Kedves druszám aprócska kisfia jött ma a világra!
Egészséges!
Jólvan.
Mittwoch
Megunta
hogy nincs mire várnia, hát befizetett egy hétvégére, így utazunk. Ketten.
De így még nem pontos, mert nemcsakhogy az úrfiak maradnak, de D. is.
...és hogy még szép is legyen, a gyerekek mellé emberem még megkapta a tereprendezés lebonyolítását a hétvégére*.
Mielőtt elhajítaná bárki azt a követ: egyeztettünk, hogy erre a hétre jó lesz-é a foglalás, mert mehettünk volna máskor is... Jóvolt.
Akkormég.
De közben csúszott a tereprendező.
Keresem az érzést. Erre is, arra is.
Nincs bűntudatom sem, de összepakolni sem pakoltam még össze.
Anyu nagyon várja.
Én meg látom magunkat(ahogy három éve már volt szerencsénk traccsolni, szaunázni, nevetni, szaunázni, rötyögve onnan kimenekülni a puccér újonnanérkezőktől, sétálni és mert azt is tudunk, hát vihogni, csacsogni és este, mikor már mindenki elterül a vacsi után, még egyet szaunázni, úszni és éjszaká(k)ba nyúlóan beszélgetni)...
...megyek pakolni.
*Überbasszuskulcs!
De így még nem pontos, mert nemcsakhogy az úrfiak maradnak, de D. is.
...és hogy még szép is legyen, a gyerekek mellé emberem még megkapta a tereprendezés lebonyolítását a hétvégére*.
Mielőtt elhajítaná bárki azt a követ: egyeztettünk, hogy erre a hétre jó lesz-é a foglalás, mert mehettünk volna máskor is... Jóvolt.
Akkormég.
De közben csúszott a tereprendező.
Keresem az érzést. Erre is, arra is.
Nincs bűntudatom sem, de összepakolni sem pakoltam még össze.
Anyu nagyon várja.
Én meg látom magunkat
...megyek pakolni.
*Überbasszuskulcs!
Aztán eszembe jutott...
no nem az, hogy mit kiálltott akkor, hanem amit azután, hogy megroggynantak a térdeim ijedtemben.
A nyakamba susogta, nincs semmi baj, bocsánat!
Még akkor reggel pedig hozta a feladatos könyveit, hogy ő akkormost házit akar írni. Kiegyeztünk a délutánban, de mert volt egyéb dolgunk is, elfelejtődött.
Kedden reggelre persze ahogy meglátott, elkezdett visítozni és zokogni, hogy ő nem írt házit, most mi lesz!?
...hát az lett, hogy sírt evés és öltözés helyett is, így szépen és persze valahányan elkéstünk.
...hogy lezárjam végre a reggeleink hosszúra nyúló leírását, elmesélem a mait, ami nem akármikor, csak hajnali 4:40-kor, éktelen üvöltéssel kezdődött...
Megmartaálmában egy fehér kutya a bal térdhajlatát (nem elhanyagolható részlet), minek folyományaként hét-óra-nulla-nulla-perckor, még nem lehetett kirobbantani az ágyból. Úgy csimpaszkodott a takarójába, hogy azt, csak úrfistól tudtam leemelni az ágyról.
Újfent elkéstünk. ...és mert úgy szép a történet, ha kerek: sántít. Annyira, hogy az óvónő kérdezte mi történt? Mondtam, hogy nem tudom.
Mert a bal lábát harapta meg a fehér, ő meg a jobbra sántít...
A nyakamba susogta, nincs semmi baj, bocsánat!
Még akkor reggel pedig hozta a feladatos könyveit, hogy ő akkormost házit akar írni. Kiegyeztünk a délutánban, de mert volt egyéb dolgunk is, elfelejtődött.
Kedden reggelre persze ahogy meglátott, elkezdett visítozni és zokogni, hogy ő nem írt házit, most mi lesz!?
...hát az lett, hogy sírt evés és öltözés helyett is, így szépen és persze valahányan elkéstünk.
...hogy lezárjam végre a reggeleink hosszúra nyúló leírását, elmesélem a mait, ami nem akármikor, csak hajnali 4:40-kor, éktelen üvöltéssel kezdődött...
