben jártak, nem olyan nagy gáz, valahogy traktornyomokra bukkantak és azt követve igyekeztek egy bizonyos pont felé. -A történetet hallgatva itt még nem izgultam.-
Mikor is, felfigyeltek valamilyen neszre, amit nem ők csaptak, hanem egy róka. Az a róka meg nem félt. Egyre csak közeledett. A tanár néni meg azt súgta, ne mozduljon senki...   -Ezen a ponton, tudni akartam, persze másodpercre pontosan, hogy mi történt -teli alsó esete.


Anya! Vicceltem! 
De tényleg eltévedtünk!
Egy kicsit.


Ezek után, kérdem én, mi lenne, ha a túlfejlett képzelőerejével, nyakló nélkül nézhetne tévét...?





A.-nak is érdekesen alakult a napja: torna-nap volt az oviban.
Reggeltől ugráltak, táncoltak és énekeltek, úgy kipurcant, hogy ihaj!
...és hogy ebben mi a kalandos? Az égvilágon semmi. Bár az említést érdemel, hogy az őket megmozgatóktól lufit kapot, pirosat!
Embert nem láttam még így örülni, mint őt most -a piros lufinak.