Megmarta
Újfent elkéstünk. ...és mert úgy szép a történet, ha kerek: sántít. Annyira, hogy az óvónő kérdezte mi történt? Mondtam, hogy nem tudom.
Mert a bal lábát harapta meg a fehér, ő meg a jobbra sántít...
Dienstag
Mostanság a reggelek
Évődés, unszolás, könyörgés, takarólehúzás, sőt! még a tojásórát is be kell vetni, hogy felkeljenek végre, aztán jön a számonkérés, hogy anya, miért nem korábban...?
...és amikor a jóhíszemű anya megáll hétfőn reggel a másodiglan született gyerkő ajtajánál a gondolattal: na már megint kezdheti a tortúrát, ugyanis az első számú is nagyokat hortyogva fordult a fal felé, majd a kilincslenyomást követő pillanattöredékben ha ki nem is hullik, de beszürkül a haja, mert az úrfi felordít valami olyasmit (a trauma azonnali emlékvesztéshez vezetett -olyan mértékűre, hogy előző estétől addig a reggeli percig törlődött minden), hogy jajj de szeretlek anyukám! az csúnya -na.
...és amikor a jóhíszemű anya megáll hétfőn reggel a másodiglan született gyerkő ajtajánál a gondolattal: na már megint kezdheti a tortúrát, ugyanis az első számú is nagyokat hortyogva fordult a fal felé, majd a kilincslenyomást követő pillanattöredékben ha ki nem is hullik, de beszürkül a haja, mert az úrfi felordít valami olyasmit (a trauma azonnali emlékvesztéshez vezetett -olyan mértékűre, hogy előző estétől addig a reggeli percig törlődött minden), hogy jajj de szeretlek anyukám! az csúnya -na.
ha már macs...
Jó lenne tudni hova tűnt az én nyolc éves dorombolósom?
Kellett nekem hangoztatnom, hogy inkább kutyás vagyok, mint macskás.
Ehhh
Montag
Múlt héten
egyik este, miközben mosogattam a teljesen elcsendesedett házban, feltűnt, hogy odakint komoly fényjáték zajlik.
Első körben arra gondoltam, tán pár autó haladt el a ház mellett, ami -csak a teljesség kedvéért jegyzem meg-, nem jellemző.
Nagyon rövid idő elteltével, újra fényt láttam az ablakon bevillanni, gondoltam ez már ugyancsak szokatlan -mégis mi a csuda villódzik épp a mi házunk előtt?
Az előtérből*, a csukott bejáratiajtónál kémleltem kifelé** (igen, leskelődtem, most miért?), mikor felvillant újból a fény -a kültéri lámpa fénye.
Velem szemben, az ajtó előtti legfelső lépcsőlfokon, rezzenéstelen pofával egy macska ült és nézte a bejáratiajtó üvegét, benne önmagát.
Meghökkentem -közben a fény kialudt ***.
Macs átcsórta a farkát jobbról-balra, mire a lámpa ismét felkapcsolódott.
Macs bámulta magát a tükörben és továbbra is rezzenéstelenül várakozott, majd a lámpa fénye ismételten kialudt.
Farok balról át -lámpa fel...
Kis idő múltán, lámpa le.
Farok jobbról át -lámpa fel...
Majd, lámpa le.
Farok balról át...
...és közben -esküszöm!- vigyorgott!
*Onnan jól látható az úttest-, mert hamar eltűnt a fény, így tartotta magát az autófényszóró-teóriám.
**tükörreflexes üvegű bejáratiajtó. Kilátsz, de be nem.
***mozgásérzékelős lámpa
Első körben arra gondoltam, tán pár autó haladt el a ház mellett, ami -csak a teljesség kedvéért jegyzem meg-, nem jellemző.
Nagyon rövid idő elteltével, újra fényt láttam az ablakon bevillanni, gondoltam ez már ugyancsak szokatlan -mégis mi a csuda villódzik épp a mi házunk előtt?
Az előtérből*, a csukott bejáratiajtónál kémleltem kifelé** (igen, leskelődtem, most miért?), mikor felvillant újból a fény -a kültéri lámpa fénye.
Velem szemben, az ajtó előtti legfelső lépcsőlfokon, rezzenéstelen pofával egy macska ült és nézte a bejáratiajtó üvegét, benne önmagát.
Meghökkentem -közben a fény kialudt ***.
Macs átcsórta a farkát jobbról-balra, mire a lámpa ismét felkapcsolódott.
Macs bámulta magát a tükörben és továbbra is rezzenéstelenül várakozott, majd a lámpa fénye ismételten kialudt.
Farok balról át -lámpa fel...
Kis idő múltán, lámpa le.
Farok jobbról át -lámpa fel...
Majd, lámpa le.
Farok balról át...
...és közben -esküszöm!- vigyorgott!
*Onnan jól látható az úttest-, mert hamar eltűnt a fény, így tartotta magát az autófényszóró-teóriám.
**tükörreflexes üvegű bejáratiajtó. Kilátsz, de be nem.
***mozgásérzékelős lámpa
Dienstag
Alvás helyett...
1.
Valahová mennünk kellett. A gyerekeket otthagytuk valakinél, egy ősöreg tömésházban.
Arctalan maradt. Nő volt, vagy férfi, esetleg mindkettő? Nem tudom.
Mikor megérkeztünk, a ház lángokban állt, az utcafront felöli ablaknál próbáltunk bejutni, ami már teljesen kiégett, de legalább már nem lángolt. Az ablakpárkányon rajz volt. Korommal rajzolt pálcikacsalád: egy férfi, egy nő, köztük két kisgyerek, egymás kezét fogva. Biztos, hogy M. rajzolta, felismertem. Közben meg tudtuk, hogy már minden hiába, későn érkeztünk ...és a folytogató érzés a torkomban, hogy miért rajzolt, miért nem vágott valamit az ablakhoz, hogy kijöhessenek, hiszen olyan intelligens kisfiú?!
2.
Ember a múltból, aki a jól ismert gesztussal magyaráz (a-jobb-kézen-három-ujj-összecsippentve) és magyaráz és magyaráz...
3.
A legrégebben ismert, itteni ismerős család (bah!) nőtagjairól szólt, anyáról és lányáról. A lányt láttam, egy alig pár hetes csecsemőt dajkálva (ő még gyerektelen igazából). Etette, fürdette és öltöztette, majd a kezembe nyomta azzal, hogy mindjárt jön. Snitt.
Sokáig a karomban tarva a csecsemőt vártam, várakoztam, hogy jöjjön végre érte. Snitt.
Az ajtónkban állok, még mindig a karomban a kis csomag és ott áll a lány az anyjával és mindketten követelik a babát, mert mindketten a magukénak tartják.
Én meg csak állok és teljesen tanácstalanul nézem őket, ahogy könyörögnek: ne a másiknak adjam!
Negyedik csak azért nincs, mert nem emlékszem magára az álomra, csak, hogy ismét sírva, hideg verejtékben fürödve ébredtem.
Bár az is lehet, hogy épp ez volt maga az álom... ?
Valahová mennünk kellett. A gyerekeket otthagytuk valakinél, egy ősöreg tömésházban.
Arctalan maradt. Nő volt, vagy férfi, esetleg mindkettő? Nem tudom.
Mikor megérkeztünk, a ház lángokban állt, az utcafront felöli ablaknál próbáltunk bejutni, ami már teljesen kiégett, de legalább már nem lángolt. Az ablakpárkányon rajz volt. Korommal rajzolt pálcikacsalád: egy férfi, egy nő, köztük két kisgyerek, egymás kezét fogva. Biztos, hogy M. rajzolta, felismertem. Közben meg tudtuk, hogy már minden hiába, későn érkeztünk ...és a folytogató érzés a torkomban, hogy miért rajzolt, miért nem vágott valamit az ablakhoz, hogy kijöhessenek, hiszen olyan intelligens kisfiú?!
2.
Ember a múltból, aki a jól ismert gesztussal magyaráz (a-jobb-kézen-három-ujj-összecsippentve) és magyaráz és magyaráz...
3.
A legrégebben ismert, itteni ismerős család (bah!) nőtagjairól szólt, anyáról és lányáról. A lányt láttam, egy alig pár hetes csecsemőt dajkálva (ő még gyerektelen igazából). Etette, fürdette és öltöztette, majd a kezembe nyomta azzal, hogy mindjárt jön. Snitt.
Sokáig a karomban tarva a csecsemőt vártam, várakoztam, hogy jöjjön végre érte. Snitt.
Az ajtónkban állok, még mindig a karomban a kis csomag és ott áll a lány az anyjával és mindketten követelik a babát, mert mindketten a magukénak tartják.
Én meg csak állok és teljesen tanácstalanul nézem őket, ahogy könyörögnek: ne a másiknak adjam!
Negyedik csak azért nincs, mert nem emlékszem magára az álomra, csak, hogy ismét sírva, hideg verejtékben fürödve ébredtem.
Bár az is lehet, hogy épp ez volt maga az álom... ?
Sonntag
...
Az elmúlt két éjszaka rémálmok gyötörtek, de mert még mindig hideglelést kapok tőlük, még alszom rájuk egyet...
Mittwoch
Most,
hogy így remélhetőleg csak átmenetileg nehezített mozgásgyakorlatban veszek részt, csak egyhelyben ülve vagyok képes ténykedni. Teljesítményre, ügyességre erre a szintre biztosan nem jutok el, mire újra talpra tudok állni... igaz nem ez a cél, csak az állapotfenntartás -lenne, ha menne, de ugye nem.
D. vitt és hozott ma és a gyerekeket is, meg időpontokat mondott le a tehetetlenségem miatt.
Álompali.
Egyébként kiderült, hogy az osztrák is egy orvostársadalom. Amerrejártam bicegtem, mindenki kérdezett, nézni akart, majd látatlanban gyógyítani... még gyógyszert is hoztak. Zsebből!
Közben eszembe jutott egy iskolatársam, aki öngyógyító volt. Lekapirgálta a varrt a sebéről. Aztán azt nem dobta el.
Tegnap kimaradt egy alcím:
A levél
Karácsony előtt megérkezett a rendőrségről a levélz ejnyebejnye. Be nem hívtak, csak megkértek szépen, hogy illetékeljek kicsit és közölték, hogy legközelebb komolyabb lesz, több és irgumburgum!, amennyiben hasonlót elkövetek.
Nem tudom miből gondolják, hogy szándékosan, esetleg merő élvezetből keresném a hasonló helyzeteket.
D. vitt és hozott ma és a gyerekeket is, meg időpontokat mondott le a tehetetlenségem miatt.
Álompali.
Egyébként kiderült, hogy az osztrák is egy orvostársadalom. Amerre
Közben eszembe jutott egy iskolatársam, aki öngyógyító volt. Lekapirgálta a varrt a sebéről. Aztán azt nem dobta el.
Tegnap kimaradt egy alcím:
A levél
Karácsony előtt megérkezett a rendőrségről a
Nem tudom miből gondolják, hogy szándékosan, esetleg merő élvezetből keresném a hasonló helyzeteket.
Dienstag
Semmi, de semmi nem történik ok nélkül...
...de kezdem az elején...
A fa
Idén, bár készültem lelkileg, nem adták másnak, így 24-én az általunk kiválasztottat hozhattuk el.
Bár meglepetés így is akadt.
Mikor kiválasztani mentünk, D. nem hozott centit, minek folyományaként a kivágásnál már kiderült, hogy nagy. Miután, külön a fa törzsére szerkesztett tartóval, még az utánfutón felállítottuk, kiderült, hogy nagyon nagy. Mire elcipeltük az étkező duplaszárnyú ajtajáig, kiderült, hogy bazinagy. Mire az ajtón betoltuk/vontuk (lábbal előre), világossá vált, hogy gigantikus. A továbbiakban igyekszem hanyagolni a jelzőket...
De ekkor még csak az alsó szinten feküdt, még fel kellett vinni az emeletre. Nézegettük egy darabig, de magától nem akart felmenni, hát megfogtuk, hogy visszük: D. a fa törzsével elől, magam a csúcsával hátul, ugye úgy, ahogy épp volt, megindultunk felfelé. A fordulóban elhagyott az erőm és mert nem bírtam vinni, épp csak tartani, elkezdett csúszni az arcomba az egész tűstől, ágastól, súlyostól, mire D. felnyögött, hogy mi lesz, most itthagyjuk? -innentől részleges filmszakadás: rémlik, hogy valamiféle szitokszavak repkedtek, aztán már csak az a kép dereng, hogy a kolosszus már a nappaliban terpeszkedik... én megtetőtől talpig tellistele vagyok apró szúrásnyomokkal. Áhoj!
Karácsony
Amilyennek lennie kell: békés volt, boldog, meleg, kedves, csillogós és finom. De ezúttal is, mint mindig: rövid. (Hosszabbítunk: a fa még áll. -Hogyisne, majd csak ukmukfukk kidobjuk ennyi gyötrelem után!
Jövő Vízkeresztig marad!)
Karácsonyi rokonlátogatás
D. szülei egy fia hang nélkül nélkül elrepültek D. húgához (2000km). Erről többet nem is írnék, csak annyit, hogy egyikünknek sem fájt. (Karácsony után meg kérdőre vonták D.-t, hogy megkaptuk-e a karácsonyi lapot, amit küldtek? Nem. Jah, hogy az online üdvözlőlap szerintük említésre méltó? Számonkérhető?)
Oztán meg jóhiszeműen elmentünk húsz-körmödről-lekaplak-nagymamához, aki ezúttal sem hazudtolta meg a nevét, így újfent megfogadtam: nem megyek többet hozzá. (Méreggel telt lufi...)
Potyogtatós
Nem a fáról írok most, hanem M. úrfiról. Alig három hét alatt, négy foga pottyant ki és pillanatnyilag még számtalan lefeg.
Iszonyú káosz van a szájában, no.
Apropó káosz!
A karácsonyt megelőző takarítás óta, eddig nem látott rend van M. szobájában.
Örülünk.
Részben.
Ugyanis ezt a rendet úgy tartja fenn, hogy egy lelket sem enged be oda játszani. Minek folyományaként A. szobája hajaz egy katasztrófa súlytotta övezetre.
Szokjuk.
Ill. igyekszünk megszokni, mert őúrfisága nem enged, nem változtat s ha meg szeretnénk beszélni vele, tiltakozásul ordít...
Apropó ordítás!
Minden ilyen kifakadása után elvonul a szobájába, és bocsi-levelekkel jön engesztelni -nem mintha a boci-szemek nem hatnák meg, az amúgy is lágy szívünket...
Ünnepek között
A rokonlátogatást szerdára terveztük, hogy mindenkinek jó legyen. Nekünk azért, mert így a srácokat a visszafelé úton hátrahagyva, a mamára bíztuk péntekig, hogy mi zavartalanul eltölthessünk egy napot a Fővárosban.
Zavartalan volt bár, de baromi fárasztó. Reggel héttől, este fél hétig úton voltunk, de anyunak hála, mindent sikerült elintézni.
Szeretek D.-vel lenni, de egy darabig nem szeretnék szerszámok között, építkezési áruházakbanandalogni agyalni/mérlegelni...
Szilveszter
Anyuék eljöttek, hogy együtt lépjünk át az ó-ból az új-ba, no meg, hogy a srácok is hazakerüljenek végre. A sok rötyögés, ropogtatás, kocsonyázás mellett, a változatosság kedvéért filmet néztünk, így ha lehet, még többet nevettünk. (Mezítláb a parkban)
Éjfél előtt felébresztettük az aprónépet,együt meghallgathattuk a Himnuszt és megnézték a tüzijátékot.
D.
Az év, számomra legkedvesebb időszaka december vége és a január első fele, ha szerencsések vagyunk, akkor az egész januárbár ezt, ha más szemszögből nézem, vitatható, hogy szerencsés-e.
Ilyenkorr itthon van. No jó: többnyire.
Papírokat rendez, ajánlatokat ír, telefonál, utánanéz/utánajár, kimér és közben velünk kel/reggelizik/ebédel/vacsorázik/fekszik és beszél. Bármi eszünkbe jut, nem kell a telefon után nyúlni, bármikor megérinthető, megsimogatható, beszélgetésbe vonható és szimatolható, no meg, megölelhető.
...és kérdem én: ezen ^ infó birtokában megbocsátható-e, hogy eddig hallgattam?
Merthogy volt akinek hiányoztam és voltak olyanok is, akik ezt még jelezték is. Jólesett.
Köszönöm!
...és a címhez:
Ezen bejegyzés nem, vagy legalábbis később íródott volna meg, ha én nem én lennék.
Magyarázom: ma a bevásárlásunkat, már átöltözés után hoztam be az előszobából a konyhába. A melegítőnadrágom szára, enyhén trapéz alakú. Gőzöm sincs hogyan, de a bal lábammal, beleléptem a nadrág jobb szárának alsó felébe (nem vicces egyébként), így elveszítetem az egyensúlyomat. Kiléptem, hogy védjem magam a földön nagycsattanva elterüléstől, és a bal lábam nagyujjával érkeztem -arra nehezedett az egész ötvenvalahány (nem mondom meg) kilóm. De hogy szebb legyen, az ujjam visszafordult, de legalább el nem estem és nem is törött el! Láttam embert törött végtaggal, nekem nem lett zöld az arcszínem a fájdalomtól, szóval biztos nem...
Ja! D. épp ma nincs itthon.
A fa
Idén, bár készültem lelkileg, nem adták másnak, így 24-én az általunk kiválasztottat hozhattuk el.
Bár meglepetés így is akadt.
Mikor kiválasztani mentünk, D. nem hozott centit, minek folyományaként a kivágásnál már kiderült, hogy nagy. Miután, külön a fa törzsére szerkesztett tartóval, még az utánfutón felállítottuk, kiderült, hogy nagyon nagy. Mire elcipeltük az étkező duplaszárnyú ajtajáig, kiderült, hogy bazinagy. Mire az ajtón betoltuk/vontuk (lábbal előre), világossá vált, hogy gigantikus. A továbbiakban igyekszem hanyagolni a jelzőket...
De ekkor még csak az alsó szinten feküdt, még fel kellett vinni az emeletre. Nézegettük egy darabig, de magától nem akart felmenni, hát megfogtuk, hogy visszük: D. a fa törzsével elől, magam a csúcsával hátul, ugye úgy, ahogy épp volt, megindultunk felfelé. A fordulóban elhagyott az erőm és mert nem bírtam vinni, épp csak tartani, elkezdett csúszni az arcomba az egész tűstől, ágastól, súlyostól, mire D. felnyögött, hogy mi lesz, most itthagyjuk? -innentől részleges filmszakadás: rémlik, hogy valamiféle szitokszavak repkedtek, aztán már csak az a kép dereng, hogy a kolosszus már a nappaliban terpeszkedik... én meg
Karácsony
Amilyennek lennie kell: békés volt, boldog, meleg, kedves, csillogós és finom. De ezúttal is, mint mindig: rövid. (Hosszabbítunk: a fa még áll. -Hogyisne, majd csak ukmukfukk kidobjuk ennyi gyötrelem után!
Jövő Vízkeresztig marad!)
Karácsonyi rokonlátogatás
D. szülei egy fia hang nélkül nélkül elrepültek D. húgához (2000km). Erről többet nem is írnék, csak annyit, hogy egyikünknek sem fájt. (Karácsony után meg kérdőre vonták D.-t, hogy megkaptuk-e a karácsonyi lapot, amit küldtek? Nem. Jah, hogy az online üdvözlőlap szerintük említésre méltó? Számonkérhető?)
Oztán meg jóhiszeműen elmentünk húsz-körmödről-lekaplak-nagymamához, aki ezúttal sem hazudtolta meg a nevét, így újfent megfogadtam: nem megyek többet hozzá. (Méreggel telt lufi...)
Potyogtatós
Nem a fáról írok most, hanem M. úrfiról. Alig három hét alatt, négy foga pottyant ki és pillanatnyilag még számtalan lefeg.
Iszonyú káosz van a szájában, no.
Apropó káosz!
A karácsonyt megelőző takarítás óta, eddig nem látott rend van M. szobájában.
Örülünk.
Részben.
Ugyanis ezt a rendet úgy tartja fenn, hogy egy lelket sem enged be oda játszani. Minek folyományaként A. szobája hajaz egy katasztrófa súlytotta övezetre.
Szokjuk.
Ill. igyekszünk megszokni, mert őúrfisága nem enged, nem változtat s ha meg szeretnénk beszélni vele, tiltakozásul ordít...
Apropó ordítás!
Minden ilyen kifakadása után elvonul a szobájába, és bocsi-levelekkel jön engesztelni -nem mintha a boci-szemek nem hatnák meg, az amúgy is lágy szívünket...
Ünnepek között
A rokonlátogatást szerdára terveztük, hogy mindenkinek jó legyen. Nekünk azért, mert így a srácokat a visszafelé úton hátrahagyva, a mamára bíztuk péntekig, hogy mi zavartalanul eltölthessünk egy napot a Fővárosban.
Zavartalan volt bár, de baromi fárasztó. Reggel héttől, este fél hétig úton voltunk, de anyunak hála, mindent sikerült elintézni.
Szeretek D.-vel lenni, de egy darabig nem szeretnék szerszámok között, építkezési áruházakban
Szilveszter
Anyuék eljöttek, hogy együtt lépjünk át az ó-ból az új-ba, no meg, hogy a srácok is hazakerüljenek végre. A sok rötyögés, ropogtatás, kocsonyázás mellett, a változatosság kedvéért filmet néztünk, így ha lehet, még többet nevettünk. (Mezítláb a parkban)
Éjfél előtt felébresztettük az aprónépet,együt meghallgathattuk a Himnuszt és megnézték a tüzijátékot.
D.
Az év, számomra legkedvesebb időszaka december vége és a január első fele, ha szerencsések vagyunk, akkor az egész január
Ilyenkorr itthon van. No jó: többnyire.
Papírokat rendez, ajánlatokat ír, telefonál, utánanéz/utánajár, kimér és közben velünk kel/reggelizik/ebédel/vacsorázik/fekszik és beszél. Bármi eszünkbe jut, nem kell a telefon után nyúlni, bármikor megérinthető, megsimogatható, beszélgetésbe vonható és szimatolható, no meg, megölelhető.
...és kérdem én: ezen ^ infó birtokában megbocsátható-e, hogy eddig hallgattam?
Merthogy volt akinek hiányoztam és voltak olyanok is, akik ezt még jelezték is. Jólesett.
Köszönöm!
...és a címhez:
Ezen bejegyzés nem, vagy legalábbis később íródott volna meg, ha én nem én lennék.
Magyarázom: ma a bevásárlásunkat, már átöltözés után hoztam be az előszobából a konyhába. A melegítőnadrágom szára, enyhén trapéz alakú. Gőzöm sincs hogyan, de a bal lábammal, beleléptem a nadrág jobb szárának alsó felébe (nem vicces egyébként), így elveszítetem az egyensúlyomat. Kiléptem, hogy védjem magam a földön nagycsattanva elterüléstől, és a bal lábam nagyujjával érkeztem -arra nehezedett az egész ötvenvalahány (nem mondom meg) kilóm. De hogy szebb legyen, az ujjam visszafordult
Ja! D. épp ma nincs itthon.
Sonntag
Egy igen kedves
blogcimborám, szintén kedves felkiáltójelesével kívánok boldogabb, új esztendőt:
A hétfejű sárkány hét boldog mosolya legyen veletek 2012-ben!
Mert olyan nagyon megtetszett... köszönöm Vaskalap!
Nálunk már nagyban robbogatnak -egészen szilveszteri a hangulat... (19:30)
Mire ez a bejegyzés megjelenik, bizonyára kockásra fagytunk odakint, a délután készített kilövőállás mellett... és közben mi magunk is robbogatunk, naná!
Nálunk már nagyban robbogatnak -egészen szilveszteri a hangulat... (19:30)
Mire ez a bejegyzés megjelenik, bizonyára kockásra fagytunk odakint, a délután készített kilövőállás mellett... és közben mi magunk is robbogatunk, naná!
BÚÉK!
Abonnieren
Posts (Atom)